G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják
Az írónőről annyit derítettem ki gugli barátom segítségével, hogy 1925-ben született, ma éppen egy éve hunyt el, és a könyv minden bizonnyal önéletrajzi ihletésű, mert az írónőnek ikerlányai voltak, és a könyv is ikerlányokról szól. Egy mondatát idézték a haláláról szóló cikkben, az nagyon találó: "Nem él meg papíron az, aki a valóságban nem élt."
Az alaphelyzet az, hogy Jutkát, a 16 éves, másodikos gimnazista bakfist első lovaglása alkalmával ledobja a hátáról Juci, a ló, így aztán kórházban köt ki sérült hármas csigolyával. Mivel aludni nem nagyon tud a fájdalomtól meg Beátától, aki folyton bőg, a bent töltött egy hétben éjszakánként átgondolja az életét. Nem mondhatni, hogy könnyű élete van: őt és ikertestvérét, Ágit, négyéves korukban elhagyta az édesanyjuk, ők pedig az édesapjukkal maradtak, aztán kaptak mostohaanyát (szintén Judit). Ha ez még nem lenne elég szörnyű, az egész világ mindig csak az arany Ágikát szereti és ajnározza, aki szexuális a fiúkra (sic!), mert nagyon szép és tud alulról felfelé nézni, meg ütögeti a haját, hogy göndör legyen. Ezzel szemben Jutka nem szexuális a fiúkra (sic!), mert ronda (kétpetéjű ikrekről beszélünk egyébként), viszonylag sokat verekszik, és nem tud szeretni senkit, mert szívtelen. A legnagyobb baj mind közül mégis az, hogy az új mamájuk is csak az arany Ágikát szereti, csak miatta akarja összetépni a diplomáját, és csak neki jósol jövőt nagy bestiaként. Így aztán Jutka érzelmi válságba kerül, és arra vágyik a legjobban a világon, hogy egyszer az életben érezhesse már, őt is szereti az új mamája.
A tizenöt fejezet betekintést enged Jutka és Ági iskolai pályafutásába, családi életébe, szerelmi történeteibe és barátságaiba. Egyik-másik jelenet szíven ütött, az Imre-sztori például kifejezetten kegyetlen szerintem. Végig Jutka szemszögéből látjuk ezeket az eseményeket, de azért még ezen a szűrőn keresztül is megítélheti az olvasó, mennyire reális Jutkának az a meglátása, hogy őt senki nem szereti, és ő sem szeret senkit. Az egész regénynek, még a szomorú részeknek is humoros aláfestést ad a nyelvezet. Nem akármilyen nyelvezet ez ugyanis: az 1970-es évek diáknyelve. A szlengkifejezéseken kívül nagy szerep jut a rosszul használt kifejezéseknek és az összekutyult vonzatoknak. Két kedvencem a fentebb már említett "szexuális valakire", illetve az "impotens valakire". Ez utóbbit már vagy harmadszor olvastam, amikor rájöttem, melyik szót nem sikerül eltalálni Jutkának: naná, hogy azt akarja mondani, "imponál valakinek". Haláli :)
Írta valaki a molyon az értékelésében, hogy nem kapott kedvet az írónő többi könyvéhez. Én viszont igen, nagyon is. Nagyon tetszett ez a történet, a humor, a főszereplők, úgyhogy biztosan lesz még folytatás, ha ciki ifjúsági regényeket olvasni lassan 24 évesen, ha nem. (És szerintem nem, nincs is jobb egy jó kis pöttyös könyvnél.) A molyon 5 pontot kapott.
Az alaphelyzet az, hogy Jutkát, a 16 éves, másodikos gimnazista bakfist első lovaglása alkalmával ledobja a hátáról Juci, a ló, így aztán kórházban köt ki sérült hármas csigolyával. Mivel aludni nem nagyon tud a fájdalomtól meg Beátától, aki folyton bőg, a bent töltött egy hétben éjszakánként átgondolja az életét. Nem mondhatni, hogy könnyű élete van: őt és ikertestvérét, Ágit, négyéves korukban elhagyta az édesanyjuk, ők pedig az édesapjukkal maradtak, aztán kaptak mostohaanyát (szintén Judit). Ha ez még nem lenne elég szörnyű, az egész világ mindig csak az arany Ágikát szereti és ajnározza, aki szexuális a fiúkra (sic!), mert nagyon szép és tud alulról felfelé nézni, meg ütögeti a haját, hogy göndör legyen. Ezzel szemben Jutka nem szexuális a fiúkra (sic!), mert ronda (kétpetéjű ikrekről beszélünk egyébként), viszonylag sokat verekszik, és nem tud szeretni senkit, mert szívtelen. A legnagyobb baj mind közül mégis az, hogy az új mamájuk is csak az arany Ágikát szereti, csak miatta akarja összetépni a diplomáját, és csak neki jósol jövőt nagy bestiaként. Így aztán Jutka érzelmi válságba kerül, és arra vágyik a legjobban a világon, hogy egyszer az életben érezhesse már, őt is szereti az új mamája.
A tizenöt fejezet betekintést enged Jutka és Ági iskolai pályafutásába, családi életébe, szerelmi történeteibe és barátságaiba. Egyik-másik jelenet szíven ütött, az Imre-sztori például kifejezetten kegyetlen szerintem. Végig Jutka szemszögéből látjuk ezeket az eseményeket, de azért még ezen a szűrőn keresztül is megítélheti az olvasó, mennyire reális Jutkának az a meglátása, hogy őt senki nem szereti, és ő sem szeret senkit. Az egész regénynek, még a szomorú részeknek is humoros aláfestést ad a nyelvezet. Nem akármilyen nyelvezet ez ugyanis: az 1970-es évek diáknyelve. A szlengkifejezéseken kívül nagy szerep jut a rosszul használt kifejezéseknek és az összekutyult vonzatoknak. Két kedvencem a fentebb már említett "szexuális valakire", illetve az "impotens valakire". Ez utóbbit már vagy harmadszor olvastam, amikor rájöttem, melyik szót nem sikerül eltalálni Jutkának: naná, hogy azt akarja mondani, "imponál valakinek". Haláli :)
Írta valaki a molyon az értékelésében, hogy nem kapott kedvet az írónő többi könyvéhez. Én viszont igen, nagyon is. Nagyon tetszett ez a történet, a humor, a főszereplők, úgyhogy biztosan lesz még folytatás, ha ciki ifjúsági regényeket olvasni lassan 24 évesen, ha nem. (És szerintem nem, nincs is jobb egy jó kis pöttyös könyvnél.) A molyon 5 pontot kapott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése