Márton-nap
Amióta Bécsben élek, mindig szoktunk libát enni Márton-napkor, az első két évben ugyanott, azóta igyekszünk mindig máshol, első évben anyuékkal, azóta Tomival. Idén tök véletlenül felfedeztem egy bevásárlás alkalmával, amikor elhaladtam az egyik közeli templom előtt, hogy ma lesz Márton-napi felvonulás, Márton igazi lovon érkezik, és lehet vinni a kis lámpásokat, akinek van, lesz izgalom, móka, kacagás. Meg éneklés. Gondoltam, elmegyünk rá Flórával, ha már itt van tök közel, jó lesz vasárnapi sétának, és még érdekeset is látunk. Lámpásunk még nincs, de jövőre majd csinálunk, aztán utána úgyis minden évben gyárt majd a gyerek az oviban/suliban.
A felvonulás hangulata olyan volt, mint a máltai festáké, kicsit meg is hatódtam (nagyon hiányzik Málta, na, nem a kaotikus tömegközlekedés vagy az idétlen időjárás, hanem a hangulat). Flóra nem ájult el a lovon érkező Mártontól, egyrészt még kicsi, másrészt eléggé kókadt volt, mert részéről még alhattunk volna tovább is délután, csak hát felkeltettem, mert nem akartam lemaradni erről a programról. Volt rezesbanda, nagyon szépeket énekeltek, és rengeteg család eljött, a gyerekek többsége lámpást lóbálva. Én az itteni két oviban látottak alapján tökre azt hittem, hogy van egy tradicionális lámpás alap, amit díszítenek, és mindenki mindenhol olyat csinál. Na, hát nem. Ezerfélét láttam, nagyon szépek voltak köztük. Már látom, hogy jövőre majd nyakig ásom magam az internet bugyraiba, miközben olyan lámpást keresek, ami tetszik is, és meg is tudjuk csinálni Flórával.
A közeli templomtól egy másik templomig vonultunk, mindig az úttesten, ez is nagyon hangulatos volt, aztán a másik templom előtt előadta a lovon ülő Márton meg egy másik szereplő azt a részt a legendából, amikor Márton levágja a köpönyegét, és odaadja a koldusnak. Flóra itt kezdett fészkelődni meg nyöszörögni, nem nagyon szeret sokáig egy helyben állni, ha rám van kötve. Aztán amúgy is megkezdődött a mise, úgyhogy számunkra az volt a végszó, hogy bocsásd meg bűneinket, és engedd, hogy mi is megbocsássunk. Hazafelé sétálva még zárásként találtam egy tök jó sulit, ami azzal fogott meg, hogy mindenféle nyelven ki volt rá írva a "welcome" és a "together", többek között magyarul is. Hazaérve nyilván rávetettem magam a honlapra, és tökre örülök, mert ha minden a tervek szerint alakul, és tíz év múlva is errefelé fogunk lakni, akkor megvan Flóra felső tagozatos iskolája.
Képeket nem mellékelek a felvonulásról, mert telefonnal készültek, és bénák lettek. Cserébe gyorsan lejegyzem az este legédesebb párbeszédét, amit a felvonulás végén hallottam, miközben Márton a templom előtt ült a lovon a piros köpönyegben. A beszélgetők egy 3-4 év körüli kisfiú meg az apukája.
- Most Mikulás napja van?
- Nem, hanem Mártoné, tudod.
(Némi csend, kattognak a kerekek a gyerekfejben.)
- De ő ott a Mikulás?
- Nem, hanem Márton.
- Biztos nem a Mikulás?
- Biztos.
- Tényleg nem Mikulás napja van?
- Nem, hanem Mártoné.
- És mikor lesz Mikulás napja?
- Még néhány hét.
- De ő nem a Mikulás?
Apuka itt feladta. A gyerekek olyan cukik tudnak lenni, kész, végem volt.
A felvonulás hangulata olyan volt, mint a máltai festáké, kicsit meg is hatódtam (nagyon hiányzik Málta, na, nem a kaotikus tömegközlekedés vagy az idétlen időjárás, hanem a hangulat). Flóra nem ájult el a lovon érkező Mártontól, egyrészt még kicsi, másrészt eléggé kókadt volt, mert részéről még alhattunk volna tovább is délután, csak hát felkeltettem, mert nem akartam lemaradni erről a programról. Volt rezesbanda, nagyon szépeket énekeltek, és rengeteg család eljött, a gyerekek többsége lámpást lóbálva. Én az itteni két oviban látottak alapján tökre azt hittem, hogy van egy tradicionális lámpás alap, amit díszítenek, és mindenki mindenhol olyat csinál. Na, hát nem. Ezerfélét láttam, nagyon szépek voltak köztük. Már látom, hogy jövőre majd nyakig ásom magam az internet bugyraiba, miközben olyan lámpást keresek, ami tetszik is, és meg is tudjuk csinálni Flórával.
A közeli templomtól egy másik templomig vonultunk, mindig az úttesten, ez is nagyon hangulatos volt, aztán a másik templom előtt előadta a lovon ülő Márton meg egy másik szereplő azt a részt a legendából, amikor Márton levágja a köpönyegét, és odaadja a koldusnak. Flóra itt kezdett fészkelődni meg nyöszörögni, nem nagyon szeret sokáig egy helyben állni, ha rám van kötve. Aztán amúgy is megkezdődött a mise, úgyhogy számunkra az volt a végszó, hogy bocsásd meg bűneinket, és engedd, hogy mi is megbocsássunk. Hazafelé sétálva még zárásként találtam egy tök jó sulit, ami azzal fogott meg, hogy mindenféle nyelven ki volt rá írva a "welcome" és a "together", többek között magyarul is. Hazaérve nyilván rávetettem magam a honlapra, és tökre örülök, mert ha minden a tervek szerint alakul, és tíz év múlva is errefelé fogunk lakni, akkor megvan Flóra felső tagozatos iskolája.
Képeket nem mellékelek a felvonulásról, mert telefonnal készültek, és bénák lettek. Cserébe gyorsan lejegyzem az este legédesebb párbeszédét, amit a felvonulás végén hallottam, miközben Márton a templom előtt ült a lovon a piros köpönyegben. A beszélgetők egy 3-4 év körüli kisfiú meg az apukája.
- Most Mikulás napja van?
- Nem, hanem Mártoné, tudod.
(Némi csend, kattognak a kerekek a gyerekfejben.)
- De ő ott a Mikulás?
- Nem, hanem Márton.
- Biztos nem a Mikulás?
- Biztos.
- Tényleg nem Mikulás napja van?
- Nem, hanem Mártoné.
- És mikor lesz Mikulás napja?
- Még néhány hét.
- De ő nem a Mikulás?
Apuka itt feladta. A gyerekek olyan cukik tudnak lenni, kész, végem volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése