LizaGazdija

Egy ideje minden este megvan az az illúzióm, hogy 10-kor ágyba kerülhetek. Aztán mindig történik valami, ami miatt ez mégsem fordulhat elő. (Kivétel a mai nap, amikor az illúzió sem volt meg, de most nem is bánom, nem megyek sehová fél 8-ra, sőt mi több, 9-nél előbb nem akarok felkelni.) Tegnap végül fél 11-ig még csináltam a nyelviskolás ütemterveket, már a fülem kettéállt tőlük, de fél 11-kor végre már csak az volt hátra, hogy Liza lenyelje a gyulladáscsökkentő gyógyszert, és lefeküdjünk aludni. Félbetörtem a tablettát, és odatartottam Lizának. Mindig ez az első lépés, mert bizonyos gyógyszereket hajlandó ily módon elfogyasztani. Na, ezt a kis rózsaszín izét megszagolta, érdekes arckifejezés ült ki a fejére, majd tüsszentett egy embereset. Innentől kezdve negyed órám ment rá, hogy dugdostam az orra alá a gyógyszert, ő meg fejkörzést végzett kitartóan, néha tüsszentett. Akkor megpróbáltam szétfeszíteni a száját két ujjal, ahogy még anyutól láttam régen, és betenni a gyógyszerét. A szé

Negyed 8 körül értem a ház elé, ekkor Tomi lejött Lizával, bepattantunk a kocsiba (kivéve Lizát, aki elegánsan beesett, ahogy szokott, mióta nem jó a lába), és meg sem álltunk az erzsébeti Auchanig, ami soroksári ugyan, de ez engem alapvetően hidegen hagy. Itt Tomit és Lizát magukra hagytam, hadd szórakoztassák egymást (nem, nem szórakoztak jól, egy és negyed óra alatt szétunták a fejüket), megnéztem egy cipőboltot, találtam is emberi kinézetű szandált, amit majd egyszer megveszek, mert már nagyon gázul néz ki a félcipőm, és elég nyomi formája is kezd lenni a lúdtalpamnak hála. Ezek után kiballagtam kocsiért, és akkor szerintem megláttam Lacit. Nem biztos, de szerintem ő volt. Ült egy kocsiban, és valakivel beszélt, aki a kocsi mellett állt. Meglátott, és majd kiesett az ablakon. Ha tényleg ő volt, akkor a meglepetéstől. Na mindegy, nem sokat törődtem ezzel, rohantam vásárolni. Először is tök jó ajándékot találtam valakinek, és ettől teljesen belelkesültem. Később kitaláltam hozzá egy

A reggeli órára menet befejeztem Csingiz Ajtmatovtól a Dzsamila szerelmét, és nagyon tetszett. Egyrészt maga a történet, másrészt a stílus, a fordítás. A cselekményt gyakorlatilag két tőmondatban, vagy akár egy összetett mondtaban össze lehet foglalni, mégsem volt vontatott, unalmas, vagy ilyesmi. Nagyon szép történet, élvezet volt olvasni. A reggeli óráról hazafelé tartva, majd a kora délutáni óra előtti és utáni, majd az esti óra utáni bkv-zás közben elolvastam Az első tanítót is ugyanazon kötetből. A történet vége felé arra lettem figylemes, hogy már most keverem, melyik esemény melyik kisregényben történt, de kis gondolkodás után el tudom őket választani. Ez a második történet is nagyon jó, és ennek is annyira profi a fordítása, hogy még az sem akasztott ki, amikor egy mondatban véletlenül különíródott az igekötő az igétől: "el mentek", pedig alapállapotban ettől frászt kapok. Nagyon tetszik mindkét mű története, a felépítésük. Az első keretes szerkezetű, míg a másik dupl

Nem tudom, hogy tényleg-e, vagy csak nekem, mindenesetre én ma mentem ki először ujjatlan felsőben az utcára. Persze azért a fekete kardigán velem volt, egész nap cipeltem, hátha hirtelen elromlik az időjárás, mint például kedden, amikor napsütésben léptem ki a házunk kapuján, felszálltam a metróra, eltöltöttem ott mintegy 8 percet, leszálltam, és gyakorlatilag bőrig áztam két perc séta alatt. A VIP angol ma is érdekesen alakult, több aranyköpést is megjegyeztem. De csak a legjobbat teszem közzé, a másik nem lenne fair a VIP bácsival szemben. A feladat az volt, hogy mindenféle mondatokat kellett befejezni úgy, hogy igazak legyenek a VIP bácsira. Az első mondat: "I look just like my..." Erre a bácsi, mégpedig magabiztosan: "I look just like my library." Azonnal a Monty Python jutott eszembe. Egyébként lehet, hogy 3 hétig nem jön a bácsi. Nem árulok el érzelmeket. Ha már angol, elárulom azt is, hogy szerintem a csoportom, amelyik megkért, vegyem át őket, velem sem elé

Remélem, nem haragszik meg a Bookstation, amiért idézek a hírlevelükből, de annyira vicces, hogy muszáj kitennem: "Nemrég a Könyvfesztiválon még a könyves szakma színe-java középkori inkvizíciós álmokat dédelgetett az internet kitiltásáról és a digitalizálók felnégyeléséről, addig mi szokás szerint elméláztunk a hogyan lehetne másképp könyvet eladni kérdésen. Tehát mi lenne ha a könyvet úgy értékesítenénk, mint... 1. ...egy utazást - Jó napot! Láttam, hogy érkezett egy akciós könyv Korfuról. Mennyibe kerül? - 250 Ft plussz könyvesbolti illeték, tintaadó, betűfelár és polcadó, összesen 9999 Ft.   2. ...egy zöldséget - Jó napot! Kérek egy könyvet. - Kettő lett. Maradhat?   3. ...egy svéd bútort Hallå! Örülünk, hogy  Frukost på Tiffany's című könyvet választottad. A könyv összeállításához a következőkre lesz szükséged:  Bord,  Kalla på:    Verktyg1 és  Verktyg2:        Jag hoppas du har det bra Ha az összeállítással problémáid lennének, ügyfélszolgálatunk készségesen áll rendelke

végül nem volt olyan szörnyű, az derült ki, hogy a diákoknak is csak angolul szabadna beszélni az órán. Mindent mondjanak és kérdezzenek angolul, ez a policy. Nekem ezzel csak az a bajom, hogy teljesen kezdők, most tartanak életük 60. angoljánál, ráadásul 30. angolos alkalmánál, és nem tudnak mindent elmondani és megkérdezni, amit szeretnének. De majd igyekszem. Írnak mindjárt felmérőt, aminek legalább 80%-ra kell sikerülnie. Ehhez képest több olyan dologra is rákérdez a teszt, amit nemhogy a könyv első négy fejezete nem tanít (eddig jutottunk), hanem az egész könyv sem. Legnagyobb bajom, hogy külsőleg kéne jellemezniük egy embert a szövegalkotási részben, és ezt sem tanultuk, sőt egy darabig még nem is fogjuk. Egy óránk lesz gyakorolni, úgyhogy kénytelen leszek futólépésben átrohanni ezen a témakörön. Hogy fognak örülni!

nincs személyi kultusz kis országunkban, nem is lesz már soha. De azért az Alexandra megérdemelne egy pofán verést.

