Flóra beszél. Mindig.

Nagyon vártam már, hogy beszéljen, úgyhogy örülök is rendesen.

Néha érdekesen ragoz: eszettem, leesettem

Vacsorára krumplis tésztát eszik, kimazsolázza a tésztát, a krumplit elém tolja, mondván, "nem kéjek kuplit". Sebaj, én megeszem, ő meg megy a dolgára. Negyed órával később ismét megjelenik, odaül az asztalhoz, és belenéz a tányérjába:
- Anya, hová lett a kupli?
- Elfogyott.
Kis ideig hallgat, láthatóan gondolkodik, majd:
- Anya, mit csináltál a kuplival?
:D

Egyik este mesélt a másik apukájáról, aki most anyuka, és megmutatta, miket szokott mondani ez a másik apuka. Halandzsául beszélt. Érdekes.
- Flóra, ne állj fel a székre, mert leesel!
- Fóla leesik, megüti magát, és akkoj nem lesz máj Fóla?
:O

- Mit hoztál, anya?
- Minden földi jót.
- Kéjek földi jót!

Délutáni alvásból ébred, felül a sötétben (3/4 4-kor már sötét van bent :/), és mosolyogva azt mondja:

- Anya, válom, jöjjön a kalácsony.

:)

Veszi a pulcsiját a bölcsiben, körülöttünk kiabálnak az udvarra készülő ovisok. Azt mondja Flóra, fut egy kicsit, miközben veszi a pulcsit. Én:
- Úgy nem lehet felvenni a pulcsit. Majd az utcán futsz.
- Nem éjtem.
- Majd az utcán futsz.
- Mit mondtál, anya?
- Majd. Az utcán. Futsz.
- Ja, az utcán futok. Nem hallottam, mit mondasz, anya, nem éjtettem, hová futok.

Beszélgetünk a szüleimmel (videóhívás), Flóra feláll a székén, pedig tudja, hogy nem szabad. (Két hete Gryllus Vilmos online koncertje alatt akkorát esett egy ilyen felállás után, mint a nagykabát.) Kérdezem tőle:

- Most mit csinálsz?

- Bemászok a öledbe.

És jön is.

- Jaaa, jó, azt lehet. Azt szeretem, amikor az ölemben ülsz.

- A 'isztit nem szejeted?

- Nem, a hisztit nem szeretem.

- Csak a Fóla a öledbe ül, azt szejeted?

❤️

Hajnali 5-kor megjelenik sírva az ágyunk végében, felsegítem (hálózsákban nem olyan könnyű mászni), azt mondja:

- Anya, Fakkot nézünk.

(Mármint Frakkot, természetesen.)

- Nem, kicsim, éjszaka van, alszunk.

- Anyaaa, Fakkohohot néhéhéhézüüünk! (Zokogva, hüppögve.)

- Persze, majd ha már világos lesz, de most éjszaka van, aludni kell.

A lábamnak dől, hüppög tovább, simogatom az arcát. Egyszer csak még mindig hüppögve megszólal, minden szó után szünetet tartva, mert alig tud beszélni a sírástól:

- Nem... tudom... befejezni... a... síjást.

- Semmi baj, adok egy kis vizet. Igyál egy kicsit, attól jobb szokott lenni. (Iszik.) Jobb lett?

- Igen, máj abbahagytam.

És tényleg. A vízivás mindig beválik nála. Arra meg nagyon büszke vagyok, hogy így el tudta mondani, hogy nem tud megnyugodni, a simogatásnál több segítség kell.

És már profin elmeséli a napját bölcsi után. Ma arra a kérdésre, hogy mit csinált, az volt a válasz:

- Játszottam A-vel, építőkockával, kisfiúk is játszottak együtt, a játszótéren szaladgáltam, de nem csúszdáztam, ebédeltem, aludtam, felkeltem, és jött anya.