LizaGazdija

Hétfőn kaptam lecseszést az egyik óvónőtől. Ültünk a földön a gyerekekkel, én próbáltam énekelni, karácsonyi szavakat tanítani meg mesélni, az egyik kisfiú meg, aki folyamatosan poénból verekedést kezdeményez, cseszegette, sőt időnként rugdosta a többieket. Ezt a kisfiút többször megfogtam és arréb raktam, hogy ne férjen hozzá ahhoz, akit épp kipécézett magának, többször elmondtam neki, hogy elég volt, fejezze be, viselkedjen, és ha az angol nem is érdekli, akkor legalább menjen játszani, de ne zavarja a többieket, akik meg szeretnének énekelni, tehát minden alkalommal közbeavatkoztam. A gyerek minden alkalommal jelezte, hogy egyáltalán nem érdeklem. Az óvónők járkáltak körülöttünk, látták, hogy küzdök a gyerekkel, aki amúgy mindig is problémás eset volt, mégsem segítettek. Egy idő után feladtam, úgy gondoltam, foglalkozom azzal, akit érdekel a mese (addigra nagy nehezen eljutottunk a meséig), a kisfiú meg akkor csinál, amit akar. Amikor a földre vitt két másikat, és nekiállt gyepáln

Bejelentettem a csoportomban is, és elmondtam, mik a tudnivalók. Párbeszéd: - De ez akkor van, amikor kezdődik az óránk. - Igen, tudom. - De ennek mi értelme? Megérkezünk, és már menni is kell. Nem lehetne inkább a riadó után órára jönni? - Akkor egy üres épületben lenne tűzriadó, és nem lennének emberek, akik "kimenekülnek" az utcára. Azért ez szerintem gyönyörű. Tűzriadó üres épületben, hmm, izgi.

Az egyik nehezményezi, hogy a bonyolultabb magyarázatok, ha az első, angol változat nem megy át, németül hangzanak el, mert ő nem tud németül. Az, hogy a tanfolyam nyelve angol és német (mármint hivatalosan is), nyilván nem zavarja semmiben. Múltkor félig-meddig viccesen mondta, miután nem értett meg egy szót többszöri angol magyarázat után sem, hogy mondjam szlovákul. Höhö. A másik unatkozik az órán - mert nem hajlandó a feladatot csinálni. Ez valami hatalmas. Megkapják a feladatot, mindenki nekiesik, ő meg a mellette ülővel csacsog, de még akkor is, amikor harmadszor szólok rájuk, hogy van feladat, azt kéne csinálni. Aztán lesújtó pillantásokat küld felém, amiért ő unja magát. Ezt kommunikatív, beszélgetős feladatnál is gond nélkül sikerül hozni, és olyan feladatból van több, nyelvtani töltögetősből csak annyi, amennyi muszáj. (Pedig nekem az volt a kedvencem, mindig alig vártam, hogy kapjunk feladatlapot.) Aztán ma azt mondja, hogy pár hétig fél 4-kor kell elmennie az 5-ig tartó t

Errefelé lehet töltögetni: https://docs.google.com/presentation/d/1ycYqeEEQblhBHt38WeCu-jnh4hCqILJR8rn43nMRGoU/edit#slide=id.p. Arra gondoltam, pár nap múlva linkelem a megoldásokat is. Így kicsit részesülhet az ünneplésből az is, aki nem volt ott, de szeretett volna jönni.

Mivel későn derült ki, hogy egyedül megyek haza pénteken, már nem volt vonatjegy, buszjegy is csak csillagászati áron, szóval maradt a telekocsi. Hazafelé az eddigi legjobb utamon vettem részt, egyáltalán nem féltem az út semelyik pontján - részben talán azért sem, mert egy 3 soros kisbusz leghátsó sorában, a sofőr oldalán ültem, így nem láttam, mi történik a volánnál és előttünk. Visszafelé ellenben az egyik legrosszabb élményemet sikerült begyűjteni. Ketten jöttünk egy nagyon kedves nővel, akivel azt is meg tudtuk állapítani, hogy a világ nagyon kicsi (a fia ugyanabba a gimibe jár, ahová én is jártam, és 90%-ban ugyanazok a tanárai is), de számomra vérfagyasztó volt, hogy többször elővette a telefonját, felhívott embereket, hívásokat fogadott, sőt SMS-t olvasott és írt is. Az autópályán, 130-nál. Konkrétan szorított a mellkasom, annyira féltem. Nálam a félelem azzal is jár, hogy mélyen kussolok, talán részben azért, mert attól is tartok, hogy ha megszólalok, még jobban elvonom a figy

