Háromig számolok...

Időnként előkerül anyukás oldalakon/csoportokban, hogy a "háromig számolok" furcsa módon működik, pedig még az anyuka sem tudja, mi lenne három után.

Nálunk is használatban van a módszer, és azért működik, mert a gyerek pontosan tudja, mi lesz három után - előre megbeszéljük. Pl. nem akarja elpakolni a játékait a dobozba, amiből kiborította őket a szoba közepére*. Sokszor hallotta már, és még fogja is, hogy amit ő dobált szét, azt én egyedül ugyan nem pakolom el, mert az igazságtalan. Szívesen segítek, pakoljunk együtt (arra mindig vigyázok, hogy neki kelljen többet, mert ugye ő hajigálta szét a dolgait), de ha nekem egyedül kell, akkor másnap azt a dobozt nem veheti elő. Ha a lelkére beszélés nem segít, és már kezdem unni az időhúzást, akkor jön, hogy "jó, akkor háromig számolok, és ha addig nem kezdesz el pakolni, akkor egyedül pakolok össze, akkor viszont te holnap nem veheted elő a konyhát/építőkockát/bármit"**. Aztán ha eljutok háromig, akkor összepakolok, és felteszem az érintett dobozt a szekrény tetejére, majd másnap tényleg nem veszem elő, mindegy, mennyire kéri, csak emlékeztetem rá a gyereket, miért is került oda az a doboz, ahol van. Flóra biztos benne, hogy ha eljutok háromig, akkor ez lesz, ezért általában nem várja meg, kettőnél, legkésőbb há-nál hozzálát ahhoz, amit kértem. Általában tök nyugodtan beszéljük meg ezt az egész történetet, és nyugodtan számolok, majd rámolok, nincs ebben feszkó :D

Időnként vannak ezzel kapcsolatban vicces sztorik. Tegnap például már nem tudom, mit nem akart csinálni, de elhangzott, hogy jó, akkor háromig számolok, egy... Erre elkapta a hüvelykujjamat, amivel mutattam az egyet, és azt mondta: "Ne, anya! Nem számolsz, nem egy!" Meg van, hogy poénra veszi a dolgot. Valamelyik nap pl., amikor a konyhadobozt kellett volna összepakolni, azt mondja nekem: "Flóla nem pakol. Anya számol, anya pakol, Flóla síj." :D Ezen alkalommal csak egyig kellett eljutni, utána jött rámolni.

*Még csak kúszni tudott, amikor először odajött hozzám, amikor pakoltam este a játékait, és ő is bedobott egy-két valamit a tárolódobozba. Gondoltam, addig üssük a vasat, amíg meleg, úgyhogy jó alaposan megdicsértem, milyen ügyesen segít, aztán innen valahogyan kialakult, hogy alapvetően elpakol maga után. Még napközben is van olyan, hogy rendet tesz a játékai közt. Kétéves kora körül persze beütött a dackorszak, azóta rendszeresen előfordul, hogy a "gyere, pakoljunk össze" felvetésre csípőből rávágja, hogy "nem".

**A pötyi már másodszor ment hosszabb nyaralásra idén, mert elpattogott az összes idegszálam, amikor kétnaponta nekem kellett összeszedegetni mind a száznegyven apró kis biszbaszt. Tök sokáig tart, és még dühít is, hogy én szórakozom vele, mert kiborítani csak egy pillanat, összeszedni meg vagy öt-tíz perc, attól függően, mekkora területen sikerült szétszórni. Elsőre egy hónapot nyaralt a száznegyven pötyi, most még nem tudom, mennyit fog, de nem két napot, az tuti.