LizaGazdija

az OUP versenyére a kedvenc New English File-os kiegészítő anyagomat, amit még a tangyak idején raktam össze, és most olvastam az e-mailt, hogy az én ötletem lett az egyik nyertes :) A jutalom az, hogy a nevemmel együtt felteszik a honlapjukra, és bárki letöltheti és felhasználhatja innentől kezdve. Most úgy örülök :)

Délre anyuékhoz mentünk névnapot ünnepelni. Alapvetően apuét, de mivel mi Zoliéról lemaradtunk, ezért mi az övét is. Volt ünnepi ebéd, ajándékozás, délután közös családi szieszta. Ez a kép a szombati kedvencem, egy mini nindzsa látható rajta: Negyed 5 körül eljöttünk anyuéktól, de Lizát náluk hagytuk, mert Bicskére mentünk kínai kulturális napra. Hát, sikeresen lemaradtunk majdnem mindenről, a kung-fu bemutatónak pl. a végére érkeztünk. De azért láttunk este 7-től koncertet, ahol egy kínai operaénekesnő, Zhang Yu énekelt magyar és kínai népdalokat, valamint operarészleteket. Ebből a legjobb rész az volt szerintem, mikor kínai népdalokat énekelt, és egy citeraszerű hangszeren kísérte magát (ennek a neve nem derült ki, mert magyar neve vagy nincs, vagy ő nem tudja, kínaiul pedig nem mondta el). Most megkerestem a wikipedián, és kiderült, hogy a hangszer egy guzheng, így néz ki (ez egy 16 húros változat, az övé 21 húros volt): A hölgy egyébként hét éve van nálunk, végig magyarul felelt ma

Liza kiszámíthatatlan más kutyákkal szemben. Van, amikor engedi, hogy megszagolják, sőt vissza is szagol. Van viszont, amikor engedi, hogy megszagolják, majd egy váratlan pillanatban megpróbálja leharapni a másik kutya orrát. Plusz már a kisgyerekeket sem szereti, ezért nem is engedek a közelébe egy gyereket se Bencén és Matyin kívül, akiket viszont már megszokott, és nem zavartatja magát a közelükben. Szóval Lizához csak és kizárólag felnőttek nyúlhatnak, mert alattomos lett vénségére. Marci a futtatóban örvendeztetett meg egy elég durva játékkal, aminek a végén rátámadt két kutya is, amitől én sokkot kaptam, és azon kezdtem töprengeni, mit mondok a gazdájának, hogyan tépődött szét a kutya. Végül nem sérült meg senki, mert egy srác, aki látott már ilyet, szétszedte a három kutyát, és mert még szétszedés után is kétszer újrakezdték a balhét, én Marci számára befejezettnek tekintettem a játszást, és elmentem inkább sétálni vele. A futtatóba ezek után én egyedül nem fogom vinni, mindig s

Rékával néztük meg tegnap, mielőtt pizzázni indultunk volna Tomiékhoz. Nem semmi film. Igaz történet alapján készült a film, konkrétan Aron Ralston könyvének és kamerájának felhasználásával. A főszereplő maga Aron (James Franco), aki egyedül él, nem igazán tartja a kapcsolatot senkivel, viszont szeret “őrültködni”: hétvégenként eljár kanyonokat felfedezni, minden kis résbe bemászik, minden helyet ismer, mindent imád. Ez a történet is így kezdődik: péntek este elmegy a kanyonhoz, szombat reggel biciklire pattan, majd X mérföld letekerése után gyalogosan indul tovább, túrázik egyet. Minden jól is megy, amíg egy kis résbe ereszkedéskor rá nem zuhan egy hatalmas szikla – beszorul a keze a szikla és a sziklafal közé, és esélye sincs kiszabadulni. Innentől számítva 127 órát tölt a hasadékban. Önmagában ez a 127 óra annyira nem lenne érdekes, mert többnyire nem csinál semmit, csak néz maga elé, de az elején lelkesen próbál menekülni, később végiggondolja az élete szép és kevésbé szép pillana

Az milyen, amikor az egyik csoportban az egyik tanítvány, aki nem túl szerény, azért reklamál, hogy az 55%-os dolgozata miért kettes, miért nem hármas? :O Nekem leesett az állam. És nagyon furán nézett, mikor felvilágosítottam, hogy 55% alapvetően még bőven egyes, csak kicsit leszállítottam a ponthatárt bizonyos okokból kifolyólag, de a hármas még így is 10%-ra van. Meg hogy ez miért csak 55%, mikor van benne egy csomó pipa. Mondtam neki, számoljon utána. Nem számolt. 115 pontból 55%-nyi pont azért elég sok pipát jelent, nemdebár? Fura emberek vannak.

tegnap, 79 évesen meghalt. Nyugodjon békében.