Ezt is túléltem. A reggeli óra elég gáz volt, semmit nem hallottam kb., ráadásul majd elaludtam, és még egy szót is kérdeztek, amit nem ismertem. Azt mondjuk láttam rajta, hogy azért nem ismerem, mert már nem használják, de ezt nem mondtam, mert amíg nem tuti, addig inkább hallgatok. De majd legközelebb elmondom, hogy igen, azt jelenti, csak már nem mondja senki. Hazajöttem, megírtam a délutáni órára a mintatesztet, aztán bedőltem az ágyba, és aludtam két órát. Nagyon kellett. Ezek után még 3/4 órát szerencsétlenkedtem a jelenléti ívek beszkennelésével, összeszedésével, a számlatömbbel... Borzasztó. A nagy rohanásban persze itthon hagytam a teszteket, Tomi hozta őket utánam. A VIP angol ma annyira botrányos volt, hogy nagyon nehezen őriztem meg a nyugalmamat. Tényleg várom már, hogy vége legyen. Persze nem lehet tudni, mikor lesz vége :) A délutáni óra végül nem volt olyan durva, ellenben az utána következő pénzügyi elszámolásos történettel. Jut eszembe. Vajon az apeh mikor akar nekem

"Keresek szakácsot, aki tud." "Hostess- és kisegítőmunkéra" "Luxus lányt keresek."

Tegnap éppen mentem tanítani, amikor a metróra várva megszólított egy srác. Azt mondta, álomszép hajam van (pont ezekkel a szavakkal, de mindenféle hangerő meg artikuláció nélkül, úgyhogy kénytelen voltam visszakérdezni), majd megkérdezte a keresztnevemet, és arra is azt mondta, hogy szép, majd megkérdezte, van-e párom, és akkor azt mondta, ne haragudjak, hogy leszólított, szeret bókolni. Azt hiszem, én viszont nem szeretem, ha leszólítanak.

autóversenyt, de Leo Löwensteint viszonylag sokszor láttam versenyezni, és most meg vagyok döbbenve azon, hogy meghalt.

Továbbra sem csinálom a dolgomat, ami nem jó, de akkor is ez van. Helyette hármasban búslakodunk. Tomi azért, mert nincs munkája, és kénytelen lesz megint szakácskodni, amit nem szeret, Liza valószínűleg azért, mert véget vetettek az álvemhességének, és meg azért, mert sajnálom mindkettőjüket, ráadásul Tomi nem engedi, hogy Lizát a rosszkedv elleni intézkedésként magunk mellé vegyük az ágyba ma éjjelre, és mindennek tetejébe még a munkámmal sem vagyok kész, pedig holnap megint 5x45 perc, és ebből legalább 2x45 nagyon durva lesz. A megoldás a kollektív harakiri vagy a lottó főnyereménye lehet.

Azt mondják az újságok: "Az mszp nem szántott, nem is aratott." Nem vet-arat akarna ez lenni? Mindenesetre érdekes.

Egy darab óraterv készült el, ezen kívül slussz. Mindenféle előzetes értesítés nélkül kaptam egy óralátogatást, és 45 perc után olyan arckifejezéssel ment ki a vezetőtanár, hogy azóta is teljesen magam alatt vagyok. Szerdán megbeszélés, de egy porcikám sem kívánja :( Liza reggel bepisilt, de még nem is az ajtó elé, hanem az ágy mellé közvetlenül. Ezek után kiderült, hogy hasmenése van, és miután Tomi felért vele, azonnal le kellett vinni megint, mert remegett és lihegett, és nagyon kétségbeesett fejet vágott. Ekkor újabb gond jött elő: a kutya vizelete véres. Ezek után Tomi elvitte az esti rendelésre, míg én órát tartottam, ahol volt ultrahang, vérvétel, kisebb vagyon legombolása, na meg jófajta ijesztgetés. A kutya álvemhes, duzzanat van az emlőjében, tehát a vérvétel és az ultrahang eredményének függvényében meg kell műteni, és akkor lehet mindjárt két beavatkozást végezni rajta: az ivatalanítást meg a daganat eltávolítását. Olyan jó lenne, ha már békén hagynák végre a kutyámat, tény

Mivel tegnap a tevékenykedésre felhasználható 4 órát alvással töltöttem, ma meg nem volt tevékenykedésre felhasználható időm, holnap leszek kénytelen elintézni mindazt, amit szombaton szerettem volna. Tehát meg kell írnom 8 óratervet, 3 menetrendet (egyet 100 órára, egyet 25-re, egyet 20-ra), valamint elő kell készítenem a könyveimet, hogy leadjam őket a könyvtárnak. Le kell fénymásolni azokat az oldalakat, amiket valószínűleg veszek majd az egy hónap alatt. Nagyon durva ez a leltárazós történet, azóta is tátom a számat. Tomi szülinapjára már minden készen áll, csak egy apróságot kell beszerezni majd pénteken, és szintén pénteken tortát kell sütni. Marcipános csokitortát kért, ezt fogjuk hazavinni anyuékhoz szombaton. Gigaünnep lesz egyébként: Tomi és apu szülinapja, valamint anyák napja. Apunak is megvan már minden ajándéka, csak még át kell venni őket. Kíváncsi leszek, fog-e örülni. Ja, a pénteki tortasütés előfeltétele, hogy csütörtökön beszerezzem az alapanyagokat. Ez azért vicces,

Rékával néztük meg délután a Vígszínházban. Nem nagyon tetszett. Rengeteg benne a szereplő, elég gyorsan elveszítettem a fonalat. Azt felfedeztem, hogy abban a korszakban játszódik, amikor meghal a cár, és a zsidókat kiűzik Oroszországból. Viszont nem értettem a cselekmény lényegét. A háttér nagyon-nagyon szép volt, az nagyon tetszett. Mivel nem értem a történetet, utánanéztem, és annyit kiderítettem, hogy Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című novelláskötete alapján készült a musical, így azonnal meg is rendeltem az antikváriumból ezt a könyvet 320 forintért. Bízom benne, hogy ha elolvasom, megértem.

Ugye, mondtam már, hogy utálom a szónoklatokat? Éppen vadiúj miniszterelnökünk szónokol a tévében, én meg mindjárt hányok. (Közben még pár fun moment: eddig oligarchák sanyargattak, "nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszajöjjenek", és a Parlament egyetlen független képviselője Molnár Oszkár Edelényből.)

Vásárolgatunk békésen, a zöldségesnél a lány teszi-veszi magát, kacérkodik, tök zavaró az egész, majd azt mondja, hogy a koviubi az mennyire tuti, mert az vecsési, amire Tomi utal rá, hogy már az újkrumpli se a régi, mire a csaj: - Megeszem a nadrágodat, ha ez nem Vecsésen készült. Gondoltam, én meg kiverem a fogadat, de persze nem vagyok agresszív, így csak mosolyogtam szépen, illedelmesen, és kituszkoltam Tomit a boltból. Ez mekkora már. Kikezdeni valakivel, akinek mellett fél centire ott áll a párja.

A halott menyasszony nagyon durva. Az előbb néztem meg. Nem igazán tetszett. Persze vannak benne jó kis poénok, mint pl. a 2nd hand shop, meg amikor Victor képébe belevigyorog a pók, és közli, hogy "I'm a widow", vagy amikor azt mondja a halott menyasszony az esküvőn, hogy "I'll be your corpse". De összeségében most ismét elgondolkoztam azon, hogy ezzel a Tim Burtonnel nagyon nem stimmel valami. Meg kéne már nézni azt a három filmet, amit Marcitól kaptam még valamikor fél éve, meg az 1951-es Alice-t angolul, és a Charlie és a csokigyár 1971-es feldolgozását. Persze ma semmivel nem haladtam semmit, mert 3-kor, amikor nekikezdhettem volna már végre, akkor nagyon megfájdult a gyomrom megint, és ledőltünk Tomival, hátha egy óra alvástól jobban leszek. Aha, 7-kor keltem. Szuper. Pedig mennyi dolgom van, jajjj... Holnap meg szavazás és színház, Hegedűs a háztetőn. Szeretnék nyerni a lottón. Nagyon.

Eddig 117 item. Az már látszik, hogy könyvtárból fogom őket kihozni, ennyi könyvre az Isten pénze se elég, pláne, hogy ezek még csak a kötelezők, amikről lemaradtam. Jó, ez nem igaz, kötelező alig van közte, mint kiderült, nem is lett volna olyan sok könyv. De minden szerzőnek megnéztem az életművét, és válogattam még olyan könyveket a kötelezői mellé, amik érdekelnek. És persze a lista tele van drámával, amit pedig nem számolok, arról volt szó. Most vagy elkezdem számolni mégis, vagy a drámákat külön gyűjtöm. Akadt olyan kötelező is, amit nem vagyok hajlandó felvenni az elolvasandók közé, ez pedig Az ifjú Werther szenvedései és halála Goethe tollából. Amikor kötelező volt, kikölcsönöztem, és el is jutottam legalább a tizedik oldalig, de annyira nyálas-csöpögős volt, hogy a gyomrom felfordult, ráadásul mindez a picsogás egy férfi szájából, hát fúj. A kőszívű ember fiainak megbocsájtottam az évek során, hajlandó vagyok most már elolvasni az első 20 oldal emléke ellenére, de Werther nem

gyűjteni jó. Mintha csak a tenger aljáról bukkana fel a víz felszínén: "Lányomlánya utálta a hósapkát." Rákerestem, két találat akadt, mindkettő valakinek a blogjában. Pontos idézet, ennyi év után is emlékszem még erre. Egy fejezet nyitó mondata. Mi a könyv címe? Az nem szerepel a blogban. Gondolj, gondolj! Kudi. Kudi, a levegőember. Gyurkovics Tibor.

A tegnapi korai fekvés érdekesen alakult. Bevettem magam a kádba a Zsófika sztorival, gondoltam, elolvasok egy fejzetet, az fürdéssel meg pepecseléssel együtt is max. 20 perc, 11-kor már rég alszom. Elolvastam egy fejezetet. Na, még ezt a következőt. Hú, ennek olyan izgalmas vége van, nem bírom ki reggelig. Na, ez milyen vicces már (visítva röhögtem hosszú percekig), megnézem még a következőt is. És így tovább. Na, most már nem bírok többet, álmos is vagyok, lehet már éjfél is, reggel meg megint kelni kell. Ja, hogy 0:50? Jól sikerült ez a korán fekvés. Reggel fél 9-kor keltem, megreggeliztem Bence tortájának utolsó szeletkéjét, írtam óratervet a délutáni órára, aztán rohantam a doktori pakkot leadni. 3/4 10-re értem oda, addigra már kilométeres sor állt. Na, gondoltam, egy ember legalább negyed óra, úgy láttam múlt csütörtökön, örülhetek, ha délre beérek a továbbképzésre, nem még hazarohanás, ebédelés. Ehhez képest most két helyen ment a leadás. Számítógépbe semmiféle adatokat nem írt

Fél óra termése ez: - Jó, mindjárt mondom, csak most koncertálok. - ... és aztán egyik reggel arra lesz figyelmes, hogy megölték a szomszéd szobáját... ööö... kutyáját. - De furán fut az a pasi. Ennél furábban csak A. fut. 45 szö-szö-szö-szöges... (hosszú hallgatás) fokos szögben dőlt előre. - Figyelj csak! Rossz a hírem. (Válasz a lassan elkerekedő szem, majd a röhögés.) Márminthogy... rossz hírem van. (Az, hogy ugyan snooker bajnokság van, de én szeretnék Gyilkos elméket nézni.)

