LizaGazdija

 Majd szeretnék írni a karácsonyról is, de egyelőre két elhatározás lejegyzésére futja: - Jövőre nem indulok a várólista-csökkentős kihíváson a Molyon. Talán 8-9 éve mindig szoktam, és az első néhány alkalommal sikerült is teljesíteni*. Azóta viszont nem, idén sem, mert hiába írok össze olyan könyveket, amik nagyon érdekelnek, sosincs kedvem pont azokhoz, így 6-7-nél tovább nem jutok. Akkor meg minek? Inkább olvasom továbbra is azt, amihez épp kedvem szottyan, és nem lesz lista, ami mindig eszembe jut, amikor épp olvasok, csak nem arról. - Jövőre nem veszek részt a molykarácsonyi ajándékozáson. Kb. tízszer jelentkeztem már rá, és mindig örültem annak, amit kaptam, valamint a húzottaim is mindig örültek annak, amit kaptak. De egyre kevesebb energiám van számomra idegen embernek meglepetést vadászni, bármennyire szép is a gondolat, és idén fordult elő először, hogy sk apróság nem került a csomagba, ami valószínűleg egy jel. Meg aztán ott volt az a résztvevő, aki tök nyilvánosan, névvel a

A Mikulás hozott egy karácsonyváró könyvecskét, amiben minden oldal egy-egy témát dolgoz fel (pl. feldíszített karácsonyfa, korcsolyázás, sütögetés a szabadban, a Mikulás manói, ki hogyan ünnepli a karácsonyt, stb.), és a gyereknek kell a szereplőket matrica formájában beragasztgatni a megfelelő oldalakra. Egyik nap épp a korizós oldalt csináltuk. Flóra megállapította, hogy az egyik szereplő elesett a korival. Mondtam neki: - A korcsolyával könnyű elesni, ha az ember elveszíti az egyensúlyát, vagy megbotlik. Én is estem már nagyon nagyot korizás közben. Hú, nagyon fájt, feldagadt a térdem, hetekig volt még lila, alig tudtam menni. Ez már nagyon régen volt, akkor te meg a Viola még nem voltatok nekem. - És apa? - Ő sem. - Akkor egyedül voltál? - Igen. - És nem féltél? - Nem. Ja, most jut eszembe*, korizni akkor nem egyedül mentem, hanem egy fiúval. Néz döbbenten. - Ez a fiú nem apa volt, akkor apát még nem ismertem. - És mit csinált a fiú, amikor elestél? - Nyújtotta a kezét, hogy segít

Rendesen lehangolnak az új intézkedések. Ma 27 ezer teszt mellett 1700 új beteget találtak, napról napra több tucattal csökken a kórházban és az intenzíven lévők száma. Az omikronról eddig csak azt lehetett olvasni olyan országokból, ahol régebben felbukkant, hogy gyorsabban terjed, de enyhébb lefolyású, mint az eddigiek. És akkor közlik, hogy dec. 20-tól Ausztriába csak oltott vagy gyógyult személyek léphetnek be, nekik is kell teszt, kivéve a háromszor oltottakat, és csak teszt nem játszik, oltatlanul alap a 10 nap karantén, amiből 5 nap után lehet negatív teszttel szabadulni. Ez már a második karácsony, amikor nagyon sokan nem fognak hazajutni a családjukhoz, mert bár ügyeskedni mindig lehet, de sokan vannak, akik nem engedhetnek meg maguknak 5 nap karantént sem visszafelé, mert dolgozniuk kell. Annyira szomorú és fárasztó ez már. Az is durva, hogy karácsonykor 10 fő gyűlhet össze 2G (oltott vagy gyógyult) igazolás nélkül, de azért az oltatlanoknak is megengedik, hogy meglátogassák

 Flóra rámutat az ágya fölött lógó képre: - Ott vagyok! A Nagyi csinálta. Akkor még lepke voltam. - Lepke? - Nézd, ott a szárnyam! Anyu hímezte a képet, és egészen elképesztő a hasonlóság a rajta szereplő angyalka és Flóra között, így a gyereknek meggyőződése, hogy az ott ő :) Amikor beköltöztünk, hosszú órákat töltöttem többek között lámpakereséssel is. Végül az előszobába, a nappaliba és a nappaliba rizspapír lámpa került. A gyerekszobán sokat gondolkodtam, tetszett is egy rizspapír gömb, de mivel volt rajta minta, konkrétan kilencszer annyiba került, mint a sima változat. Úgy éreztem, tök fölösleges lenne kiadni ennyi pénzt olyasvalamiért, amit én is meg tudok csinálni, ráadásul olyan mintával, amilyennel csak akarom. Persze rendesen izgultam, működni fog-e az ötletem, lehet-e tényleg dekupázsolni a rizspapírra, nem fog-e elszakadni, nem lesz-e ronda. Emiatt, bár már a beköltözéskor megvettem a szalvétákat, eltartott vagy két hónapig, mire egyszer vettem egy nagy levegőt, és nekilát

Miután szétizgultam a fejemet, a családiról a határozat a tartózkodási elkészülése után pontosan egy héttel érkezett meg. Még aznap beküldtem a hiányzó papírokat a gyes-kérelemhez. Két nap múlva a számlánkon volt a családi, egy hét múlva érkezett a határozat arról, hogy megkaptam a gyest, és valamiféle kifizetés is történt, bár furcsa az összeg, és a dátum sem stimmel - mindig 10-én utalnak, ez meg huszonvalahanyadikán jött. De a lényeg, hogy csont nélkül, nulla szívózással megkaptuk mindkettőt. Óriási kő esett le a szívemről.

