LizaGazdija

Ha megkérdezi valaki, mit hozott neki a Jézuska, az első a felsorolásban a karácsonyfa, a második a szaloncukor :) A szüleim végül kiküldték futárszolgálattal a karácsonyi ajándékokat. 29-én adták fel, 30-án megérkezett, ami elég megdöbbentő. Flóra többek között egy piros ruhás, szőke babát kapott (sk), aki a Jézuska szerint Eszter névre hallgat. A gyerek nagyon örül neki, egyből átölelte, aztán fürdeni sem akart elmenni nélküle. Simogatta, nézegette, vizsgálgatta a haját, vetkőztette, öltöztette, majd egyszer csak a következőt mondta: - Ő az Eszter baba. Ki nekem az Eszter? Nagyon érdekes kérdés volt, ilyenkor érzem csak igazán, milyen jó lenne belelátni abba a hároméves buksiba.

Ez itt Semmering. Az a titok, hogy nem kell a kijelölt pályákat felkeresni, és akkor kb. senkivel sem találkozik az ember, hiába van csurig a város bécsi rendszámú kocsikkal.

Ez a Flóra-ajtó: az alsó sor díszt egyedül válogatta és tette fel, a nagy fenyőt a bölcsiben csinálta az óvónővel, a legfelső a bölcsis Mikulás-csomag ajándékkísérője volt. Flóra karácsony-polca. Az égősor színes, az angyalt anyu horgolta tavaly, ha nem tavalyelőtt.   Karácsonyra kaptam Szobaajtó belső oldala Az étkezőasztal a karácsonyi terítő leszedése után. Idén először mind a négy gyertya tövig égett, hurrá! A karácsonyfánk. Az angyal Flóra kézlenyomatos-hóemberes gömbjét is rátette, ezt Flóra azonnal kiszúrta. Régóta megvan, idén sikerült beüzemelni, és gyönyörű. Komód az előszobában Ablakfestés vonatimádó kislánynak Egyik ablakunk Másik ablakunk A tavalyi adventi naptár idén dísszé avanzsált, már 1-jén feldíszítette a gyerek, azóta néha pakolgatja rajta a díszeket. Napi 4-5x esik le sajnos, de már Flóra is gyönyörűen vissza tudja rakni. Jövőre a csúcsot szögeljük, mondjuk nem az ajtóra.

  Lekapcsoltuk a villanyt, meggyújtottuk az utolsó gyertyát is, és hallgattuk a Csendes éjt*. Flóra meghatódott: először adott egy puszit Tominak, aztán nekem is, majd mosolyogva nézte a gyertyákat, és egyszer csak azt mondta: - Szép a karácsony. Aztán még egy kicsit nézte őket, majd megkérdezte: - Anya, ez a karácsony? *Ez az egyetlen karácsonyi ének, amit még sosem sikerült normálisan elénekelnem. Akárhogy kezdem is, vagy olyan magas, hogy nem bírom kiénekelni, vagy olyan mély, hogy szintén.

Nagyon vártam már, hogy beszéljen, úgyhogy örülök is rendesen. Néha érdekesen ragoz: eszettem, leesettem Vacsorára krumplis tésztát eszik, kimazsolázza a tésztát, a krumplit elém tolja, mondván, "nem kéjek kuplit". Sebaj, én megeszem, ő meg megy a dolgára. Negyed órával később ismét megjelenik, odaül az asztalhoz, és belenéz a tányérjába: - Anya, hová lett a kupli? - Elfogyott. Kis ideig hallgat, láthatóan gondolkodik, majd: - Anya, mit csináltál a kuplival? :D Egyik este mesélt a másik apukájáról, aki most anyuka, és megmutatta, miket szokott mondani ez a másik apuka. Halandzsául beszélt. Érdekes. - Flóra, ne állj fel a székre, mert leesel! - Fóla leesik, megüti magát, és akkoj nem lesz máj Fóla? :O - Mit hoztál, anya? - Minden földi jót. - Kéjek földi jót! Délutáni alvásból ébred, felül a sötétben (3/4 4-kor már sötét van bent :/), és mosolyogva azt mondja: - Anya, válom, jöjjön a kalácsony. :) Veszi a pulcsiját a bölcsiben, körülöttünk kiabálnak az udvarra készülő ovisok.

