LizaGazdija

Jobbára ezzel voltam elfoglalva ma. Még hónapokkal ezelőtt, a bejelentéskor döntöttem el, hogy meg fogom nézni. Persze csak olyan véleményt hallottam-olvastam azóta is, hogy kit érdekel, hülye angolok, mi közünk hozzá, minek mutatják nálunk, fulladjanak meg, hogy az adófizetők pénzét pazarolják, mitől olyan nagy esemény ez, hogy összeházasodik két fiatal, stb. Ezzel szemben nekem az a véleményem, hogy ez az angoloknak nagy esemény, én meg szeretem Angliát (bár már nem annyira, mint Amerikát), ezért aztán érdekel az örömük. Meg Vilmos herceg azért csak Diana hercegnő fia, akit pedig nagyon szerettünk anyuval, amíg élt. Szóval ezek miatt akartam megnézni az esküvőt. Kb. minden csatornán meg lehetett tekinteni a nagy eseményt, de amikor kiderült délelőtt, hogy mégsem nézhetem meg, a videót az RTL-re állítottam be. Végül rájöttem, hogy hiába délben kezdődik a szertartás, már 11-től ment a közvetítés az m1-en, amit én soha nem nézek, félig-meddig elvből, pedig akkor az RTL-en még javában tu

Voltam ma a műfordítónál. Amikor felhívtam, nagyon meglepett, hogy magához hívott meg, azért ez nem semmi. Kiderült, hogy pont ott lakik, ahol Rékáék régen, csak nem tízemeletesben, hanem a közvetlenül Rékáék panelje mellett álló kertes házak egyikében. Nem kevésszer sétáltunk el a házuk előtt, amikor még oda jártam Rékáékhoz :) Háromra mentem, sikerült kivételesen időben odaérni, büszke is vagyok erre a teljesítményre. (Én, aki a jedlikes években sokáig fél 7-re mentem be a 3/4 8-as nulladik órára. Biztos az egyetem alatt romlottam el.) Nagyon kedvesen fogadtak, a műfordító felesége nagyon közvetlen is volt. Tanította anyut a Jedlikben, még '78 környékén, de nem emlékszik rá, amin mondjuk nem hinném, hogy csodálkozni kéne, anyu sem hiszi: elég régen volt ez már, ráadásul anyu nem volt tagozatos, szóval kevés óraszámban találkozott az angoltanárával. Mindenesetre vicces, hogy tényleg milyen kicsi a világ. Körülbelül egy órát voltam náluk, minden kérdésemet feltettem a Pán Péterrel

Kedden itt volt nálunk Réka. Nyakán a leadási határidő, a konzulense nem nagyon segített neki, úgyhogy együtt átnéztük, elírásokat kerestünk, meg próbáltuk kitalálni, hogyan lehetne legjobban megformázni. Remélem, jó lesz. Közben nassoltunk, nézegettünk mindenféle rövidfilmet. Szerdán Blanka jött át, megint nassoltunk, pletykálkodtunk, beszélgettünk, most egészen sok időnk volt. Tervezgetjük a következő alkalmat :)

Reggel Tomi locsolással ébresztett, de nagyon odafigyelt, hogy ne menjen a kölni az arcomba, és ne érjen egyéb kellemetlenség sem. Aztán kiderült, hogy hozott a nyuszi mindenféle ajándékokat, például sok csokit :), tudja ő, mi kell nekem. Tominak is hozott több apró csokikát, meg egy ilyet: Mivel nem lettem kreatívabb karácsony óta, nem saját ötlet, hanem innen vettem, és a csokizás sem sikerült, de ez csak utólag tűnt fel, ráadásul még a tojáscukrot sem találom, amit külön ezért vettem, majd biztos meglesz karácsonyra, addig is Haribo Jelly Beans került a nyuszi elé festett tojás gyanánt. De azért egészen szép lett, Tominak legalábbis tetszett. A délelőttöt játszással töltöttük, befejeztük a legutóbbi keresgélős játékunkat, ami közepesen volt jó, egy vérfarkast kellett üldözni, és persze a végére kiderült, hogy szerencsétlen még csak nem is vérfarkas, csak egy bűnöző. Délután átmentünk anyuékhoz, akik akkor érkeztek meg Hortobágyról, és bejöttek értünk, hogy Lizát is el tudjuk vinni

Engem nagyon aggaszt, hogy újabban valakik idős embereket kínoznak és gyilkolnak meg a saját otthonukban némi pénzért. Anyuéknál is volt ilyen eset két házra tőlünk, itt is történt ma egy hasonló pár sarokra tőlünk, és egészen kétségbe ejt a helyzet. Az otthoni idős szomszédunk, aki egyedül él, hónapok óta abszolút bezárkózva él, nappal is minden létező módon elszigeteli magát a külvilágtól, mert nem szeretne ő lenni a következő. A legfélelmetesebb az, hogy hiába kapták el az anyuék közelében megölt néni gyilkosait, valakik folytatják ugyanazt, ugyanúgy. Szikszón is meghalt egy idős házaspár, mert agyonverték őket, most itt van a kerületben ez az újabb néni, akiről ugyan nem tudni, mi történt vele pontosan, de az biztos, hogy meggyilkolták. Most örülök csak igazán, hogy mindkét nagyanyám az egyik gyerekével él egy lakásban. Ez meg egy beteg világ.

Hajnali fél 6-kor keltünk, fél 7-re menetkészek voltunk, amikor is lekéstük a 3/4 7-es buszt. Felraktuk ugyanis a kutyára a gallért, majd kipróbáltuk, tud-e majd inni gallérban, mert tegnap nem tudott a sima táljából, úgy kellett neki tartani. Ekkor derült ki, hogy teljesen mindegy, milyen széles és milyen magas a tál, amit leteszünk elé, a gallérral csak tologatni meg felborítani tudja, inni belőle nem. Ettől én a magam részéről kétségbe estem, hogy azért ha olyan meleg lesz, mint tegnap volt, és a kutyám 13-15 órát fog teljesen egyedül eltölteni a lakásban, nagyon nem lenne előnyös, ha egy kortyot sem tudna inni egész idő alatt. Mivel a sebéhez hozzáfért az éjjel, és az orvos amúgy is azt kérte, ne kössük már be neki, hanem gallért kapjon, ezért megnyugodtam abban, amit Tomi mondott: ki fogja bírni. A tökölés miatt ekkor már csak a kocsihoz siethettünk, és amikor már szinte ott voltunk, rájöttem, hogy nem hozom Bence és Matyi nyúlajándékát, úgyhogy sprintelhettem vissza. És ha már it

Reggel 9-re rohantunk Lizával az orvoshoz, hogy megnézzék a szétnyílt sebét. A telefonban annyit mondott az orvos, hogy ha össze kell varrni újra, lehet, hogy altatni is kell megint a kutyát, ami engem kicsit felzaklatott, mert akkor hogyan megyek Százhalombattára Nagyiékhoz. Végül nem volt altatás, sőt. Konkrétan kiröhögött az orvos, mikor lefejtette a házi kötést, és meglátta a kinyílt sebet. Arra a hatalmas lyukra azt mondta, tök normális, a lábon szétnyílhat ennyire a seb, semmi baja nem lesz a kutyának, szépen be fog gyógyulni, nem kell egy ilyentől megijedni. Csak antibiotikum-injekciót adott (jó ügyetlenül, Liza olyat visított, hogy elengedtem a lábát), meg kenni kell napi kétszer a sebet és a lyukat. Aztán kedden végre varratszedés. Ezek után én fél 10-re anyuékhoz értem, kicsit meg is lepődtek, Tomi meg hazavitte Lizát, aki onnantól kezdve egy tölcsérrel a fején töltötte a napot egyedül. Nagyiékhoz valamikor dél körül érhettünk, és ebéddel meg ajándékozással ünnepeltük meg Bél

Délelőtt kellett volna befejezni a takarítást (fürdőszoba, előszoba, porszívózás, felmosás - kb. 2 óra), de nem került rá sor, mivel a reggeli átkötözésnél azt vettük észre, hogy Liza sebe szétnyílt egy darabon. Az első kötözés nem sikerült, séta után meg kellett ismételni, rengeteg idő elment ezzel, és utána már nem volt idő a dolgaimra. Jókora késéssel rohantam el Lillához, de végül csak három percet késtem, aztán rohantam az egyetem elé Andiékkal találkozni, és onnan is késtem pár percet, mert még átvettem előtte a bookstationtől az egyik könyvemet. (Ott van az egyik boltjuk az egyetemen.) Elsétáltunk a Károlyi-kertbe, amiről én eddig nem is tudtam, pedig kb. két percre van az egyetemtől, és nagyon-nagyon szép. Ezzel a szökőkúttal szemben ültünk, kb. ott, ahonnan a fenti képet fényképezték. Kellemesen árnyékos padot találtunk, jó volt kicsit hűsölni a dögmeleg után. (Az április tényleg szeszélyes.) Megbeszéltük az élet nagy és kevésbé nagy dolgait amúgy csajosan, aztán szülinapot és

Ez a József Attila Színház új darabja, a szülinapomon mutatták be, mi kedden néztük meg Tomival. Bizony, bizony, ez ugyanaz a táskacserélgetős vígjáték, mint amiben Louis de Funes és Sylvester Stallone is főszerepet játszott. (Részemről én ez utóbbit ismerem, és nagyon szeretem, akárhányszor meg tudnám nézni. A másik megvan DVD-n, igyekszem majd időt keríteni rá, hogy azzal is megismerkedjek. Pl. húsvéti filmnek nem is lenne rossz. Hmm, hmm.) A darab előtt rendhagyó módon az odajutást kell bemutatnom, mert bizony megér egy misét az is. Azzal kezdeném, hogy persze nem indultunk időben, tehát részben magunkra vethetünk. Kedden kb. délután 1-kor kigyulladt egy metrókocsi az Árpád hídnál, minek következtében az én Hősök teréről való 20 perces hazajutásom 40 percre nőtt, mert este 6-ig sem sikerült megoldani a helyzetet, a metrók kb. tíz percenként jártak és csiga lassan. Ehhez hozzájött, hogy Liza piszkálta a zokniját, ami alatt a sebe volt, ezért fel kellett rá szerelni a tölcsért, valami

Mondtam ezt októberben. Mintegy 3/4 óra alatt mindent összeszedtem a boltból, ami kellett, meg azt is, ami nem. Pl. tormát hoztam kettőt is. Először elmentem a polc előtt, valószínűleg betettem egyet a kosárba, aztán elindultam olyan tormát keresni, ami már volt itthon, és jó volt, de nem találtam, ezért visszatértem az előbbi polchoz, és eltettem még egy tormát, mert nem emlékeztem, hogy már ezen egyszer túlestünk. Szóval iszonyú sokat vásároltam (iszonyú sok pénzért), és akkor kifelé, mikor a három szatyorral tántorgok, odajön a biztonsági őr, hogy segítsek neki. Na, mondom, mi a tököm, már ő is a környezetvédelemre kér két percet? Hát nem. Legyek kedves befáradni a vizsgálóba, mert volt egy félreérthető mozdulatom, és akkor most megnéznék a szatyraimat. Elsőre az jutott eszembe, mondom neki, hogy ne haragudjon, nekem erre nincs időm, de rájöttem, hogy akkor odacsődít nekem egy rakás másik biztonsági őrt, esetleg rendőrt, tehát jobb inkább mosolyogva vele tántorogni. Így is tettem. A

Hétfőn néztük meg Rékával a Tháliában, ezt kaptam tőle szülinapomra. El kellett volna olvasnom harmadévben, de megelégedtem egy viszonylag részletes összefoglalással, mert addigra már nagyon utáltam az egészet, és nem akartam sokkal több időt szánni a németes dolgokra, mint amennyit feltétlenül muszáj volt. (Tulajdonképpen ha valaki szereti a németet, akkor nem szabad német szakra mennie, maradjon inkább műkedvelő.) A darab megtekintése után sem fogom egyébként elolvasni az eredetit, nem érzem a hatalmas késztetést, de egyszer majd talán fogom. A korról meg Brechtről ilyenekre emlékszem, hogy epikus színház, nagy újítások, például nincs függöny. Az tényleg nem volt. Az epikus színház célja az, hogy a nézőt elgondolkodtassa, mégpedig anélkül, hogy együttérezne a szereplőkkel. Hát, az elméletből kb. ennyi maradt meg. Réka a Koldusoperából írta a szakdogáját, elidegenítő hatásokat kutatott benne, ezért is szerette volna megnézni ezt az előadást, miután két másikat már látott. A történet d

Anyu szokta mondani, hogy ha egy régi ismerős hirtelen felbukkan a semmiből mindenféle látható apropó nélkül, akkor hamarosan kiderül, hogy valamiben tudsz neki segíteni, lehetőleg ingyen, mert jófej vagy. És tényleg. Zenei aláfestés erre található.

A Subbán találtam ezt valamikor hetekkel ezelőtt, az a címe, hogy megint hétfő. Én azóta is nevetek, akárhányszor meglátom, jó szórakozást hozzá nektek is! (Rá kell kattintani, akkor indul el.)

Ma anyuéknál volt szülinapom, ott volt az egész szűk család, csak Tomi nem, mert ő ma dolgozott. Reggel azért ő vitt ki, mert egyrészt elég sok cuccot hurcoltam, másrészt Lizát nem szívesen hagytuk volna egyedül a kötésével, az volt a tuti, ha szem előtt van. Na meg mindenki örül, ha Liza hazalátogat :) Volt ebédre húsleves meg ananászos csirkemell, amiből akartam hozni Tominak, miután kifejtette, mennyire iszonyúan szomorú, hogy lemarad róla, de végül nem hoztam, elfelejtettem, pedig vicces lett volna. (Ki van akadva azon, hogy nekem minden névnapomon és szülinapomon ananászos csirkemell az ebéd, mégpedig azért, mert én kérem. Hát mit csináljak, ez a kedvenc kajám, és itthon sosem csinál egyikünk sem, marad tehát az a két alkalom, mikor én kérhetek menüt :) ) Ezen kívül epres gyümölcstortát kaptam, meg vittem haza a tegnapi túrótortából, és mivel Bence ma NEM-hangulatban volt, nekem is jutott egy szelet. (A gyerek ugyanis kb. semmit nem evett, még a torta sem érdekelte. Második dackor

Ennyi lettem ma délután fél 2 környékén. A nap elég izgalmasan indult: 7-kor arra estem ki az ágyból, hogy a kutyám úgy ordít, mint a fába szorult féreg. Ilyet még életemben nem hallottam, nem is szeretnék többet, borzasztó volt. Valószínűleg elmúlt a fájdalomcsillapító hatása, és azért sírt ennyire, úgyhogy rögtön kapta a következő adagot, amitől megnyugodott. Még délelőtt rájött, hogyan lehet ráállni a kötésre, így aztán sántikálás nélkül közlekedik már, mint akit puskából lőttek ki. Délutánra azért szétrágta a kötést, hogy ne teljen el ez a nap se esemény nélkül. Ettől úgy nézett ki, mint aki épp most élt túl egy cápatámadást, úgyhogy kapott egy jó kis sízoknit Tomi fiókjából (kicsit lyukas, pont megfelel a célra). Ez elég viccesen áll a kutyánkon, de legalább elfedi a lába borzalmas állapotát, így lehet vele utcára menni, és ha szerencsénk van, nem szedi le magáról reggelre, amikor megint fájni kezd a sebe. Délelőtt Tomi főzött, én takarítottam meg mostam, aztán jött az ünnepi ebéd

Ma nem derült ki semmi kavarás az időpont körül, úgyhogy 9 után kicsivel bemehettünk. Ott voltunk Lizával, míg megkapta az altatót, addig mantráztam neki, mi a teendő (aludni egyet, aztán szépen hazajönni), majdnem sikerült meglátni azt is, ahogy letolták a torkán a csövet, de az utolsó pillanatban sikerült kimenekülni. A váróban hatalmas élet volt ma reggel, macska, nyúl, három-négy kutya. Kb. 40 percet ültünk ott, akkor jött ki az asszisztens, és mondta, hogy be lehet menni, már ébredezik a kutyánk. Először frászt kaptam, mikor megláttam a bal hátsó lábán a gézköteget, hirtelen azt hittem, le kellett venni a lábát is. Az orvos el is nevette magát, mikor meglátta az arcomat, és megnyugtatott, hogy a daganaton kívül mindene megvan Lizának, csak azért bugyolálták be a teljes lábát, hogy ne csússzon le a kötés, meg mert így nehezebben tudja leszedni magának. Kaptunk fájdalomcsillapítót, azt hétfőig kell szedni. Hétfőn leveszik a kötést, pénteken varratot szednek, és már túl is vagyunk ez

Ki hitte volna, hogy A gyűrűk ura után megint belefutok egy olyan könyvbe, amit képtelen vagyok végigolvasni. Jaj, nagyon unalmas :( Alapvetően nem lenne rossz, szépen bemutatja a második világháború egy szakaszát, a görögöket, Kefalóniát, csak cselekmény nem nagyon van. Vannak humoros epizódok, de többnyire kínszenvedés az egész. Ezért lehet, hogy bár csak 435 oldal, két hete olvasom, és még mindig csak a 300. oldalon járok. Azért is ijesztő a helyzet, mert régen nem fordult elő, hogy egy könyvet ne bírtam volna végigolvasni. Lehet, hogy elromlottam? Ráadásul itt vár az asztalom szélén a filozófián meg a Pán Péteren kívül három régi nagy vágy: Joanne Harristől a Five Quarters of an Orange, valamint Roald Dahltól a Charlie and the Great Glass Elevator meg a Boy: Tales of Childhood. Ebben az évben eddig minden héten elolvastam egy könyvet, hát, úgy néz ki, most bukott ez az elhatározás. Mondjuk biztos nagyobb kedvvel olvasok majd bármit is, amint holnap hazaérünk a kótyagos, de azért al

2012-ben kerül a mozikba (remélem, még december 21. előtt, hihi), de már elkezdődött a forgatás, és készült is róla egy tíz és fél perces werkfilm.   Erről az jutott eszembe, hogy nagyon jó érzés lehet, amikor valaki nagyon szeret egy könyvet, és megvan a pénze, a tehetsége meg a lehetősége, hogy igényes filmet forgasson belőle, vagy egyáltalán: filmet. Tök jó látni, mennyire örül Peter Jackson, hogy csinálhatja. Én legalábbis ezt látom rajta. És persze azonnal odagyűlök a moziba, amint készen lesz és meg lehet nézni. És mindenképpen javaslom a werkfilm megtekintését, ha másért nem, Ian McKellen civil megjelenéséért. (Ilyenkor sajnálom, hogy bezzeg amikor én akarok valamit alkotni, az a fejemben még jónak tűnik, és amint papírra, esetleg képernyőre kerül, gagyi lesz. Jó annak, akinek a gondolatai leírva és/vagy leforgatva is olyan jók, amilyen A hobbit.)

Andi néni nagyon rendes volt, és beprotezsált a fordítók vezetőjéhez, mert azt szerettük volna mindketten, ha már a fordítóknál lettem volna másodéves. A terv nagyon jónak tűnt, és még a vezető is azt mondta, minden oké, átvesz másodévre, csak kicsit kemény lesz a következő két félév, amikor bepótlom az idén kihagyott tanegységeket. Az egész onnan jött egyébként, hogy én eleve a fordítóknál szerettem volna doktorálni, de pont abban az egy évben, mikor én felvételiztem, nem indult a programon új évfolyam, így kényszermegoldásként Andi néni megtalálta nekem az irodalmárokat, mivel náluk is lehet műfordítással foglalkozni. Nem is lenne semmi baj, ha nem kéne filozófiát meg irodalomelméletet olvasni nagy mennyiségben, de kell, és az nekem nagyon nehéz. Valamiért nehezebben bírom az irodalmár belemagyarázásokat, mint a nyelvészeket (mínusz kognitív nyelvészet, ugye). Na, szóval mondta a fordítók vezetője, hogy minden nagyon jó lesz, de azért hívjuk fel a felvételi osztályt (vagy mit), hogy

Tényleg időszerű már ez, mert mire ma hazaértem Andi nénitől (az egyetemről), a kutya lábán vékony patakban csordogált a vér meg a genny (elnézést kérek mindenkitől). Ugyan lemostam meg bekentem Betadine-nal, és az jót is tett, de azért legyünk már túl ezen. Főként azért, mert fáj ez a kutyámnak, ami meg engem frusztrál. Egyébként az meg milyen dolog, hogy a téli műtét karácsony előtt két héttel volt, ez a mostani meg egy nappal a szülinapom előtt lesz. Meg is mondtam Lizának, hogy most aztán végképp nem halhat bele, mert azt nem teheti meg velem, hogy a szülinapom előtti napon hagy itt. Vigyorgott is Tomi, hogy a születésszabályozás mintájára szépen bevezettem a halálszabályozást. De most tényleg, ha önző vagyok, akkor is így gondolom. Anyunak is egész gyerekkoromban meg akartam mondani, hogy ha egyszer majd meghal, akkor ne karácsonykor, ne a szülinapja környékén, ne az én szülinapom környékén, és ne is apu szülinapjának környékén tegye, csak nem mertem, hátha hülyén hangzik. (Azóta

Idén 29. alkalommal tekinthető meg. Engem először a rajztanárunk vitt el (osztállyal együtt, nyilván) erre a programra, és a Parlamentnél volt akkor még, de most már évek óta a Nemzeti Múzeumban rendezik meg. 2007-ben voltam utoljára a kiállításon, amikor is enyhe dührohamot kaptam, hogy az egész 2006-os évben tényleg semmi más nem történt, csak az október 23-i balhé, legalábbis semmi másról nem voltak képek, ráadásul három sornyi képaláírásokban volt legalább három súlyos helyesírási hiba, ami szerintem borzasztó igénytelenség egy ilyen eseményen. Idén Livi vetette fel, hogy esetleg elmehetnénk, és akkor mondtam, hogy jó, menjünk, mert gondoltam, nem haragudhatok életem végéig egy kiállításra, és lehet, hogy azóta helyesen írni is megtanultak a szervezők. És tényleg megtanultak. Idén a fő témák az árvíz, az iszapömlés meg a választások lettek, és voltak tök jó képek. Kedvencem nem lett, de azért választottam hármat, ami a többinél talán jobban megfogott. Remélem, nem lesz baj belőle,

Nézem a Titanic filmfesztivál filmjeit, mármint a címeket, és akkor ezt látom: "A Gonosz papaja". Még gondoltam is, hogy egyrészt az nem j, másrészt ez biztos valami vígjáték, és lehet, hogy a gonosz telefontól lopták az ihletet, vagy fordítva. De nem. A film címe az, hogy "A Gonosz papja".

Tomi és Liza értem jöttek a reggeli órám helyszínére 9-re, hogy fél 10-re odaérjünk az orvoshoz, és kezdődhessen a műtét. 9:18-kor a Hungárián haladtunk, és úgy tűnt, lassacskán belefutunk egy dugóba, úgyhogy Tomi megkért, hívjam fel a rendelőt, hogy kb. 5 percet késünk. Fel is hívtam őket. Az asszisztens adta is az orvost, beszéljem meg vele. Mondom, fél 10-re vagyunk beírva, mi a nyűgünk, meg hogy nagyon sietünk. Mire az orvos: - De kedves Luca, 9-re kellett volna jönni. Mire én: - De áttettük az időpontot. Mire az orvos: - Nagyon örülök, nekem nem szólt erről senki. De nekem negyed 11-kor el kell mennem, addig meg nem végeznénk, beszéljenek meg egy új időpontot az asszisztenssel! Úgyhogy újabb próbálkozás holnap reggel 9-kor. Remélem, most már meglesz a műtét, mert a kutyának fáj a lába, és ronda is. Az időpontos kavarás egyébként úgy volt, hogy Tomi felhívta őket kedden kb. 6-kor, megbeszélték ma reggel 9-re a műtétet, Tomi közvetlenül ezután felhívott engem, hogy ez van, mire mond

lábán van egy nagy pukli egy ideje, ami folyamatosan nőtt eddig. Az orvos azt mondta, nem lesz baj, amíg nem fekélyesedik el. Na, ez ma hajnalban megtörtént. Kinyílt a pukli, és szivárogni kezdett belőle valami. El is vittük a kutyát orvoshoz reggel (miután 5 előtt felébredtünk, és onnantól izgultunk fél tízig), ahol is kiderült, hogy ez a pukli egy daganat, amit most már muszáj megszüntetni, de azt csak késsel lehet. Tehát csütörtökön megint műtét. Majd szurkoljatok!

Az egy jó nap volt. Tomi délelőtt átvitt engem meg Lizát anyuékhoz, ott voltunk egészen negyed négyig, aztán anyuék hazahoztak minket, és már jött is Blanka. Elmentünk a parkba, aztán mikor már nagyon fújt a szél, hazajöttünk, és ettünk mindenféle egészségromboló nasst, meg vicces videókat néztünk. Sajnáltam, hogy hazament, no de majd jön legközelebb is :)

"A parlament letette az álláspontját" valami mellett. Igen, ez egy politikus volt.

Ma lenne 106 éves József Attila. Idén sem az ő versét választottam, viszont cserébe kettőt is kiszemeltem, Petőfi két epigrammáját, amiket nagyon szeretek. Mindkettő 1846-ban íródott. "A bánat? egy nagy oceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm." "Nem sűlyed az emberiség! Ilyen gonosz vala rég, Ilyen gonosz már kezdet óta... Hisz különben nem kellett vóna Százféle mesét, Eget, isteneket, Pokolt és ördögöket Gondolni ki, hogy zaboláztassék."

Amikor a kilencedikes diákom panaszkodott erre-arra, az jutott eszembe, milyen jól emlékszem én ezekre a konfliktusokra a saját életemből, hiszen nem is volt az olyan régen. Aztán zuhanyzás közben jöttem rá, hogy én kilencedikes pontosan tíz éve voltam. Ez azért ütött. A tizenhat könyvből, ami a listán szerepel, hazahurcoltam ma négyet, és az a terv, hogy jövő péntekig elolvasom mindet, aztán hazahurcolok másik négyet, amit a következő héten olvasok el, satöbbi. Ez az első négy könyv összesen mintegy 1350 oldal, úgyhogy még nem tudom, mennyire reális a terv. Naponta 200 oldalt kéne olvasni ahhoz, hogy sikerüljön, és ez mind szakszöveg, ráadásul 1200 oldal mindjárt filozófia is, sírok. (Blankától meg ismét elnézést kérek :) ) Na jó, filozófia ugyan, de legalább magyarul. Amúgy Schlegel és Kant, ebből Kantot kicsit kedvelem. A többi, ami meg irodalomelmélet (azt is hogy szeretem...), angolul és németül lesz, ebből a némettől kicsit tartok. Majd meglátjuk. Ugyan azt mondta az oktató, nem

Csütörtökön néztük meg Rékával és Tomival a Magyar Színházban. Felnőtteknek és gyerekeknek szól állítólag. Azért a nézőtér gyakorlatilag dugig volt alsós gyerekekkel, kicsit kellemetlenül is éreztem magam eleinte, és többször eszembe jutott, hogy kellett volna hozni egy kisgyereket alibinek. Az előadás maga nagyon jó volt. Mese Andersenről életrajzi elemekkel. A történet középpontjában áll Andersen, aki színdarabot ír, a meséit meg egy fiókban elzárva tartja, és kicsit mintha szégyellné is őket, sosincs pénze, nem tudja fizetni a lakbért. Hozzá toppan be egy téli napon Gerda, a gyufaárus kislány, aki mezítláb jár, nincs családja, és mindenhonnan csak elkergetik. Amíg egyedül van a nyomorúságos kis szobában, életre kelnek a bábszínház lakói, a táncosnő, Zsófi, Ole és a rendíthetetlen ólomkatona. Tőlük tudja meg a kislány, hogy a Hókirálynő miatt vannak jégszívű emberek, de ha valaki átöleli őt, akkor minden rossznak vége szakad. Gerda vállalja is a küldetést, amit, mint kiderül, éppen a

Majdnem két hete már, hogy elolvastam, de mivel nem tetszett annyira, nem volt kedvem írni róla. Az előzőnél (The Wench Is Dead) lényegesen gyengébb krimi. Alaphelyzet: holtan találnak egy lányt Woodstockban egy kocsma parkolójában, a feje bezúzva, a ruhája megszaggatva, a vizsgálatok alapján meg is erőszakolták. A kérdés, hogyan került Woodstockba Oxfordból (?), ki az a rejtélyes lány, akivel együtt volt az utolsó estéjén, és persze ki ölte meg. A nyomozás közben mindegyik szereplőről kiderül, hogy... hmm... erkölcsben kevésbé erős. Konkrétan mindenkinek szeretője van, a szeretője mellett is tart szeretőt lehetőleg, mindenki mindenkit átvág, és mindenki mindenkinek falaz. Hosszú oldalakon keresztül megy a nyomozás, majd a végén derült égből villámcsapásként a detektív benyög egy nevet, aki addig fel sem merült gyanúsítottként, és igen, ő tette. Az ilyesmit nem nagyon szeretem, így nem lehet együtt gondolkodni a detektívvel. (Nem mintha ügyes lennék, és ki tudnám találni, ki volt, de a

Legalább fél évig.

(sokaknak, köztük nekem is, leginkább Lenke néni) tegnap 93 éves korában elhunyt. Nyugodjon békében.

Ha elfogadtok egy tanácsot, nem felejtitek a gázon kb. 50 percre a tojást és a krumplit. Ellenkező esetben úgy járhattok, mint én, aki egy gyanús robbanásra rohantam ki a konyhába, ahol is a következő kép fogadott: sűrű füst, egy felrobbant tojás sárgája a tűzhely mellett, a fazék alján vastagon korom. Meg egy reggelire váró, enervált kutya, arcán a következő kifejezéssel: "Na, csak ideevett  a fene téged is?" Az első rémület után, hogy oda a fazék, nagyon röhögtem. A kutya kevésbé, mert ő is tudta, hogy a kajáját égettem el. A helyzet azért nem tragikus, hiszen a fazék oldaláról ujjbeggyel is le tudtam húzni a kormot, a lakást meg ki lehet szellőztetni. Viszont a kutya étrendváltása ezzel meg is volt: most pár napig robbantott tojást és héjában sült krumplit eszik majd.

Tele van a hócipőm azzal, hogy egy hete ellepik a körutat az apró üvegszilánkok, amik között nagyon király balettozni a kutyával, meg aggódni, felsértik-e a lábát. Nem telik már utcaseprőre a fővárosnak? (Vagy a kerületnek, ha esetleg az ő dolguk lenne.) Pénteken, amikor jöttem hazafelé a csoportomtól, dugig volt a metró fradistákkal, a Deák téri állomás dugig volt készenléti rendőrökkel, egy nénike anyázott a rendőröknek, amiért nem állt meg a metró a Népligetnél, miközben ő ott lakik, és nem szívesen sétál 70 évesen egy megállót, én meg közben azon tűnődtem, hogy valahol azért csak mutatja a hardcore focirajongók IQ-ját illetve kulturáltsági szintjét, hogy a megállók tele voltak szilánkokra tört sörösüvegekkel meg elhajigált sörösdobozokkal, pedig mindez focimeccs nélküli napokon nem jellemző.

Meg akartam még emlékezni két lényeges évfordulóról, csak mindig elfelejtem. 5 éve műtötték Lizát az emlődaganattal (februárban), és március 12-én volt egy éve, hogy eljöttem a gimiből.

Ma Visegrád közelében, a Mogyoró-hegyen jártunk összesen tizennégyen (plusz Liza), és ültettünk egy hársfát Ibolya néni emlékére. Tomi ötlete volt az egész, anyuékkal közösen szervezték meg, és most ott volt Ibolya néni legtöbb barátja meg az egyik lánya is. Azért volt erre szükség, mert bizonyos okokból kifolyólag őt nem lehet temetőben látogatni, és a barátai szerettek volna egy helyet, ahová ki lehet menni hozzá néha. Ráadásul március 24-én lett volna 54 éves, és arra gondoltunk, lehetne ezt a születésnap köré szervezni. Az erdészet megengedte, hogy ültessünk, megmondták, milyen fát és hová tehetünk, sőt még a gödröt is kiásták, mire odaértünk, pedig arról nem is volt szó. Miután elültették a fát a férfiak, elénekeltünk két dalt, aztán még kicsit ott voltunk, aztán a társaság egyik fele elment kirándulni, a másik fele hazajött – mi ez utóbbiban voltunk most. Az egyik dal A hársa mind virágzik, mert anyuval el szokták ezt énekelni, ha kiránduláson hársfát láttak: A másik a Ho

az élő példa rá, mennyire őrjítő a folyamatos óraállítgatás. Nyárig semmi baj nem volt, éjféltől éjféltől számolta a kattintásokat a statisztika. Aztán jött az óraállítás, és este 11-től este 11-ig tartott a számolás. Most jött a márciusi állítás, és újabban hajnali 1-től hajnali 1-ig tart egy nap. Szegény blog. Végleg elveszítette a fonalat.

hogy egyszer hámozott-darabolt paradicsomot veszek a sima paradicsom kétszereséért. Pedig csak az kellett ehhez a döntéshez, hogy a boltban csak és kizárólag rohadt, helyenként penészes paradicsomot próbáljanak eladni nekem. Egyébként jó lett a ratatouille, kivételesen még vacsorára is az ebédet ettem.

Ha takarítás miatt átmenetileg elveszem a rongyait, akkor is megoldja, hogy legyen mihez bújnia:

A ma délutáni óra után a Corvin felé vettem az irányt, mert kaptam levelet a Hervistől, hozzá kuponokat, hogy ma 4 és 8 között menjek 20%-kal olcsóbban vásárolni. Mivel kell nekem egy úszódressz, hogy járhassak úszni, el is mentem. Felpróbáltam öt fürdőruhát, de egyik sem volt annyira szép, valamint egyik sem volt jó rám. Ez utóbbi volt a nagyobb problémám. Egymást követő méreteknél történt az, hogy a kisebb mindenhol bevágott, leggázabbul a hátamon. Mint valami kötözött sonka, úgy néztem ki. A nagyobb viszont annyira nagy volt, hogy nem lehetett volna benne úszni, mert folyton aggódhattam volna, mikor esik le rólam. Szóval fürdőruhám nem lett. Viszont utána erőt és türelmet gyűjtöttem, és bementem egy ruhaboltba farmert nézni. És akkor mázlim van, hogy találtam megfelelőt, kettőt is. Itt az volt a helyzet, hogy a kisebb jó volt rám, de combban kicsit szűk, én meg láttam a lelki szemeim előtt, ahogy a szokásos egy év helyett egy hét után elszakad, és tudtam, hogy attól nagyon káromkodn

"Nem tudod, hogy lesz-e eső? Hogy lehet ez, Brekikém? Én azt hittem, hogy az időt te irányítod idén!" "Hát igen, no, megteszem én egész évben, mit lehet, de áprilisban az idő, amit akar, azt tehet."