Vagy egy éven keresztül előfizettünk egy barkácsolós dobozra, amit havonta küldtek, és jobbára értelmetlen dolgokat tartalmazott, amikkel azért jól el lehet bütykölni. Nem csináltunk meg mindent azonnal, például megmaradt tavaly decemberről a mézeskalács házikó (kartonból). Múlt hétvégén elővettem, és nekiültünk Flórával. Egy alapra kell ráapplikálni a házikót, és a leírás szerint előbb be kell illeszteni az összes, a falak alján található fület az alapon található résekbe, majd mindet visszahajtani, ragasztócsíkkal leragasztani. Ilyen élmény volt (39. másodperctől): Kicsit morgolódtam, hogy ez így biztosan nem működik, mert ha egy fül a helyére került, és mentem a következőre, az első azonnal kijött. Flóra egy darabig nézte a szerencsétlenkedésemet, majd a következőt mondta: - Add ide, anya, segítek! Azért vagyok, hogy segítsek. Azért születettem. Cuki! Végül minden fület rögtön a résbe illesztés után leragasztottam, és akkor összeállt a ház.

Idén érzem először, hogy talán ez az utolsó, amin részt veszek. Vicces módon egy olyan lányt húztam, akinek két, általam fordított könyv is a kívánságlistáján van, ezért megkapja mindkettőt. Plusz lehet a könyv mellé apróságokat tenni a csomagba. Én eddig minden angyalkámtól kaptam teafiltereket, idén én is tettem. A kívánságlistához mellékelt kis üzenetben az állt, hogy a húzottam szereti a csokit, kivéve a marcipánosat (ki érti ezt? - de kinek a pap, kinek a papné), valamint odavan a majmokért és a cicákért. Gondoltam, keresek akkor majmos vagy cicás könyvjelzőt, de azt nem találtam, helyette viszont kezembe akadt egy szerintem irtó cuki őrangyal (akkora az egész, mint egy kis doboz TicTac, de nagyon helyes arca van), így azt csomagoltam be. És egy képeslapot a kedvenc karácsonyi idézetemmel meg némi jókívánsággal. Úgy gondoltam, szép kis csomagot sikerült összeállítani, és külön vicces, hogy pont az egyik kedvenc írónője néhány könyvének fordítója húzta őt. Aztán elbizonytalanodtam.

Nem szeretek vasalni, és csak az új lakásban szo,tam rá heti rendszerességgel, előtte igyekeztem ügyesen teregetni, és öltözéskor vasaltam, ha valamit kellett. Múlt héten nem került sor erre a remek tevékenységre, így most két nagymosásból halmozódtak a várakozó ruhák. Kicsit panszkodtam Tominak, aztán egy altatás után arra jöttem ki a gyerekszobából, hogy maga mellé bette a kupacot, és vasal. - Jaj, de jó, köszönöm! És milyen szuper, hogy még azt is tudod, hogy a rávasalt figurás felsőket kifordítva kell vasalni! - Hát, nehéz életem volt. :D - Nálatok a fiúknak is kellett vasalni? - Nálunk a lányok nem vasalnak, ezért a fiúk kénytelenek, ha nem akarnak gyűrött ingben járni*. Pedig anyu régen szeretett vasalni. Ált. iskolás koromból emlékszem, sokszor volt, hogy hazaértem a suliból, és anyu ott vasalt egy óriási kupac közepén. A harmadik gyerek táján szokott le róla. Mondjuk, akkora családban, mint az övéké*ő, én is gyorsan elengedném ezt a témát, vagy legalábbis kiszervezném. *Ez pers

Nehéz elképzelnem azt az embert, aki nálam is bénább rendszeres kapcsolattartásban, de csak megtaláltam. Az elmúlt másfél hónapban kétszer írtam M. anyukájának, egyszer sem reagált. Flóra meg kétnaponta pityereg, hogy neki M. a barátja, és mikor találkozunk már vele. Nehezítő körülmény, hogy mostanában született meg a kistestvér, szóval anyuka egy ideig nem sűrűn fog játszótérre járni, gondolom, örül, hogy él, de azért írhatna. Mondanám neki, hogy ha valamikor tudják előre, apuka mikor viszi a hozzájuk közeli játszótérre a kisfiút, szóljon, megyünk. Értem én, hogy neki kb. az utolsó gondolata lehetünk mi, de akkor is sajnálom a kislányomat, és rossz, hogy nem rajtam múlik, hogyan alakul a történet, mert én megtettem, amit tudtam.

No, most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel az egész, és elmehet a kormány oda, ahová gondolom. Oké, én azért oltattam be magam, hogy ne haljak meg, ha a terhesség alatt elkapom ezt a nyomorult vírust, de én is azt hallgatom hosszú hónapok óta, hogy "geht brav impfen", kb. mindenki oltassa be magát ügyesen, és akkor nem lesz többet általános lockdown. Még egy-két hete is ez volt a szöveg. És akkor bejelentik, hogy hétfőtől lockdown mindenkinek, az oltottaknak is? Ezek teljesen hülyék vajon? Különösen azt a részt nem értem, hogy ott vannak a statisztikai adataik, amikből kiderül, hogy az intenzíven 10% alatti az oltottak aránya, a sima covid-osztályon meg valahol 10 és 20% közötti. Akkor most az oltottakat minek vegzálják? Tényleg most tartok ott, hogy nem érdekel, fejük tetejére is állhatnak, de hogy én karácsonykor Pestre megyek, az 1000%. Mert persze, megint úgy indul, hogy csak 10 nap, nagyon maximum 20, de hát már tavaly is így futottunk neki, aztán január közepé

