A fordításról

Illusztrálnám néhány példával, mire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy ez egy rossz fordítás.

Párbeszéd:

"- Te viszont láttad, ki kért fel táncolni? - mondta mosolyogva. [nem ám kérdezte, vagy valami]

- Igen, a nagyon pattanásos Pruno (tűztövis), akit "Tüskésnek" (Aszalt szilvának = Prugna) is neveznek."

Na már most. Ha az olasz eredetiben szójátékra bukkanunk, ami szó szerinti fordításban magyarul nem lesz szójáték, akkor két dolgot tehetünk szerintem. Mivel az említett szerencsétlen Pruno csak ebben az egy esetben fordul elő a 348 oldalon, esetleg hagyhatjuk az egészet a francba, halálosan mindegy, hogy becézik-e tövisnek, és hogy a prugna aszalt szilvát jelent-e magyarul, elvégre ez itt nem a kezdők olasz nyelvkönyve, hanem egy műfordítás. A másik lehetőség, ha annyira fergeteges az a szójáték, hogy veszít a könyv az élvezeti értékéből, ha kihagyjuk. Ekkor érdemes kiötleni valami hasonlóan fergeteges magyar szójátékot, de ez szerintem felesleges erőfeszítés, merthogy ez a Pruno többször nem kerül képbe a történetben.

Van egy kifejezés, ami többször előfordul a regény során, fejezetcím is, és esküszöm, nem értem. "Díszszemle Talboothnak" Én nem vagyok jártas katonai szakzsargonban, mégis erős a gyanúm, hogy díszszemle Talbooth-nál lenne a megoldás, már csak azért is, mert a díszszemle résztvevői testületileg odavonulnak a kapitány háza/hajója elé, és ott tartják a díszszemlét. Nekem valahogy nehezen elképzelhető, hogy a díszszemlét valakinek tartják, nem valahol vagy valamilyen alkalomból.

A következő részlet Talbooth kapitány nevének eredetét magyarázza meg - nem túl sikeresen.

"Nem veszthette el szavahihetőségét, mert az egyáltalán nem volt neki, új becenevet kapott, és mindenki számára ő lett Talbooth kapitány."

Nem állítom, hogy én tudom, mire is utal ez a Talbooth, és a gugli sem bizonyult jó barátnak, mert csak annyit árult el, hogy a talbot egy hosszú szőrű kutyafajta. Az még lehetne, hogy valami olasz szót írt át a szerző angolosan, de a sztaki szerint nem ez történt, én meg nem tudok olaszul, tehát innentől kezdve meg vagyok lőve. Ilyenkor a fordítástudomány szerint két dolgot tehetünk. Adhatunk magyar beszélő nevet a szereplőnek, ami itt valószínűleg a nagyot mondással lenne kapcsolatban a szövegkörnyezet alapján. Ha ezt nem kockáztatnánk meg, akkor ezt az egész mondatot, de legalábbis a második felét, amelyben az új becenév előkerül, simán kihagyhatjuk. Ez a megoldás viszont így fura, nekem elkerekedett a szemem, és legalább fél percet gondolkodtam rajta, hogy most akkor én nem értek valamit vagy a fordító. A megoldás az lehet, hogy a fordító nem értette ezt a részt, de azért lefordította, és most én sem értem. (Nem hiába mondják, hogy a fordító az eredeti szöveget értelmezi, és a saját értelmezését ülteti át a célnyelvre, így aztán nem árt, ha érti, amit olvas, mert ha nem érti, garantáltan nem érti majd a célnyelvi olvasó sem.)

Egyébként a könyv elején látható a lektor neve is, így meg pláne nem értem, hogyan maradhatott benne az a rengeteg magyartalan mondat, mint pl. "A boszorkányok a sima, kibontott hajat szeretik." Hogy sima? Egyenes? Egyszerű? És hogy kibontott? Kifésült? Le-/kiengedett?

Hozzáteszem, hogy a tárgyalt problémák között is akad néhány, ami abszolút nem köt le, például hogy akkor most a háziállatként tartott pók csípte-e meg az egyik főszereplőt, avagy valaki/valami más. Erősen gondolkodom rajta, hogy ennek a jelenségnek, mármint annak, hogy a fejemet fogom ilyen részeknél, mi lehet az oka. Az első rész ugyanúgy gyerekeknek szólt, mint ez, gondolom, hasonló szintű drámák voltak benne, mégis szétizgultam magam, hogy most akkor az Ellenség elrabolja a kislányt vagy sem. Lehet, hogy ennek is a fordításhoz van köze? Ha élvezetes nyelvezettel íródik, magyaros, korrekt, akkor jobban leköti a figyelmet is? Hmm.

Nem tudom, honnan ered ez a döbbenetes tiltakozásom a fordítási hibák ellen, nem tudom, mikor lettem ilyen kritikus, és tudom, hogy attól is frászt kapok, amikor olvasom a saját fordításomat (azt, amelyikkel házalok, mert minden újabb próbálkozás előtt átolvasom), és találok benne valamit, amit szebben is lehetne mondani. Mindenesetre az is nagy igazság, hogy a fordításhoz nem elsősorban a forrásnyelvet kell nagyon jól tudni, hanem a célnyelvet. Úúúúgy szeretnék fordítani! Előnyömre válik ez a mérhetetlen kritikusság és cinikusság a hibákkal szemben, mert magammal/magamról is pont így beszélek, ráadásul mindkét szülőm és még Tomi is hasonlóan kritikus. Így tehát elkészül a fordítás, borzasztó kritikus szemmel elolvasom még vagy háromszor, aztán, amikor szerintem már tök jó, odaadom anyuéknak, esetleg Tominak is, és ők még egy tonna esetet találnak, amikor lehetne szebben mondani, vagy konkrétan hülyeséget írtam, és akkor a lektor csak olyanokat javít ki, hogy fotelben vagy fotelban.

Remélem, az a sorsom, hogy műfordító legyek, nem pedig az, hogy magában és a családjának ill. a blogja közönségének dohogó olvasó.