Brecht: Koldusopera

Hétfőn néztük meg Rékával a Tháliában, ezt kaptam tőle szülinapomra. El kellett volna olvasnom harmadévben, de megelégedtem egy viszonylag részletes összefoglalással, mert addigra már nagyon utáltam az egészet, és nem akartam sokkal több időt szánni a németes dolgokra, mint amennyit feltétlenül muszáj volt. (Tulajdonképpen ha valaki szereti a németet, akkor nem szabad német szakra mennie, maradjon inkább műkedvelő.) A darab megtekintése után sem fogom egyébként elolvasni az eredetit, nem érzem a hatalmas késztetést, de egyszer majd talán fogom.

A korról meg Brechtről ilyenekre emlékszem, hogy epikus színház, nagy újítások, például nincs függöny. Az tényleg nem volt. Az epikus színház célja az, hogy a nézőt elgondolkodtassa, mégpedig anélkül, hogy együttérezne a szereplőkkel. Hát, az elméletből kb. ennyi maradt meg. Réka a Koldusoperából írta a szakdogáját, elidegenítő hatásokat kutatott benne, ezért is szerette volna megnézni ezt az előadást, miután két másikat már látott.

A történet dióhéjban arról szól, hogy Peachum, a londoni koldus lánya férjhez megy Bicska Maxihoz, a bűnözőhöz, és mert ezt Peachumék nem hagyhatják szó nélkül, bemártják az ifjú férjet a rendőrségen, és elérik, hogy felakasszák. A végén persze elmarad az akasztás, Bicska Maxi hatalmas vagyont, birtokot és nemesi címet kap a királynőtől a koronázás örömére, de azért már nyakán a hurok, mikor megérkezik a hírnök.

Nagyon tetszett az a megoldás, hogy leeresztettek a színpadra egy vásznat, amin megjelent, melyik felvonás melyik képénél járunk, melyik dalt fogjuk hallani, valamint mi fog történni, aláfestésnek a némafilmekből ismert zongorajáték, amit imádok. Ilyesmire gondolok.

A kiírások közül három kedvencem lett. Az egyik: “Bicska Maxi megérkezik a bordélyházba a lányokhoz, akik majd elárulják.” Ez az elidegenítő effektus egyik példája, hiszen így semmi izgalom nincs a néző számára, pontosan tudja, mi következik. A másik: “Bicska Maxit tehát elfogják és visszaviszik a börtönbe. Most már tényleg felakasztják.” A harmadik: “Jakab a körmét lakkozza. Senki nem törődik vele. Kicsit útban van.”

A képek közül egy abszolút kedvencet választottam, mégpedig Bicska Maxi első letartóztatását. Lassított felvételként mozognak a színészek, így a verekedés különösen vicces jelenetté válik. A legkevésbé az utolsó kép tetszett, ahol is legalább tíz percen keresztül áll Bicska Maxi a bitón, mindenki körbetáncolja és körbeénekli hatszor, mire megjön a hírnök, és kiderül, hogy a végén még fel sem köti. Engem teljesen sikerült egyébként elidegeníteni, ugyanis egy cseppet sem bántam volna, ha tényleg felakasztják, nem éreztem volna együtt vele.

Az egész persze társadalomkritika, nem is burkolt vagy finomkodó. Emiatt állítólag az első előadásokról a közönség nagy része kivonult a szünetben. Vicces módon most is volt, aki nem jött vissza a második felvonásra, és sokaknak nem tetszett, amit láttak. Én a magam részéről nem éreztem fantasztikusnak, de azért ha pontozni kéne, mint a molyon a könyveket, ötből négyet kapna.