Utolsó nap
Terveztem nekik egy órát a Humans of New York köré, amit többnyire élveztek, és többen közülük ott helyben lájkolták az oldalt, annyira tetszett nekik. Aztán játszottunk, mégpedig azt, hogy mindenkinek mindenkihez oda kellett menni, és megköszönni valamit. Van ehhez egy feladat az egyik könyvemben, ilyen tételekkel, hogy "köszönöm, hogy hétfőnként vidám voltál", "köszönöm, hogy segítettél", satöbbi. Nagyon élvezték, és tök jólesett mindenkinek, amit a többiektől hallott. És engem is automatikusan bevettek a játékba :) A legszebb az volt, amikor néhányan meg is ölelgették egymást.
Ezek után megnéztük a Huncutkát, amit a többségük nem ismert, de mindenkinek nagyon tetszett. Az egyik nő annyira meghatódott, hogy el is sírta magát rajta. A többiek ennek láttán meg voltak döbbenve, de megnyugtattam, hogy ezen a filmen én is minden alkalommal bőgök, pedig ha százszor nem láttam, egyszer sem. (Most is majdnem, csak erőt vettem magamon.) Most láttam először eredetiben, mert otthon persze magyarul volt meg. Tök érdekes volt, hogy végig tudtam, mi hogyan hangzik magyarul, annyiszor láttam már a filmet. Meg is állapítottam, hogy nagyon-nagyon jól sikerült az a szinkron, de a kislány hangja eredetiben aranyosabb. Az a nő, aki elsírta magát rajta, mondta utána, hogy beszerzi a filmet, mert ezt a családjának is látnia kell, és már most biztosra veszi, hogy amikor velük nézi, akkor is bőgni fog :D
Csináltam nekik sütit, ami mindenkinek nagyon ízlett, én pedig kaptam tőlük csokit, egy képeslapot, amit mindenki aláírt, és egy szép kis kreációt, amit nem tudok szavakba önteni, a lényeg, hogy egy üvegpohárban (vagy hasonlóban) van apró kavics, moha meg egy virág, de a virág vászonból készült. Nagyon szép.
Az óra végén megkérdezték, sietek-e, mert ők mind beülnek egy közeli kávézóba, és nagyon szeretnék, ha velük mennék. Nem lehetett visszautasítani. Fényképezkedtünk, ittunk (én forró csokit, isteni finom volt), beszélgettünk, és többen mondták, hogy szóljak, ha lesz B1-es csoportom, mert szeretnének jönni hozzám. Annyira aranyosak :) Aztán mire hazaértem, már többen bejelöltek Facebookon. Tök jó, hogy így megkedvelték egymást, és nagyon jólesik, hogy így szeretnek engem is.
Ma egyébként annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy csak pislogtam. Ketten is mondták például, hogy ragyogok. Egyikük az előző csoportomba járt, és most az A2-t egy kolléganőnél csinálja, ő a következőt mondta: "Mindig örülök, amikor összefutunk, mert úgy ragyogsz, mint a nap." Öt perccel később a mostani csoportomból futottam össze egy nővel a folyosón, és azt mondta, meg ne haragudjak, de szerinte én nem illek ide, ebbe a környezetbe, nekem valami olyan munka kellene, ahol minden és mindenki úgy ragyog, mint én. Ez azért döbbentett meg, mert én mindig attól tartok, hogy szomorúnak tűnik, le vagyok törve, mint a bili füle, pedig csak folyamatosan fáradtnak érzem magam, plusz keveset mosolygok. (Ehhez képest a köszönős játéknál kb. hárman választották nekem azt a lehetőségek közül, hogy köszönik a szép mosolyomat.)
Szóval ez egy igen pozitív nap volt. Hiányozni fog ez a csoport, és remélem, a következővel is ilyen jóban leszünk.
Ezek után megnéztük a Huncutkát, amit a többségük nem ismert, de mindenkinek nagyon tetszett. Az egyik nő annyira meghatódott, hogy el is sírta magát rajta. A többiek ennek láttán meg voltak döbbenve, de megnyugtattam, hogy ezen a filmen én is minden alkalommal bőgök, pedig ha százszor nem láttam, egyszer sem. (Most is majdnem, csak erőt vettem magamon.) Most láttam először eredetiben, mert otthon persze magyarul volt meg. Tök érdekes volt, hogy végig tudtam, mi hogyan hangzik magyarul, annyiszor láttam már a filmet. Meg is állapítottam, hogy nagyon-nagyon jól sikerült az a szinkron, de a kislány hangja eredetiben aranyosabb. Az a nő, aki elsírta magát rajta, mondta utána, hogy beszerzi a filmet, mert ezt a családjának is látnia kell, és már most biztosra veszi, hogy amikor velük nézi, akkor is bőgni fog :D
Csináltam nekik sütit, ami mindenkinek nagyon ízlett, én pedig kaptam tőlük csokit, egy képeslapot, amit mindenki aláírt, és egy szép kis kreációt, amit nem tudok szavakba önteni, a lényeg, hogy egy üvegpohárban (vagy hasonlóban) van apró kavics, moha meg egy virág, de a virág vászonból készült. Nagyon szép.
Az óra végén megkérdezték, sietek-e, mert ők mind beülnek egy közeli kávézóba, és nagyon szeretnék, ha velük mennék. Nem lehetett visszautasítani. Fényképezkedtünk, ittunk (én forró csokit, isteni finom volt), beszélgettünk, és többen mondták, hogy szóljak, ha lesz B1-es csoportom, mert szeretnének jönni hozzám. Annyira aranyosak :) Aztán mire hazaértem, már többen bejelöltek Facebookon. Tök jó, hogy így megkedvelték egymást, és nagyon jólesik, hogy így szeretnek engem is.
Ma egyébként annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy csak pislogtam. Ketten is mondták például, hogy ragyogok. Egyikük az előző csoportomba járt, és most az A2-t egy kolléganőnél csinálja, ő a következőt mondta: "Mindig örülök, amikor összefutunk, mert úgy ragyogsz, mint a nap." Öt perccel később a mostani csoportomból futottam össze egy nővel a folyosón, és azt mondta, meg ne haragudjak, de szerinte én nem illek ide, ebbe a környezetbe, nekem valami olyan munka kellene, ahol minden és mindenki úgy ragyog, mint én. Ez azért döbbentett meg, mert én mindig attól tartok, hogy szomorúnak tűnik, le vagyok törve, mint a bili füle, pedig csak folyamatosan fáradtnak érzem magam, plusz keveset mosolygok. (Ehhez képest a köszönős játéknál kb. hárman választották nekem azt a lehetőségek közül, hogy köszönik a szép mosolyomat.)
Szóval ez egy igen pozitív nap volt. Hiányozni fog ez a csoport, és remélem, a következővel is ilyen jóban leszünk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése