Kedves pillanatok

Reggel bejött hozzám az egyik kolléganőm, és küldött egy gyerekmaszkot Flórának. Ő a fiának vette, aki már hétéves, és rá kicsi lett, ezért gondolta, akkor hozzam el én a gyereknek. Nagyon aranyos, nagyon jólesett, és Flóra is nagyon fog örülni neki, mert nagyon bírja a maszkot, és időnként mondja, hogy szeretne, de eddig egy olyan FFP2-je volt, ami nem illeszkedik igazán jól az arcára. (Tudom, ekkora gyereknél nem javasolják a maszkhordást, de nem is akarjuk gyakran és hosszú időre ráadni. Kb. kéthetente egyszer tömegközlekedik legfeljebb húsz percet, meg hetente egyszer eljön velem a boltba, ahol húsz percet sem töltünk.)

Még múlt héten összefutottam egy nővel abból a csoportomból, amelyiknek az utolsó hetére esett a karantén első hete, így se búcsúóra, se vizsga nem volt. A vizsgákat nyár óta folyamatosan pótoljuk, és ez a nő például most került sorra. Éppen a vizsgára tartott, mondta, hogy aggódik, mert B2-es eredményt akart (B1-es volt a csoport), de így, hogy június óta semmit sem foglalkozott az angollal (márciustól júniusig hetente küldtem nekik vizsgafeladatokat), ezt már esélytelennek látja. Sok sikert kívántam neki, elköszöntünk. Ma meg egyszer csak ott volt a termem ajtajában a délelőtti órám közben. Mint kiderült, ma jött a vizsgabizonyítványért, és külön megkereste a termemet (már nem ott vagyok, mint velük), hogy megmutathassa, és megoszthassa velem az örömét: egy B2-es vizsgarésze lett, három C-s, így összességében C-s a vizsgája. Hát, ez is nagyon jólesett, és nagyon örülök is, hogy ilyen szuperül ment neki.