Az első barátság

Vagy valami olyasmi jött létre Flóra meg egy csoporttársa között: Flóra beszámolói szerint mindig együtt szoktak játszani a bölcsiben, és minden nap el szokta mesélni, A. evett-e, ivott-e, sírt-e, aludt-e. Aztán Flóra egy hétig nem ment, utána meg már nem volt kint A. neve az öltözőben, és amikor megkérdeztem, oda jár-e még, mondta az óvónő, hogy nem, elköltöztek. Flóra azóta is minden nap elmondja, hogy vele fog játszani ill. vele játszott, és az itthoni mókázáskor is folyamatosan emlegeti őt, na meg azt is elmondja napjában négyszer-ötször, hogy "A. elment másik bölcsibe". Bár nem sír, nem tűnik szomorúnak, nekem a szívem szakad meg, mert emlékszem, milyen érzés volt, amikor a legjobb barátnőm elköltözött, és másik helyre járt (kétszer is megtörtént, igaz, az első esetben már 8, a másodikban 14 éves voltam).

Tanakodtunk Tomival, mit lehetne tenni, végül arra jutottunk, kérdezzük meg az óvódavezetőt, felhívná-e nekünk az anyukát, hogy megkérdezze, lenne-e kedvük találkozni velünk. És olyan jófej a nő, hogy meg is tette, és ma már beszéltem is telefonon A. anyukájával. Hétvégén vagy jövő héten már találkozunk is. Flóra nagyon örült, amikor mondtuk neki. Meg én is nagyon örülök, többek között annak is, hogy ilyen szuper bölcsit találtunk ennek a lánynak. Aztán majd meglátjuk - végül is két és fél évesek, szóval lehet, hogy még egyszer-kétszer játszanak, aztán ennyi, de akkor is lesz legalább valami lezárás, és nem az az élménye marad Flórának, hogy egy rövid ideig nem ment, aztán mire megint igen, A. eltűnt.