Nyilvános vécé, a csempén valami ragasztómaradék. - Az mi? - Szerintem ragasztó. - Megfogom. - Inkább ne fogd meg, az a tuti. - Miért van itt a tuti? Eltartott pár másodpercig, utána nehezen tartottam vissza a nevetést. - Kérek kenyeret az enyémből. - Zsemle van. - De én kenyeret kérek. - Anyáéból* jó lesz? - Nem, az enyémből! - De már mondtam, hogy nincs most itthon. Mit csináljak? - Hozzál! :D Végül is megtalálta a kézenfekvő megoldást. (Nem hoztam.) *Én gluténmentes kenyeret eszem, ő is rászokott. Eleinte nem örültem, de aztán elengedtem ezt a problémát, mert eszik mellette mindenfélét, amiben van glutén, plusz az oviban reggelire mindig valamilyen péksütit kapnak, szóval nem lehet ebből gondja. Már hazaért, levette a téli hacukát, de jönni szeretne velem cipőt venni (nekem). Elkezdem visszapakolni rá a kinti nadrágot, pulcsit, kabátot, stb. Azt mondja: - Már... már... már... már, már, már, már... Ezt nagyon sokszor, míg végül elnevetem magam. Erre ő sírva fakad: - Nem tudom kimonda

Hogy én mennyire utálom a bürokráciát... Bár Ausztria szerintem sok szempontból "felhasználóbarátabb", mint Magyarország, ebben tök egyforma a két ország. Mivel nem vagyunk osztrák állampolgárok, kellett tartózkodási engedélyt intézni magunknak, amikor kijöttünk, és a gyerekeinknek is kell születésük után. Jó kis móka ez: - Először születési anyakönyvi kivonatot kap a baba, mellé lakcímkártyát (ami itt nem kártya) és biztosítási kártyát. - Ezekkel lehet menni a nagykövetségre, ahol magyar születésit és útlevelet kell kérvényezni. - Ezek néhány héten belül megjönnek, ekkor kell kérni a letelepedésit, mert ahhoz mindenképp szükséges az útlevél. Ezt a papírt azonnal kiadják, hála a jó égnek. - A papír fénymásolatát el kell küldeni a helyi NAV-nak, és akkor egy idő után jön az értesítés, hogy jogosultak vagyunk családi pótlékra. - Ha a családi pótlékra jogosultak vagyunk, akkor kapunk gyest. Régebben a bevándorlási hivatalba csak úgy odament az ember korán reggel, aztán várta, ho

 - Anya, amikor törököt faragtunk, miért tettünk bele mécsest?

Örök problémám, hogy képtelen vagyok megválni bármitől is. Ennek következtében rengeteg ruhám van, de csak keveset hordok - és még így sem szokott sikerülni a szortírozás, akárhányszor futok neki, mert mindig mindent megtartok azzal, hogy "hátha valamikor még hordani fogom". A költözés jó alkalom volt... lett volna a cuccok átválogatására, sikerült is kidobnom kettő darab teljesen menthetetlen nadrágot. Aztán véget ért a nyár, elővettem az őszi-téli holmikat, eltettem a nyáriakat, és pakolás közben megint megpróbáltam szortírozni. Hihetetlen, de sikerült. Egy kisebb zsák ruháról beláttam, hogy ilyen-olyan okból kifolyólag már sosem fogom felvenni, becsomagoltam ezeket, és bedobtam az adománygyűjtő konténerbe. Hihetetlenül jó érzés volt az is, hogy megszabadultam tőlük, és az is, hogy talán valakinek még jól fognak jönni, mert nem elnyűtt darabok voltak. Ezen felbuzdulva nekiálltam a cipők átnézésének is, mert az is egy olyan terület, hogy rengeteg, már nem hordott darabom van

Az eleje óta nézzük, és sokáig lelkesek voltunk, de most már egyre kevésbé. Múltkor mondtam Tominak, nem értem, mi történt, de valami szörnyen gagyi lett ez a sorozat így a hatodik évadra. Szerinte az történt, hogy az elején még a vidéki élet paródiája volt, ezért lehetett nevetni szituációkon, mostanra viszont annyira abszurddá vált, és annyira semmi köze semmilyen életmódhoz, hogy inkább csak kínos, és emiatt a színészek is nehezebben azonosulnak a karaktereikkel. Ez lehet a megfejtés. Meg az, hogy az új karakterek is kínosak, és sok esetben tényleg nem jó a színészi játék sem. Pl. frászt kapok Vikitől meg a két Répától, főleg attól, amelyik olyan furán beszél. De már a régi kedvencek is egyre furábbak, Erika, Gyuri, a pap, Teca sem olyan, mint az elején. Megvan az a szokásom, hogy az ellaposodó sorozatokat is végignézem, csak nagyon várom már, hogy végül legyen. Most is bízom benne, hogy ez a hatodik évad már az utolsó, mert ez már nagyon messze van a jótól.

 - ... és nem sírtam kicsit, csak nagyon. Kicsit nagyon sírtam. Éppen azt mesélte Violának, milyen volt, amikor pcr-hez mintát vettem a szájából. Violáéból is vettem, csak ő fel sem ébredt rá szerencsére. Mondjuk, Flórának sem fájt, csak ő orrból szerette volna, mert legutóbb az antigént úgy csinálták neki, de ezen a teszthelyen azt mondta a hölgy, az hatéves kor alatt tilos. Erre az egészre pedig azért volt szükség, mert múlt héten órákat töltöttünk egy később pozitívnak bizonyult, tüneteket is produkáló családtaggal. Mivel a találkozás utáni 6. napon derült csak ki, hogy karanténban van a két gyerek (mi oltottként nem), csak egy napot töltöttünk bezárva. Szerencsénk volt. Eddig úgy néz ki, a beteg rokonnak is, mert neki legalább enyhék a tünetei. Vége lehetne már ennek a hülye járványnak.