Szerettem volna Livivel együtt indulni a suliba, és akkor még vagy negyed órát beszélgethettünk volna, de persze nem úgy alakult. Én azt hittem, minden együtt van már a doktori pakk leadásához, csak a jelentkezési lapon kell két rovatot kitölteni még. Hát nem. Diploma, nyelvvizsgák beszkennelése? Módosított kutatási terv kinyomtatása? Publikációs lista mind a három itemjének, melyek közül kettő szakdolgozat, megírása? Csekk befizetése? Bizonylat lefénymásolása? Két felbélyegzett válaszboríték mellékelése? Hát szóval, kicsit elszámítottam magam. Kettőre akartam beérni, mivel Livi kettőre ment, így viszont negyed háromkor indultam el itthonról, és akkor még bementem a postára is. Majdnem 3/4 volt, mire a suliba beértem, akkor még lefénymásoltam a bizonylatot, majd végre odaértem a doktori iroda elé. Na, mindössze hatan várakoztak, ami azon a folyosón hosszú tömött sornak tűnt, és mivel múltkor végigvártam egy ember leadási procedúráját, ami mintegy negyed órát vett igénybe, azzal a lendü

eljött ma hozzánk, és itt volt majdnem három órát, ami szerintem hónapokkal ezelőtt fordult elő utoljára. Jól kibeszélgettük meg kipletykáltuk magunkat, aztán még ebédeltünk is, sőt még szülinapi ajándékot is kaptam: egy nagyon kedves képeslapot nagyon kedves üzenettel, és egy nagyon finom illatú fürdőgolyót, hogy ez is hozzátegyen a kádban olvasás kényelmi fokához. Ki is próbálom, remélhetőleg még most hétvégén. Majdnem ugyanígy néz ki, csak a színe más. Kíváncsi leszek rá :) Többek között arra, hogy egy ekkora hatalmas golyó hogyan és mennyi idő alatt oldódik fel a vízben. Alig bírom megállni, hogy most azonnal beledobjam a kádba, de most csak negyed órára megyek, azért meg nem pazarlom el a golyót.

a Vacsoracsatában elhangzott egyik mondatra, ami kb. így hangzott: "Nagyon érdekes, hogy faluhelyen a húslevest üresen szolgálják fel, esetleg a cérnametélt van benne, de a zöldséget meg a húst kiszedik belőle, és külön tálon teszik az asztalra." Hehe, Budapest kilencedik illetve huszadik kerülete mennyire számít faluhelynek? Csak mert nálunk világ életemben így tettük asztalra a húslevest, sőt még a tészta is mindig külön tálon van. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, Tárnok faluhely, anyu ott látta a nagymamát húslevest főzni. De attól még viccesen hangzott ez a mondat, ráadásul azzal az őszinte lelkesedéssel, ahogy az ember csodabogarakról beszél.

Mostanában több blogon is olvastam azzal kapcsolatos fejtegetést, mi a célja a blogírásnak. Legtöbben szégyellnivalónak tartják, ha valaki énblogot ír, és nem valami magasröptű társadalmi kérdésekről elmélkedik. Olyat is olvastam, aki arra panaszkodott, hogy kevesen olvassák, akkor minek írja tovább. Sőt olyan is volt több, aki a hozzászólások számát kevesellte, és azért hagyta abba az írást. Én ezt a hullámot leginkább értetlenül szemlélem. Én a blogot nagyrészt magamnak írom. Olyasmi funkciója van, mint Dumbledore varázspálcájának. Nagyon megfogott engem a hatodik kötetben az az elképzelés, hogy van egy varázspálca, és azzal csak úgy ki lehet húzni emlékeket a fejedből, és lehet őket máshol tárolni. Hasonló varázspálca nekem a blog. Általában egy csomó benyomás ér, csomó minden történik velem, és ha ezt mind megtartom magamnak, nem tudok rendesen pihenni meg létezni, mert ezeken pörgök. Érdekes módon sokszor az sem segít ezen a helyzeten, ha szóban elmesélem Tominak meg anyunak az ép

itt tekinthetők meg. Gyönyörűek! (A vulkán nevét nem kísérlem meg leírni, de még copypaste-elni sem, mert kiolvasni is csak egyszer sikerült, mióta sztár lett.)

Blankával találkoztunk. Vettünk mozijegyet, aztán kiültünk a Westend tetejére beszélgetni. Ezt kaptam a szülinapomra: Még nem hallottam se az íróról, se a művekről. A Mondják meg Zsófikának! után közvetlenül ez fog következni. Esetleg párhuzamosan Michael Seed új könyvével. A glosszákból meg minden nap el lehetne olvasni mondjuk ötöt. Sosem érnék a végére, de legalább addig is haladnék vele.         Komolyan, őszintén nem értem a negatív kritikákat. Állítólag ez egy történet nélküli, követhetetlen katyvasz, aminek egyetlen célja, hogy Tim Burton játsszon kicsit a 3D-vel. Érdekes, én találtam benne cselekményt, azt tudtam is követni, és nagyon tetszett. Az külön jópont, hogy még a végső nagy csatajelenetben sincs vér, nem hal meg senki. Egyik kedvenc mondatom a Vörös Királynő szájából (mondjuk sajnálom, hogy már nem Szív Királynő, de úgy sántított volna az ellentét): “Segít a Kalapos! Halál reá!” Egyetlen homályos pont maradt számomra az egész kb. 100 perces filmben: az egésznek a l

a fidesz jelöltje nyert, még csak nem is kell menni vasárnap szavazni, annyira. Az első feladatai között mindjárt lesz vicces is. A tegnapi lakógyűlésen kiderült ugyanis, hogy a ház lakóit nagyon zavarja a hangos villamos, az meg pláne, hogy remeg az egész ház, ahányszor csak elhalad előtte a 4-6-os. Így aztán az új képviselőt meg a bkv-t is felszólítja a ház, hogy szüntesse meg a nagykörúti villamos közlekedését a házunk előtti szakaszon. Hát, legalább röhögnek egy jót. A képviselő is, a bkv is.

Én: Tudod, mit ettem ma? Tomi: Mit? Én: Reggelire egy szelet tortát, aztán délelőtt egy kis chipset, vacsorára a párolt zöldséget... és most éhes vagyok.

nemcsak szép, de finom is.

ezt a cikket, csak az első bekezdést, de a gyerekünknek lesz időkapszulája. Megbeszéltük Tomival.

Múlt héten helyettesítettem egy csoportnál. Előtte a másik csoportomból az egyik tanítványom mondta viccesen, hogy ha meg lesznek elégedve velem, majd kampányolnak értem. Ezen jót mosolyogtunk. Erre ma reggel jött egy emil a csoporttól, hogy nem venném-e át őket, ha beleférnek esetleg az időmbe, mert jobban megfelel nekik az én stílusom, mint az eredeti tanáré. Huhh, most kicsit sokkolódtam ettől. Micsoda elismerés :O Most délután megbeszélem a sulival, aztán már indulhat is a történet. Hú, de jó... :)

Tomi ma hazahozta a laptopom egerét. Pontosabban nem azt, hanem egy ugyanolyat. Tavaly ment tönkre valamikor, nemrégiben jutott el garanciális ügyintézésre, és újat adtak helyette. Pont olyan szépen világít, mint a régi, és működik, hurrá! Néha még elfelejtem, hogy van, és akkor a tapipadot használom, de majd visszaszokom. Még négy oldal van a Paddington könyvből, amit karácsonyra kaptam anyuéktól. Közepesen kicsi gyerekeknek szóló nagyon kedves történet, élvezem. Ha vége lesz most mindjárt a kádban, még nem tudom, mit kezdek el. Mióta ígérgetem magamnak a Der Golemet, és valami azt súgja, ez nem most lesz. Talán Szabó Magda? Esetleg egy Joanne Harris? Na, majd kitalálom reggel, mit kapjak fel, amikor elindulok tanítani.

az jutott eszembe, amikor Mama testvérénél voltunk egyszer nagyon-nagyon régen, még ebben a lakásban laktunk, talán iskolás sem voltam még, és megkérdeztem anyut, amikor kettesben maradtunk a konyhában, hogy meg fog-e halni Csibi néni. Emlékszem, nagyon szorongtam Csibi néni körül, nem volt jó nekem ott, talán féltem is tőle egy kicsit. Anyu azt felelte, reméljük, most még nem, és megkért, hogy Mama előtt ezt ne emlegessem. Csibi néni aztán nagyon hamar meghalt, ami alapvetően nem meglepő, mert rákos volt, viszont nekem nem mondták, hogy beteg lenne, csak azt hallottam róla a látogatás előtt, hogy idős néni. Anyu később megjegyezte, hogy a gyerekek máshogy viszonyulnak a halálhoz, mint a felnőttek, és megérzik a halál közelségét. Kicsit nagyobb voltam, már Erzsébeten laktunk, lehettem mondjuk 8 éves, amikor a nagyon idős szomszéd néni behívott magához, leültetett az ágya szélére, én meg azt kérdeztem tőle: "Te most meg fogsz halni, ugye?" Az éppen ott tartózkodó Teri néni, ak

A 168 órában jelent meg a héten, én meg az online változatból másolom most be ide. Popper Péter levele Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim, akik még itt-ott megtalálhatók vagytok, Magyarországon és a világ legtöbb országában, egyre magányosabban és egyre öregebben. A történelem által széttaposott öt nagy család, a Popperek, a Mandelek, a Najovitsok, az Ádlerek és a Buriánok maradványai. S a periférián még a Spitzerek. Kik ezek az emberek? Főként magyar, német, cseh, erdélyi származásúak, akikből az első világháború idején a honvédség hősei, majd a fasizmus alatt a zsidóság halottai lettek. Márai azt kérdezte: össze tudod-e rakni még a Margitszigetet? Én azt kérdezem: össze tudod-e még rakni a családot, engem? A nagypapákat, a nagymamákat, az unokatestvéreket, az orvosokat, a rabbikat, az Aréna úti meg az apostagi és az Ercsiben egykor működött zsinagógát? A péntek estéket, a hosszúnapot, a purimi és a hanukai játékokat. S mert a közelmúltban történt val

Szerdán Blankával megnézzük az Alice-t végre már, amíg még adják 3D-ben. Például a Fel! 3D-s változatáról simán lekéstem, úgyhogy ezt nem akarom most veszni hagyni. De ezen kívül is van egy csomó film, amit a következő 2-3 hétben meg szeretnék nézni. Van egyszer A hercegnő és a béka, a Sherlock Holmes, a Doktor Parnassus, a Komfortos mennyország, és lehet, hogy a Nem félünk a farkastól meg az Avatar is érdekelne. Tényleg el kéne menni ezekre. Olyan jó lenne. Nem akarok lemaradni róluk.

Hármasban megebédeltünk, aztán kaptam Nápoly útikönyvet és svájci bicskát, csokit és gyönyörű csokrot, aztán ittunk gyerekpezsgőt és ettünk finom tortát.  

Matyi a papája ölében szerel: Kedvenc szülinapi fogás (ananászos csirkemell) a kedvenc ünnepi tálban: Málnatorta, Tomi sütötte-díszítette, teljesen profi munka (és milyen finom volt): Beni sütött nekem tortát, de legalábbis a díszítés az ő keze munákja: Anyu varrta táska (meg piperetáska, pénztárca, igazolványtartó, papírzsepitartó) és két könyv: Tamás urfi csinyjei (írta Twain Márk, kiadták 1904-ben) és Michael Seed új könyve: Sinners ans Saints (hadd legyen ez a következő munkám, légyszi, légyszi!!!), és sok virág:     “Gazdi, te csokit kaptál. Segítsek megenni?” (És tényleg csokit kaptam):   “Na, én alszom egyet”: A csokival együtt Tomitól kaptam (Ahol a vadak várnak DVD a képen látható mini plüssfigurával, akit Maxnek hívnak): Kaptam még szív alakú lufit is: Aztán pihentünk: Aztán Tomi és Matyi összehaverkodtak (Matyi kedvence Tomi órája volt): Aztán Matyi szétszerelte kicsit a lábamat: Miközben Bence és anyu gyurmáztak, és Kata volt a közönsé

hasonló állapotba csúszom bele, amilyenbe karácsony után. Masszív rosszkedv, szomorúság, mert nagyon gyorsan megy az idő, eltelt a szülinapom, sőt már a szülinapom utáni nap is, és vészesen közeledünk a monoton hétköznapok felé. Próbálok ellentartani, mert egyrészt tök jó, hogy volt szülinapom, és hogy megünnepeltük/-jük, másrészt amióta eljöttem a gimiből, a hétköznapok sem olyan depresszívek, sőt Tomi is velem lesz pl. hétfőn egész nap. Lehet, hogy egy kiadós sírást azért nem úszunk meg. Döbbenet, mennyire nem bírom az ünnepek elmúlását. Meg az idő múlását.

a szülinapomnak. Ez a nap is de gyorsan eltelt :(

kicsit búsultam rajta, hogy pont az én szülinapomon van olyan szomorú alkalom, mint a holokauszt emléknap. Tomi mondta, máskor kellett volna születni. Ma arra lettem figyelmes a híradóban, hogy mondják, 2000 óta holokauszt emléknap a mai. Aha! Szóval nem én születtem az emléknapon, hanem az emléknapot tették a szülinapomra. Ez kicsit azért vigasztal.

