Rohanás

Óriási rohanás lett a délutánból, a programok között általában ügetésben közlekedtem, az Astorián pedig olyan figurát mutattam be az aluljáróból felérve, amit bátran levédethetnék a hülye járások minisztériumában. Végül voltam múzeumban is, ahol egy kicsit fura idegenvezető néni húsz perc alatt elmesélt két képet. Ekkor én leváltam a csoportról, önállóan végigjártam a kiállítást, ahol még második terem is volt, és külön örültem, hogy volt egy kép Van Gogh-tól is, aki nagy kedvencem, aztán elrohantam az egyetemre. Azt hoztuk össze hárman, hogy írni kell egy másik doktori iskola illetékesének, és reménykedni benne, hogy javasol valamilyen témát, és felvesznek. A kiszemelt témavezetőm egyébként azt mondta, a fordítós cucc vezetője nyáron nyugdíjba vonul, az új vezetőnek meg nem a szíve csücske a doktori program, így aztán nem kizárt, hogy a most bent lévő ötven embernek még biztosítják a lehetőséget, hogy befejezzék a tanulmányaikat, aztán lehúzzák a rolót, tehát ne építsek arra, hogy a mostani vezető azt írta, jövőre talán lesz majd felvétel. A vezetőtanárral való beszélgetés elkeserítő volt, de csak azért, mert általában elkeseredem, ha azt látom, hogy nem úgy csinálok valamit, ahogy kéne, meg azért nagyon nyomasztó nekem, hogy úgy kell kiejtést szavanként hétszer drillezni meg egész órán angolul beszélni a csoporthoz, hogy közben meg úgy kell rohannunk, mintha hajtana a tatár, mert iszonyú szorosra szabták az egy fejezetre fordítható időt. Konkrétan egy fejezetre 3x45, néha 4x45 perc kéne, és 2x45 perc van rá összesen. A leszakadó hallgatóra azt mondta a vezetőtanár, hogy hagyjam a francba, ilyen óraszám és ekkora csoport mellett esélyem sincs segíteni rajta. Ezt persze sejtettem, de azért csak elszomorít. Na mindegy, a konklúzió az, hogy kezdő vagyok, életemben először tanítok tök kezdőket, életemben először kell valakit a nulla angoltudásról valami minimális tudásig eljuttatni, és persze akadnak nehézségeim. Eddig újrakezdőnél lejjebbi csoportom nem volt, tök új az egész helyzet. No de sebaj, majd alakul ez is.

Kicsit megint depibe hajlok, és már arra is rájöttem, miért: holnap be kell mennem a gimibe néhány papírért. Ez már eleve stresszes, mert ott haragszanak rám. Aztán ott van még az is, hogy reggel 8 és 9 között kell mennem, tehát kb. 10-re érek haza, tehát megint nem fogom tudni kivitelezni a tervemet. A tervem az lett volna, hogy 8-tól kb. 10-ig befejezem a szoba kipofozását, aztán áttérek a fürdőszobára és a WC-re, amelyekkel együtt kb. 1-re végzek, és akkor aztán tényleg minden sarok ragyog. Ehhez képest ugye 10 körül jövök haza, negyed 4-kor már tanítok pár villamosmegállóval arrébb, tehát pont marhára nem fogom tudni befejezni ezt a három helyiséget. Pedig nagyon tuti lenne, mert pénteken reggel-délelőtt a konyhát és az előszobát raknám rendbe, és akkor már készen is lennék, csak szinten tartani kéne. Nem tudom, mi lesz, nagyon sokat nem engedhetek a holnapi tervből, mert pénteken meg negyed 1-től már tanítok. Kemény az élet. És akkor még nem is döntöttem el, hogy most inkább régi gimi vagy nyelviskola, a kiadó meg nem válaszolt azóta sem. Azt tudom a problémáim megoldásaként elképzelni, ha mondjuk holnap reggel 7-kor bekövetkezik a világ vége. Esküszöm, megkönnyebbülnék, bár ezt sosem tudnám meg.