Ibolya néni ma lenne 54 éves.

Ez az egész fénykép dolog a kedves szomszéd néni témában jött. Nekem olyan mondjuk nem volt, akihez rendszeresen jártam volna át, de emlékszem rá, hogy egyszer, amikor itt a gangon sétálgattunk anyuval, kihajolt az ablakon Babi néni, és mondta mosolyogva, hogy menjek be hozzá kicsit. Anyu szabadkozott, hogy nem akarunk zavarni, aztán mégis bementünk. Vagy 20 éve volt ez, és sokra nem is emlékszem belőle, csak két dolog maradt meg: a nappali berendezése és a teasüti illat, ami ott terjengett. Én gyerekkoromban sok emberhez kapcsoltam illatot, Babi nénié a teasüti lett, és ez egészen addig tartotta is magát, míg vissza nem költöztem ide, de előtte ha ő eszembe jutott, akkor az illat is, azonnal.

20-30-40 év után fényképeztek újra embereket az eredeti kép helyszínén, az eredetihez hasonló pózban és ruhában. Itt lehet megnézni őket: http://irinawerning.com/back-to-the-fut/back-to-the-future/ (A képek alatt látható a két dátum minden esetben.) Ongoing project, júniusban jön Európába a fényképész, lehet jelentkezni résztvevőnek. Egészen kedvem lett írni neki, van egy tök jó fényképem, amit Kata csinált rólam valamikor 17-18 éve itt a gangon, kedvem lett újrajátszani. (Ha megtalálom, szkennelem, csatolom. Btw a síelős kép még másnap elkészült, azóta várja a feltöltést.) Az abszolút favorit képem az itteni előszobában üldögélős, de sajnos már nem az a szekrénysor van, ami akkor volt, úgy meg lehet, hogy kicsit kevésbé vicces. Bár ki tudja, végülis elég kevés látszik a szekrényekből. Persze nem lehetek biztos benne, hogy nem 2010 júniusára gondolt a fényképész, és abban sem lehetek biztos, hogy Európán belül erre is jár. De ez jó lenne, és nagyon örülök, hogy a babás portálra linkel

Igaz történet alapján. 1929-ben az Orient Expressz elakadt Isztambul közelében egy hóviharban, és ez az eset megihlette Agatha Christie-t. Jött Poirot, és nyomozott. Az Orient Expressz Isztambul - Calais vagonjában tizennégy ember utazik, 11 olyan, akiket a véletlen sodort egymás mellé, egy házaspár meg Poirot, aki, szegény, szeretne kicsit pihenni, várost nézni. Nem fog. Nem elég, hogy valami folyamatban lévő ügy miatt azonnal hazahívják, de ráadásul a második éjszakán a vonat elakad a semmi közepén a hóban. Másnap délben pedig az egyik utast holtan találják a hálófülkéjében: 12 késszúrás végzett vele, körülötte pedig itt-ott egyik-másik utas tulajdonában álló apró tárgyak bukkannak fel. Poirot még egy vonatutat sem tölthet el békében, azonnal nyomoznia kell, mivel Jugoszláviában nem száll fel rendőr a vonatra, szóval ő az egyetlen kompetens személy. A nyomozás a szokásos módon folyik: Poirot kihallgat minden lehetséges szemtanút, hátradől és végiggondolja a hallottakat, majd mindenki

Most már nem lehet panasz arra, hogy jókedvű lennék. Elmúlt. Sőt. Most már görcsöl a gyomrom, meg időnként sírhatnékom is támad. A konkrét problémán kívül még az is történt ma például, hogy amikor indultam tanítani, nem engedtek le a metróba, sőt tereltek kifelé mindenkit, és mondta az ellenőr, hogy a metró alá esett valaki, és mikor kiértem az aluljáróból, akkor jött egy csomó tűzoltó, pár perc múlva szintén csomó mentő meg rendőr, és ettől teljesen bestresszeltem, és majdnem elsírtam magam azon, hogy milyen rossz halál lehet metró alá esni. (Nem tudom, miért gondoltam, hogy meghalt az illető, mert az esetek kb. felében írják csak ezt a neten, de ez a mai nő egyébként pont meghalt.) Ebben a jókedvmulasztásban segít az a szokásom is, hogy ha eleve kezd múlni a jókedv valami miatt, akkor gyorsan eszembe jut még 2-3 egyéb olyan dolog, ami régen történt ugyan, de akkor rosszulesett, így sokkal gyorsabban jutok el a befordulásig, mintha csak a jelen problémákon pörögnék. Ma például sokadjá

Meg kell jegyeznem, hogy Tomi egy szuperhős. A családomban meg sokáig csak tök pozitív dolgok történtek, aztán egy ideje csak tök negatívak történnek, és nagyon örülnék, ha inkább most már megint lenne valami tök pozitív is, mert ez így eléggé frusztráló. Még így is, hogy nem nekem a legrosszabb, sőt nekem a legjobb.