Flóra néhányszor kért müzlit reggelire a napokban, de megbeszéltük, hogy többet nem kap, miután elárulta, miért kéri: a kb. három szem mazsolát eszi ki belőle, a többit tartogatjuk még egy ideig, majd megy a vécébe, ez meg pazarlás, én meg nem bírom elviselni a pazarlást. Akár meg is ehetném helyette a müzlit, de képtelen vagyok rá - kiderült, hogy ki nem állhatom. Éppen egy már kidobásra ítélt adaggal indult a gyerek a vécé felé, hogy kiöntse. Benne volt a tálban a kiskanál, amivel evett, úgyhogy szóltam neki: - Vigyázz, hogy a kanál ne essen bele a vécébe! - Jó, nem esik bele. Másodpercekkel később csörrenést hallottam, majd a gyerek kétségbeesett kiabálását: - Anya, gyere gyorsan, beleesett! Engem elkapott a röhögőgörcs, ő zokogott, és nem értette, nekem mi olyan vicces. Amikor meglátott, azt kérdezte (sírva): - Most mit csináljunk? Mire én (nevetve): - Szerintem nevessünk. Inkább, mint sírjunk. Végül elhárult a katasztrófa.

Flóra szeret énekelni és táncolni, és tánc közben sokszor dobálja a haját. Ezt én eléggé furcsállom, nem tudom, hogyan jött ez neki, csak tippelem, hogy valakivel láthatott valami klipet. Ma megkérdeztem tőle, hol látta ezt a mozdulatot. - Hát a suliban. - De te nem is jársz suliba. - De amikor nagy voltam és suliba jártam. Ez már régen volt. Úgy érzem, ma sem kerültem közelebb a megoldáshoz.

Szeptemberben észrevettük, hogy nagyon durván párás lett a lakás levegője: a ruhák egyszerűen nem száradtak meg*, az ablakokon belül folyt a pára, és a mi szobánk egyik sarkában megjelent a penész - szerencsére még időben elkaptuk, simán le lehetett törölni, és azóta sem jött vissza. Beszereztünk néhány páratartalom-mérőt, ki is derült, hogy átlag 88% a páratartalom a lakásban. Örültem is, házhoz jöttek a trópusok ezek szerint. Következő lépésben teleraktunk mindent sóval, legalább 5 kg só van lefedetlen dobozokban a lakás különböző pontjain. Valamint brutál szellőztetésbe fogtunk. Eddig is szellőztettünk, de általában bukóra nyitott ablakkal, és amióta hűvösebb lett, nem olyan hosszan. Hát, most naponta 2-3x letekerjük szépen a fűtést, kitárjuk az ablakokat, és 10 percig úgy is maradnak. Kölcsönkaptunk a szüleimtől egy páraelszívót is, azt még csak egyszer-kétszer kellett bevetni. Valamint abszolút kihasználjuk, hogy a házhoz tartozik mosókonyha. A szomszéd lépcsőházban van, az alagso

 - Odaadom Violának a Valit*, hogy most már legyen az övé. Meggyőztük, hogy inkább csak adja neki kölcsön, de hát milyen édes már! *Anyu horgolta neki az első névnapjára, kedvenc baba (nekem is :D )

sokszor bizonyul hülyeségnek, ijesztő tud lenni, de sokszor előfordul az is, hogy tök jókat nevetek közben. Két példa ez utóbbira. Időről időre előkerül a máltai sajtóban a terv, hogy metróhálózatot alakítanának ki a szigeten, mert gyakorlatilag sem autóval, sem busszal nem lehet közlekedni, mert állandóan dugó van mindenhol, biciklivel meg szintén esélytelen, mert elcsap az autó és/vagy a busz. Amikor felbukkan a kezdeményezés híre, mindig remekül szórakoznak a kommentelők, általában ezen a vonalon: Málta olyan ország, ahol egy kapavágást nem lehet úgy megejteni, hogy ne fordíts ki a földből egy megalitikus templomot, így el lehet képzelni, meddig tartana egy metróalagút fúrása - kb. az idők végezetéig. Legutóbb viszont a következő komment érkezett egy neve alapján brit pasitól (és azért írom be angolul is, mert a rá adott válasz "lefordíthatatlan angol szójáték" kategória): "If it is operated efficiently and maintained to a decent standard then people will ditch their

Flóra még nincs négyéves, de már másodszor jár úgy, hogy pont a legjobb barátja megy el az oviból. Most legalább annyi szerencséje van, hogy a kisfiú Bécsben maradt, csak másik kerületbe költöztek, és mivel elég jó a tömegközlekedés, nem olyan bonyolult összefutni. Ma volt az első közös játszóterezésünk, amit Flóra nagyon-nagyon várt*, és bár az első pár percben nagyon zavarban volt, hamar feloldódott, és úgy játszottak, ahogy (gondolom) az oviban szoktak. Pár hónapja mesélte egyszer a gyerek, hogy rájuk szólt az óvónő, "nicht quietschen", ami azt jelenti, "ne visítsatok". Na, most M. anyukájával megértettük, mire gondolt ekkor az óvónő :D Nagyon tud visítani mindkettő, együtt meg aztán, hajjaj... Nagyon édesek voltak. A kisfiú vigyorogva rohant oda Flórához rögtön az elején, amikor meglátta, és végig együtt játszottak, nagyokat nevettek, ölelgették egymást. Úgyhogy még fogunk találkozni. M. anyukája jelenleg nem mozog valami könnyen, mert a kilencedik hónapba lépet