De legalábbis első havazás - ez is ma volt. Persze csak nekem, mert Pesten és Bécsben is havazott már idén, csak én mindkét esetben pont a másik városban voltam, meh. Remélem, lesz ennél a mainál komolyabb hómennyiség is, de azért ennek is nagyon-nagyon örültem.

Az egyik utolsó, mert holnap felmondok, és akkor már csak két hétig járok (annyi a felmondási időm). Az első csoportban ott volt a kisfiú, aki minden egyes reggel zokog, de fulladozva ám, hogy mikor jön az anyukája. Az óvónők nem tudták megnyugtatni*, viszont egyikük megkért, hogy beszéljek már hozzá magyarul, mert anyukája is magyar, hátha az segít. Úgyhogy leültem mellé, mondtam, nézzen rám, aztán amikor ezt megtette, megtartottam a kis beszédemet. Kérdezte zokogva, mikor jön az anyukája, mondtam, nemsokára, legkésőbb ebéd után hazaviszi. Kérdezte, az már csak egy óra-e. Próbáltam mondani, hogy annál kicsit több (ez 9-kor történt), de erre olyan szinten kezdett fuldokolni, hogy végül ráhagytam (ami nem jó, mert nyilván nem egy óra múlva jött az anyukája). Aztán mondtam neki, hogy az anyukája nagyon szereti, eszébe sem jutna őt végleg az oviban hagyni, különben is, eddig még minden nap érte jött, ez ma is így lett. Gondolja végig, hányszor érte jött már, most is jönni fog. Ettől a f

Azt mondja egy társadalomtudós meg egy pszichológus (egyikük angol, másikuk angol vagy ausztrál), hogy a szülők ne állítsák, hogy a Mikulás (ebben a kontextusban nálunk a Jézuska) létezik, mert amikor a gyerek rájön, hogy nem is, akkor megrendül a bizalma a szülőkben, amitől pszichés sérülés alakul ki, valamint ez az élmény örök nyomot hagy a szülő-gyerek kapcsolaton is. Ezt vajon milyen kísérletekből derítették ki? És akkor most a világon élő emberek nagy része lelki sérült, valamint a szüleivel is gáz a kapcsolata, amiért gyerekkorában azt mondták neki, hogy a Jézuska/Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot? Jobb az olyan gyerekkor, amiben nincs varázslat meg csoda, csak a rideg valóság? Olyan fura emberek vannak, de tényleg.

Erre a FB-csoportra véletlenül bukkantam rá, de nagyon megtetszett. Jó ötletek vannak, szép dolgok, de ami ennél sokkal fontosabb: a képek alatti kommentekben nem egymás fikázása megy, nem azt írogatják egymásnak, de béna vagy, hogy néz ez ki, az enyém sokkal szebb, ennél még a 2 éves gyerekem is szebbet csinált, stb., hanem örülnek egymás alkotásainak, ötleteket, tippeket cserélnek, és ha valaki azzal tölt fel egy képet, hogy véleményt, segítséget kérjen, akkor építő jellegű kritikát kap. Annyira jó, és olyan ritka az ilyen. Örülök, hogy ráakadtam.