Tegnap olvastam, hogy a kiszivárgott infók szerint dec. 26-tól jan. 18-ig megint teljes lezárás lesz, és a beutazókra vonatkozó karantén végét január 10-ről március végére tolják ki. Ez az infó mély letargiába taszított, konkrétan csak vonszoltam magam jobbra-balra egész nap, mindentől elment a kedvem. Azért persze konyháztunk Flórával, énekeltünk, megbeszéltük a megbeszélnivalókat, olvastunk mesét, stb.  Ma megvolt a bejelentés: a határokról még nem olvastam semmit egyik cikkben sem, valószínűleg kacsa volt az előzetes infó, vagy ha nem, akkor majd később közlik, viszont a lezárás január 26-ig  tényleg január 18-ig szól. Három és fél hónapja nem voltunk otthon, és a szüleimet utoljára két és fél hónapja láttam, akkor is végig maszkban voltunk, és nem sokat beszélgettünk, mert a unokaöcsém esküvői szertartásán vettünk részt. Egyre jobban fáradok, úgy érzem. Biztos az is hozzáteszi a magáét, hogy képtelen vagyok időben lefeküdni, ezért állandóan álmos vagyok, meg az is, hogy ritka nehéz

Flórát gyakorlatilag azóta altatjuk minden este, hogy hazajöttünk a kórházból. Amióta átalakítottuk a kiságyát gyerekággyá, én úgy, hogy odafekszem mellé, énekelek neki, egy ideje utána "ommoznak a bácsik", majd kivárom azt az irgalmatlanul hosszú időt, mire végre elalszik (ez akár másfél-két óra is lehet, de minimum egy óra), és előbb nem jöhetek ki, mert akkor fuldokolva zokogás következik. Tomi az ágya mellett ül az oda letett matracon (összehajtható, azért van ott, hogy ha kiesne az ágyból a gyerek, ami a leesésgátló ellenére is viszonylag gyakran összejön neki, ne üsse meg magát), és "telefozik". Az van, hogy a gyerek mindjárt hároméves lesz, és nekem most fogyott el végleg a türelmem, nem bírtam már tovább, hogy az egész estém rámegy az altatásra, vagy ha nem az enyém, akkor Tomié, és alig tudunk együtt csinálni valamit. Ilyen hajnali egyig tartó filmezésekre meg öt-tíz percig tartó társasjátékokra volt időnk. Ezért aztán kedden drasztikusan megváltoztattuk a

 Ma indult, 13-ig tart, teljesen önkéntes. Ez utóbbinak nem örülök, de bízom benne, hogy sokan elmennek majd. Három helyszínen zajlik, egészségügyisek és katonák végzik. Én arra a helyszínre kértem időpontot, amelyik gyalog is csak húsz perc tőlünk, és ma délután el is mentem. Az elején mindenki kapott egy FFP2 maszkot, amit kötelező volt felvenni annak is, aki FFP2-ben érkezett (pl. én). Rövid regisztráció után elmondták, hogyan zajlik a mintavétel, és azt is, hogy 15 másodpercig tart, kellemetlen érzés, de fájni nem fog. Aztán feltolták a pálcát az orromba. Elég durva élmény. Azt mondják mások, olyan, mintha az ember agyába akarnának felnyúlni, nekem inkább olyan volt, mintha a szememet akarnák kiszúrni hátulról. Persze túlélhető, még ha igen hosszúnak tűnik is az a 15 másodperc. (Itt szeretném megjegyezni, hogy több kommentben olvastam korábban, hogy azért nyúlnak fel az ember orrába pálcával a tesztelésnél, mert úgy teszik be a vírust abba, aki magától nem kapta el. Szép. Az persze

Tomi nemrég olvasott egy cikket arról, mennyi a várható élettartam különböző országokban. Megjegyezte, milyen érdekes, hogy a statisztika szerint tíz évvel tovább tart majd az élete így, hogy Bécsbe költöztünk, mint ha otthon maradtunk volna. Azt is írták a cikkben, hogy a fő különbség a két ország között abban rejlik, hogy itt nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, míg otthon inkább a gyógyítás a cél. Elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy pont most saját példa is illusztrálja ezt a két eltérő megközelítést (bár egy-egy esetből nem általánosítunk). Még nyár végén aggasztó tünetekkel rohantam orvoshoz otthon. Megnyugtatott a doki, hogy semmi szervi gond nincs, és bár talált egy másik valamit, ami a tünetekkel nem függ össze, azt mondta, semmi para, lehet ugyan baj belőle, de nem szokott, és majd a jövő évi kontrollon meg kell nézni, mi a helyzet. Néhány héttel később elmentem itt is egy orvoshoz (akihez korábban jártam, magánorvos lett, és mielőbb szerettem volna új orvost találni,

Számomra meglepően könnyű volt felébreszteni a gyerekben az izgatott várakozást: egyszer kellett elmondani, hogy hamarosan jön a Mikulás, és hoz ajándékot, azóta naponta többször felmerül a kérdés, mikor lesz ez a nemsokára, nem ma-e véletlenül. Kiraktunk ma egy puzzle-t, Flóra egyből kérte, hogy még valamit játsszunk. Elővettem erre az egyik olyan játéktartó dobozát, amit ritkán nézeget - talán azért, mert az én gyerekkori plüsseimmel van tele, és a plüssökkel egyelőre még nem nagyon tud mit kezdeni, megnézegeti őket, rájuk mosolyog, és ennyi. No, ebből a dobozból egyszer csak előbukkant ő*: Flóra szeme egyből felcsillant, és lelkesen azt kiabálta: - Megjött a Mikulás! *Tavaly kapta az egyik nagynénitől és nagybácsitól Mikulásra, és karácsony után ebbe a dobozba tettük, hátha év közben is játszana vele. Azóta egyszer-kétszer vette csak elő ezt a dobozt.