Elegem van a cseszegetésből, ezért elárulom, hogy nem mindig vigyorgok éjjel-nappal, ha jó a kedvem, viszont van, hogy hiába jó a kedvem, nem vigyorgok. Kész, ez van, senki kedvéért nem lesz máshogy. Nyilván pont az nem fogja ezt itt megtalálni, akinek szólna, csak már egészen elmúlt a jókedvem, amikor megint hosszú percekig faggatott, mi lehet a bajom, és csak caccogott, mikor mondtam, hogy semmi bajom. Egyébként neki pont köze sincs hozzá, és hagyjon békén. Na, a lényeg az, hogy mostanában jó a kedvem, emellett folyton álmos vagyok, és csak akkor mosolygok, ha valami vicces történik. Köszönöm a megértést.

Kifogott rajtam A gyűrűk ura. A magyar változatban normális a betűméret, mégsem tudom olvasni. Nem köt le. Még 120 oldal van a második kötetből, és nem bírok haladni vele. Úgyhogy átmenetileg feladtam, és újabb Agatha Christie-be fogtam, ezúttal a Murder on the Orient Express van soron. Megtaláltam az olvasmánylistát az e félévi egyetlen "rendes" órámra, és kicsit visszahőköltem. 16 kötet található rajta, ebből háromnál csak 100 oldalt kell elolvasni, viszont a lista első könyve mindjárt 550 oldal. Szép lesz ez, nem fogok unatkozni :)

Eddig a kezemen jött csak elő, csak hidegben. Most hétvégén egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy vakarászom a szám szegletét mindkét oldalt, aztán kis idő múlva már nagyon fájt is. Kimentem a fürdőszobába, véletlenül belenéztem a tükörbe, és elég sokkoló látvány tárult elém: úgy néztem ki, mint egy frissen ebédelt vámpír. Marha jó. Azóta is ég a bőröm, teljesen kiszáradt, hiába kenegetem nagy lelkesen. Szerencsére alapozóval sikerült elfedni nagyjából, így legalább nem röhögött rajtam a fél város jártamban-keltemben. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez is ekcéma. Nagy öröm ez nekem.

Ez a hatalmas eső teljesen meglepetésként ért, még esernyő sem volt nálam. Ettől függetlenül elmentem sétálni délben Marcival, mert úgy állapodtunk meg, hogy igyekszünk legalább napi egy sétát átvállalni Tomival. (Egyébként a helyzeten hatalmasat javított az az esőkabátszerű dolog, amit Éva nénitől kaptam kölcsön, mert így nem áztam bőrig, sőt azok a részeim, amik a kabát alá kerültek, egyáltalán nem lettek vizesek.) Marci hatalmas mozgásigényű kutya, egyelőre kicsit neveletlen-rakoncátlan is, ezért lepett meg, amikor azt tapasztaltam, hogy nem húz, pedig szokott. Aztán rájöttem, hogy nyilvánvalóan izomláza van a keddi túrától. Azért sétáltunk egy órát, a Bakáts tér magasságában indultunk el a Duna-parton, elsétáltunk a Nemzeti Színházig, aztán hazamentünk. Nagyon érdekes élmény volt szakadó esőben sétálni, mégpedig azért, mert rajtunk kívül egy lélek sem volt sehol. Na jó, kivétel az a fiatal apuka, aki a kb. másfél éves, a homokozóban üldögélő kisfia mellett állt - ezt mondjuk nem is

Az írónőről annyit derítettem ki gugli barátom segítségével, hogy 1925-ben született, ma éppen egy éve hunyt el, és a könyv minden bizonnyal önéletrajzi ihletésű, mert az írónőnek ikerlányai voltak, és a könyv is ikerlányokról szól. Egy mondatát idézték a haláláról szóló cikkben, az nagyon találó: "Nem él meg papíron az, aki a valóságban nem élt." Az alaphelyzet az, hogy Jutkát, a 16 éves, másodikos gimnazista bakfist első lovaglása alkalmával ledobja a hátáról Juci, a ló, így aztán kórházban köt ki sérült hármas csigolyával. Mivel aludni nem nagyon tud a fájdalomtól meg Beátától, aki folyton bőg, a bent töltött egy hétben éjszakánként átgondolja az életét. Nem mondhatni, hogy könnyű élete van: őt és ikertestvérét, Ágit, négyéves korukban elhagyta az édesanyjuk, ők pedig az édesapjukkal maradtak, aztán kaptak mostohaanyát (szintén Judit). Ha ez még nem lenne elég szörnyű, az egész világ mindig csak az arany Ágikát szereti és ajnározza, aki szexuális a fiúkra (sic!), mert na