Persze nem az egyetlen, szerencsére*. A korai fejlesztőben töltött másfél órában azon gondolkodom, hogy Flóra már közel két éve semmiben sincs lemaradva semennyire a kortársaitól, de még mindig ide kell járnunk néhány havonta, és sosem fogunk megszabadulni tőlük. É amikor már épp nagyon elszomorodnék ettől a gondolattól, az orvos azt mondja, majd 2023-ban vagy 2024-ben jöjjünk legközelebb (igazából nem tudta eldönteni, mikor kellene, de mi arra jutottunk, logikus lenne, ha 2023-ra gondolt volna, szóval majd akkor megyünk). Ez úgy feldobott, hogy ihaj! (Mert tudom, hogy a gyereknek akarnak jót, azért kell még majdnem négyévesen is járogatnia hozzájuk, de ennek az egésznek körülbelül nuku értelme van, tényleg, komolyan, és mindig arra gondolok, hogy ezt az egy-másfél órát a játszótéren is tölthetnénk pl., azzal sokkal többre mennénk.) *A másik nagy-nagy öröm az volt, hogy ugyan Viola csak 11-kor aludt el a pár hete szokásos 9 helyett, cserébe viszont egyszer sem keltünk éjjel, csak fél 8

Még mindig van egy-két dobozunk, ezekben vannak a képeink meg az íróasztal fölötti polcra való mindenfélék. Az íróasztal fölé egyszer már megpróbálta felfúrni a polcokat Tomi, de feladta, mert gyakorlatilag szétmállott a fal, amint hozzáért a fúró. De tényleg, hatos fúrófejjel gyönyörű, óriási krátereket sikerült kialakítani. Végül is gipsszel kijavította a falat Tomi, majd feltette a két polc közül az egyiket. Utána ültünk az ágyon, néztük, néztük. Egyszer csak azt mondja: - Nagyon magasan van ez a polc. Oda tettem, ahová mutattad. De ezt biztosan nem mutattad, mert nem érsz fel olyan magasra. Hogyan fogod te ezt használni? :D Nem baj, kicsi vagyok, székre állok, onnan majd jól elérem.

Valamelyik nap volt hír, hogy Prágában egy banda másfél perc alatt lefújta egy metrószerelvény összes ablakát, és néhány utas verekedésbe bonyolódott a rongálókkal. Megnéztem a videókat, beleolvastam a kommentekbe, és utóbbinál meglepődtem. Többen írták, nem értik, mit kell kiakadni néhány grafitin, tök jó, hogy az embereknek ez a legnagyobb gondja, és milyen gyökér lehet az, aki emiatt nekimegy valakinek, mit érdekel bárkit is, hogy lefújták a metrót. Azért lepődtem meg, mert azt gondolnám, hogy a metró közös vagyon, mindenkié, mindenki pénzéből vették, tartják fenn és takarítják. Ami egy kicsit is az enyém, azt nem szeretném megrongálva látni (nem mintha nem háborítana fel, ha valaki magántulajdonát teszik tönkre, vagy abban okoznak kárt), valamint lehet, hogy azt szeretném, ha az adóm nem ilyen baromságokra menne el, hogy lefújt metrószerelvényekről kell letakarítani a festéket. Jó, nem vernék meg emiatt senkit, de azért szétvetne az ideg, ha ilyet látnék utasként. Ugyanakkor tény,

Alig vártam már, hogy lemenjen az évszázad (magyar) esküvője, mert bár nem olvastam ezzel kapcsolatos cikkeket, nem is tudtam, mikor lesz a nagy nap, de már a sok cím és felvezető is irritált, ami naponta elém került. Hasonló érzéseim vannak az előválasztás kapcsán is, pedig szavaznék, ha szavazhatnék, de mivel nincs állandó lakcímem otthon, ezt most bukom. És valószínűleg így fogok érezni a 2022-es választások kapcsán is, már most látom, pedig ott még fogok is szavazni - nem élek otthon, de a családom igen, meg én is eltöltöttem otthon "néhány" évet, valamint magyar állampolgár vagyok, és fontos nekem az országom, plusz mindenki, aki tudja, hogy magyar vagyok, az otthoni események alapján is megítél*. Nem mintha lenne olyan illúzióm, hogy anonim a szavazatom, de üsse kő**. *A második bécsi lakótársam egy végtelenül idegesítő (osztrák) nő volt, szóval nem számít a véleménye, de azért elmesélem, hogy egyszer röhögött, milyen kormány van már nálunk, és amikor mondtam, hogy trag

Van Flórának egy Sophie zsiráfja , még Liviéktől kapta, és sok nehéz pillanaton átsegítette őt, hogy azt nyomkodtuk neki (ez egy sípoló kis figura). Gondoltam is, hogy Violának is kellene valami ilyesmi, de ne zsiráf legyen, hogy ne ugyanolyat kapjon, mint Flóra. Kinéztem már ugyanettől a gyártótól egy őzikét, hogy majd azt hozza a Jézuska. Erre ma este, amikor Viola nagyon sírt a lefekvéshez készülődés közben, Flóra odament hozzá, ringatta a pihenőszékét, majd egyszer csak azt kérdezte tőlem:  - Mikor adhatom oda neki a zsiráfot? - Miért, oda szeretnéd adni neki? - Igen. Melyik dobozban van? Segítesz megkeresni? Úgyhogy negyed 9-kor, lefekvés előtt közvetlenül nekiálltunk felforgatni a játéktároló dobozokat, és amikor meglett a zsiráf, rögtön odavitte Violának, és még a kezecskéjét is úgy rendezte el, hogy átölelje a zsiráfot :)  Még nem született meg Viola, amikor Flóra már jelezte, hogy majd neki szeretné adni a csörgőjét. Amikor később arról beszélgettünk, miket kell majd venni a b

- Reggelizzünk! - Jó. Mit szeretnél reggelizni? Melegszendvicset? - Nem, inkább cornflakest. Nézek, hogy honnan veszi ezt a szót. - Hol hallottad ezt, hogy cornflakes? - Az oviban szokott lenni. Ezt azért kétlem, de oké, elengedem a dolognak ezt a részét. - Itthon nincs. - De, láttam! Gondolkodom, mire gondolhat. Mi hasonlít a gabonapehelyre? - Müzlire gondolsz? Az van itthon. - Nem, hanem cornflakesre. Tegnap is ettünk! A szemöldököm a hajamig szalad, idejét nem tudom, mikor ettem utoljára ilyesmit, mikor volt utoljára itthon bármi hasonló. Töröm a fejem, mit ettünk tegnap, ami akár kinézetre, akár nevében hasonlíthat a cornflakesre. - Jaaa, croissant-t kérsz? - Igeeen, croissant-t! Mondjuk, az sem volt már itthon, de legalább megfejtettük a rejtélyt. Errefelé már korán reggel sem árt kreatívnak lenni.

