Psziché

Pszichésen nagyon megterhelő a járvány és a vele kapcsolatos intézkedések jó része is.

Például NEM a maszk, a maszkot észre sem veszem kb., semmi bonyolultat vagy szörnyűt nem látok abban, hogy napi egy órát hordanom kell utazáskor, heti kétszer-háromszor, vásárlásnál még további maximum fél órát, és a suliban a folyosókon összesen kb. napi tíz percet. Ha olyan munkahelyem lenne, ahol 8 órában kell hordani, tuti, hogy megterhelőnek érezném, de úgy gondolom, akkor is elfogadnám némi nyafogással kísérve.

De például nagyon megterhelő és nyomasztó, hogy aggódom, mert 1. nem szeretném, ha a szüleim elkapnák, 2. nem szeretném, ha a többi szerettem elkapná, akkor sem, ha nem veszélyeztetett, mert egyelőre nem egyértelmű, milyen károkat okoz akár tünetmentes hordozóknál is, de a jelek szerint nem kicsiket, 3. nem szeretném, ha a kis hármasunkból elkapná valaki. Teljesen lutri, kivel mi lesz, ha mégis benyalja, ki az, aki észre sem veszi, ki az, aki "csak" köhög egy hétig, és ki az, aki intenzívre kerül, ne adj isten lélegeztetőgépre.

És akkor még nem is említettem, mennyire nyomasztó, hogy csak videóhívással találkozhatunk a családunkkal, és nincs ennek egy végpontja, hogy eddig és eddig kell kibírni, hanem fogalmunk sem lehet, meddig. Persze igaza van anyunak, aki azt mondta, inkább ne találkozzunk most egy-két évig, mint hogy az én életemből hátralévő (remélhetőleg) 40-50, vagy a Flóra életéből hátralévő (remélhetőleg) 70-80 évben többet egyszer se találkozhassunk. De akkor is nehezen viselem.

Jó lesz már, hogy jön a Halloween. Lesz megint őszi dekor a lakásban, amint eléggé összekaparom magam hozzá, lesz tökfaragás, Practical Magic és Hocus Pocus, halloweeni Jóbarátok, hogy az It's the Great Pumpkin, Charlie Brownt már ne is említsem, és lesz tökös-csokis süti is, mint minden évben. Ránk fog férni egy kis ünnep, az már biztos.