A történet alapján a címbeli születésnap nem olyan születésnap, amilyen nekem van ma, hanem egészen másmilyen. Nagyon tetszett a könyv, bár néha kicsit túl direktnek éreztem benne a nevelő szándékot. Az utolsó mondat a legnagyobb poén, azt hiszem, ez a második legjobb utolsó mondat, amit eddig könyvben olvastam.

Régen azt gondoltam, a 23 nagyon különleges kor lesz. Biztos voltam benne, hogy 23 évesen lesz meg az első gyerekem, meg azt is sejtettem, hogy 23 évesen megyek férjhez. Aztán az is ott volt, hogy 23 évesen végzem el az egyetemet. Aztán 19 évesen úgy döntöttem, a 23. szülinapomon már nem leszek egyetemista. Nem is vagyok. A másik két terv meg azóta csúszott, de nem bánom. Mérföldkövek nincsenek. Legalábbis a születésnapok nem azok.

  Ez egy szív alakú palacsintatorta, tetején porcukor és vaníliamártás, tölteléke meg túró. Meg virág és csoki. Ez pedig a tegnap dokumentációja.

Meghalt ma reggel. Most örülök csak igazán, hogy elmentünk arra az előadásra a PPK-ra.

Egy ismerősöm a következő csoporthoz csatlakozott a facebookon: Amikor kicsi voltam, figyeltem az esőcseppeket az ablaküvegen, hogy lássam, melyikük nyer. Erről eszembe jutott, hogy én is csináltam ilyet, de ennél sokkal többször töltöttem el a kádban akár fél órát is azzal, hogy a csapból lecseppenő vízcseppek útját követtem, és figyeltem, melyik nyer.

Tegnap nyakunkba vettük a belvárost: elsétáltunk a Ráday utcáig, a Ráday utcán végigballagtunk a Kálvin térig, ott átmentünk a túloldalra, és szintén a Rádayn hazajöttünk. Tomival és Lizával. Liza alig vonszolta magát, mire hazaértünk. Megitta a napi betevő tejecskéjét, majd bedőlt a kosarába, és reggelig nem is próbált kimászni belőle. Reggel Tomi volt vele, amikor mégis kísérletet tett erre, mert már azért le kellett mennie. Három részletben tudta megtenni azt a kb. 10-12 métert a kosarától a konyhaajtóig. Izomláza van, és olyan álmos a tekintete egész nap, hogy olyat ritkán látni. Ma öreg néni üzemmódban működött, tyúklépésben közlekedett csigatempóban, és rengeteget aludt. Hát igen. Tudomásul kéne már venni, hogy megöregedett, nénike, és nem lehet ekkora túrákra vinni, mert nagyon-nagyon elfárad. Nem könnyű azért.

Annak örömére, hogy anyu, apu és Bence kimásznak a két hete begyűjtött nyavalyából, Matyi beleesik. Negyven fok körüli láza van, egyéb tünete nincs, de ez a mértékű láz már önmagában is elég ijesztő. És persze Tomin is jön ki valami furaság, most például rosszul van. Olyan jó lenne, ha már végre mindenki egészséges lenne.

Jelenleg se emillel, se beszélgetéssel, se egyéb küldeménnyel nem tartozom senkinek. Ritka pillanat.

A tegnapi kudarc után ma találkoztam Andi nénivel, akinek nagyon tetszett a kutatási tervem, nagyon megdicsért, és javasolta, hogy küldjem el a választott doktoriskola egyik szervezőjének/vezetőjének, hogy ezt így leadhatom-e, vagy ők valami mást is várnak még hozzá. Voltam a PhD irodán is, ahol kaptam csekket, és megtudtam, hogy nincs semmi gáz, ha nem jön meg időben az erkölcsi bizonyítványom. Azt a papírt, amit a postán kapok "könyvelt küldeményről", leadhatom helyette. Nagy megkönnyebbülés ez nekem. Várok szerdáig, és ha akkor nem jön meg, csütörtök reggel leadom a paksamétát nélküle. Mellesleg arra az ellentmondásra is fényt derítettem, hogy a leadás határideje április 23., mégsincs félfogadás péntekenként abban az irodában, ahol a leadást intézni lehet. Hogy örültem volna ennek, ha esetleg pénteken állítok oda, 23-án. Majd erről értesítem az egyéb érintetteket is, nehogy kellemetlen meglepetés érje őket. Nagy öröm is ért még tegnap: felfedeztem, hogy könyvesbolt nyílik

Szokták mondani, hogy alkalmat előre ünnepelni balszerencse, ez többször eszembe jutott a héten. Meg persze az is, hogy még soha semmi baj nem származott ebből, pedig párszor már előfordult, hogy pl. hétfőre vagy keddre eső szülinapot előző vasárnap ünnepeltünk. Ma is előre ünnepeltünk, csak most nem a családdal. Andiék átjöttek, és megünnepeltük az ő névnapjukat meg az én szülinapomat. Tettük ezt beszélgetéssel, házi készítésű pizzával, valamint ajándékozással. Kaptam J. Anditól egy nagyon szép csokicsomagot, valamint egy jó kis logikai játékot. Utóbbinak az a lényege, hogy szedd szét, majd rakd össze. Szétszedtem, majd nem tudtam összerakni. Túlzottan nem lepett meg, mert az ilyen játékokhoz még mindig nem vagyok elég ügyes, de gondoltam, sok türelemmel csak sikerül. Talán negyed órát próbálgattam a dolgot, amikor Tomi azt mondta, ő összerakja. Odaadtam neki a hat darabot, hat kis hajót, és fél perc múlva már vissza is adta az összerakott formát. Na ez a különbség aközött, ha valakin

Ma egész nap azt hittem, hogy péntek van, így az előbb meg is döbbentem, miért a Fábry-féle Milliomos kezdődik az RTL-en, miért nem a Helyszínelők. Közben azt is tudtam egész nap, hogy 15. van, és hogy nincs szülinapom. (Tegyük hozzá, egész héten fogalmam nem volt, éppen milyen nap van, sőt ez az egész furcsa időgépes dolog múlt pénteken elkezdődött, amikor egész nap azt hittem, hétfő van. Lehet, hogy ki kéne már aludni magam.) Gyanús egyébként, hogy ez valami globális dolog lehet, mert ma többen is boldog szülinapot kívántak, mert azt hitték, hogy 16. van. Nagyi mondta is, hogy ő egész héten azt hitte, csütörtökre esik. Milyen fura, hogy ők is hasonlóan jártak, mint én. Talán csak az időjárás okozza.