Mindig csak hónap utolsó napján lehet felmondani a lakásbérletet, és mivel mi hónap elején nézhettük meg az új lakást, már majdnem egy hónapja tudtuk, hogy elköltözünk, mire ketyegni kezdett a felmondási idő. Ami 3 hónap. Tök véletlenül, keresgélés nélkül találtam valakit, akit érdekelt volna egy pont ilyen lakás pont ezen a környéken, írtam is a házkezelő cégnek, hogy milyen szuper már, és akkor elmehetünk-e előbb, hogy ne kelljen 3 hónapig fizetnünk egy olyan lakás bérleti díját, amiben nem lakunk. Az volt a válasz, hogy a tulaj nem keres utánbérlőt, úgyhogy sorry. Így történt, hogy három hónapig fizettünk két lakást, nagyon móka volt. Szeptember 30-ig szólt a szerződésünk a régiben, és az volt a cég kérése, hogy fessünk ki, majd csillogó-villogóra takarítva adjuk át a helyet. Tomi az apukájával, a húgával és a sógorával ki is festett. Mi ugyan nem frissen festve kaptuk annak idején, és voltak is lyukak meg itt-ott foltok a falakon, azóta már kétszer cserélt kezelőcéget a ház, és miv

Máltán történt tegnap, hogy egy nő autóvezetés közben arra lett figyelmes, hogy valaki fekszik az út szélén, félig az útra lógva. Arra gondolt, talán elájult a melegtől, lehúzódott, odament hozzá. Kiderült, hogy egy afrikai srác fekszik ott, aki egy építkezésen dolgozott, amikor két emelet magasságból lezuhant*. A főnöke egyből kocsiba rakta, mondván, beviszi a kórházba, majd egyszer csak megállt, és kiparancsolta a srácot a kocsiból. Ugyanis a szerencsétlennek még nem volt meg a munkavállalási engedélye, feketén dolgozott, és a főnök úgy volt vele, ő emiatt nem akar bajba kerülni. Mennyire kell embertelennek lenni ahhoz, hogy valaki az út szélén kidobjon a kocsijából egy sebesült embert? Ilyet állatokkal sem tesz meg normális ember, de hogy valaki egy embertársával szemben is képes rá, arra nincsenek szavak. Hogy ennyire semmibe vegye a másikat, hogy az se érdekelje, ha a nyomorult ott, az út szélén hal bele a sérülésébe, vagy akár abba, hogy elütik... És mennyire lehet ostoba az, aki

 Flóra fél 8-kor ébred, 10 mp-cel később már hisztizik, hangosan sír. Megfogom a kezét, elindulok vele a nappaliba*, közben rádörrenek: - Fejezd be, mert felébreszted a húgodat! Valamivel később, már túl a hisztin ül a kanapén, míg én a hálószobánkban összeszedem, mit adok rá. Egyszer csak felsír Viola (akit Flóra minden esetben vagy a nevén emleget, vagy úgy, hogy "a (kis)testvérem"). Flóra erre ordítva, hogy tuti meghalljam: - Anya, sír a húgom! :D Violának ez a reggel nem volt olyan jó kör, volt némi sírás, amíg készülődtünk Flórával. Flóra többször bement hozzá, felhúzta neki a zenélő plüsst, ami a babaágyon lóg, beszélt hozzá, ringatta. Ettől Viola megnyugodott, így Flóra kijött, majd két perc múlva kezdődött megint a sírás, úgyhogy Flóra visszament. Ebből volt talán három kör. (Én közben futólépésben jöttem-mentem a lakásban, énekeltem, hogy "Alma, alma, piros alma odafönn a fán...", és mondogattam, hogy nemsokára jövök, felveszem.) Amikor bejutottam a gyereks

Ettől a félévtől jár magyar oviba (heti egyszer másfél órás foglalkozás, amúgy marad az eddigi, sima, osztrák ovijában), nagyon várta az első alkalmat. Mondtam neki, miket csinálnak majd, többek között lesz barkácsolás. Erre ő: "Nagyon várom a barkácsokat!" Majd az első alkalom után mesél: "Énekeltünk, mondókáztunk, de barkácsok nem voltak." :) Hozzám hasonlóan ő is nagyon szereti az ír táncot, az alábbi videót kb. minden nap megnézzük. Amikor először látta, mondtam neki, hogy táncolnak, ír táncot járnak a nénik meg a bácsik. Azóta gyakran kéri így: "Nézzünk táncot járt!" Elalvás előtt, már sötétben, fekve töpreng: - Szoktam a Violát simogatni, puszilgatni, ölelgetni, ringatni... Mit szoktam még? ... A Violával! - Szoktad vigasztalni, ha sír, mondod neki, hogy mindjárt jön anya, szoktad tolni a babakocsiban, fürdetni, te szoktad elővenni neki a tiszta pelust, meg szoktad törölni a popsiját, szoktál neki énekelni. [Széles mosollyal:] Sok mindent tudok a Vio