nagy nap. Például ma van Írország védőszentjének, Szent Patriknak a napja. Nagy vigasság van ilyenkor angol nyelvterületen, a nap színe a zöld, a nap növénye pedig a háromlevelű lóhere. (Eredetileg a hold három fázisát szimbolizálhatta a három levél, később a Szentháromság jelképeként értelmezték.) Aztán ma van 150 éve Viktor Emánuel megkoronázásának, a modern Olaszország születésének. (Ezen hosszasan méláztam, mert a velvet kiemelt cikke szerint ma van az évforduló, az ezenanapon.hu, valamint a magyar és az angol wikipedia szerint csak holnap lesz, de végül megnéztem az olasz változatot is, szerintük március 17. a jó dátum, én meg úgy döntöttem, csak helyesen jelenik már meg az olaszok számára ilyen fontos dátum egy olasz oldalon.) Egy kép Garibaldiról: Egy másik II. Viktor Emánuelről: És itt idézném Garibaldit partra szállása egyik évfordulóján: "Milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk!"

Ezt a cikket ajánlom elolvasásra: http://index.hu/belfold/2011/03/17/muveszi_koncepcio_volt_a_hianyos_petofi_vers/ Felpörgött a szívem tőle. Örülök, hogy a nemzeti oldal továbbra is genetikailag képtelen a hazugságra, mindig a színtiszta igazat mondja, és sosem gyűlöletkeltő. Anyátok.

Ebből volt egy kisebb változat a délutáni órámon, az is éppen elég kellemetlen volt. Nagyon részletesen nem elemezném, de az biztos, hogy nem szeretem az okoskodást, nem szeretem, ha az okoskodó megsértődik, amiért megkérik szépen, (közepesen) kedvesen, hogy ne okoskodjon, azt meg pláne nem szeretem, ha emiatt kiabál és káromkodik, ráadásul férfi létére egy nőre. Fogalmazhatunk úgy, hogy köpni-nyelni nem tudtam, mert tényleg csak a szokásos történt: a pasi az utasítás meghallgatása után megkérdezte, mi lenne, ha valami tök mást akarna mondani, mint ami a feladat, azt úgy kellene-e, hogy. (Nem.) Erre a csoporttárs felhívta rá a figyelmét, hogy most nem ez a feladat, amire ő meg kiabálni kezdett. Később arra is felhívta a figyelmét ugyanez a lány, hogy nem jó feladatot néz véletlenül, és akkor is kiabált, sőt káromkodott is. Minden tiszteletem a lányé, aki nem emelte fel a hangját, egyáltalán nem is szólt vissza - nekem ez nem sikerült volna. Az ilyen szituációk miatt vágom a centit. Még

Vasárnap Nagyiéknál voltunk, mert Nagyi 1-jén volt 69 éves, és azóta még nem köszöntöttük fel (személyesen legalábbis). Jól éreztük magunkat, mármint anyu kivételével mindenki, mert ő viszont beteg volt. Vagy megfázott, vagy influenzás, de nem volt jól, úgyhogy viszonylag korán el is jöttünk, hogy tudjon aludni otthon. Hétfőn elvittük sétálni Lizát és Marcit. Összesen két órát barangoltunk a környéken, és Liza végig szépen tűrt, szépen jött (azért utána fájlalta a mellső lábát, de Marci előtt a világért sem vallotta volna ezt be), csak akkor sírt, amikor Tomi elment Marcival külön sétára, hogy kifáradjon a kutya, de akkor nagyon. Marcira egyébként morog, nem úgy tűnik, hogy belátható időn belül legjobb barátok lesznek. Este aztán vásároltunk, kaptam többek között kirándulós ruházatot, aminek nagyon örülök, rám fért már. Hazaérés után nyomoztunk még kicsit a keresgélős játékban, aztán nagyon hirtelen véget ért a játék, és kezdődött egy új, ami az előző folytatása, és nagyon bosszantóan