 Kicsit szomorúan állapítottam meg, hogy idén nem lesz magyar nyelvű kis könyv a csizma mellett 6-án reggel, pedig mindig szokott lenni. Jó, már kétszer is volt, végül is nem olyan régóta van még Flóránk :) Már eltöprengtem rajta, legyen-e akkor német nyelvű a könyvecske, amikor is kinyitottam a karácsonyi díszekkel teli dobozt, és ott figyelt benne két magyar nyelvű kis könyv a Mikulás/karácsony témakörről. Nagyon hálás vagyok a Mikulásnak, hogy tavaly ilyen előrelátó volt.

Idén először nem fenyő (vagy egyéb örökzöld) van a koszorúnkon. Eddig mindig vagy virágboltban vettem az ágacskákat, vagy Tomi anyukájától kaptuk (náluk a kertben van fenyő). Most a járvány miatt zárva vannak a virágboltok, haza meg nem megyünk, mert sem vinni, sem hozni nem szeretnénk a betegséget. Megkérdeztem egy itteni csoportban, ki hol szerzi be a fenyőágakat, amire kiderült, hogy több virágbolt is nyitva maradt mégis, plusz a Spar és a Hofer is árul ilyet, valamint a piacokon is érdemes próbálkozni. Na, neki is indultam pénteken, és a következők történtek: - a Sparban nem volt gally, csak kész koszorú, - a Hoferben ugyanez, - a környékünkön egy virágbolt sincs nyitva, - a piacon valóban árulnak fenyőágat: olyan hosszú, mint a karom, viszont annyi használható ágacska sincs rajta, ami a fél koszorúmra elég lenne, tiszta csoffadt az egész. Öt euróba kerül. Így esett, hogy inkább vettem 6 euróért 6 méter zöld selyemszalagot, és azzal tekertem körbe az alapot. Vicces módon pont nem v

 Flóra a bábszínházat már régóta ismeri (legalább másfél éve járunk, az elejétől tetszett neki), azon meg más többször gondolkodtam, vajon melyik előadásra és hány éves korában menjünk majd először színházba. Úgy alakult, hogy még nincs hároméves, és a Vígszínház ma (vagyis tegnap) esti élő közvetítése, A padlás 999. előadása lett az első színházi élménye. Amikor meghirdették a közvetítést, gyorsan vettem rá jegyet, majd töprengeni kezdtem, mi legyen Flórával - ő 8 és negyed 9 között fekszik, és fél 10-re elalszik. (Brutálisan nehezen alszik el sajnos.) Végül arra jutottunk Tomival, hogy ez egy különleges alkalom, most az egyszer bevállalhatjuk, hogy fél 10-kor fektetjük, csak még az előadás előtt meg kell fürdetni és vacsoráztatni, hogy utána egyből mehessen az ágyba. Úgy voltam vele, hogy háromévesen még nem fogja érteni, miről szól a darab, viszont tetszeni fognak neki a jelmezek, és élvezni fogja a dalokat. Így is lett. Úgy ülte végig a két és negyed órát, hogy tátott szájjal, az a

 Azóta is azon gondolkodom, vajon ezek tényleg azt hiszik-e, hogy ha két nő vagy két férfi nevel gyerek(ek)et, akkor egyikük a gyerek(ek)nek apa, a másik anya, tehát hogy az egyik nő az apa, ill. az egyik férfi az anya szerepét játssza. Ha tényleg ezt hiszik, az egyrészt tök vicces, másrészt ijesztő, harmadrészt felveti a kérdést, miért nem járnak utána annak, hogyan működnek ezek a dolgok. Segítek: ha valakit két nő nevel, akkor neki két anyukája van, ha meg két férfi, akkor két apukája, és az esetek nagy részében (azokban, amelyeket én ismerek, és amelyekről olvastam/hallottam) mindkettejük nőnek, illetve mindkettejük férfinak tartja magát*. Szívesen. *Ez természetesen nem vonatkozik a transznemű párokra, akik vélhetően az új/választott nemük szerinti szülői szereppel azonosulnak, de ezt csak tippelem, ilyen párokat nem ismerek, vagy nem tudok róla.

Bölcsi után battyogunk a játszótérre. A céltól 50 méterre megáll Flóra, és azt mondja: - Anya, bújócskázzunk! Elbújok. Mivel egy tök üres tér közepén állunk, megkérdezem tőle: - Hova? - Ide - feleli, majd az arca elé emeli a két kezét :D

Időnként előkerül anyukás oldalakon/csoportokban, hogy a "háromig számolok" furcsa módon működik, pedig még az anyuka sem tudja, mi lenne három után. Nálunk is használatban van a módszer, és azért működik, mert a gyerek pontosan tudja, mi lesz három után - előre megbeszéljük. Pl. nem akarja elpakolni a játékait a dobozba, amiből kiborította őket a szoba közepére*. Sokszor hallotta már, és még fogja is, hogy amit ő dobált szét, azt én egyedül ugyan nem pakolom el, mert az igazságtalan. Szívesen segítek, pakoljunk együtt (arra mindig vigyázok, hogy neki kelljen többet, mert ugye ő hajigálta szét a dolgait), de ha nekem egyedül kell, akkor másnap azt a dobozt nem veheti elő. Ha a lelkére beszélés nem segít, és már kezdem unni az időhúzást, akkor jön, hogy "jó, akkor háromig számolok, és ha addig nem kezdesz el pakolni, akkor egyedül pakolok össze, akkor viszont te holnap nem veheted elő a konyhát/építőkockát/bármit"**. Aztán ha eljutok háromig, akkor összepakolok, és f

 hogy maszkban kell tanítani. Itt már múlt héten bezárták az összes sulit, ahová 14 évesnél idősebb gyerekek járnak, ezért azt hittük, mi is megint átállunk online oktatásra, de nem ez történt. Nekünk csak annyi instrukció jött a megbízónktól, hogy mostantól nemcsak a folyosón és a többi közös térben, hanem a termekben, óra közben is hordani kell a maszkot mindenkinek. Én csak ma tudtam meg, milyen ez, mert múlt héten szabadságon voltam, meg igazából most is, csak hétfőnként be kell mennem megtartani egy órát. Szóval sejtettem, hogy szívás lesz FFP2-ben tanítani, és nem csalódtam. Szerencse, hogy ma nem angolt kellett tartanom, mert ennél az óratípusnál csak 50-60 perc a beszélős rész, utána mindenki elfoglalja magát csendben, de abban az 50-60 percben úgy éreztem, rosszul leszek. Most erősen bízom benne, hogy mire visszamegyek, addigra vagy mégis átállunk online-ra, vagy olyan csoda történik, ami miatt csak a folyosón kell maszk. Ha meg nem, akkor ez van. Bár, oké, angolórán a hallgat

Én éppen esti mesét olvastam Flórának, amikor történt, és az altatás vége felé tudtam meg, hogy lövöldözés volt a belvárosban, amikor ránéztem a telefonomra. Miután Flóra elaludt, szépen lekapcsoltuk az egész lakásban az összes lámpát, és sötétben olvastuk/néztük a híreket hajnali kettőig, amikor is kidőltünk, csak előbb még áthoztuk Flórát az ágyunkba, mert úgy éreztem, nem tudnék úgy aludni, hogy ő két helyiségre van tőlünk. Nagyon ijesztő volt. Ami történt, az borzalmas és félelmetes, és aminek elsőre tűnt, az még szörnyűbb volt. Azt lehetett olvasni, hogy tíz terrorista rohangál a városban gépfegyverrel, és minden kerületben támadást terveznek. Jöttek olyan hírek, hogy az egyik metróba kézigránátot dobtak be, és több étteremben és bárban lövöldözés és túszejtés volt - ezek egyike egy metrómegállóra van tőlünk. Szóval nagyon félelmetes volt az egész. Reggel aztán már azt olvastam, hogy valószínűleg egyedül volt a tettes, és a további felfordulást és pánikot az okozta, hogy a rendőrs

  Aldi/Hofer szokásos halloweeni csokija, plusz a tök, amire Flóra is rajzolt Szabadkézi rajz tőlem, ez látszik is :D Sütizés és csokizás Halloweeni ebéd

- Mit uzsonnáztál a bölcsiben? - Vizet. - Hmm. Volt még más is uzsonnára? - Pohár. Hazajön a bölcsiből, már itthon talál, akkor látja rajtam először a halloweeni pólómat . Elneveti magát, majd ezeket mondja: - Ez vicces ruha. Csinos. Szép vagy. Flóra játék közben: Hol van Vali (baba)? Én: Az ágyadban alszik. Átrohan a szobájába, egyszer csak hallom, hogy valamit kiabál, ráadásul egyre kétségbeesettebben. Szaladok utána, és látom, hogy ül az ágyán a tök sötétben, és zokog. Felkapcsolom a villanyt, kérdezem, mi történt. Flóra: Nincs itt a Vali! Ott volt, csak elbújt a matrac alá, viszont a gyereket nem volt könnyű megvigasztalni. Nagy-Bandó András mesekönyvét olvassuk, A kiskalácsai királyság a címe. Szerintem aranyos, bár erősen emlékeztet A négyszögletű kerek erdőre, és Flórának is tetszik. Úgy szoktuk, hogy olvasok neki tíz oldalt lefekvés előtt, aztán ő olvas nekem: minden képnél elmondja, mit lát rajta, vagy tőlem kérdezi, én mit látok. A történetben fontos szerep jut egy bizonyos a