 Még az első lezárás idején botlottam bele a Facebookon a Viva La Dirt League néven futó, új-zélandi csapat videóiba, és nagyon megszerettem őket, mindig jókedvre tudnak deríteni. Több sorozatot csinálnak, nálam mindent visz a Bored, ami egy Playtech nevezetű, a valóságban is létező számtech bolt fiktív csapatának elképzelt hétköznapjait mutatja be, valamint az Epic NPC Man, ami a LoL és WoW típusú szerepjátékok logikai bukfencein élcelődik. Szokjatok rájuk ti is! Epic NPC Man Bored

Plakát. Felsorolva rajta egy csomó bűn: LMBTQ, gender (jelentsen ez bármit is a kreatív plakátalkotó szerint), liberalizmus, feminizmus, még néhány hasonló, ateizmus. A lista alatt: "Pusztítsd a szörnyet!" Ja, ez Pécsett. Wow. Egészen érdekes érzés, hogy otthon vannak olyanok, akik szerint akár én is elpusztítandó vagyok (mert ateista vagyok), és ezzel a gondolatukkal teleragasztják az utcát. Nyilvánvalóan a keresztényi szeretet jegyében :D Eszembe jut egy kb. 20 évvel ezelőtti chat egy sráccal, aki többször kifejtette, hogy mélyen hívő, gyakorló katolikus, majd egyszer elmondta, hogy ő gyűlöli a kommunistákat (értsd: baloldal), és hamarosan kitör a polgárháború, és ő az igaz oldal élén, az első sorból dobál majd Molotov-koktélokat a hazaárulókra. Akkor is ugyanez jutott eszembe: nyilván a keresztényi szeretet nevében.

Sejtettem, hogy nem lesz sima, egyszerű, rózsaszín köd, de az, hogy ennyire nehéz, mégis meglep. A nagylányban nagyon dúlnak az érzelmek: nagyon szereti a kistestvért, ezt napi sokszor elmondja, és a gondoskodásból is látszik, valamint nagyon szeret engem is (mondja, bújik, az oviból majdnem minden nap ajándékot hoz nekem, pedig ez eddig nem volt szokása), ugyanakkor féltékeny is Violára, és haragszik rám. Vagy legalábbis igyekszik bosszút állni rajtam azzal, hogy brutálisan dacos és hisztis (eddig is az volt, de most elképesztő méreteket öltött mindkettő). Viola meg újszülött, így nincs még semmi rendszer az ébrenlétében és alvásában, van, hogy 2-3 órát alszik egyben, van, hogy óránként kel. Ez utóbbit Flóra nehezebben viseli, mert akkor tutira valamilyen játék közepén tartunk, amikor felsír a baba - volt is már, hogy amikor meghallotta a sírást, ő is sírva fakadt, és azt kérte, ne menjek oda Violához, játsszunk tovább. Nyilván a szívem megszakad ilyenkor, plusz nagyon fáradt vagyok,

 Ma 6 éve érkeztem Bécsbe. A szobám Nevenánál - nagyon szerettem itt lakni Praterstern metrómegálló Kipakoltam a bőröndömet, majd kimentem a Praterbe, és felültem az óriáskerékre. Ezzel ünnepeltem meg a Bécsbe költözésemet. Ez pedig az első itt töltött napom szuvenírje, most is megvan, de most már nem használom, inkább féltve őrzöm. (Ez jelzi a talán hibás hozzáállásomat a tárgyakhoz.) Valójában 2014. július 2-án költöztem el Magyarországról, azóta 2015-ben egyszer két hónapot, egyszer kb. három hetet, egyszer a CELTA miatt megint két hónapot töltöttem otthon, 2016. januárja óta csak látogatóban voltam kis hazánkban. Jellemző kérdések, amik gyakran érkeznek, főleg azóta, hogy megszületett Flóra. 1. A gyerek(ek) osztrák(ok)? (Illetve egy esetben: "És akkor Flóra német?") Nem, a gyerekek magyarok. Nem jár osztrák állampolgárság senkinek csak azért, mert itt született. A mi gyerekeinknek 6 éves korukban kérvényezhetjük, magunknak meg talán 10 itt töltött év után. Egyszer kíváncs

Most se kezdődött egyszerűen, viszont hamar egyszerűvé vált, remélem, így is marad. Flóránál sokat küzdöttünk ezzel a dologgal, mert nagyon pici volt születésekor. Mivel elég sokáig rendesen féltem, hogy nem fog menni, volt otthon egy doboz tápszer vész esetére. Párszor a határán voltam, hogy felbontsam, amikor nagyon kétségbeejtőnek éreztem a helyzetet (amikor úgy tűnt, nem tudok lépést tartani Flóra étvágyával, hiába fejek, mint az őrült). A kórházban cumisüvegre szoktatták, mert az volt a legegyszerűbb. Mivel szoptatni őt nem volt sem gyors, sem problémamentes, üvegből kapta a lefejt tejet (amikor már láttak rá esélyt, hogy belátható időn belül ki lehet venni az orrszondát). A cumisüveg azért jó, mert cumizavart okoz (nem mindig, de gyakran), és nálunk okozott is, úgyhogy egyre nehezebbé vált a gyerek szoptatásra terelése. Ez egy idegőrlő ördögi kör. Aztán egy kórházi kontrollon, amikor vért vettek attól az apró babától, cumit toltak a szájába, hogy ne ordítson (surprise, surprise:

 jár felénk, bár lehet, hogy nem minden érdekeset egyedül csinál, lehet, hogy többen felváltva. A postaládák számozása a mi sorunkban így néz ki: 5, 6, 7, nem látszik, 9, 10. Eredmény? Rendszeresen a mi postaládánkban landolnak a velünk szomszédos 8-as lakás levelei. Nem sikerül megfejteni ezt a bonyolult feladványt sehogy sem.

- Hurrá, megszületett a kistestvérem! ... Akkor most nincs baba a pocakodban? - Nincs. - És mikor lesz? :D Aztán megbeszéltük, hogy mi négyen vagyunk teljes család, nem lesz már több baba Violán kívül. Nagyon ügyes nagytestvér, láthatóan szereti a húgát, ezt sokszor mondja is, és sokat segít. Pl. ha Viola felsír, és nem tudok egyből ott teremni, akkor Flóra szalad, odaáll a kiságy mellé, és simogatja a baba arcát, meg mondja neki, hogy mindjárt jön anya. Cuki :)

Legrégibb barátnőm, Réka ugyanabba az általánosba járt, ahová én, csak egy évvel alattam, mert évvesztes (amúgy egyidősek vagyunk), és mivel szünetekben gyakran átmentem hozzá az ő termükbe, az osztálya nagy részét ismertem, olyannyira, hogy most is fel tudom sorolni szerintem legalább az osztálytársai felét vezetéknévvel együtt, és előttem van az arcuk is. Ja, meg nyaranta sokszor táboroztunk együtt, szobatársak is voltunk sok lánnyal közülük. Réka ma írt, hogy ma ért el hozzá a hír, hogy azon a buszon, amelyik a horvátországi egynaposról tartott hazafelé, és Szabadbattyánnál balesetezett, utazott az egyik volt osztálytársnője, akivel még én is sokszor találkoztam sulin és táboron kívül is, mert akkoriban ők ketten legjobb barátnők voltak - és ő az egyik halálos áldozat. Nagyon szíven ütött a hír. Nem azért, mert nagyon kötődtem volna a lányhoz, nagyon közeli ismerősöm lett volna, de megrázó a tudat, hogy az az egykori kislány, akivel nyáron egy szobában aludtunk a táborban, és akivel

Szóval ezt a bodyt, nadrágot és zoknit választotta Flóra Violának. Gyerekarcot mutatni továbbra sem lehet a Tomival kötött megállapodásunk alapján, azért fényképeztem ilyen furán. A két párnát és a takarót, aminek a hátoldala látszik, anyu varrta, a mackót Flóra választotta.  Ez pedig a takaró "színe". Szerintem csodaszépek, és nagyon jó Violának (meg nekem is), hogy ilyen szerető családja van, akik ennyire várták már :)

Augusztus 16-án, hétfőn megérkezett Viola :) Ügyesen hallgatott a 3 kg, 50 cm mantrámra: 3180 g és 50 cm volt születésekor. A gyerekszoba teljes elkészültét és a brutál náthám + hurutos köhögésem elmúlását nem kívánta megvárni, de egy szavam sem lehet, 38+1-re jött, pontosan 6 héttel később, mint Flóra. Durva belegondolni, hogy az egyikkel 38+5-nél, a másikkal 38+4-nél jöttünk haza, aztán mekkora a különbség az első időszak és a kórházi élmények között. Kemény volt orron át alig levegőt kapva, a végére teljesen bedugult orral, köhögve vajúdni és szülni, és volt eposzi jelzőm a szülészeti osztályon: ahányszor bejött egy új ápolónő, mindig ránézett a kartonomra, majd azt mondta, "Frau H., á, a megfázott anyuka!" :D  Vajúdás közben mondtam Tominak, most van időm gondolkodni, és rájöttem, hogy a nők tök hülyék, különösen azok, akiknek több gyerekük is van, mert mégis ki tesz ilyet magával önszántából. Az rengeteget segített, hogy ő ott volt, nem tudom, mi lett volna, ha nem jöhet

Kérem, hogy jöjjön aludni, mert ebéd után muszáj, szüksége van rá. A válasz hiszti sírásig, hogy ő nem akar, mert játszani akar. Pihenni sem hajlandó, nem fáradt. (Aha. 3/4 6-kor kelt, ekkor épp du. 2, ő egyébként 3 és fél éves, pont hihető, hogy nem fáradt.) Végül a szigorú nézés hatására hüppögve bemászik az ágyba, odafekszem mellé. Beszélgetünk mindenféléről, egyszer csak elhangzik a számból, hogy vége van a nyárnak. Ez eszembe juttatja A cinege cipőjét, amit nyomban el is énekelek neki (szörnyű hamisan, mert kb. 90%-os gyógyultságnál jár az egy hete durvára fordult, nagyon köhögős nyavalyám). Mosolyog, majd a végén azt mondja: "Még egyszer! Most másikat." Aztán annak a végén: "Most még egyet énekelj, másikat!" Az ötödik környékén lekoppan a szeme, a hetedik óta békésen szuszog.

Tegnap eldöcögtünk vásárolni Flórával. (Döcögtünk, mert én rendesen mozogni már rég nem tudok.) Először a ruhaboltba mentünk, neki néztünk ezt-azt, aztán mondtam, lessük meg a babaholmikat is, hátha van aranyos kapucnis törölköző. Volt, nem is egy, de a kapucnira úgy applikálták fel a cuki rátéteket, hogy magát a kapucnit nem lehet a baba fejének megtörlésére használni, szóval felejtős. Miközben én ezeket nézegettem, Flóra külön utakon járt, és egyszer csak megszólalt, kezében egy szett nyári ruhácskával: - Anya, ez mi ez? - Kicsi babáknak való nyári ruha, nagyon aranyos. - Akkor vegyünk ilyet a kistestvéremnek! Kész, elolvadtam :) Megbeszéltük, hogy most még nem veszünk neki ruhát, mert nem tudjuk, milyen méret lesz rá jó*, meg aztán mire megérkezik, valószínűleg nem lesznek már ekkora melegek, és akkor nem tudja hordani ezeket a ruhácskákat. De megígértem neki, hogy ha már itt lesz a kistestvér, akkor az apjával elmennek egy ruhaboltba, és ő választhat valamit a babának. Ezek után át