Ezért aztán délután sétára invitáltam Lizát. Nagyon-nagyon szereti a napsütést, reggel is igyekezett napozni, de egyelőre sajnos csak kb. 10 percre és csak nagyon vékony sávban süt be hozzánk a nap, szóval nem nagyon sikerült ez neki. Három után indultunk el, amikor a körút egyik oldalán már teljes volt az árnyék, ezért a másik oldalon baktattunk. Liza nagyon örült, nagyon lelkesen caplatott, egészen gyorsan is haladt magához képest. Amikor kiértünk a Dunához, azonnal odahúzott a fűre, és megpróbált legelni, de ez nem nagyon sikerült, mert még nem nagyon van zöld fű, csak csoffadt, sárga izébizét láttunk. Aztán tovább haladtunk, ekkor ért az első kellemetlen meglepetés a parkkal kapcsolatban: a kikötő és környéke tele volt üvegszilánkkal, de nem akárhogy, olyan volt, mintha valaki egyenletes szilánkszőnyeget alakított volna ki. Ettől kicsit ideges lettem, mert rajtam ugyan nyilván cipő volt, Lizán viszont nem, és nagyon nem hiányzik, hogy megvágja a lábát, aztán sántikáljon hazáig, vag

Múlt vasárnap találkoztak először azóta, hogy Marcit bevittük az Illatos útra. Egy kellemes séta keretében történt a találkozó. Liza eléggé megdöbbent, amikor azt látta, hogy Tomi anyukájánál egy kutya van, de moderálta magát, nem akadt ki, nem hisztizett, elfogadta a simogatást, és eltűrte, hogy Marci megszagolja. Igaz, ami igaz, rávakkantott minden egyes alkalommal, amikor egy méternél közelebb ment hozzá, de nem próbálta megharapni, nem kezdeményezett verekedést, ami a kis vehemens fiatalkori természetéhez képest határozott javulás. Mikor rájött, hogy most együtt fogunk sétálni ötösben, azonnal a kis csapat élére tört, Tomi szerint ezzel is mutatta, hogy ő magasabb rangú falkatag, mint Marci. Úgy haladtunk, hogy kb. tíz méterenként megálltunk, mindenki megsimogatta mindkét kutyát, majd mentünk tovább. Amikor Marci felugrott rám és átkulcsolta a kezemet, én meg megsimogattam, Liza azonnal elfordította a fejét, valószínűleg nem esett jól neki a dolog. De minden ilyen alkalom után őt i

Kemény nap volt ez a mai. Jó, hogy mindjárt vége.

Se nem Miss Marple, se nem Poirot, viszont három címen is ismerik. 1939-ben Ten Little Niggers-ként jelent meg először, később And Then There Were None és Ten Little Indians névre is hallgatott, mivel a "nigger" szó használatát rasszistának ítélte a kiadó. Sok-sok film készült a történetből, és a második fejezetből derült ki számomra, hogy még a csodálatos Meghívás egy gyilkos vacsorára című film alapjául is ez a regény szolgált. Miután elkészül a bejegyzés, már megyek is a youtube-ra, és megtekintem az első adaptációt, amit 1945-ben forgattak. (UPDATE: Megnéztem, szóra sem érdemes, a vége meg nagyon nem jó. Mondjuk a két-három vicces jelenetért talán érdemes végignézni.) Az összes borító közül, amit láttam eddig, ez a kedvencem: Az alaphelyzet a következő: adott egy sziget, rajta egy darab kúria, benne tíz darab vendég, akik nem ismerik egymást, a vendégek szobájában a Ten Little Indians című gyermekvers , a vacsoraasztalon pedig tíz kicsi indián porcelánból. A szigeten rajt

Hétfőn köszöntött meg Tomi, mert kedden dolgozott. Kaptam Toffifeet, ami a kedvenc csokim, Kinder tojást, amit szintén nagyon szeretek, minirózsát, és még chipset is hozott nekem, kétfélét, mert előtte pár nappal meséltem neki, mennyire rossz volt, amikor valamelyik nap nagyon kívántam valami sósat, és csak csoki volt itthon. Nagyon kis figyelmes, jólesett :) Persze már csak a rózsa meg a chips van meg, na de a csoki fogyóeszköz, ugyebár :)

Rövid betegség után ma délután, 75 éves korában elhunyt. Nyugodjon békében :(

Tegnap kezdtem, ma befejeztem, nagyon gyorsan olvasható könyv. Alapvetően egy tévedés miatt olvastam el, ugyanis azt hittem, ebből készült a film, de aztán kiderült, hogy nem, mert ez készült a filmből. (Ha meg nem, akkor kész, így jártam, rossz forrásból tájékozódtam.) A könyv ugyanaz, mint a film, csak filmnek sokkal viccesebb, valahogy jobban érvényesül a helyzetkomikum. Azért persze vigyorogtam a könyvön is eleget, az első hangos felnevetés ennél a mondatnál jött el: "Már a mamájuk is néma volt maguknak?" És hát a Szocialista Szellem Vasútja, hát az überelhetetlen. Amúgy szokásos módon nem emlékeztem a történet végére, én komolyan azt hittem valamiért, hogy nem derül ki, lesz-e akasztás vagy sem. De kiderül. Jó sztori ez, hátborzongató is, nem jó belegondolni, hogy ehhez hasonló dolgok tényleg előfordultak emberekkel. Négy pontot kapott.

Hétvégén itt volt két egyiptomi mestertanárnő, Aziza és Raqia Hassan. Én utóbbi vasárnapi workshopján vettem részt. Két éve voltam kb. utoljára hastáncon, szóval nem kicsi kihagyásom van, de azért viszonylag jól ment. Ha legközelebb megyek erre a helyszínre, nem lesz elég a zokni a tánchoz, táncpapucsot kell vinni. Úgy néz ki, hogy bemész a kapun, a huzatos és jéghideg folyosón befordulsz balra, ott a ruhatár, onnan nyílik az öltöző. Öltözés után kötelező mindent leadni a ruhatárban, csak vizet meg tollat-papírt lehet bevinni a terembe. Tehát zokniban kicsattogtam az öltözőhöz (meg még több tucat ember rajtam kívül), aztán szintén zokniban (meg a nem túl meleg hastáncos hacukában) lehetett kifáradni a huzatos és jéghideg folyosóra, ahol mellesleg mindenki végigmegy a koszos cipőtalpával, és annak a végén lehetett befáradni a terembe. Szóval nem volt olyan kényelmes, és aki helyismeret nélkül érkezett, az ezt kicsit megszívta. Nem akarok persze hisztizni, túléltem, csak legközelebb okos

Ez az utolsó regénye, 2002-ben jelent meg, 85 éves korában. Önéletrajz, amit két kötetesre tervezett, de a második kötet már nem jelent meg, talán el sem kezdhette. Nekem a 13. regényem, amit tőle olvastam, és a második olyan, ami nem tetszett. (Az első Az őz volt, mert szörnyen ellenszenves volt a főhős.) A történet azzal indul, hogy Szabó Magda édesapja hazavisz egy trianoni árvát, bizonyos Bogdán Cecíliát, akinek a szüleit a zöld határon lőtték agyon 1921-ben, és onnantól kezdve Szabó Magda testvéreként nevelkedik. Szerintem mondjuk elég meredek ötlet ez, hogy “Hoztam a barna gyerekünk mellé egy szőkét is, ugye, nem baj?” Á, hogy lenne baj? Megbeszélés nélkül, hirtelen felindulásból? Ugyan! Más így egy kutyát vagy macskát sem mer hazavinni, de Szabó Elekről lehet tudni, hogy kicsit lazábban fog fel bizonyos dolgokat, mint az átlagember. A regény innentől a két lány nevelkedéséről szól, közös élményekről, kalandokról, egészen az érettségiig. Nem tetszett a könyv. Vagy nem igazán. Egy

Nem értettem, miért Széll Kálmán terv ez a megszorítós reformcsomag, miért nem mondjuk Matolcsy terv, vagy ilyesmi. Hát azért, mert reális esélye van annak, hogy 2014-ben, amikor legközelebb választunk (már ha választunk...), a szavazók egy része úgy fog emlékezni, Széll Kálmán csinálta a megszorítást, rá meg lehet mondani, hogy hát már nem párttag, és akkor ezzel lehet nyerni egy csomó szavazót. Ravasz, ravasz.

Teljesen totálisan lemerültem. Ez nem baj, hacsak nem vesszük figyelembe, hogy holnap reggel fél 8-tól fél 12-ig, majd délután 4-től fél 8-ig, míg csütörtökön reggel fél 8-tól fél 12-ig folyamatosan tanítok, szünetet csak az utazás jelent. A holnapi nap olyan lesz, mintha a gimiben 8 órát tartanék, tehát kb. 8-tól kb. 4-ig egyfolytában csak diákokat terelgetnék. Nem lesz könnyű. Reggel kapásból nálam nyitott az inspektor, a csoportom nagyon aranyos volt, nagyon segítőkészek voltak, de nem tudom, milyen értékelést kapok. Mondjuk valószínűleg nem is fogom megtudni, mert Andiék értesítőjében azt olvastam ugyanerről az ellenőrzésről, hogy az értékelőlapokon nincs rajta a tanár neve. Ezt persze nehezen tudom elképzelni, no de. Ja, ami jólesett: kaptam egy doboz csokit nőnapra, ahogy a csoport három női tagja is, és ezt a két fiú szervezte meg, hát teljesen meghatódtam, nagyon figyelmesek. Egész nap óraterveket írtam ma délutánra, holnap reggelre és holnap délutánra, majd amikor indulás előt

Holnap és holnapután jön az inspekció, és bejöhetnek mind a négy órámra, ami ez alatt a két nap alatt lesz, és a suli szerint be is jönnek. Úgy érzem  magam, mintha legalábbis az inkvizíció jönne. Szeretném, ha el lehetne kerülni, hogy pont engem nézzenek meg, illetve ha mégsem lehet, akkor szeretném, ha jól sikerülne az óra, és nem találnának bennem kivetnivalót. Jaj, szurkoljon mindenki!

Van Indiában egy falu, abban egy ház, abban egy család : egy családfő, 39 feleség, 94 gyerek, 14 meny, 33 unoka, tehát 181 ember. A papa egy szekta vezetője, a szekta lényege meg az, hogy annyi felesége lehet az embernek, amennyit csak szeretne. Nyilván tudatni kell ezt a magyar közönséggel is, meg is tette ezt a Velvet (nem linkelem be, akit érdekel, megtalálja). Nem is lett fura a cikk, csak annak nem számolt utána senki, hogy amit ők oda leírtak, az összesen nem 181 ember, hanem legalább 188. De ami ennél is sokkal szebb, az az egyik megállapítás: valami statisztika alapján azt vették észre, hogy ennek a családnak több tagja van, mint ahány lakója a 300 legkisebb magyar településnek. Most vagy településnek számolunk olyan helyeket, ahol nem él senki, vagy sok településen élnek félemberek, vagy esetleg nem sikerült megfogalmazni, amire gondoltak, és azt akarták írni, hogy 300 olyan település van Magyarországon, ahol 181-nél kevesebb ember él. Vajon miért nem lehet ilyen dolgokra figy

Évente kötelező program annak, aki vendéglátói egységben dolgozik. Tomi világ életében a IX. kerületbe járt, így most is oda ment első nap. Mindjárt meg is tudta, hogy kell beutaló, meg ide egyébként se jöjjön, mert nem ide van már bejelentve állandóra. Elment az orvoshoz a második napon, kért beutalót a megfelelő helyre, majd a harmadik napon elment a tüdőszűrőbe, ahol viszont ki volt írva, hogy a gép nem működik, jöjjenek vissza máskor. Sose lesz már megszűrve a tüdeje, arra gyanakszom.

Tegnap felhoztam egy Ferencváros c. újságot, miután értesültem róla a facebookon keresztül, hogy egy volt németes csoporttársam újonnan nyílt kiállításáról van benne egy cikk. A kiállítást is tervezem megnézni, nincs is olyan messze, itt van a Rádayban, de első lépésként mégis a cikk volt közelebb, meg a megnyitóra egyébként sem mentem el, mert úgy éreztem, nem ismerjük annyira egymást, nem biztos, hogy örülne, bár lehet, hogy ez hülyeség. Ferencváros c. újság egyéb körülmények között be nem teheti a lábát a lakásba, most kivételt tettem. A kiállításról szóló cikk nekem kicsit kurta-furcsa, de a vége az, hogy mindenkinek ajánlja a szerző a megtekintést, aminek örülök, mert így legalább pozitív a kritika. (Bár a "tudatosan primitív" szókapcsolaton azért megütődtem, biztos azért, mert ehhez sem értek.) Szóval már csak az van hátra, hogy felkeressem az iF kávézót, esetleg társasággal, megigyak egy valamit, és közben körbejárjam a kiállítást. Amint kezembe vettem a lapot, a címla

Szituáció: Hazatelefonál a párod 3/4 10-kor, miután kb. 5-kor lement otthonról, és azóta sem hallottál felőle, hogy akkor most le tudjátok-e vinni a kutyát, mire mondod, hogy jelenleg a torna közepén vagy, de fél óra múlva majd leviszed vagy leviszitek, ahogy alakul, mire ő mondja, hogy jó, akkor hazajön. Így is tesz. Mire hazaér, még 5 perc van a tornából, amit 3 perc alatt lezavarsz. Közben ő leül a gépe elé, és egy 25 perces videó megnézésébe kezd. Mikor 3 perc után végzel a tornával, be is jelented ezt: "Készen vagyok." Kapsz is választ: "Jó." További reakció nuku. Vársz még egy kb. 4-5 percet állva, hogy esetleg lesz valami, majd mikor látod, hogy itt bizony semmi se, míg vége nem lesz a videónak, leülsz a saját géped elé, és elfoglalod magad, adott esetben pont egy blogbejegyzés megírásával. Arra leszel figyelmes, hogy egyszer csak véget ér a videó, majd további négy-öt perc netezgetés után a következőt hallod: "Most már mehetünk? Nagyon korán kelek regge

Tehát Nauru a világ egyetlen olyan országa, amelynek nincs fővárosa. És tényleg . Most ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy egyszer elmenjek oda nyaralni, és tudom, hogy nagyon bunkó dolog meg minden, de azért csak mosolyra húzódott a szám a 18 fős parlament említésére. Tök jó dolgok vannak ezen a világon.

Marci belejött, mint kiskutya az ugatásba, mondhatni. Az első napon még nem volt vele gond, még a másodikon sem. A harmadikon előbújt belőle a kiskutya. Amikor egy rövid időre egyedül maradt otthon, gondolta, kiles a folyosóra, látja-e a gazdáját valamerre, és közben mellesleg leszaggatta a bejárati ajtóról a függönyt, meg ha már úgyis ott volt, ellopta a jutalomfalatokat is, és felzabálta mind egy szálig. Később ezt az akciót a jutalomfalatos rész nélkül megismételte, még később bepisilt és bekakilt, befeküdt a gazdi ágyába, valamint megette az előszobaszekrény fiókjáról a gombot (!). Azt hiszem, egyéb akciója nem volt, mert próbál nagyon jó lenni, bár azért felmerült benne, hogy esetleg jó ötlet lehetne telibe pisilni a heverőt, de még tervezés közben rajtakapták, így inkább máshogy döntött. Eszembe jutott erről a mi Lizánk és első időszakos működése. Először nagyon jó kislány volt, minden lehetséges módon igyekezett meggyőzni minket, hogy nagyon megéri nekünk megtartani őt, hiszen n

kapcsán több dolgot is kifelejtettem a névnapjáról szóló bejegyzésből, pedig ezek új skillek, mutatják, hogyan fejlődik a gyerek (szépen és gyorsan). Jó, az első nem, na de. Amikor garázdálkodott, vagyis kiment az előszobába, és megpróbálta magára rántani a faáruraktárunkat, vagy éppen a konyhába totyogott, és igyekezett megégetni magát a sütővel, akkor én utána mentem és felkaptam, már csak abból a megfontolásból, hogy ő ezt viccesnek találta, miért ne nevethetne. De ennél is viccesebbnek találja, ha az ember felkapja, elindul vele, majd minden harmadik lépés helyett térdet rogyaszt hirtelen, amitől húsz-harminc centivel lejjebb kerül. Akkor Matyi elvigyorodik, majd kuncog is egy kicsit. Persze nem röhög, mint akkor, amikor anyukája dobálja, de az a helyzet, hogy én nem merném dobálni őt, mert nem lennék benne biztos, hogy nem fogom elejteni. Meg szerintem anyukája sem lenne biztos benne, úgyhogy jobb ez így. Így az én ölemben kuncog, mert rogyasztunk, és mondjuk hozzá (mármint egyelő

A 72. helyen Laura Ingalls mosolyog A farm, ahol élünkből, és én ennek nagyon örülök: az a sorozat volt a szívem csücske, annak a sorozatnak a főcíméről sem volt opció lemaradni soha, amíg csak vetítették. Imádtam, kész, kell nekem egyszer az eredeti könyvek mellé az eredeti DVD is, mind. Na, ez az említett főcím, mögötte meg azonnal jön a vége főcím:

Itt a tavasz, szakad a hó :)

Colin Dexter 1930-ban született, ma is él, 1972 óta ír krimiket. Saját maga így vall az írói karrier indulásáról: "We were in a little guest house halfway between Caernarfon and Pwellheli. It was a Saturday and it was raining - it's not unknown for it to rain in North Wales. The children were moaning... I was sitting at the kitchen table with nothing else to do, and I wrote the first few paragraphs of a potential detective novel." (Kb.: "Egy kis vendégházban szálltunk meg félúton Caernarfon és Pwellheli között. Szombat volt, esett az eső - Észak-Walesben megesik az ilyesmi. A gyerekek hisztiztek... A konyhaasztalnál ültem, és mert nem volt egyéb dolgom, papírra vetettem egy detektívregény első néhány bekezdését.") Az évek során 13 olyan regényt írt, amelyeknek ugyanaz volt a főszereplője: Morse felügyelő. 1987 és 2000 között aztán meg is filmesítették a krimijeit, összesen 33 rész készült belőlük. Valaki volt olyan jó, hogy például jelen könyv feldolgozását fel

Amióta átálltunk a hús-tojás-krumpli tartalmú étrendre, Liza jóval kevesebbet, jóval lassabban és jóval nagyobb rendetlenséget okozva eszik.

"Ön nem ért a kertészethez, kitépi az ibolyát, és még harminc gilisztát kap egy hónapra - nyavalyát! Hogyha kertész akar lenni, ásson máshol, ha lehet, Vakond Uram, elbocsátom, ki van rúgva! Elmehet!"