LizaGazdija

- Mozi kettesben Tomival mondjuk kéthavonta - Falmászás - Futás heti egyszer-kétszer - Egyéb mozgás heti kétszer-háromszor - Málta - A doktori végére járni - Elvégezni az osztrák oktatóképző tanfolyamot, amivel több esélyem lesz munkát találni akkor is, ha nem mehetek vissza a helyemre - Fővárosi Nagycirkusz legalább egyszer - Balaton-átúszás Plusz szeretném, hogy a családomban mindenki egészséges legyen továbbra is, a szüleimnek jól teljen az első közös nyugdíjas évük (vagy félévük, mert nyáron indul), és Flóra továbbra is szépen fejlődjön.

Bokáig érő, spagettipántos, szürke, a derekán egy narancssárga madzag. Ünneplőnek használom, néhány éve már leginkább karácsonykor hordom. Idén elgondolkodtam rajta, mióta lehet már meg. Még a BS-ben vettük egy vásáron, emlékszem, anyu és apu kicsit meghatódtak, amikor felpróbáltam, merthogy már ilyen nagylány vagyok, hogy egy ilyen ruha jól mutat rajtam. Nem tudom, ez melyik évben volt, de könnyű kideríteni, legkésőbb mikor, mert a BS-tűz időpontja pillanatok alatt visszakereshető. 1999. december 15. Az 19 éve volt. Akkor 12 voltam, most 31 vagyok. Hát, ez azért durva*. *Anyunak van egy 1980-ban vásárolt blúza, aminek a hordását azért szüntettem be 2007 környékén, mert féltem, hogy előbb-utóbb valami baja lesz. Hát, ez még mindig durvább, mint a szürke ruha, de az se kutya.

Idén is hasítanak azok a mémek, amelyek a karácsonyi takarítás intézményét és a karácsony előtt takarítókat ekézik.* Nekem ez fura. Nyilván nem kizárólag ilyenkor kell takarítani, mert nem jó koszban-mocsokban élni, de szerintem ezzel megtiszteljük az ünnepet, emeljük a fényét. Sokan írták, hogy még port sem törölnek, mert minek, szerintem meg tök fura érzés, amikor poros polcra/asztalra tesznek díszeket, esetleg a díszek is porosak. Szegény anyunak de sok energiája és veszekedése van benne, hogy így lássam, de csak belém nevelte. Nekem a készülődés részét jelenti a takarítás, jó érzés csinálni, pedig utálok takarítani, ez gyerekkorom óta nem sokat változott. Eszembe jut erről egy tinikori élményem, amikor láttam, milyen is tud lenni az, ha nem készülnek takarítással (se...) karácsonyra. A házban mindenütt több évi mocsok, a fürdőben fejmagasságig lelógó pókhálók lakókkal, a kád úgy nézett ki, hogy nem lett volna kedvem beleülni, a vécéhez alig lehetett odaférni a szennyeshegyektől.

Honnan lehet tudni, hogy a gyereknek tetszik az anyja karácsonyi lejátszási listája? Amikor lemegy az utolsó szám is, és csend lesz, a vacsorát megszakítva (!) hátrafordul az etetőszékben, és megnézi, mi történhetett a laptoppal. Aztán megint.

Az elmúlt napokban-hetekben kb. meghalni sem jutott idő, mindig volt valami. Hol Tomi volt beteg, hol Flórát terítette le pár napra az oltás, hol én dőltem ki, közben utolsó pillanatos ajándékbeszerzések (szeptember közepe óta készülünk, ez a kemény benne), kézzel készített ajándékok toldozása-foldozása (az érzés, hogy sosem készülnek el, grr), konstans takarítás és rendrakás (semmi látszatja, legfeljebb egy-két napig, és ezt úgy, hogy a gyerek még nem rombol), sütés-főzés, stb., stb. Ma délelőtt is rohantam, mint a Fehér Nyúl Csodaországban (illetve Csodaországba, de ez most részletkérdés), aztán szerettem volna takarítani, de a gyerek már üvöltött a fáradtságtól, szóval beiktattuk a délutáni alvást, mondván, sebaj, majd utána haladok. Fél órája aludt, én is éppen elbólintottam, amikor hívott az unokaöcsém a következő nagyszerű kérdéssel: Mit kell csinálni, ha valakinek elvontatják a kocsiját Bécsben? Na, ebből fél óra guglizás és közvetítőn keresztüli segítségnyújtás lett, majd vég

idén autót hozott nekünk. Régóta szerettünk volna már, de sokat töprengtünk rajta, megéri-e nekünk, ha Bécsben nem fogjuk használni. Végül december elejére jutottunk arra, hogy kipróbálni érdemes lenne. Használt autónk lett, olyan, amilyenből pár év múlva újat szeretne Tomi. Nagyon szép, és tök jó állapotban van. Szerdán hoztuk el Sopronból (osztrák papírokkal, ez mekkora mázli már!), aztán ellátogattunk Sümegre, csütörtökön meg hazajöttünk. Örülünk neki :) Flórának is bejön szerencsére, jókat aludt benne.

Idén volt a tizedik, és bár eleinte úgy tűnt, ez most nekem kimarad, végül mégis összejött. Szeretem, minden évben nagyon várom az irodalmi kvízt, a tortaszépségversenyt és a tombolát, bár tavaly fordult elő először, hogy nyertem. Idén Eszti is jött, és nagyon jól éreztük magunkat. Esztinek ez volt az első, nagyon tetszett neki, amit nem csodálok, viszont nagyon örülök neki. K. Andival is összefutottam, váltottunk pár szót, és végre sikerült átadnom az októberi szülinapjára szánt ajándékot is. Mivel a molykarácsonyi ajándékozáson idén a szervezőt húztam, aki egyben a szülinap műsorvezetője is szokott lenni, idén személyesen adhattam át az ajándékomat, nem kellett izgulni amiatt, odaér-e időben. (Persze a Foxpostban bízom, ellenben a Postával, de azért mindig van bennem némi izgalom, nehogy valami váratlan fordulat legyen a dologban.) Flóra is ott volt persze, és azzal lepett meg, hogy hiába csak fél órát aludt délután (2-2,5 helyett), simán kibírta a programot fél 3-tól fél 6-ig. A k

A Corvinnál 10 percet kellett várni nagy tömegben, persze nem fértem fel a hosszú idő után felbukkanó buszra. A második két perccel később futott be, arra úgy fértem volna fel, hogy a rám kötött Flóra veszélyben lett volna, így is kupán találták egy hátizsákkal, le is izzadtam, de nem lett semmi baja, fel sem ébredt rá. Inkább nem nyomakodtam fel. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem fogok tudni eljutni a Határ útra, kész, lehetetlen. Újabb két perccel később megint jött egy busz, erre már sikerült felpréselődni, sőt egy megálló után le is tudtam ülni, amikor valaki kedvesen átadta a helyét. A 2-3 percenként járó metrót tényleg 2-3-10 percenként közlekedő csuklós busszal praktikus pótolni, különösen az adventi hétvégéken, amikor jellemzően kevesen vágnak neki a városnak. De legalább alacsony vérnyomásra egyetlen utas sem panaszkodhat.

Nézegeti a Mikulástól kapott könyvét Esti mesét hallgat

Amikor virsli méretűre dagad a lábujjad, mozgatni ugyan tudod, de eléggé fáj, és fogalmad sincs, mikor és mibe rúghattál bele ennyire. Pedig a mi gyerekünk alszik, csak nappal zavar be a fogzás, a szeparációs szorongás meg talán a három héttel ezelőtti MMR oltás.

Azért voltunk Mosonmagyaróváron, mert ott koncertezett a Kaláka. Nagyon szeretem őket, gyerekkoromban sokszor voltunk az előadásaikon, morogtam is eleget, hogy nem akarok :D*, és nagyon szerettem volna, hogy Flóra Halász Judit után őket is lássa-hallja élőben. Persze felmerül a kérdés, mi értelme van egy alig 11 hónapos gyereket koncertre hurcolni, de van, mert ezt szokja meg, ez lesz számára ismerős, amikor nagyobb lesz. Egy iskola magánrendezvénye volt ez, mint kiderült, de azért kaptam jegyet, rendes volt az iskolatitkár. Nagyon szép volt a koncert, nagyon tetszett. A gyerek érdeklődve figyelt, sokszor ütötte a taktust, vagy legalábbis próbálta, tapsolt a kezemmel, sokat mosolygott. Ja, meg ismerkedett is: a mellettünk ülő hölgy kezét többször megfogta, és a hozzá hátraforduló kisfiút is megsimogatta. Jófej ez a kislány. Azt sajnáltam, hogy előbb el kellett jönnünk, de nem nagyon volt más választásunk: ha maradunk még, lekéssük a vonatot, ha meg eggyel későbbi vonatra veszek jegye

Akkor azt is elmondom, milyen hülyeségnek tartom a taxikra vonatkozó szabályok egy részét. A taxisnak nem kell bekötnie magát. Miért nem? Ő nem repül ki a szélvédőn ütközés esetén? Ha kirepül, nem hal meg? Az utasnak kötelező bekötnie magát, ha van biztonsági öv, ez tiszta sor, fontos, hogy az utas biztonságban legyen. Kivéve, ha ő történetenes kiskorú, azon belül is nagyon kicsi. Mert a gyerekülés nem kötelező. Biztosan azért, mert egy nagyon kicsi gyerek lényegesen sérülékenyebb, mint egy felnőtt. Azért képzeljük már el azt a jelenetet, amikor anyuka beköti magát, a csecsemőjét meg csak úgy fogja, furább anyuka esetén esetleg leteszi maga mellé! Én legyek biztonságban, a gyerekért meg nem kár? Vagy kössem be őt is az én övemmel? Egy hirtelen fékezésnél eltörhet a gerince. Az nem baj? Felhívtam több taxitársaságot, mindenhol azt válaszolták az érdeklődésemre, hogy van-e gyerekülésük, hogy az nem kötelező a taxikban. Az egyik diszpécsert megkérdeztem, ülés nélkül hogyan lehet biztonság

Flóra még meg sem született, amikor kitaláltam, hogy milyen lesz az első adventi naptára. Elkértem az enyémet, amit anyu kb. 20 éve varrt: vászonzsákok, mindegyiken egy decoupage-olt karácsonyi kép, piros filccel a számok, és a zsákocskák arany meg ezüst színű fonalon lógnak egy ezüstre festett vállfáról. Mindig 6-án került ki az ágyam fölötti polcra, és mindig nagyon vártam, izgatottan bontogattam minden nap. 18 éves koromban nem érkezett meg, de megreklamáltam, és másnapra befutott - anyu nem gondolta, hogy még ennyi idősen is várom. Szóval októberben elkértem, aztán egy hónapig nem mertem hozzányúlni, féltem, hogy tönkremegy. Végül kézzel, óvatosan mostam ki, és szerencsére kibírta, csak egy zsák sérült meg. Kivasaltam őket, majd egy fél este alatt sikerült beléjük szerkeszteni a hosszasan válogatott, saját gyártású kerettel díszített meséket. Flórának eddig tetszik :)

Tata ma lett volna 88 éves, ha még élne. Az már azért szép kor. Sajnos idén már 20 éve nincs velünk. Sokszor eszembe jutott eddig is, és idén már Flóra miatt is: mennyire örülne neki, hogy szeretné. Sajnálom, hogy ilyen korán elment, és nem ismerhetik egymást.

A családok évében elérkezik a pillanat, amikor bezár a Honvédkórház PIC osztálya két hétre, miután annyi orvos mondott fel a gáz fizetésre és a megbecsültség hiányára hivatkozva, hogy nem tud működni az osztály. Az nem világos számomra, mitől fog két hét alatt megoldódni a helyzet, de nem is ez a lényeg a hírben. Sokkal inkább az, hogy akkor most már a koraszülöttek is mehetnek a levesbe. Persze, van még PIC Budapesten, nem is egy, csak nem mindegy, mennyi idő alatt ér oda a mentő, mert a koraszülésnél jellemzően nem áll rendelkezésre a világ minden ideje a cselekvésre, valamint nem szokott végtelen számú inkubátor lenni ezeken az osztályokon. Ja, ez a két hét a karácsonyi időszakra fog esni. Tök emberséges, tényleg. Megindul a szülés 6-7 hónapra? Karácsonykor? Nem elég a stressz, a rémület, hogy mi lesz a gyerekeddel? Akkor meglepetés! Eggyel kevesebb PIC van a városodban. Oszt jó napot. Ja, majd elfelejtettem: boldog karácsonyt! Minden nappal egyre erősödik bennem az az érzés, hogy

Elnézést, napok óta nagyon foglalkoztat az eset, muszáj leírnom. Vannak ezek a szentinelézek, egy természeti nép, akiknek a szigete ugyan Indiához tartozik, de törvény tiltja a megközelítését. Senkit sem engednek magukhoz, soha nem is engedtek, és a tapasztalataik is abban erősíthették meg őket, hogy ezzel tesznek jót maguknak. Például kb. 150 éve elraboltak tőlük nyugati emberek két felnőttet meg négy gyereket, a két felnőtt meghalt, a négy gyereket visszavitték nekik, és nem kizárt, hogy valami járvány is felütötte a fejét ezek után, merthogy a természeti népek általában elég rosszul reagálnak azokra a betegségekre, amelyeknek mi hordozói vagyunk, de nekünk meg sem kottyannak. Simán lehet, hogy ez a történet bekerült a mitológiájukba, de legalábbis megtanulták belőle, hogy idegen = gonosz, és azóta nyílzáporral fogadnak minden külsőst. És akkor jön egy 27 éves (amerikai) srác, akinek tinikora óta az az agylövése, hogy majd ő megtéríti ezt a törzset, fizet halászoknak, akik el is

Olyan eklektikus. Mármint Bécs (de lehet, hogy Ausztria). Nagyon sok minden sokkal logikusabb, szervezettebb, élhetőbb, emberibb, mint otthon. Ugyanakkor nagyon furcsa dolgok is vannak. Például itt én nem találtam ilyeneket, hogy kettlebell meg tabata, legfeljebb oktatóképzést több ezer euróért. (Az nem derült ki, az oktatók aztán hol oktatnak, mert nincs ilyen edzés sehol.) Az is nagyon érdekes volt, amikor tegnap megpróbáltam decoupage ragasztót venni. Ez otthon úgy működik, hogy bemegyek a kreatív hobbiba, megkeresem a szalvétákat, és mellettük ott van kb. hatféle ragasztó. Az van rájuk írva, hogy decoupage ragasztó. Itt a következő volt. Bementem két üzletbe, ami ugyan nem kifejezetten kreatív hobbi, de ahhoz is rengeteg kelléket árulnak. Voltak is ragasztók, többnyire az volt rájuk írva, hogy "univerzális." Megkérdeztem az eladót, decoupage ragasztó van-e, mondta, nincs, de a rengeteg ragasztó, amit látok, szerinte mind jó erre is. Na most kreatívkodásban nem szeretem a

"Felütötte a fejemet egy téma."

