Bezerédj Amália: Flóri könyve

Idén nem sokat olvasok sajnos, kb. a tizenötödik könyvnél járok, és az eddigiek felét Flórának olvastam. Jó szokás volt, hogy áthoztam ide a molyos értékeléseimet, kár, hogy elmaradt, de most ezt a könyvet mindenképp meg kell mutatnom nektek.

Majdnem kétszáz éves, elképesztő élmény a reprint kiadást forgatni. Ez az első magyar, direkt gyerekeknek írt mű, ezzel a magyar gyermekirodalom születésének lehet szemtanúja, aki elolvassa. Illetve ez már egy későbbi kiadás/átdolgozás újranyomása, ezért szerepel benne például a Lánchíd, noha Bezerédj Amália már az építkezés kezdetét sem érhette meg.

A kötetet valamikor öt-hat éve vettem meg. Egyrészt úgy éreztem, egy gyerekirodalommal foglalkozó embernek a polcán illene ott lennie egy ilyen jelentőségű műnek, másrészt valamiért már kb. 18 éves korom óta szinte biztos voltam benne, hogy lesz egyszer egy lányom, akit Flórának fognak hívni, és szerettem volna, ha ő is elolvashatja ezt a könyvet. Az írónő Flórija egyébként még Floriana volt, és Magyarországon a név első ismert viselője, szóval minden Flórik őse. Sokszor eszembe jutott olvasás közben, micsoda ajándék az édesanyjától a Flóri könyve, és milyen szeretettel mutathatta felnőttként a saját gyerekeinek. Aztán találtam egy bitang hosszú szöveget arról, mi történt Bezerédj Amália családjával az ő nagyon korai halála után (a lánya csak hároméves volt), és rögtön kiderült, hogy az a kislány senkinek sem mutogatta a róla elnevezett könyvet felnőttként, mert tízévesen meghalt.

A szövegek nagyon régiesek, sokszor nehézkesek, de ez nem lepett meg, (minimum) 1836 és 1872 között keletkeztek. Az elején az Apró mondások mai szemmel nézve irtó fárasztóak, rém didaktikusak. Persze van köztük jó is, de azért eléggé vártam, hogy ennek a résznek vége legyen. Tetszettek a találós kérdések, a korabeli játékok leírásai. A legjobb fejezetek szerintem az állatokról és növényekről szólók. Az országismeret is érdekes volt, izgalmas betekintés abba, hogyan látták akkoriban Magyarországot és a világot. Ennél a résznél kétszer döbbentem meg / lettem ideges: „Hajdanta a török roppant / Nagy hatalmu nép vala, / De nem akar mivelődni, / S el e miatt satnyula.” Valamint: „Legnagyobb föld az oroszé, / Miveltsége ennek sincs…” Hogy tessék? Az, hogy egy népnek nem ismerem a kultúráját, nem jelenti azt, hogy nincs neki. Meg azért ezt tankönyvként használta Bezerédj Amália a hidjai iskolában, és akkor ilyet talán mégsem kéne. Az is lehet, hogy ezt pont nem ő írta, hanem később, egy átdolgozás során került be a kötetbe, de ettől nem lesz kevésbé gáz.

Az utolsó fejezetben dalok szerepelnek szöveggel, kottával, ebből a Himnuszt ismerem, és semmi mást, ami azért vicces, mert kb. húsz oldal ez a rész. Egyszer, ha nagyon ráérek, le kellene klimpírozni a dalokat, hátha felismerem valamelyiket.

Összességében nagyon örülök, hogy tudomást szereztem róla, megtaláltam, elolvastam. Flórának egyelőre nem jelentett különleges élményt, ami egy kilenc hónapostól nem meglepő.