Micsoda öröm, hogy tavasz van, olyan szépen szakad az eső már vagy egy hete. Az esernyőm eltűnt, ismeretlen helyre távozott, pedig olyan szívesen hordanám magammal. Tudom, vegyek újat. De nem veszek, mert már van egy, és tuti, hogy azonnal előkerülne, amint hazahozom az új ernyőt. Ugyan nem olyan nagy katasztrófa, ha két esernyője van az embernek, én mégsem szeretnék kettőt. Elég lenne az az egy, csak kerülne már elő. Azért sem veszek újat, mert azzal biztatom magam, hogy szerencsére nem vagyok cukorból, így aztán egy kis megázás a metróig meg a metrótól nem olyan nagy ügy. Ma mondjuk Kelenföldre mentem, és jó sokáig nem jött a busz a Móriczon, úgyhogy kellemesen bőrig áztam a szakadó esőben. Előkerülhetne már az az esernyő. Mivel a hétvégén egyáltalán nem olvastam az időutazót, egy sort sem, csak tegnap este fejeztem be, így viszont már csak a ma maradt egy újabb könyvre a Születésnap tervezett csütörtöki elkezdése előtt. Úgy döntöttem, nem rohanok én sehová, minek ilyen tempóban olva

Elég fáradt vagyok, nem is nagyon megy a koncentrálás, pedig a holnap délutáni órámra (ismét első alkalom) ismétlős feladatsort kéne vinni, amit persze nekem kéne összerakni, de nem haladok semerre. Azzal motiválom magam a holnap túlélésére (bár való igaz, lesz közben egy szüli-névnapozás Andiékkal), hogy pénteken korlátlan ideig alhatok. Ameddig csak akarok. Akár délig is. De vááárom mááár a holnap estét :)

épp az imént kívánt boldog születésnapot. Aztán javasolta, hogy ha nem ma van a szülinapom, frissítsem a profilomat. Elhűlve kattintottam a profil frissítése gombra, mert annyira hihetetlen volt, hogy véletlenül április 14-ét írjak valahova szülinapnak. De megnyugodhattam, ott áll feketén-fehéren: 1987. április 16. Viszont nagyon kedves tőlük, hogy gondoltak rám, és idén ők az elsők, akik boldog szülinapot kívánnak :)

Lejárt a matrica a diákomon, és mivel nem szeretek csalni, viszont nagyon szeretném megkapni szuvenírnek az indexemet, ezért nem fogadtam el a többszöri felajánlást az egyik ismerősömtől, hogy szerez nekem matricát erre a félévre, hanem csináltattam ma bérletigazolványt, és megvettem életem első felnőtt bérletét, ami szerintem egyébként botrányosan drága. A bérletpénztárban ülő hölgy a négy fénykép közül kiválasztotta a legszélesebb vigyorút, és azt mondta, ez egy nagyon jó kép, mert mosolygok. Nem árultam el neki, hogy ő is hasonlóan mosolygós képeket csinálhat magáról, ha a Ferenc krt-i automatánál próbálkozik. Az kell hozzá, hogy ne olvassa végig a használati utasítást, illetve félreértelmezze, valamint az, hogy ne működjön a szék, ezért ne lehessen rajta magasságot állítani, na meg az is, hogy ne fogadja el a százasait meg az ötveneseit a gép, így a párját kelljen megpumpolnia, aki amúgy hót ideg, mert már régen úton kéne lennie neki is. Ja, és a legfontosabb: feltétlenül vigye mag

Befejeztem az időutazó történetét. Tetszett, bár a vége elég brutális. Most majd jöhet a filmváltozat, de csak csütörtökön, mert holnap nem lesz rá időm. Holnap reggel új csoport Kelenföldön, aztán hazaérek fél 10 körül (remélem), és nekiesek a kutatási tervnek, ami fejben kb. már megvan, csak le kéne írni, és el kéne érni, hogy legyen 1-2 oldal. Aztán 2-re bemegyek az egyetemre, megpróbálok beszélni a doktori konzulenssel, aki ijesztően eltűnt úgy 3 hete, nem reagál semmire. Aztán tanítok még egyet, de az már itthon lesz. Tanítás után ellenben el kéne jutni a jazzre végre-valahára. Az 7-ig tartana, és fél 8-ra érnék haza. Hát... Csütörtöktől még egy új csoportom lesz, akik májustól kedd-csütörtöki csoporttá változnak, de szerencsére délután, nem hajnalok hajnalán. A mai szakközepes órám igen családias hangulatban telt: a 20 emberből 10 jelent meg. Érdekes. A többiek vajon feladták? A posta végre odaadta a pénzemet a számlámról, hurrá! Mondjuk az egész ügyintézés legalább 20 percig tar

Szombaton vettünk kutyakörömvágó szerkezetet, tegnap pedig levágtuk a kutya körmét házilag. A kutya sokkal jobban félt, mint amikor az orvos végzi ezt a műveletet, és én is sokkal jobban féltem, de végül nem történt katasztrófa. Konkrétan én fogtam a kutyát, Tomi vágott, és csak egyszer vágott bele az élő részbe, akkor is sokkal kevésbé, mint ahogy az orvos szokott, valójában összesen fél csepp vérrel járt a történet, a kutya mégis sokkal jobban sikított, mint ott szokott. Amikor végeztünk a körömvágással, Liza olyan bújós lett, mint egy kisbaba. Ezt is megúsztuk, és ha már lesz forrasztópisztolyunk is, abszolút profin végezhetjük a körömvágást, akár az orvos.