Én már olyan fáradt vagyok, hogy mindenen röhögőgörcsöt kapok. Tomi kicsit furán néz. Tomi kiönti a tésztát a lábasból a tányérra, térül-fordul, nem telik el fél perc, hozza a lábast, és az orrom alá tartja a következővel: "Ebben mi volt?" Először eltöprengtem, ez beugratós kérdés-e, majd megtaláltam a választ: - Tészta. Most vetted ki belőle. Aztán mindketten röhögőgörcsöt kaptunk. A kockapókerezés már eleve olyan vidámra sikerült, hogy meggyanúsított, nem is moziban voltam, hanem kocsmában. Pedig moziban, és a Johnny English harmadik része meglepően jó, egy csomót lehet rajta nevetni.

Flóra két napja rövid megszakításokkal, de folyamatosan sír. Ha vele vagyok a szobában, ha nem. Reggel kb. öt percig elvan, amíg megcsinálom a reggelimet, ő addig nézegeti valamelyik képeskönyvét, aztán elkezdődik a sírás, és az esti fürdésig tart. A napközbeni alvásokkor persze nyugi van, de ma pl. délután nem volt hajlandó aludni, inkább sírt. Frusztrált, ezért harap, ezért én meg pláne kivagyok, nagyon-nagyon fáj. Nagyon sajnálom szegényt, rossz, hogy nem tudok neki segíteni (ha ölelgetem, ha simogatom, ha énekelek neki, mindenképp sír), közben meg már tökre kimerültem én is (két naptól!), úgy érzem magam, mint aki egy bányában fejtett követ két napig. De! Holnap délutánra kimenőt kaptam, és úgy elmegyek moziba, mint a huzat. Februárban voltam utoljára, Flóra még kórházban volt, amikor egyszer este beültünk egy filmre Tomival. Most meg jól megnézem a Johhny Englisht, és erősen szurkolok, hogy vicces legyen. Persze jobb lenne Tomival nézni, de az még odébb van. Ha otthon élnénk, már

A következők vannak: - Felfedezte a visszhang jelenségét, úgyhogy most minden alkalommal úgy megyünk végig a lépcsőházon, hogy sikongat, aztán fülel, majd boldogan mosolyog. Szerencsére csak emberi időpontokban közlekedünk, így talán kevésbé idegtépő ez az új szokás a szomszédok számára. Én meg tök büszke vagyok, hogy ilyen felfedezéseket tesz a gyerek. - Integet. Legtöbbször a tükörképének lefekvés előtt, ez ilyen kis rituálé, de kérésre az apjának is, nekem is, sőt ma a kozmetikusomnak is. (Havonta járok, ma jött velem másodszor Flóra, ma is egy nyekkenés nélkül telt a fél óra - hol nézte, mi történik velem, hogy elvolt az elefántjával.) - Puszit ad. Még mindig kicsit náthás, de már nem egész nap, csak időnként tör rá. Vettünk orrszívót, és mivel a kora esti alvásból brutális szörcsögéssel és sírva ébredt, elővettem a céleszközt, és bejelentettem, hogy akkor most orrot szívunk. Lett is olyan zokogás, mintha valami óriási tragédia történne, pedig ez nem is porszívóra szerelős (t

Két magyar beszélget, egyikük panaszkodik, milyen durván viselkedik vele és a családjával az osztrák szomszéd, aki még ki is jelentette kertelés nélkül, hogy utálja a magyarokat. Erre a másik: - A köcsög! És még rasszista is? Azt hiszi, több attól, hogy osztrák? Pont a magyarral van baja, amelyik barátságos, beilleszkedik? Költözne a szomszédjába egy török vagy arab család, majd meglátná. #antirasszistatorekvesek #ezigynemtulhiteles

Amióta Bécsben élek, mindig szoktunk libát enni Márton-napkor, az első két évben ugyanott, azóta igyekszünk mindig máshol, első évben anyuékkal, azóta Tomival. Idén tök véletlenül felfedeztem egy bevásárlás alkalmával, amikor elhaladtam az egyik közeli templom előtt, hogy ma lesz Márton-napi felvonulás, Márton igazi lovon érkezik, és lehet vinni a kis lámpásokat, akinek van, lesz izgalom, móka, kacagás. Meg éneklés. Gondoltam, elmegyünk rá Flórával, ha már itt van tök közel, jó lesz vasárnapi sétának, és még érdekeset is látunk. Lámpásunk még nincs, de jövőre majd csinálunk, aztán utána úgyis minden évben gyárt majd a gyerek az oviban/suliban. A felvonulás hangulata olyan volt, mint a máltai festáké, kicsit meg is hatódtam (nagyon hiányzik Málta, na, nem a kaotikus tömegközlekedés vagy az idétlen időjárás, hanem a hangulat). Flóra nem ájult el a lovon érkező Mártontól, egyrészt még kicsi, másrészt eléggé kókadt volt, mert részéről még alhattunk volna tovább is délután, csak hát felke

1. Valaki panaszkodik, hogy őt zavarja a sok autó, ami a lakhelye környékén (kertváros) szabálytalanul parkol. 2. Az önkormányzatnál kiötlik a tökéletes megoldást: az egész kertvárost orrba-szájba szívatják azzal, hogy tök hülyén egyirányúsítják a környék kb. összes utcáját. Ez úgy derül ki, hogy kipakolják a táblákat, persze eleinte letakarva. 3. A lakók (jogosan) felháborodnak, aláírást gyűjtenek, és az érintett környék lakóinak saccra 60-70%-a alá is írja, hogy ezt az állatságot be ne vezessék már. 4. Bevezetik. 5. A lakók felháborodnak, ismét az önkormányzathoz fordulnak. 5. Jaaa, hát az önkori nem is hallott erről a tervről, mossák kezeiket, a Bözsike meg a Mariska saját hatáskörben szervezték. (Hihető, meg is sajnáltam szegény, nsiv önkorit, egy könnycseppet is elmorzsoltam értük.) 6. Bejelentik, hogy leszerelik a táblákat, és mindenki írjon e-mailt a képviselőnek arról, mik a gondjai, milyen megoldásokat szeretne, és majd lesz lakossági fórum meg minden, és majd EGYÜTT, na