Reggel bejött hozzám az egyik kolléganőm, és küldött egy gyerekmaszkot Flórának. Ő a fiának vette, aki már hétéves, és rá kicsi lett, ezért gondolta, akkor hozzam el én a gyereknek. Nagyon aranyos, nagyon jólesett, és Flóra is nagyon fog örülni neki, mert nagyon bírja a maszkot, és időnként mondja, hogy szeretne, de eddig egy olyan FFP2-je volt, ami nem illeszkedik igazán jól az arcára. (Tudom, ekkora gyereknél nem javasolják a maszkhordást, de nem is akarjuk gyakran és hosszú időre ráadni. Kb. kéthetente egyszer tömegközlekedik legfeljebb húsz percet, meg hetente egyszer eljön velem a boltba, ahol húsz percet sem töltünk.) Még múlt héten összefutottam egy nővel abból a csoportomból, amelyiknek az utolsó hetére esett a karantén első hete, így se búcsúóra, se vizsga nem volt. A vizsgákat nyár óta folyamatosan pótoljuk, és ez a nő például most került sorra. Éppen a vizsgára tartott, mondta, hogy aggódik, mert B2-es eredményt akart (B1-es volt a csoport), de így, hogy június óta semmit se

  A mesepárna elkészítési útmutatóját keresném. A harmadik vicces, egyben riasztó.

De azért próbálom legalább a nagyját. Nem mindig ide, van erre egy Word dokumentumom is, hogy nehezebb legyen majd összegyűjtögetni és kinyomtatni neki, ha nagyobb lesz :D Ha nagyon lassan vánszorog az utcán*, ami pedig szokása, mert tudja, hogy marhára idegesít vele (különösen 6-7 fokban és sarkvidéki szélben, amikor rajtam nincs sapka, mert otthon felejtettem, jól meg is fáztam már megint, köszi), egy idő után fogyásnak indul a türelmem, ekkor szoktam mondani neki, hogy "chop chop", mert annyira vicces ez a kifejezés, hogy beépült a mindennapi szókincsembe. Tegnap hazaértünk végre-valahára, mondtam neki, kezdheti levenni a sapkát, sálat, kabátot, cipőt. Válasz: "Anya, seííííts!", bár ezt már mind tudja egyedül, és a bölcsiben a néniknek csinálja is, mint a kisangyal. Mondtam, jó, mindjárt seítek, csak én is leveszem a kabátomat meg a cipőmet. Erre a gyerek: "Anya, gyere ide! Chop chop!" Ezen elnevettem magam, de azért elmagyaráztam, hogy ezt csak én mond

Mostanában minden nap kéri, hogy "nézzünk zenét": ez azt jelenti, hogy elővesszük a Kaláka Muzsikáló madárház című könyvét, meghallgatjuk a dalokat, és közben nézzük a hozzájuk készült illusztrációkat. Tegnap délután is éppen így tettünk, közben Flóra a széken ülve lóbálta a lábát. Egyszer csak lenéz, majd azt mondja nekem: - Táncol a lábam, anya! Este hat körül bement az apjához, aki a gyerekszobában aludt már néhány órája (előtte egész délelőtt vezetett meg izgult, ezt majd a napokban elmesélem), és azt kérdezi: - Apa, fölkelsz? Erre Tomi csukott szemmel: - Mhmm. A gyerek tanácstalanul rám néz, amire azt javaslom: - Menj oda apához, adj neki egy puszit, hátha úgy könnyebben felébred. Erre Flóra heves fejrázással: - Nem adok puszit. Simán felkel. Simán. Mentem érte a bölcsibe, boldogan a nyakamba ugrott, kérdezte: - Jöttél értem, anya? - Igen, siettem. Mit csináltál bent, amikor jöttem, játszottál? - Nem, téged vártalak. Éjszaka átjött, kért vizet, adtam neki, majd mondtam,

Az enyém nem pont ilyen, de majd előbb-utóbb lefényképezem, megmutatom. Hozzá kapcsolódik az egyik legviccesebb játéksztori gyerekkoromból. Lefényképeztem. Flóra is :) Ovis voltam még, amikor ment a tévében a reklámja, és nagyon vágytam rá, hogy nekem is legyen egy ilyen menő babám, bár a "menő" szót akkor még nem használtam szerintem. Anyu elé vittem az ügyet, ő meg a nemleges válasz mellé a következő érveket adta még: - természetellenesen mozog, - nem lehet vele rendesen játszani, leszűkülnek a lehetőségek azáltal, hogy van egy görkori a lábán, - nem lehet vele aludni, mert kemény műanyagból van,  és mindezek miatt - nem fogok vele játszani, ott fog porosodni a polcon. Nagyon megharagudtam, úgyhogy azzal vágtam vissza: "Nem baj, majd kérek a Jézuskától!" Anyu saját bevallása szerint itt már tudta, hogy nincs tovább, muszáj lesz beszerezni ezt a babát. Mivel ekkor már kiment a divatból a játék, de legalábbis nem reklámozták többet, nem is lehetett kapni sehol, anyu

Nagyon beindult a könyvpusztító, és ma két perc alatt kétszer nevettem fel hangosan ennek kapcsán.  Nézzétek csak: Erre egy kommentelő: Itt látható GIF-ként, ahogy a kommentben is szerepelt: https://tenor.com/view/harrypotter-umbridge-plotting-ihateveryone-ihateeverything-gif-3844603 A könyvpusztító első fellépésekor nekem is eszembe jutott a drága lélek. A hír alatt kommentár nélkül tökéletes. Ugyanerre a hírre reagálva egy írónő: Annyira szeretem, hogy vannak emberek, akik ilyen király humorral tudnak reagálni ilyen hírekre. Nekem is jobb lenne, ha képes lennék erre.

 Nagyszerű ötlet lenne néhány havonta mindegyik tanár kollégát leküldeni néhány napra az irodába, hogy mindenki rendszeresen végezzen adminisztratív teendőket is. Nagyon megtanít a másik munkájának megbecsülésére. Nem mintha úgy gondolnám, bárkire is jellemző lenne, hogy nagy ívben tojjon az asszisztensekre, de ha mindenki látná, mennyi pluszmunkával jár az, ha mi, tanárok nem végezzük pontosan az adminisztráció ránk eső részét, lehet, hogy sikerülne pontosabban végezni. Igen, itt magamra is nézek, magamnál is találtam két hetet, amikor nem sikerült kinyomtatni és leadni pénteken a haladási naplót. (És olyan is van, akinél kb. 50 naplót kellett kinyomtatni, miközben tavaly szeptembertől kezdve ellenőriztem, minden papír megvan-e.) Többször eszembe jutott, milyen jó, hogy már A. az asszisztens a mi projektünknél, és nem E. - E. valószínűleg torkaszakadtából üvöltene minden egyes ilyen jellegű hibáért. E. kb. 3 éve nincs már nálunk, de bennem mély nyomokat hagyott, mint látjuk :D A másik

 Két hetet voltam szabadságon, és úgy volt, még ezen a héten is itthon maradhatok, és gyűjtöm a mínusz órákat, mert úgyis állandóan pluszban vagyok, szóval hamar fel fog jönni nullára. Illetve itthon maradhatok, ha nem lesz beteg senki, nem kell helyettesíteni senkit. Tökre izgultam múlt hét vége felé, hogy ne kelljen menni, mert teljesen jól elvagyok itthon, főleg úgy, hogy Tomi még mindig Kurzarbeiton, szóval sokat tudunk együtt lenni, plusz nekem mindig ott a fordítás (szerencsére!), és azzal simán elmegy a délelőtt. Aztán végül is hétfőn hívott a főnököm, hogy keddtől menjek be, de ne tanítani, hanem a projektasszisztensnek segíteni, és nem muszáj, csak akkor menjek, ha szeretnék. Merthogy én mindig szívesen megyek túlórázni is, és akkor rám gondolt. Ez a "szívesen" amúgy félreértés - nem szívesen, de nem is duzzogva, inkább semlegesen. Az ember nyilván nem hagyja cserben a munkahelyét, meg mi eleve kis csapat vagyunk, és sokszor megesik, hogy megkérdeznek, de ha én azt m

Pár napja mondtam neki, hogy nem szeretem, ha sír, mert akkor sajnálom őt, és szomorú vagyok, hogy neki rossz, és a hisztit sem szeretem, viszont azt igen, ha nevet vagy énekel. (Azt is ezerszer elmondtam már neki, hogy a hisztit nem szeretem, de őt akkor is, amikor hisztizik, ez, úgy tűnik, megnyugtatja.) Ezek után a ma reggeli készülődésnél: - Sírást nem szereted? - Nem, mert akkor sajnállak, mert rossz neked. - Éneklést szereted? - Igen, azt nagyon szeretem, ha énekelsz. - Apa sírást nem szereted? - Apa nem szokott sírni, de azt sem szeretném, ha ő sírna, őt is sajnálnám. - Apa sír, anya ölébe veszed? [A ragozás helyenként még döcögősen megy, ez fentebb is megfigyelhető :)] És itt fülig szaladt a szája, aztán nevetett. Ma többször is kérte/kérdezte: - Anya, énekelsz nekem valamit? ❤ Múltkor könyvet nézegetett az egyik nagynénjével. Meli rámutatott a könyvben a medvére, kérdezte, mi az. Flóra: Kutya. Meli [döbbenten]: Kutyaaa?! Flóra [vigyorogva]: Dúúúva lenne! Azt mondja reggel, ami

 Ma egy éve kezdte a bölcsit Flóra. Szinte hihetetlen, mennyit jelent egy év ilyen korban a külső és a fejlettség szempontjából.

Pszichésen nagyon megterhelő a járvány és a vele kapcsolatos intézkedések jó része is. Például NEM a maszk, a maszkot észre sem veszem kb., semmi bonyolultat vagy szörnyűt nem látok abban, hogy napi egy órát hordanom kell utazáskor, heti kétszer-háromszor, vásárlásnál még további maximum fél órát, és a suliban a folyosókon összesen kb. napi tíz percet. Ha olyan munkahelyem lenne, ahol 8 órában kell hordani, tuti, hogy megterhelőnek érezném, de úgy gondolom, akkor is elfogadnám némi nyafogással kísérve. De például nagyon megterhelő és nyomasztó, hogy aggódom, mert 1. nem szeretném, ha a szüleim elkapnák, 2. nem szeretném, ha a többi szerettem elkapná, akkor sem, ha nem veszélyeztetett, mert egyelőre nem egyértelmű, milyen károkat okoz akár tünetmentes hordozóknál is, de a jelek szerint nem kicsiket, 3. nem szeretném, ha a kis hármasunkból elkapná valaki. Teljesen lutri, kivel mi lesz, ha mégis benyalja, ki az, aki észre sem veszi, ki az, aki "csak" köhög egy hétig, és ki az, a

A FB egyre többször dobta elém a BBC meg néhány másik brit csatorna ill. csoport oldalát, konkrétan egy brit sitcom jeleneteit. Azt hittem, ez a sorozat most megy, aztán rákerestem, és kiderült, hogy az 1990-es évek első felében adták, összesen 44 rész készült belőle öt év alatt, és mindegyik rész csak 30 perces. A dailymotionön fent is vannak a részek, úgyhogy lelkesen neki is feküdtem a Keeping Up Appearances ledarálásának. Jó, annyira nem darálok gyorsan, kb. kétnaponta egy részt van alkalmam megnézni :'D Viszont nagyon jólesik. Az első rész után kicsit csalódott voltam, de a másodikon már annyira nevettem, hogy Tomi, aki éppen a gyerekszobában németezett, megkérdezte, mi vicceset hallottam/láttam. A történet Hyacinth körül forog, aki az ötvenes éveiben jár, és az a keresztje, hogy arisztokrata szeretett volna lenni, de sajnos nem annak született. Azért megpróbálja behozni a lemaradást, és igyekszik nagyon előkelőnek mutatkozni mások előtt - ő maga teljesen el is hiszi a saját a

Vagy valami olyasmi jött létre Flóra meg egy csoporttársa között: Flóra beszámolói szerint mindig együtt szoktak játszani a bölcsiben, és minden nap el szokta mesélni, A. evett-e, ivott-e, sírt-e, aludt-e. Aztán Flóra egy hétig nem ment, utána meg már nem volt kint A. neve az öltözőben, és amikor megkérdeztem, oda jár-e még, mondta az óvónő, hogy nem, elköltöztek. Flóra azóta is minden nap elmondja, hogy vele fog játszani ill. vele játszott, és az itthoni mókázáskor is folyamatosan emlegeti őt, na meg azt is elmondja napjában négyszer-ötször, hogy "A. elment másik bölcsibe". Bár nem sír, nem tűnik szomorúnak, nekem a szívem szakad meg, mert emlékszem, milyen érzés volt, amikor a legjobb barátnőm elköltözött, és másik helyre járt (kétszer is megtörtént, igaz, az első esetben már 8, a másodikban 14 éves voltam). Tanakodtunk Tomival, mit lehetne tenni, végül arra jutottunk, kérdezzük meg az óvódavezetőt, felhívná-e nekünk az anyukát, hogy megkérdezze, lenne-e kedvük találkozni v

 Azt már mondtam, hogy nekem tele a hócipőm az egésszel, de most már azt is lehet tudni, hogy Flórának is. Minden este beszélünk Messengeren a szüleimmel, ez a szokás a tavaszi karantén elején alakult ki, és teljesen beépült a napirendünkbe, a gyerek tudja, mikor következik, és várja is. Tegnap: "Nagyi, mikor jössz?" Ma: "Megyünk Papához? Megyünk Nagyihoz?" "Reméljük, hamarosan mehetünk." [sírós hangon:] "Nem! Most megyünk!" Szóval tele már a bakancsunk, de nagyon. De legalább foci lesz, az a lényeg, annak kell örülni, ami van, ugyebár.

