Postai kaland

Mivel az 5 fős csoportból csak 2 fő jelent meg, és nekik is el kellett menniük 3/4 8-kor, egyrészt kicsit bepöccentem, hogy a fenének keltem fel akkor hajnalban, másrészt örültem, hogy milyen hamar végzek majd a postán az erkölcsi bizonyítvány igénylésével, úgysincs ott nyitás környékén senki. Negyed 9 körül be is libbentem a postára, és eltátottam a számat. Két ablak volt nyitva a kb. nyolcból, és mindegyik előtt kilométeres sor állt. Előttem egy francia hölgy várakozott két képeslappal. Vagy tíz perccel az érkezésem után a hölgy sorra is került, nyújtotta be a képeslapokat az ablakon, és mondta angolul, hogy Franciaországba szeretné küldeni ezeket. Erre a postai dolgozó a magasba lendítette a kezét, azt hittem, le akarja ütni a hölgyet, vagy ilyesmi, és közölte: "Egy pillanat. Moment." (Persze szépen magyarosan, de sebaj, franciául hasonlóan ejtik emlékeim szerint.) Ezek után maga elé kapott egy stóc levelet, és azokkal kezdett babrálni. Az első néhány percben a francia hölgy még türelmes volt, de aztán franciául kezdett dünnyögni magában, és azt francia nyelvtudás hiányában is meg tudtam állapítani, hogy kissé ki van akadva. Nekem is magyarázott egy kicsit franciául, én meg bólogattam, mert valamiért tök egyértelmű volt, hogy most vagy a postai dolgozót, vagy a postát mint intézményt szidja. Alig tíz perc tökölődés után a dolgozó végre letette a borítékokat, és a hölgyhöz fordult. A hölgy beadta a két képeslapot, amire a dolgozó rá sem nézett, csak felemelte a két karját, és vadul csapkodni kezdett velük, mint valami elfuserált sirály. A hölgy annyira ledöbbent ezen, hogy tátva maradt a szája. A dolgozó közben szavakat is talált: "Légi postával menjen? Ermel?" A hölgy csak nézett nagy, kerek szemekkel, szerintem nem hitte el, amit látott. (Tomi szerint azt gondolhatta: "Végre sorra kerülök, ez meg pont most hülyül meg.") A dolgozó felismerte a helyzetet: ez a nő nem tud angolul! Kihajolt az ablakán, elővett egy üres papírt, és nekiállt repülőgépet rajzolni. Ekkor léptem közbe, és megkérdeztem a hölgytől angolul, szeretné-e légi postával küldeni a képeslapokat. Ő még egy kicsit bámult döbbenten a dolgozóra, aztán mondta, hogy neki tökmindegy, de ha a postás hölgy szeretné, akkor lehet. Így aztán légi postával mentek el a képeslapok, és a hölgy valószínűleg örök életére emlékezni fog erre az élményre, biztosan elmeséli majd otthon is, hogy Magyarországon őrülteket ültetnek a postai ablakba. Én meg azt gondolom, hogy legalább egy 10-15 mondatos angol nyelvtudást nem lenne hülyeség megszerezni a postai dolgozónak, mert akkor nem nézné hülyének a turista, amikor szó szerint kézzel-lábbal próbál elmutogatni valamit. (Mindamellett persze hozzá kell tennem, hogy az illető nő nagyon kedves volt és segítőkész, és megköszönte a végén, hogy segítettem, és még a csekkbizonylatot is felragasztotta nekem az igénylőre.)