Megtörtént a nagy esemény, Tomi megismerte a családom egy részét. Minden jól alakult, a csillagok állása is megfelelő volt, így aztán ma nálunk volt Kata névnapi ebédjén. Fú, én nagyon izgultam, és azért ő is, csak rajta nem látszik, mert mindig valami sztoikus nyugalmat áraszt, és nagyon megy neki a pókerarc is. Mindketten azért izgultunk, mert úgy éreztük, nagyon fontos, hogy kijöjjön a családommal, sőt akár még kedveljék is egymást, mert egymással tervezünk a hátralévő sok évre, és akkor nagy baj, ha a másiknak fontos emberekkel nem jó a kapcsolatunk. De nem volt semmi vész: ő szimpatikus volt a családomnak, a családom pedig neki. Anyuval órákon át beszélgettek, ennek külön örültem. Ez a nap is eljött így 9 hónap kapcsolat után, és most nagyon megkönnyebbültem, meg virul a fejem is. Már csak nekem kellene megismernem az ő szüleit és két öccsét, és persze még akkor is vannak mindkét oldalon további rokonok, de a szűk családot legalább már ismerni fogjuk. (Most az, hogy náluk a szűk

- Délelőtt rohangálás, boltok, posta. - Délben itthon ebéd, és elkészült az idei karácsony első SK ajándéka is. - Megint posta, és útnak indult a húzottam felé a molykarácsonyi ajándék. Rájöttem, hogy ha ma nem adom fel, akkor már nem fogom karácsony előtt, szóval most majd sokáig nézheti a csomagot, mielőtt szabad lesz kibontani. - Molyszülinapi buli, mert 8 éves lett a Moly. (Én meg 6 éve vagyok tag, kemény.) Volt Merítés-díjátadó, tortaszépségverseny és tortakóstolás (isteniek lettek), tombola* és irodalmi kvíz (zseniális volt, és a mi csapatunk lett a második, csupán egy ponttal lemaradva az elsőtől). - A Quimby 25. születésnapi koncertje, ami óriási buli volt. Sokat vacilláltam, ülő- vagy állójegyet vegyek, végül az álló mellett döntöttem, mert három éve a Szigeten is jó volt rájuk ugrálni. Most is jó volt, és nem is volt olyan tömeg, hogy mindenhonnan nyomtak volna. Egyedül a lábam rohadt le, de hát erre lehetett számítani, három órát nem könnyű állni, pláne abban a cipőb

se maradjanak ki. Mert olyanból úgyis több van, csak elfáradtam így péntek estére, és muszáj volt morogni egy kicsit. No de. Tomi talált munkát, olyat, ahol karácsony egyik napján sem kell dolgozni. Megkaptuk a lakáskulcsokat, 30-án és 1-jén költözünk. Vasárnap jön anyuékhoz, és megismeri a családom egy részét. Holnap egy csomót fogok rohangászni meg intézkedni, megyek Molyszülinapra és Quimbyre is, és reményeim szerint elindítom a molykarácsonyi ajándékot a címzett felé.

Az miért lehet, hogy minden csoport első pár hete ilyen megterhelő számomra? Nem értem. Van egy srác, tegnap csatlakozott, és két nap alatt négyszer kérdezte meg, milyen hosszú a kurzus. A falat lekaparom, ha ez így marad. - Minden nap van óra? - Igen. - Mindig délután? - Igen. - Két hétig? - Nem, kilenc hétig. - Kilenc hétig? Pénteken is? - Igen, minden hétköznap. Fél órával később: - Akkor 4 hetes a kurzus? - Nem, 9. - Olyan hosszú? És minden nap 1-től 5-ig? - Igen. - De hát 20 órásnak hirdették. - 20 órás is. - Nem, mert 25. - Nem, mert heti 5 napon 4 óra. Ráadásul a jóember nálam volt szintfelmérőn a héten. Egyik nap kétszer mondtam el ezeket az infókat, a másik nap meg a személyes interjúnál még egyszer, plusz megkérdeztem, ez így megfelel-e, mert ha felvesszük, végig jönni kell. És bólogatott, hogy igen. És mindig németül hangzott el az infó, ami az anyanyelve. Aztán tegnap és ma is megtudtam, hogy szarul tanítok, mert pl. a szövegértési feladat hülyeség,