Kilépünk a házból, a nap még nem jár nagyon magasan, egyelőre csak a legfelső emeletek ablakain csillan meg a fénye. A gyerek egyből hunyorog, a nagyobb hatás kedvéért eltakarja a szemét, majd így szól: - Semmit látok, nagyon süt nap. Szemüge napot kéjek, pijosat. :D Hozzá kell tennem, hogy nagyon kitartóan kéri a piros napszemüveget vagy egy hete, és keressük is, csak még nem találtunk gyereknek valót. Pár perccel korábban próbálom motiválni, hogy haladjon kicsit gyorsabban az indulás felé, mert mindent úgy csinál, mint a lassított felvétel. A következővel inspirálnám: – Ki szeretne bölcsibe menni? Erre ő: – Anya. És már vigyorog. Ja, és még egy. Mostanában kb. bármit mondok neki, az a reakció: - Anya, ne viccelj! És egy utolsó: - Vakar a kezem. Már hogy viszket.

Ééééés megérkezett a miért-korszak! Egyelőre párhuzamosan létezik a mit csinál-korszakkal, úgyhogy van megválaszolandó kérdés bőven. Utóbbiból továbbra is az altatás közben a nyakamat szorítva a fülembe suttogott kérdések a kedvenceim: "Irma néni mit csinál? Frakk mit csinál? Cicák mit csinálnak? Károly bácsi mit csinál?" :D No de a miértről akartam írni. Tegnap este éppen készültünk fürdeni, és mondtam a gyereknek, amit mindig szoktam, ha szétpakolta a játékait: - Fürdés előtt össze kell pakolni. Erre a szokatlan reakció: - Miért pakolunk? - Hogy rend legyen. - Miért rend legyen? - Mert akkor szebb a lakás, és könnyebben megtalálod a játékaidat holnap. - Miért? - Mert tudod, hol keresd őket. - Miért? - Mert tudod, minek hol a helye. Kb. itt feladta, de már látom, hogy lesznek itt hosszú miért-eszmefuttatások :D

17 nap szabadság, juhú! Túlórából és erre az évre áthozott szabadságból jött ki. (Nekem júliusban kezdődik a munkaév, mert akkor kerültem ide.) És nem bírom ki gyerekszáj nélkül, elnézést. Nagyon vártam már, hogy elkezdjen beszélni, és nagyon élvezem. (Kivéve, amikor beindul a mantra, ill. anyu szerint imamalom, pl. készítem neki a kakaót, és ő az ehhez szükséges három perc alatt hatszázszor mondja el a normálistól a síróson át a hisztériásig terjedő hangon, hogy "Kakaókakaókakaókakaó..." Na, akkor pattognak az idegszálak rendesen :D (És a sírós ill. hisztériás hangnál mindig elmondom, hogy ha nem kéri normálisan, akkor a végén nem kap. Ez mindig beválik.) 1. Flóra a héten itthon van Tomival, akit a túlórák miatt szabadságra küldtek (:D), mert covid-gyanú merült fel a bölcsiben, és úgy voltunk vele, inkább akkor ne járjon most be. (De szerencsére negatív teszttel zárult ez a történet.) Ma hazaértem, Flóra nemsokára ütögetni kezdett, de elég erősen, hozzá vigyorgott. Kérdésem:

Idén négy nyaralás fért bele az időbe/keretbe: 4 nap Sümeg (Tomi szüleinél), 4 nap Pest (az én szüleimnél az idősebb unokaöcsémmel, Bencével kiegészülve), 3 nap Graz, 3 nap Salzburg. Mindegyik nagyon jó volt, sok élményt szereztünk/kaptunk, csak annyit állapítottunk meg, hogy az itteni városokra a 3 nap helyett 4 kellene, mert akkor két teljes napunk lenne, amiből az egyiket kirándulásra lehetne szánni. Csodaszép vidékek vannak errefelé. Majd mostantól észben tartjuk, hogy egy nappal többre érdemes utazni.  A képek teljesen összevissza töltődtek fel, nagyon örvendek, de nem érzem az elszántságot, hogy majd most sorba rendezem őket. Ha valaki esetleg tudja, hogyan lehetne a képfeltöltést úgy megoldani, hogy albumként jelenjen meg minden, nagyon hálás lennék, ha kiokosítana. Salzburgból hazafelé megálltunk a Mondseenél. Egyszer itt is kellene nyaralni. Salzburg belvárosának szíve és a szálloda, ahol laktunk. Végig ilyen tré időnk volt, de ez nem szegte kedvünket. Karácsonymúzeum. Szeptem