Mármint gondolat- meg történetmazsolák. Elkészült Flóra adventi naptára. Nagyon szereti, amikor olvasok neki, fülig ér a szája, és már tök hosszú mesékre is figyel. Az adventijében minden napra lesz egy mese vagy egy-két vers, esetleg dal. Nem volt egyszerű összeszedni, azt hittem, december 24-re nem is fogok találni megfelelő mesét, de végül csak meglett az is. Még a december 6. kicsit kérdéses, mert oda Lázár Ervin A másik Télapó című meséjét tettem, de aztán kiderült, hogy az a Télapó nem az a Télapó. (Nem ismertem eddig a mesét, vagy talán nagyon-nagyon régen, valamikor olvastam, és nem emlékeztem rá. Az volt a munkamódszer, hogy átfutottam a meséket, mielőtt betettem őket az egyes napokhoz, majd szép sorban elolvastam az összeset, és kijavítottam a helyesírási és egyéb hibákat, illetve néhány mese repült, mert mégsem tetszett.) Tulajdonképpen már csak ki kell nyomtatni. Remélem, örülni fog neki a gyerek. Az a terv, hogy beszerzek egy mappát is, ami vagy karácsonyi mintás, vagy é

Itt is. Nem sok, de azért érdekesek. 1. Nem nagyon van itt olyan, hogy pótlóbusz. Szituáció: Leáll a metró, mert pl. baleset van, vagy meghibásodott egy szerelvény. Megoldás: Bemondják, hogy most itt sokáig fogunk állni, úgyhogy keress alternatív útvonalat, ha sürgős a dolgod. Az eddigi kedvencem az az eset volt, amikor javasolták az 5-ös villamost, amivel semmi egyéb gond nem volt, mint hogy marhára nem arra jár, amerre nekem akkor mennem kellett volna. Pótlóbuszt eddig akkor láttam, amikor felújítás volt valamelyik metróvonal egy hosszabb szakaszán hosszabb ideig. De most pl., amikor egy megálló van csak lezárva, nincs semmi, keress alternatív útvonalat. Nekem ez fura, de aztán lehet, hogy inkább az a fura, amikor a BKK mindenért pótlóbuszt állít forgalomba, csak én ahhoz szoktam. 2. Van itt egy csoda, a neve GIS. Azt tudja, hogy legombol rólad havi 26 eurót a semmiért. Tehát konkrétan a semmiért. Az a szöveg, hogy támogasd a köztévét, mert a te érdeked is, hogy legyen olyan, és

Tegnap átjött hozzánk, beszélgettünk, babázott, nagyon jó volt. Flórával tetszettek egymásnak, kettesben is lehetett őket hagyni, amíg lereszeltem az almát meg a szilvát a gyerek vacsorájához, nem volt baj belőle, hogy kimentem a szobából. És hogy milyen szépeket kaptunk! A tökös-pókhálós asztalközepet megint nem fényképeztem le, de majd holnap, amikor is használatba vesszük. Ezekről viszont van képem, Fruzsi küldött: Annyira cuki, hogy belehaloook!

Próbálkozom azzal, hogy amikor Flóra az első elalvás utáni fél órában, de legtöbbször az első tíz percben felriad, nem veszem már ki, hanem úgy nyugtatom meg, hogy az ágyában fekszik. Nem mindig sikerül, de alapvetően vevő rá. Most is úgy volt, hogy elaludt, betettem az ágyába, megettem egy fél almát, majd felsírt a gyerek. Bementem hozzá, kicsit csitítgattam, ringattam az ágyát (tényleg mindenkinek ajánlom a ringatható kiságyat, nekünk rengeteget segít), és közben dúdoltam neki. Ő meg két kézzel megragadta a kezemet, szorosan magához ölelte, és lassan visszaaludt. Előbb az egyik, aztán a másik kezével is elengedett, innen tudtam, hogy kijöhetek. Ez annyira megható nekem. Édes ez a gyerek.

A mi kis falunk Ahogy sejtettem, csak az első részt éreztem depresszívnek, a többi már vicces, bele is lendültünk, a második évad végén járunk, és eddig három van összesen. Szerintem hullámzó a színvonal, vannak zseniális és erőltetett részek is, pl. a szerencsejátékos óriási volt, de a strandos kicsit kínos. Kedvenc szereplőm nincs, mindenkit bírok, mindenkit más miatt. A polgármester elképesztő egy alak, egészen mesteri szinten űzi a simliskedést. Azt beszéltük Tomival, hogy igazából két értelmes ember lakik a faluban, a pap meg az apja, és ezzel slussz. Meg hogy nem szívesen laknánk Pajkaszegen, és nemcsak azért, mert túl kicsi, hanem azért sem, mert nagyon nehéz lehet tolerálni ezt a mértékű sötétséget. Terápia (spoiler alert!) Néhány hete a végére értünk. Nagyon sajnálom, hogy nem lesz több évad, nagyon megérdemelné a sorozat, és kíváncsi lennék, hogyan alakul András élete a továbbiakban. Mácsait eddig is szerettem, most még jobban. Ezt a sorozatot mindenkinek megmutatnám, nem

Régen* jártam jazztáncra két helyre is, egy volt csoporttársnőmhöz meg egy híres oktatóhoz is, nagyon szerettem. Emlékszem, alig vártam az órákat, és mindig feltöltődve mentem haza. Nagyon ügyes nem voltam, de szuper volt mindkét tanár, mindent szépen, érthetően elmagyaráztak, megmutattak, és nekem is ment a koreográfia, ráadásul nem is éreztem közben hülyén magam. Ja, és nem voltak nagyon durva mozdulatok, nem profiknak szánták az órát. Nem is csoda, hogy iszonyú lelkes lettem, amikor olvastam, hogy tőlünk egy köpésre jazztánc lesz minden szerdán, ráadásul egy magyar lány tartja. Tomi is iszonyú lelkes lett, amikor meghallotta, hogy szeretnék néha elmenni, mert ez azt is jelentette, hogy kettesben lesznek Flórával altatási időben, ketten kell megoldani az estét. Ez már többször sikerült, most úgy csináljuk, hogy ha Tomi szabadnapos, vagyis itthon van este, akkor fél 8-kor elolvasom a gyerekkel az esti mesét, még van egy szoptatás, majd 8-tól háttérbe vonulok, mintha itt sem lennék.

Nem tudom eldönteni, mennyire vagyok gáz. Adott egy babaprogram, ami minden héten van, és egy alkalom X euróba kerül (ez egy kis összeg, szerintem bárki kifizeti). Oda is megyünk Flórával, majd kiderül, hogy van regisztrációs díj, ami 2x. Meglep, mert sehol egyetlen utalás sincs erre vonatkozólag, és úgy érzem, az lenne korrekt, ha szólnának előre, de ez még mindig kis összeg, túlteszi magát rajta az ember. Majd következik az igazi döbbenet: ki kell tölteni egy adatlapot, amelyen többek közt az is szerepel, hogy vállalom egy általam meghatározott Y összeg befizetését mindkét félévben támogatás gyanánt. Tehát nem anonim módon támogatom őket, ha szeretném, annyival, amennyivel gondolom, hanem névvel kell vállalnom, hogy mennyit adok. Nem értem, miért kötelező ez a rész, miért névvel történik, és miért nincs erről sem előzetes infó sehol. De most mennyit szokás adni? Félévente 5x-et? 10x-et? 20x-et? Lelombozódtam, ma már nem is mentünk, mert utálom az ilyen helyzeteket. Most próbálh

Flóra gondolt egyet a vonaton, megpróbálta kivenni a táskám zsebéből a vizespalackomat, közben időnként a számra mutatott, sőt meg is érintette. Kérdeztem tőle, azt szeretné-e, hogy igyak, ennek nagyon örült. Kivettem a palackot, és akkor tartotta, és igyekezett dönteni is, ahogy én szoktam a poharat, amikor őt itatom. Nagyon tetszett neki a dolog, sikkantgatva örült minden kortynak. Annyira cuki, el kell olvadni tőle.

Tomi itatja Flórát (pohárból). Flóra: Güüü, uuaguu, büüü... Én: Flóri, ivás közben ne beszélj, mert félrenyelsz. Flóra: Agüüüü, büüü... köh... köhh... KÖHHKÖHHKÖHH Így megy ez.

Hetek óta kerestem Flóra egyik játékát, azt, amit húsvétra kapott. Ez volt az első ajándéka, és marhára zavart, hogy nincs meg, az még jobban, hogy én tettem el valahova. Pár hete atomjaira szedtem a lakást, mégsem lett meg. Annyira sokszor eszembe jutott ez a dolog, hogy megkérdeztem Tomit, mit szólna, ha megnézném a Müllerben, van-e még ebből a játékból, és vennék, ha van. Mondta, jó. El is battyogtunk Flórával tegnap, volt még. Mondtam is a gyereknek, most megvesszük, és akkor tutira előkerül az eredeti még a nap folyamán. Egyet lehet találgatni. Előkerült. Egy könyvben volt, azt már nem tudom, pontosan miért. Holnap majd megpróbáljuk visszavinni a boltba az újonnan vett ugyanolyan játékot, hátha. UPDATE: Simán becserélhettem pelenkára, de a pénzt is visszaadták volna, ha azt kérem.

- Szerintünk az országunkban található egyik nagykövetségen megöltek egy olyan állampolgárságú férfit, amire abból következtetünk, hogy az illető bement az épületbe, de ki nem jött, mellesleg kormánykritikus újságíró. - Aljas rágalom, kikérjük magunknak, mi nem öltünk meg senkit! Nézzenek szét idebent, ha nem hiszik. - Jó, szétnéztünk, és arra utaló nyomokat találtunk, hogy az újságírót megölték. - Na, jó, igazából az úgy volt, hogy vallattuk, és hát kicsit rosszul sült el a dolog, és szegény kicsit meghalt. - Az ereimben sok egyéb mellett indián vér is csörgedezik. - Höhöhö, Pocahontas! Bizonyítsd be DNS-teszttel, hogy igazat mondasz, és akkor 1 millió dollárt utalok egy általad kiválasztott jótékonysági szervezetnek. - Tessék, itt a DNS-teszt, valóban volt indián ősöm is. - Kit érdekel? Majd akkor hiszem el, ha én végeztem a DNS-tesztet.

hogy megmutatom a terhességem alatt készült pocakos képeket. Az eredeti terv szerint minden héten fényképeztünk volna, de eléggé későn kezdtük el, mert végig nagyon óvatos voltam minden elkiabálás jellegű dologgal*, és volt néhány hét, amikor elmaradt, mert majd holnap fotózunk, majd holnap, majd holnap, hupsz, ez már a következő hét, akkor már várjuk a fotózós napot, a szombatot. Először sima montázst szerettem volna csinálni, de az nem mutatna annyira jól, mert nem mindig ugyanabban a ruhában és tökéletesen ugyanabban a pózban fotóztuk a pocakot, ahhoz valamiért nem volt erőm, pedig aztán nem lett volna nagy kunszt**. Ezért aztán csináltam egy slideshow-t egy ingyenes oldalon, olyan is lett, mint ami ingyenes eszközzel készült, az oldal pl. direkt lebutította a képeket is, és csak akkor adná oda HD-ben a videót, ha előfizetnék, de nem tervezek belevágni a slideshow-készítő businessbe, szóval... Emléknek így is tökéletes, és a lényeg is látszik rajta.  Plusz infók: Van három

A következőket csinálja a kis hölgy: 1. Tegnap óta kúszik. Eléggé sajátos technikával, de halad előre. Néhány hétig úgy közlekedett, hogy gurult, tolatott, gurult, tolatott, hason fekve körbefordult, gurult, tolatott. Így felfedezte a nappalit és a jógatermet is, ahová baba-mama jógára járunk. Ez utóbbi nagyon megmelengette a szívemet, mert simán eltávolodott tőlem, amikor már harmadszor voltunk órán (heti egyszer járunk), és csak arra volt szüksége, hogy időnként megkeressen a tekintetével, és összemosolyogjunk, aztán ment tovább - ez azt jelzi, hogy egyelőre jól állunk, biztonságosan kötődő gyereknek tűnik. Most pedig már előre is halad. Felhúzza a jobb lábát, eldől jobbra, majd visszafordul hasra, és fordulás közben löki magát előre. Szóval kicsit olyan, mint egy imbolygó hajó, nagyon aranyos. Vicces módon legkevésbé a játékaival lehet motiválni, sokkal inkább kiskanállal és vizespalackkal. Reggel és este iszom egy kakaót, amit én csinálok, és nem meginni szoktam, ha kikanalazom,

Sokat gondolkodtam mostanában azon a kérdésen, miért kellhet valakinek hatalom. Nekem például nem kell, szerintem akkor sem kéne, ha rám akarnák tukmálni. De igazából értem, mások miért akarhatják: egyrészt jó érzés, hogy te mondhatod meg másoknak, mit hogyan csináljanak, másrészt bizonyos típusú hatalmak esetében (jellemzően a politikában) ott van az a plusz, hogy betegre lophatod magad közpénzből, és ha szerencsésen választottál országot születéskor, akkor erre senkinek egy rossz szava sincs (vagy ha van, max. képen röhögöd, oszt jó napot). Viszont ha már annyi lopott szajréd van (akár közpénzből, akár apukád zsebéből, kinek mit diktál az ízlése), hogy a dédunokád is gazdag lesz, minek kapaszkodni a hatalomba? Miért lehet valaki számára vonzó, hogy mindent, de mindent ő irányítson, súlyosabb esetekben az egész világ minden történését, vagy legalábbis ő legyen a világ leghatalmasabb embere? Na, és szerintem erre az a válasz, hogy ez a vágy csak és kizárólag elmebetegekben támadhat. El

Most már szinte minden nap találkozom azzal a véleménnyel, hogy a tehéntej ártalmas, nem szabad inni, az ember nem tudja megemészteni (én meg tudom, hmm), és különben is természetellenes meginni, mert mondjunk még egy állatot az emberen kívül, amelyik más állatfaj tejét issza, na ugye. Én meg csak pislogok, mert akkor mondjunk még egy állatot az emberen kívül, amelyik megfőzi-süti a kaját. Akkor ez azt jelenti, hogy főzni-sütni természetellenes, és innentől kezdve ejtsem el magam a csirkét, majd rágcsáljam el nyersen? Vagy hogy van ez?

amikor heti egyszer szeretnék bejelentkezni baba-mama jógára, és minden egyes alkalommal új jelszót kell csinálnom, mert elvárás, hogy 12 karakter legyen, és tartalmazzon kis- és nagybetűt, számot, különleges karaktert plusz egy szűz vérének egy cseppjét. Röhej. Jó, az is röhej, hogy nem bírom megjegyezni, milyen jelszót találok ki, de tényleg nem értem, miért nem lehet olyan a jelszavam, amilyet akarok. És ha én azt szeretném, hogy 11111111? Ez kinek fáj? Ehh.

Flóra hasalt, amikor hirtelen hátra-, majd előrebillent a feje, mintha lelkesen helyeselne. Utánoztam, hevesen bólogattam, és kérdeztem, egyetért-e. És akkor megismételte a mozdulatot, de már direkt, és szélesen mosolygott is hozzá. Ezzel percekig elvoltunk. 💞

Utolsó nap, plusz hónap első vasárnapja van, így ingyenes. Eredmény: Nem álltuk végig Flórával, de találtunk egy mini Wagner-múzeumot, és annak is nagyon örültem. (Neki szerintem egyelőre kb. mindegy.)

Persze még mindig van egy csomó első Flóra életében meg a közös életünkben. Most például megvolt az első (és a második) éjszaka, amit kettesben töltöttünk. Tominak haza kellett mennie Sümegre, de egyrészt nem akartuk ennyit vonatoztatni Flórát, mert már múltkor sem viselte túl jól (kb. öt óra, három-négy átszállás), másrészt én a leadási határidő miatt eléggé feszült lettem volna, ha utaznom kell. Szóval kettecskén voltunk keddtől csütörtök estig. Voltunk a kozmetikusomnál, és bájosan eljátszott fél órán át, miközben végig mosolygott (már persze Flóra, nem a kozmetikus), jártunk baba-mama tornán, vásároltunk, jöttünk-mentünk. Tök jól alakult, nem volt semmi gond, se nyűgösség, se éjszakázás, se egyéb probléma nem akadt. Milestone achieved!

Kivettem egy nap betegszabadságot, mert reggel nem voltam valami jól, és Tomival úgy gondoltuk, jobb lenne ma kifeküdni ezt a nyavalyát, és nem hétvégén lenni nagyon szarul, amikor ő dolgozik, én meg egyedül vagyok Flórával. Szóval egész nap feküdtem, aludtam, megittam szerintem több liter forró teát, Tomi jól befűtött a szobában, nyakig be kellett takarózni, és nem is kelhettem fel. Még az ebédet is az ágyba kaptam, nem semmi. Még reggel, mielőtt úgy döntöttünk, hogy ma inkább fekszem, játszottam kb. fél órát a kiscsajjal, énekeltem neki. Nagyon szeretne már kúszni, és eléggé zavarja, hogy csinálja ő a megfelelő mozdulatot, mégis tolatás lesz belőle. Nagyon cuki :) És minél jobban felbosszantja magát, annál többet tolat egy lendülettel. Nemsokára már mindenhová követ minket. Várom is, úgy talán nem lesz olyan, hogy eltűnök a szeme elől, ezért sír, könnyebb lesz házimunkát végezni is. Mindenesetre ettől a reggeli fél órától eltekintve nem sokszor találkoztunk ma, párszor behozta Tomi,

Minden ősszel, általában az elején, az első hidegebb hetekben eljön a megfázás. Sosem komoly, pár nap torokfájás és nátha, feküdnöm még sosem kellett miatta. Tavaly is valahogy ilyenkor toppant be, de lehet, hogy már szeptemberben. Most nyilván akkor bír érkezni, amikor pont találkoznánk egy másik anya-baba párossal, hiszen mikor máskor. Még bízom benne, hogy reggelre minden bajom eltűnik. Különben mennyire vicces lesz, hogy az első betegség miatt lemondott programunkat az én betegségemnek köszönhetjük :D

a fordítást, amire nem egészen két és fél hónapom volt. Kerek egy nappal a határidő előtt. Szerintem tök jó lett, remélem, a kiadónak is tetszeni fog.

Idén nem sokat olvasok sajnos, kb. a tizenötödik könyvnél járok, és az eddigiek felét Flórának olvastam. Jó szokás volt, hogy áthoztam ide a molyos értékeléseimet, kár, hogy elmaradt, de most ezt a könyvet mindenképp meg kell mutatnom nektek. Majdnem kétszáz éves, elképesztő élmény a reprint kiadást forgatni. Ez az első magyar, direkt gyerekeknek írt mű, ezzel a magyar gyermekirodalom születésének lehet szemtanúja, aki elolvassa. Illetve ez már egy későbbi kiadás/átdolgozás újranyomása, ezért szerepel benne például a Lánchíd, noha Bezerédj Amália már az építkezés kezdetét sem érhette meg. A kötetet valamikor öt-hat éve vettem meg. Egyrészt úgy éreztem, egy gyerekirodalommal foglalkozó embernek a polcán illene ott lennie egy ilyen jelentőségű műnek, másrészt valamiért már kb. 18 éves korom óta szinte biztos voltam benne, hogy lesz egyszer egy lányom, akit Flórának fognak hívni, és szerettem volna, ha ő is elolvashatja ezt a könyvet. Az írónő Flórija egyébként még Flo

Tomi szeretne vígjátéksorozatot is nézni a Terápia mellett, és ennek az első részét már látta, tetszett neki, ezért javasolta, teszteljük együtt is. Teszteltük. Nagyon sokat nevettünk rajta, sok jó poén és geg van benne. De hogy milyen iszonyatosan nyomasztó! Persze, nyilván paródia, minden eltúlzott benne, de az a gyomorszorító, hogy nem is olyan nagyon nagyok azok a túlzások. A tíz éve egy ostoba gyökérrel járó, lánykérésért könyörgő nő meg pl. egyenesen nem túlzás, nagyon sok nőnek telnek így a húszas évei. (Persze nem kell a másiknak ostoba gyökérnek lenni, ez esetben még több ilyen kapcsolatot lehet találni, csak a sorozatbeli srác pont o. gy.) Olyan rossz volt utána a kedvem egész este, brr. Azért folytatjuk, másodszorra már biztos, hogy nem lesz rám ilyen hatással.

Flórával álmodtam, miközben vele aludtam délután, ami már önmagában is vicces. Hazafelé tartottunk valahonnan, talán valami vizsgálatról, amikor észrevettem, hogy ott felejtettük a sapkáját. Mivel fújt a szél, gondoltam, nem ér rá legközelebbig, visszafordultunk. Flóra még mindig kicsi volt, de már olyan két év körüli. Bandukoltunk, amikor egyszer csak lehajolt, felvett valami koszt a földről, és megpróbálta betömni a szájába. Azonnal lecsaptam rá, benyúltam a kosz után, mire jó erősen összezárta a száját, kicsit küzdeni kellett, aztán én nyertem, a kosz kijött. (Ez ilyen kutyatulajdonos koromból feltörő emlék, Lizával és Marcival sem egyszer játszottuk el :D Poén, ahogy a tudatalattim a gyereknevelést a kutyaneveléshez hasonlítja.) Flóra kicsit duzzogott, mire én: - Tudod, a földről semmit sem szabad bevenni a szádba. - Minek? Ugyan a kérdés fura volt ugyan, de hát kétévesen az ember még nem beszéli hibátlanul az anyanyelvét. (És később sem, höhö.) - Azért, mert megbetegszel, és a

Mostanában több olyat is főztem-sütöttem, amit nem szoktam, de rá kellene szokni, mert elég jól sikerültek. (Tomi szerint is.) - Juhtúrós sztrapacska: ezt egyszer már próbáltam, finom is lett, de aztán szomorúan állapítottam meg Donovalyban egy hótalpas túra után, hogy a kanyarban sem vagyok a szlovák eredetihez képest. De most annyira nagyon ízlett, de annyira! Sokkal jobb lett, mint a múltkor. Gluténmentes lisztből készült, szerintem nem lehetett érezni rajta. Tomival amúgy van egy megállapodásunk, miszerint én mindig igyekszem gluténmentes lisztből és nyírfacukorral főzni-sütni, de ha bármikor úgy érzi, hogy adott dolog hagyományosan finomabb lett volna, akkor szól, és legközelebb úgy csinálom. Eddig még nem mondta semmire, hogy nem ízlik neki, a sztrapacskát például javasolta rendszeresebb elkészítésre. Mondtam is, hogy annyi van csak, legközelebb meg kellene osztanunk a vele járó szívást. Ilyenből kettő van: a krumplireszelés meg a galuskaszaggatás. A kezem letört, mire mindkett

Amikor már épp elaludt a gyereked, aki annyira alkalmazkodó, hogy a porszívóját minden bútorhoz izomból odaverve porszívózó felső szomszédra már a füle botját sem mozgatja, akkor a gyerekszoba falának túloldalát kalapáccsal kezdi verni egy újabb csodálatos szomszéd. A gyerek persze felriad, sírva fakad, kb. fél óra, mire megnyugszik és visszaalszik. Ekkor felállsz vele, beteszed a kiságyába, és még el sem fordultál teljesen, amikor a csodálatos szomszéd megint nekiáll a falnak a kalapáccsal, amire a gyerek megint zokogva riad fel. Úgy elfutott a pulykaméreg, hajjaj. Nem tudom megérteni, ezek az emberek miért nem érzik, hogy kalapálni és porszívózni nem este fél 10-kor meg 10-kor kell.

Már nagyon zavart, hogy sokat van a kezemben a telefon, a gyereknek sem jó, ha gyakran látja nálam. Ezért pár napja a gyerekszobában tartom, és csak ránézek néhány óránként, meg Flóra alvásidejében veszem elő. Az a mázlim, hogy sosem okoz gondot abbahagyni valamit, amit nem jó, hogy csinálok, egy percig sem hiányzik. Talán a csokievés kivétel, hmm, az a napi egy sor durván hiányozna. Tegnap hétkor kelt Flóra, nem is aludt már vissza. Még fél kilencig próbáltam meggyőzni, hiába. Ekkor felkeltünk, és példátlan takarítóroham tört rám. Utálok takarítani, nyilván azért szoktam, de hosszas rákészülés kell a nagyobb megmozdulásokhoz. Na, most nem kellett. Átpakoltam a teljes ruhásszekrényt, az íróasztal alatti tárolókat, a komódban tartott ezer szatyrot, a konyhában az összes fűszertartót, valamint a teljes fürdőszoba- és könyvszekrényt. Tomi is hétkor kelt öt óra alvás után, mint én, de ő nem pörgött fel, egész nap szörnyen fáradt volt. Egy darabig szkeptikusan figyelte a ténykedésemet, az

- Miért lopnak, csalnak és hazudnak? - Te meg buzi vagy. - Miért korruptak, mint az állat? - Boldog karácsonyt! - Miért hazudnak, miért demagógok, miért vezetik meg a szavazóikat? - A szavazók döntöttek, ezért mi sokan vagyunk, ti meg kevesen, höhöhö. Egészen olyan, mintha egy csapat óvodás szállta volna meg azt a gyönyörű épületet. Elég unalmas már.

Már a falat kaparom magamtól, hogy még mindig nem mozgok rendszeresen, pedig Flóra lassan kilenc hónapos, úgyhogy az elmúlt héten igyekeztem kicsit belehúzni. Egyszer végigcsináltam egy kb. 20 perces kettlebell-haskerék-súlyzó kombós edzést úgy, hogy ő közben nézett, nagyon tetszett neki, nagyokat nevetett. Szerencsére ezer baba-mama edzés van a youtube-on, ki is próbáltunk eddig egy 10 meg egy 15 perceset, hát, odavolt a gyerek. Akkorákat kacag egyes feladatoknál, hogy elolvadok tőle. A jelek szerint nagyon tetszik neki, amikor vele csinálom a Russian twistet,   Hiába másolom ki jól a linket, akkor is az elejétől látszik itt a videó, na mindegy, 2:56-tól látható, mire gondolok. az is, amikor reptetem,   Ez meg 5:53-tól. és az is, amikor fekvőtámaszozom, ő a földön fekszik, és minden darabnál kap egy puszit az arcára/homlokára/orrára. Ja, meg akkor is nagy nevetés van, amikor úgy guggolok, hogy őt a magasban hagyom, és kap egy puszit a hasára, miközben lefelé megye

Pénteken voltak itt Györgyiék, beszélgettünk, társasoztunk (illetve én többnyire nem, mert akkor altattam Flórát), jól éreztük magunkat. Aztán jött anyu és apu, és itt voltak egészen vasárnapig, és az is szuper volt. Mindig tök jó, mikor itt vannak, szeretem (meg őket is). Flóra is így van ezzel, nagyon jól elvannak egymással. Szombaton kirándultunk, elmentünk Nußdorfba tömegközlekedéssel, és onnan az egyik városi túraútvonalon felballagtunk a Kahlenbergre. Közben láttunk egy csomó szőlőt, odafönt élveztük a kilátást, ittunk (ki kólát, ki narancslevet, ki bort, ki tejet, haha), anyuval ettünk túrós rétest, majd tömegközlekedéssel hazajöttünk. Flórát végig anyu vitte a hordozóban, a kis hölgy a túrát végigaludta, csak a hegytetőn ébredt fel. Már van humorérzéke, például tudta lefelé, amikor rázott a busz, hogy vicces mondogatni, hogy aaaaaaa, mert poénosan ugrál az ember hangja, és vigyorogva játszotta anyuval, hogy felváltva aaaaaaa-ztak. Meg még fent, a büfénél táncoltak a rádióból

Amikor a csecsemőnk megkarmolja az orrunkat. Belülről. Fantasztikus érzés. És hogy mit keres az orrunkban? Így 8 hónaposan már óriási felfedező, mindent megnéz, megfog, szétszed, meghúzgál. Többek között mindent, ami a szülei arcán kiáll (és azt is, ami nem). Letépi az orrunkat, a fülünket, a szánkat, mindbe megpróbál bejutni, és a szemgolyónkat is kikapná, ha nem lennénk résen, illetve ha nem viselnénk szemüveget - ez utóbbi esetben a szemüvegünket veszi le napjában tízszer-hússzor. Imádnivaló, és lassan már kúszik :) Nagyon ügyesen próbálkozik, csak még nem sikerül előrefelé lökni magát, inkább vagy egy helyben marad, vagy hátrafelé halad. De már nincs messze, hogy összejöjjön, és akkor aztán igazán beindul az élet, úgy sejtem.

Teljesen vicces, tudom, de amióta megérkezett a szeptember, rengetegszer eszembe jut, hogy nemsokára karácsony. Mindig nagyon várom, a kedvenc ünnepem, de idén az fogja igazán különlegessé tenni, hogy ez lesz Flóra első karácsonya. Ennek megfelelően már tökre odavagyok - már kitaláltam, milyen sütiket sütök, milyen karácsonyfadíszt gyártok a fontos alkalom emlékére, milyen függönyt veszek az ablakainkra, körvonalazódik, mit fog kapni Flóra (és több családtag és barát számára van már ötletem), már gondolkodom a karácsonyfán (mármint azon, hogy nem lehetne-e idén cserepeset bérelni, nagyon szeretném, csak állati drága itt, nem úgy, mint otthon), és már karácsonyi/téli dalokat is énekeltem a kiscsajnak. Nem nézett furán, de lehet, hogy pár év múlva már csóválja majd a fejét :D Persze előbb még Halloween is lesz, amit szintén nagyon szeretek, amióta amerikanisztika szakos lettem. Tomi is megszerette, mert tetszik neki, ahogy ünnepeljük: halloweeni filmek (szigorúan semmi horror, azt én n

Odafelé tök jól bírtuk az utat, könyvet nézegettünk, énekeltem Flórának, plusz kicsit aludt is. Visszafelé a vonat (EC) szokásosan szörnyű volt, de megint meg lehetett figyelni egy csomó érdekeset. Például: - A kisfiút, akinek semmi szórakoztató elfoglaltsága nem volt az úton, se egy könyv, se egy pakli kártya, és az anyukája sem segített az unalom leküzdésében. A gyerek nagyon szeretne testvért, nagyon szerette volna megfogni Flórát, ezért diszkréten bár, de mindent elkövetett, hogy felzavarja. Nem jött össze, csalódott is volt, de végül egy másik kicsivel tudott játszani egy kicsit, ennek örültem. - A kis családot, ahol a szülők végig a pici lányukkal foglalkoztak, aki végigpörögte az utat. Egy pillanatig nem pihent, végig kommunikált, intézkedett, mindig talált tennivalót (a szüleinek :D). Ők meg végig tök vidámak maradtak, pedig anyuka olyan beteg volt szegény, alig látott ki a fejéből, plusz már elég nagy a pocakja, érkezik a kistesó. Flóra most nem szívesen utazott, az első

Hétvégén otthon voltunk, nagyon jól éreztük magunkat, mint mindig. Érdekes, hogy Flórát egy ideje itthon nem lehet egyedül hagyni a szobában, mert kezdődik a szeparációs szorongás, és azonnal sír utánam, de otthon bátran ott hagyhattam az ágyon, akár 10 percet is elvolt. Nagyon jól érzi magát otthon, szereti a nagyszüleit, mindig tök boldog, amikor meglátja őket, fülig ér a szája. Szombaton jöttek Katáék, nagyon jó volt velük lenni is. Zoli bongózott és gitározott lórának, anyu kalimbázott neki, a gyereket meg teljesen megbabonázta mindegyik hangszer. Olyan szuper élmény volt :) És mindenkinek volt az ölében, ennek is nagyon örültem. Ő is. Aztán este elmentünk az Auchanba, ami már eléggé hiányzott nekem, mert amíg itthon laktam, nagyon szerettem a Tescóban és az Auchanban intézni a nagybevásárlást. Ma átjött hozzánk Nagyi egyik húga, most először látta Flórát. Aranyos jelenet volt, amikor mondtam Flórának, hogy Kati mami a Dédi húga, mire Kati mami döbbenten mondta, hogy ő nem a

Reggel Dévényre kell mennünk (erről majd mesélek), tök késő van, arról beszélünk, mikor kell kelni és indulni. T: Egészkor indulunk? L: Igen. T: De mindig odaérünk félre, pedig csak háromnegyedre kell. L: Na és? Legalább Móni büszke lesz ránk, hogy milyen pontosak vagyunk. T: Pfff. Úgy járunk Mónihoz, mint mások a templomba. L: Hogy járnak a templomba? T: Így. Ki lehet találni, melyikünk jár szívesebben a tornára :)

Van az a furcsaság, hogy itthon teljesen máshogy eszem, mint bárhol máshol. Sokkal normálisabban, sokkal kevesebbet. Reggel egy szelet gluténmentes kenyér felvágottal és sajttal, hozzá kakaó, ebédre egy tányér valami, amit éppen főztem (ma pl. lecsó, holnap csirkepaprikás - nem főzök minden nap, hanem két-három napra), hozzá egy pohár 100%-os almalé, utána egy sor 50-70%-os csoki, délután némi hámozott szotyi és mandula, később gyümölcs (alma mindig, mellé barack, szőlő, eper, málna, mikor mit lehet épp kapni, amit szeretek), este 7-8 körül némi sajt és kakaó. Közben két-három liter víz meg egy-két pohár pezsgőtablettás lötty, illetve cukormentes szörp, ha épp van itthon. Ez nekem elég is, és így érzem magam legjobban. Bárhol máshol vagyok viszont, irdatlan zabáláson kapom magam. Nem is értem. Nem nézek semmit, egyedül azt, hogy hagyományos kenyeret soha, sehol nem eszem. Marha idegesítő. Megkérdeztem Tomit, mit szólna, ha csütörtökön egy A farm, ahol élünkből vett receptet próbálnék

Frissensült óvodásoknak (ovis zsák). (Dinamikusan változnak a dolgok, nem tudtam, hogy már kannibálok is élnek köztünk.) Hozomány helyett hagyaték. (Annyira azért nem bonyolult, benne van, hogy hoz meg hagy, abból ki lehet következtetni, melyik melyik.) És életrajz helyett önéletrajz. (Múzeumi dolgozó: "Jaj, hát a dátumokat sajnos nem jegyezhessem meg én sem, de ott van az ajtó mellett az önéletrajza, abban minden kiolvasható." Nincsen ott az önéletrajza. Az életrajza van ott. A ragozásra ki sem térnék.) Biztosan bunkó vagyok, de engem annyira irritál, amikor valaki a saját anyanyelvét sem beszéli tisztességesen.

Ez az MS Dos-os síelős volt talán a legelső, szerintem billentyűzettel vagy joystickkel játszottam, és mindig megevett a jeti. Fekete-fehér volt szerintem, nekem úgy rémlik. Igen-igen picike voltam még, nem ment még simán a billentyűzet avagy joystick használata, és nem tudtam elindítani sem, apunak kellett megcsinálni.

Családi összejövetel Tomiéknál, programhegyek. Lovaskocsin mentünk bográcsozni, ebéd előtt megnéztük a pacikat.