Hétfőn itt voltak Bécsben, és olyan szerencsénk volt, hogy ott lehettünk a koncerten. Még nyáron vettük meg rá a jegyet azzal, hogy erősen szurkolunk, hogy Tominak jól jöjjön ki a beosztása, vagy legalább elengedjék, és hát úgy alakult, hogy ezen a héten pont próbanapokra meg interjúkra jár, szóval ott lehettünk. A Stadthalle tetszett, tök jó, hogy nem egyenesek a sorok a lelátón, hanem félkaréjban alakították ki őket, mert így mindenhonnan tökéletesen látszik a színpad. A székek számozását viszont elsőre nem értettük, úgyhogy kétszer is rossz helyre ültünk le*, de végül csak meglett a mi helyünk is. Nagyon érdekes és jó élmény volt élőben látni őket. Tök furcsa belegondolni, hogy már 33 éves a banda, és abba is, hogy a Californicationt, amit most is eljátszottak, már jedlikes kisgimis korunkban is hallgattuk sulibulikon, pedig az már elég régen volt, tekintve, hogy az osztály egy része már betöltötte a harmincat, és én is hamarosan sorra kerülök. Jó, most utána is néztem, 1999-es az a

Szombat délelőtt pihentünk, délután Tomi interjúra ment, én meg vásárolgatni. Neki jó eséllyel lett munkája (de azért nem kiabáljuk el), nekem meg nagyon jólesett csak úgy járni boltról boltra, nem rohanva, ráérősen, ráadásul egy csomó embernek találtam karácsonyi ajándékot is. Este aztán elsétáltunk az Altes AKH-hoz a karácsonyi faluba, és jól megnéztük a vásárt. (Nem valami nagy durranás, de legalább hangulatos.) Itt beültünk egy fényképautomatába, és készült rólunk egy nagyon vicces képsorozat, amiből csak egy képet mutatok meg, mert egy másik tök ugyanolyan, a harmadikkal Tomi nem elégedett, a negyedik meg annyira rossz lett, hogy csak na. Aztán hazajöttünk, megnéztük az Időről időre című filmet, ami még mindig zseniális, és ezzel vége is volt a napnak. Ma sem keltünk túl korán, de azért délre odaértünk az adventi koszorú készítésre. 10 eurót kellett kifizetni, ezért kaptunk koszorúalapot meg korlátlan mennyiségű egyéb alapanyagot. Megmutatták, hogyan érdemes a fenyőgallyakat

Ma beköltözött a lakásba még egy kisgyerek. Oh, joy! Vagy inkább oh, boy?

Terveztem nekik egy órát a Humans of New York köré, amit többnyire élveztek, és többen közülük ott helyben lájkolták az oldalt, annyira tetszett nekik. Aztán játszottunk, mégpedig azt, hogy mindenkinek mindenkihez oda kellett menni, és megköszönni valamit. Van ehhez egy feladat az egyik könyvemben, ilyen tételekkel, hogy "köszönöm, hogy hétfőnként vidám voltál", "köszönöm, hogy segítettél", satöbbi. Nagyon élvezték, és tök jólesett mindenkinek, amit a többiektől hallott. És engem is automatikusan bevettek a játékba :) A legszebb az volt, amikor néhányan meg is ölelgették egymást. Ezek után megnéztük a Huncutkát, amit a többségük nem ismert, de mindenkinek nagyon tetszett. Az egyik nő annyira meghatódott, hogy el is sírta magát rajta. A többiek ennek láttán meg voltak döbbenve, de megnyugtattam, hogy ezen a filmen én is minden alkalommal bőgök, pedig ha százszor nem láttam, egyszer sem. (Most is majdnem, csak erőt vettem magamon.) Most láttam először eredetiben, me

