Telekocsi

Mivel későn derült ki, hogy egyedül megyek haza pénteken, már nem volt vonatjegy, buszjegy is csak csillagászati áron, szóval maradt a telekocsi. Hazafelé az eddigi legjobb utamon vettem részt, egyáltalán nem féltem az út semelyik pontján - részben talán azért sem, mert egy 3 soros kisbusz leghátsó sorában, a sofőr oldalán ültem, így nem láttam, mi történik a volánnál és előttünk. Visszafelé ellenben az egyik legrosszabb élményemet sikerült begyűjteni. Ketten jöttünk egy nagyon kedves nővel, akivel azt is meg tudtuk állapítani, hogy a világ nagyon kicsi (a fia ugyanabba a gimibe jár, ahová én is jártam, és 90%-ban ugyanazok a tanárai is), de számomra vérfagyasztó volt, hogy többször elővette a telefonját, felhívott embereket, hívásokat fogadott, sőt SMS-t olvasott és írt is. Az autópályán, 130-nál. Konkrétan szorított a mellkasom, annyira féltem. Nálam a félelem azzal is jár, hogy mélyen kussolok, talán részben azért, mert attól is tartok, hogy ha megszólalok, még jobban elvonom a figyelmét, és garantáltan belemegyünk valakibe. Szóval a beszélgetés szuper volt, de azért nagyon-nagyon örültem, amikor ki lehetett szállni, és hálás vagyok, hogy egyben megérkeztem Bécsbe.