Tegnap a fidesz helyszínéről bejelentkező riporter azt közölte, a fidesz most azon gondolkodik, ki kell-e vizsgálni a választási botrányt, de mivel ebben nem biztosak, felállítanak egy vizsgálóbizottságot, ami megvizsgálja, hogy kell-e vizsgálat. Nagyon logikus, és biztosan nagyon olcsó is. Vona szerint Magyarország kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla. Neki is valahol máshol lenne a helye, nem a Parlamentben, biztosan ezt is lehet kezelni valahol, valahogyan.

volt ma egyébként, egyben József Attila 105. születésnapja. Majdnem elfelejtettem erről megemlékezni. Most nem az ő versét választottam az alkalom megünneplésére, hanem az egyik kedvencemet Arany Jánostól, ami ugyan nem vidám, viszont szerintem nagyon-nagyon jó. (Tegyük hozzá, tőle még nem olvastam olyan verset, ami ne tetszett volna.) KERTBEN Kertészkedem mélán, nyugodtan, Gyümölcsfáim közt bíbelek; Hozzám a tiszta kék magasból Egyes daruszó tévelyeg; Felém a kert gyepűin által Egy gerlice búgása hat: Magános gerle a szomszédban - S ifjú nő, szemfödél alatt. Kevés ember jő látogatni, Az is csak elmegy hidegen: Látszik, hogy a halott szegény volt, Szegény s amellett idegen. Rokonait, ha van rokonja, Elnyelte széles e világ; Nem nyit be hozzá enyhe részvét, Legföljebb... a kiváncsiság. Műhely körül a bánatos férj Sohajtva jár, nyög nagyokat; Ide fehérlenek deszkái, Épen azok közt válogat. Amaz talán bölcső leendett, Menyegzős ágy eme darab: Belőlük elhunyt hitvesének Most, íme, koporsót

Az az érzésem, hogy ezt a választást dilletáns barmok szervezték. Más magyarázatot nem találok arra, hogy este fél 11-kor még mindig várjanak 70-en arra, hogy leadhassák a nyüves szavazatukat, amikor 19:00-kor zárják az urnákat. Döbbenet ez az egész. Így elcseszni valamit... (Update: Most olvastam az indexen, hogy az előrejelzés szerint még hajnali 2-ig fognak a nyomorult átjelentkezettek álldogálni.) Egyébként pedig szomorú vagyok. Nagyon-nagyon nem kéne 2/3. Nagyon-nagyon nem. És azért is szomorú vagyok, mert vannak politikusok, akiknek a fejétől durva hányingerem támad, és most vezető politikusok lesznek belőlük legalább 4 évre. Valamint nagyon szomorú az is, hogy az ősmagyaroknak is lehet 26 képviselőjük. Na mindegy, majd 4 év múlva talán nem lesz ilyen gáz az eredmény. Lement az összes beszéd is. Talán ezt utálom a legjobban ebben az egész politikában. Nem lehetne, hogy a politikusok ne tartsanak beszédeket? Annyira mű, annyira ciki, annyira gusztustalan, annyira átlátszó...  És h

Mivel idén 50 éves a Beatles, megjelent ez a cikk, ami ad néhány tippet, mely helyszíneket érdemes meglátogatni rájuk emlékezve. Kedvenceim a Bahamák meg India, oda tuti minden fan eljut úgyis :D

Végigjátszottuk a Death on the Nile keresgélős játékot. Jó volt, csak a kihallgatások ne lettek volna, azok fárasztóak :) Kedden vagy szerdán láttam Choli bácsival egy interjút a fiáról. "Még nem tudom, túlélem-e ezt, egyáltalán túl lehet-e élni." és "Egy szentjánosbogár volt. Beszélni kell róla. Egy ilyen kis szentjánosbogárkáról beszélni kell, nem?" Ezek voltak a legmegrázóbbak az egész interjúban. Nagyon szerette a fiát, ráadásul az egyetlen fia volt, és akkor ezt kell megélnie 71 éves korára. Szerencsétlen.

Már utálom ezt az egész kampányosdit. Elegem van abból, hogy minden honlapon Viktor vigyorog a képembe, és minden reklámblokkban elmondják róla egyrészt, hogy mennyire fantasztikus, másrészt, hogy mennyire rettenetes. Azon már csak röhögök, amikor az ősmagyar pártnak olyan ősmagyar jelöltje van a választókerületünkben, akit úgy hívnak, Kassab Adonis István. Ami viszont végképp kiakasztott, az egy SMS, amit ma délután kaptam: "Most vasárnap mutasd meg, hogy IGEN, LEHET a nagy pártból is kicsi, és a kis pártból is nagy. Szavazz velünk az LMP-re! Küldd tovább!" Felháborítónak tartom. Miért tudják a telefonszámomat? (A küldő számát lenyomoztam, hiszen a google a barátom, és meg is tudtam, hogy a küldő bizony az M Factory Zrt., ami többek között SMS-kampányok lebonyolításával is foglalkozik.) Hogy merészelnek nekem politikai SMS-t küldeni? Mit képzelnek magukról? Eddgi sem akartam az LMP-re szavazni, de így már 100%, hogy véletlenül sem rájuk fogok. Elmennek a fenébe, legyen elég

Mivel az 5 fős csoportból csak 2 fő jelent meg, és nekik is el kellett menniük 3/4 8-kor, egyrészt kicsit bepöccentem, hogy a fenének keltem fel akkor hajnalban, másrészt örültem, hogy milyen hamar végzek majd a postán az erkölcsi bizonyítvány igénylésével, úgysincs ott nyitás környékén senki. Negyed 9 körül be is libbentem a postára, és eltátottam a számat. Két ablak volt nyitva a kb. nyolcból, és mindegyik előtt kilométeres sor állt. Előttem egy francia hölgy várakozott két képeslappal. Vagy tíz perccel az érkezésem után a hölgy sorra is került, nyújtotta be a képeslapokat az ablakon, és mondta angolul, hogy Franciaországba szeretné küldeni ezeket. Erre a postai dolgozó a magasba lendítette a kezét, azt hittem, le akarja ütni a hölgyet, vagy ilyesmi, és közölte: "Egy pillanat. Moment." (Persze szépen magyarosan, de sebaj, franciául hasonlóan ejtik emlékeim szerint.) Ezek után maga elé kapott egy stóc levelet, és azokkal kezdett babrálni. Az első néhány percben a francia höl