A csoportom levizsgázott, és nagyon-nagyon szuperek voltak. A vizsga méri a négy alapkészséget (szövegértés, hallás utáni szövegértés, írás, beszéd), plusz van egy nyelvtan-szókincs rész, de azt nem szintezik, csak pontszámot adnak rá. A2-es csoport, és a következő eredményeket érték el a négy készségnél összesítve: négyen B2-esek lettek, öten B1-esek, egy ember A2-es. Elég büszke vagyok :) Remélem, holnap óriási lesz az öröm. Mivel kicsit gonosz vagyok, ma az óra végén csak annyit mondtam, hogy én már tudom az eredményeket, és egyelőre nem árulok el részleteket, csak annyit mondok, hogy nagyon büszke vagyok rájuk. Hihi. De hát azért csak jobb úgy, ha nem lövök le előre minden poént, hanem holnap lehet őszintén örülni az oklevélnek. Nem tudom, mikor lettek ilyen olcsók a pendrive-ok, de haladéktalanul veszek egy 8 vagy 16 gigásat 5 vagy 8 euróért, mert az 1 giga bizony kevés, amióta ennél a sulinál vagyok, és folyton elképesztő mennyiségű tananyagot tárolok a pendrive-omon. Megkere

Előre szólok, hogy ez a link sírós, ne nyissa meg az, aki nem bírja az ilyesmit, vagy éppen maga alatt van, esetleg különösen jó a kedve, de gyorsan el tud romlani. Azt láthatjuk tizenpár képen keresztül, hogyan telt egy rákos kutya utolsó napja, mielőtt elaltatták volna. Utána egy csomó-csomó hozzászólás következik, és mindenki ki van akadva, hogy ez kegyetlen, nem lehet sírás nélkül kibírni, és belegondolni sem akarnak, hogy valamikor majd az ő kutyájuk is meg fog halni. Emlékszem, én sem akartam belegondolni, hogy egyszer majd Liza is, borzalmas kilátás volt. Viszont a képekről az jutott eszembe, mennyire hasonló volt Liza elaltatás előtti utolsó napja is, ezért bennem jó érzéseket kelt a poszt. Nekem nagyon megnyugtató emlék, hogy mind vele voltunk, ráadásul az utolsó heteiben egy csomó ismerőse/ismerősünk is elbúcsúzott tőle, és az utolsó pillanatig vele voltunk, nem kellett egyedül lennie, amikor meghalt.

Hétfőn Tomi megérkezett az összes holmijával együtt, és megkezdtük az együttélést. Tegnap koccintottunk erre. Szintén tegnap felhívtak minket a Hausverwaltungtól, hogy ha még érdekel minket a lakás, amit csütörtökön néztünk, a miénk. Az a lakás nagyon érdekel minket - ha Tomi a városközpontban fog dolgozni, neki a háztól 5 percre megálló metróval kb. 10-15 perc az út, nekem meg a metróval és utána az S-Bahnnal kb. fél óra. A lakásban van egy kis konyha, egy zuhanyzós fürdő, külön vécé, egy nagyobb nappali és egy kisebb háló. A nappali egy csendes mellékutcára néz, a háló a belső udvarra. Tökéletes. Ma reggel az irodában kezdtünk, vittük a kauciót és a szerződéskötési díjat, aláírtuk a szerződést, és ezzel megvan az első olyan papír, amely szerint összetartozunk. 1-jén költözünk. (Majd megkísérlem összeszámolni, ez 2014 nyara óta hányadik költözésem, nem lesz egyszerű :D ) Olyan izgalmas! Alig várom :) :) :)

Ha máshol nem, hát bennem. Ma már megint volt karácsonyi hangulatom, mindenféle ötleteim támadtak az ünnepvárás időszakára, és ezeknek örültem. Tegnap Bécsből rögtön Blankához mentem, egy csomót beszélgettünk, vicces és kevésbé vicces videókat néztünk, ma meg voltunk Katáéknál, aztán anyuékkal vásároltunk, lett szép csizmám, este találkoztam Rékával, aki csupa vidámat mesélt, szóval nagyon jó volt ez a nap. Csütörtök délelőtt Tomival elmentünk Schönbrunnba, és megnéztük a Ferenc József halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítások közül az egyiket, azt, amelyik az életéről szól úgy általában. (A többinek van valamilyen szűkebb témája, pl. vadászat, bútorok, közlekedési eszközök.) Nagyon izgalmas volt, egy csomó új dolgot tudtam meg a császárról, pl. azt, hogy nagyon szépen rajzolt. Láttam a porcelán rózsacsokrot, amit Sisi kapott tőle egy veszekedésük után, az esküvőjükre készült rengeteg érméből és emléktárgyból néhányat, sok-sok fotót a gyerekeiről és az unokáiról.

Tényleg igyekszem gyorsan túllendülni ezen, és befejezni ezt, de egyelőre még nem nagyon megy - elnézést kérek mindenkitől, akit idegesítek vele. Ahányszor eszembe jut, hogy Trump lesz az elnök januártól, egyszerűen ledobja az agyam az ékszíjat, annyira hihetetlen ez számomra. Tényleg hatalmas szerencse, hogy nem vagyok amerikai, nem tudom, akkor mit éreznék. Egyszerűen nem értem, hogyan tudnak emberek pozitívak maradni, és úgy állni hozzá, hogy ne essünk kétségbe, nem tudjuk, milyen elnök lesz, még az is lehet, hogy jó. Mindenesetre irigylem őket. Ha félreteszem az elnöki vitákat, a kampánybeszédeit, a tweetjeit, tényleg szinte mindent, és csak néhány dolgot tartok meg, pl. - szerinte a globális felmelegedés csak egy hoax, amit Kína talált ki, hogy betegyen az USA gazdaságának, - szerinte a védőoltások autizmust okoznak, - szerinte a dohányzás nem okoz tüdőrákot, - állítja, úgy fogja visszacsábítani az USA-ba az amerikai cégeket, hogy az azokat befogadó országokat megbünteti,

Ezt azért még megmutatom: https://www.buzzfeed.com/tomphillips/brexit-harder?bffbmain&ref=bffbmain&utm_term=.ow6MyXpmv#.mgDA6EBxz. Aztán remélhetőleg hamarosan magamhoz térek. Néha kicsit sajnálom, hogy nem sikerült Amerikába születnem, és ritkán örülök annyira, hogy így alakult, mint tegnap óta.

Trump megnyerte, ő az USA új elnöke. Gratulálok, kedves Amerika, és köszönjük szépen. Mi történik ebben a világban? De most komolyan.

Megtartottak :) Ez azt jelenti, hogy június közepéig nagyjából biztosan van munkám. Aztán majd meglátjuk, lesz-e új projekt, és ha lesz, ahhoz is megtartanak-e engem, viszont ezen majd akkor fogok gondolkodni, ha már ott tartunk. Egyelőre örülök, hogy van egy biztos állásom, juhú!

Olyan szentimentális tudok lenni néha. Például Maria Taferlt nem is szeretem, nem szerettem itt lenni, mert nincs itt semmi a bazilikán kívül*, a hotelben nem élveztem a munkát, és még a túraútvonalak is olyanok errefelé, hogy 80%-ban aszfalton haladnak, ami tök béna szerintem. Na jó, a kilátás a Dunára azért gyönyörű. Ehhez képest most van bennem szomorúság amiatt, hogy többet (várhatóan) nem jövök. Mára búcsúebédet terveztünk, lementünk Arstettenbe, abba a helyes kis étterembe, ahol eddig kétszer is voltunk, és nagyon szuper volt. Eredetileg azt terveztem, délután körbesétálom a falut (mind a másfél utcát :D ) búcsúzóul, de sajnos szakad az eső egész nap, úgyhogy ez elmaradt. Nekem az utolsó éjszakám jön, Tominak még van a main kívül négy munkanapja, aztán slussz. De már kedden, a szabadnapján felköltözteti Bécsbe a holmiját :) :) És ha szerencsénk van, csütörtökön mehetünk lakást nézni együtt, aztán már csak reménykedni kell, hogy meg is kapjuk. De jó lenne! Akkor 1-jén megint lehet

Kaptam egy e-mailt a főnökömtől, hogy mivel november 18-án lejár a szerződésem, megbeszélésre invitál hétfőn, amikor épp van 10-15 percem. A szerződésemben az áll, hogy egy hónap a próbaidőm, utána nov. 18-ig határozott idejű a szerződés, aztán átmehet határozatlanba, ill. a jelenlegi projekt végdátumáig (2017. július) szólóba a két fél kölcsönös elégedettsége esetén. Ki nem találnátok, de most azon izgulok, vajon ki fognak-e rúgni, miközben tudom, hogy bár tökéletesen sajnos nem dolgozom (rengeteg az adminisztráció, és néha meggyűlik vele a bajom), de nem vétettem eddig visszafordíthatatlan vagy óriási hibát, és nem is érkezett olyan visszajelzés, hogy nagyon elégedetlenek lennének velem, igaz, azt jelezte a főnök, hogy a szintfelmérésben nem vagyok annyira jó. Viszont abban más sem jó, más is követ el hibákat, igaz, azt nem tudom, ezek mennyire derülnek ki. Viszont az első csoportom igen pozitívan értékelte a munkámat. Igyekszem azért nem sokat gondolni erre a témára, és azt a fi

Megint fáj a torkom, náthás is vagyok. Én ezt nem értem. Vajon ezt a fáradtsággal érem el, vagy itt tényleg valami különleges nyavalyák szállonganak a levegőben, amik otthon nem, vagy ennyire átment gagyiba az immunrendszerem? Egy hónapja is beteg voltam, most megint, idén összesen kb. hatodszor. Otthon meg évente egyszer, nagyon maximum kétszer. Nagyon unom már. Sebaj, mindjárt iszom egy NeoCitrant, miután reggel óta 3-4 Strepsilst is bevittem, de még nem gyógyultam meg, és holnap kialszom magam. Hátha az is számít valamit. Ez egyébként az utolsó taferli hétvégém, hihhhetetlen. Tomi jövő hét utáni hétfőn vagy kedden jön, mivel vasárnapig dolgozik, hiába kérte, hogy adják ki a maradék szabadságát, és jöhessen már pénteken vagy szombaton. Persze már az is szép tőlük, hogy egyáltalán megengedték, hogy felmondjon, szóval ne legyünk telhetetlenek. Amúgy a hostelben megkérdezte az egyik pasi, hogy az ott lakó három gyerekét nem vinném-e el reggelente oviba meg suliba, és mikor mondtam, ho

- Nincs net. Tegnap ígérték, hogy ma lesz, de nem lett. Ma azt ígérték, hogy holnap lesz. Emiatt a mai két angolt már buktam, remélem, a holnapi két órámat nem fogom. (Jelenleg a mobilnetemet hotspotolom a laptopomnak, miután kb. huszadik próbálkozásra sikerült csatlakozni.) - Kértünk íróasztalt múlt kedden, ígérték, hogy tegnapra lesz. Tegnapra nem lett, de ígérték, hogy mára lesz. Mára sem lett, viszont ma nem is ígértek semmit. - A lakásban lakik három kisgyerek is, két elsős kisfiú meg egy óvodás kislány. Az egy dolog, hogy egész este rohangálnak meg ordítoznak, mert hát gyerekek*, de azért az kicsit soknak tűnt, amikor egy órán át kopogtattak az ajtómon, ha kimentem, elfutottak, aztán becsúsztattak egy papírt az ajtó alatt. (Ezt az ötletet onnan vették, hogy sajnos pont látták, amikor bedobtam egy üzenetet egy másik lakónak - hozzám kézbesítette a tulaj véletlenül, én meg célba akartam juttatni.) Egy darabig csak kértem, hogy ne csinálják, mert fáradt vagyok, nem tudok velük já

Hihetetlen, mennyi cuccom van, nem is értem. A lakás olyan, hogy elleszünk benne egy hónapot, de azért elég motiváltak leszünk ahhoz, hogy folyamatosan keressük a saját lakás lehetőségét. Tomi elvileg jövő hétfőn vagy szombaton érkezik. Remélem, minél előbb, bár az még nem világos, az ő cuccait hova halmozzuk :D