Táncoló lábak, puszi, satöbbi

Mostanában minden nap kéri, hogy "nézzünk zenét": ez azt jelenti, hogy elővesszük a Kaláka Muzsikáló madárház című könyvét, meghallgatjuk a dalokat, és közben nézzük a hozzájuk készült illusztrációkat. Tegnap délután is éppen így tettünk, közben Flóra a széken ülve lóbálta a lábát. Egyszer csak lenéz, majd azt mondja nekem:
- Táncol a lábam, anya!

Este hat körül bement az apjához, aki a gyerekszobában aludt már néhány órája (előtte egész délelőtt vezetett meg izgult, ezt majd a napokban elmesélem), és azt kérdezi:
- Apa, fölkelsz?
Erre Tomi csukott szemmel:
- Mhmm.
A gyerek tanácstalanul rám néz, amire azt javaslom:
- Menj oda apához, adj neki egy puszit, hátha úgy könnyebben felébred.
Erre Flóra heves fejrázással:
- Nem adok puszit. Simán felkel. Simán.

Mentem érte a bölcsibe, boldogan a nyakamba ugrott, kérdezte:
- Jöttél értem, anya?
- Igen, siettem. Mit csináltál bent, amikor jöttem, játszottál?
- Nem, téged vártalak.

Éjszaka átjött, kért vizet, adtam neki, majd mondtam, hogy el kell mennem mosdóba, mindjárt jövök. Kimentem, visszajöttem, a gyerek meg ezzel fogadott:
- Vártalak.

Este, fürdetéskor mindig énekeltem neki egészen pici kora óta, mindig ugyanazt a néhány, vizes ill. esti témájú dalt (Által mennék én a Tiszán, A pisztráng, Lencsilány), és elmondtam egy verset (a Dennis, a komiszból azt, amit a szomszéd néni szaval Dennisnek, amikor altatja). Mostanában már csak heti pár alkalommal megy le ez a repertoár, mert sokszor a beszélgetés mellett nem marad rá idő, de Flórának továbbra is fontos az éneklés, és most már konkrét dalt is szokott kérni. Tegnap este megint éppen beszélgettünk, miközben ő fürdött. Egyszer csak abbahagyta a mesélést, és azt mondta:

- Anya, madárt... madárt énekeljed nekem. Cinegét. [Teljesen azt hittem, ezzel a dallammal éneklem, aztán kiderült, hogy enyhén módosított változat alakult ki a fejemben. Annyi baj legyen.]