Ovi
Az egyik utolsó, mert holnap felmondok, és akkor már csak két hétig járok (annyi a felmondási időm).
Az első csoportban ott volt a kisfiú, aki minden egyes reggel zokog, de fulladozva ám, hogy mikor jön az anyukája. Az óvónők nem tudták megnyugtatni*, viszont egyikük megkért, hogy beszéljek már hozzá magyarul, mert anyukája is magyar, hátha az segít. Úgyhogy leültem mellé, mondtam, nézzen rám, aztán amikor ezt megtette, megtartottam a kis beszédemet. Kérdezte zokogva, mikor jön az anyukája, mondtam, nemsokára, legkésőbb ebéd után hazaviszi. Kérdezte, az már csak egy óra-e. Próbáltam mondani, hogy annál kicsit több (ez 9-kor történt), de erre olyan szinten kezdett fuldokolni, hogy végül ráhagytam (ami nem jó, mert nyilván nem egy óra múlva jött az anyukája). Aztán mondtam neki, hogy az anyukája nagyon szereti, eszébe sem jutna őt végleg az oviban hagyni, különben is, eddig még minden nap érte jött, ez ma is így lett. Gondolja végig, hányszor érte jött már, most is jönni fog. Ettől a fuldoklás elmúlt, de még mindig nagyon sírt a gyerek. Mondtam neki, az ovi nagyon jó hely, én nagyon szerettem ovis lenni, mert van egy csomó másik gyerek meg érdekes játék, egész nap lehet játszani. Aztán még hozzátettem, hogy nagyon nehéz úgy óvodába járni, ha egész nap a perceket számolja, hogy mikor jön anya, viszont ha megpróbálná élvezni, hogy itt lehet ezzel a sok kedves gyerekkel, és játszana velük, akkor huss, eltelne a délelőtt, és teljesen meg lenne lepve, amikor érte jön az anyukája, hogy jé, már ennyi az idő. Az csak utólag jutott eszembe, hogy mondhattam volna még, hogy anyukája biztosan sokkal boldogabb lenne, ha délben azt mesélnék az óvónők, hogy a kisfia egész nap vidáman játszott, mint ha azt, hogy egész nap szomorkodott. Mindenesetre a gyerek nagyjából megnyugodott, kissé hüppögve még elkérte a 15 perces homokórát, és annak kíséretében leült társasozni előbb velem, aztán az óvónénivel.
Szegénykém, rettenetes lehet neki. Már csak azért is, mert az óvónőknek nyilván nincs arra türelme meg kapacitása, hogy minden nap észérvekkel jöjjenek, ezért a gyerek tök egyedül marad. Amúgy azt állapítottam meg, hogy tényleg csak az anyukája lehet magyar, az apukája biztosan osztrák, mert kevert nyelven kommunikált velem. Pl. a kérdés eleje németül volt, a vége meg az, hogy "csak egy óra". Az is érdekes, hogy magyarul akcentussal beszél, az a-k kissé á-ba fordulnak.
Gondolom, előbb-utóbb minden gyerek beszokik az oviba. Remélem, ő is most már hamarosan eljut ide.
*Nem is nagyon próbálták. A nyugtatás annyi volt, hogy fejezze be a bőgést, mert nem értik, amit mond, és különben is majd akkor menjen oda hozzájuk, ha már nem bőg. Egyrészt értem, hogy a csoportban van még kb. tíz másik gyerek, ez a kisfiú gyerek másfél-két hónapja nem tud beszokni az oviba, és minden reggel, ha nem az egész délelőtt, így telik, és már tök unalmas meg dühítő, és biztos az elején már mindent megpróbáltak. Másrészt viszont sajnálom a gyereket, hogy teljesen magára marad a félelmével meg a görcsével, és nem segítenek neki megnyugodni.
Az első csoportban ott volt a kisfiú, aki minden egyes reggel zokog, de fulladozva ám, hogy mikor jön az anyukája. Az óvónők nem tudták megnyugtatni*, viszont egyikük megkért, hogy beszéljek már hozzá magyarul, mert anyukája is magyar, hátha az segít. Úgyhogy leültem mellé, mondtam, nézzen rám, aztán amikor ezt megtette, megtartottam a kis beszédemet. Kérdezte zokogva, mikor jön az anyukája, mondtam, nemsokára, legkésőbb ebéd után hazaviszi. Kérdezte, az már csak egy óra-e. Próbáltam mondani, hogy annál kicsit több (ez 9-kor történt), de erre olyan szinten kezdett fuldokolni, hogy végül ráhagytam (ami nem jó, mert nyilván nem egy óra múlva jött az anyukája). Aztán mondtam neki, hogy az anyukája nagyon szereti, eszébe sem jutna őt végleg az oviban hagyni, különben is, eddig még minden nap érte jött, ez ma is így lett. Gondolja végig, hányszor érte jött már, most is jönni fog. Ettől a fuldoklás elmúlt, de még mindig nagyon sírt a gyerek. Mondtam neki, az ovi nagyon jó hely, én nagyon szerettem ovis lenni, mert van egy csomó másik gyerek meg érdekes játék, egész nap lehet játszani. Aztán még hozzátettem, hogy nagyon nehéz úgy óvodába járni, ha egész nap a perceket számolja, hogy mikor jön anya, viszont ha megpróbálná élvezni, hogy itt lehet ezzel a sok kedves gyerekkel, és játszana velük, akkor huss, eltelne a délelőtt, és teljesen meg lenne lepve, amikor érte jön az anyukája, hogy jé, már ennyi az idő. Az csak utólag jutott eszembe, hogy mondhattam volna még, hogy anyukája biztosan sokkal boldogabb lenne, ha délben azt mesélnék az óvónők, hogy a kisfia egész nap vidáman játszott, mint ha azt, hogy egész nap szomorkodott. Mindenesetre a gyerek nagyjából megnyugodott, kissé hüppögve még elkérte a 15 perces homokórát, és annak kíséretében leült társasozni előbb velem, aztán az óvónénivel.
Szegénykém, rettenetes lehet neki. Már csak azért is, mert az óvónőknek nyilván nincs arra türelme meg kapacitása, hogy minden nap észérvekkel jöjjenek, ezért a gyerek tök egyedül marad. Amúgy azt állapítottam meg, hogy tényleg csak az anyukája lehet magyar, az apukája biztosan osztrák, mert kevert nyelven kommunikált velem. Pl. a kérdés eleje németül volt, a vége meg az, hogy "csak egy óra". Az is érdekes, hogy magyarul akcentussal beszél, az a-k kissé á-ba fordulnak.
Gondolom, előbb-utóbb minden gyerek beszokik az oviba. Remélem, ő is most már hamarosan eljut ide.
*Nem is nagyon próbálták. A nyugtatás annyi volt, hogy fejezze be a bőgést, mert nem értik, amit mond, és különben is majd akkor menjen oda hozzájuk, ha már nem bőg. Egyrészt értem, hogy a csoportban van még kb. tíz másik gyerek, ez a kisfiú gyerek másfél-két hónapja nem tud beszokni az oviba, és minden reggel, ha nem az egész délelőtt, így telik, és már tök unalmas meg dühítő, és biztos az elején már mindent megpróbáltak. Másrészt viszont sajnálom a gyereket, hogy teljesen magára marad a félelmével meg a görcsével, és nem segítenek neki megnyugodni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése