Andersen, avagy a mesék meséje

Csütörtökön néztük meg Rékával és Tomival a Magyar Színházban. Felnőtteknek és gyerekeknek szól állítólag. Azért a nézőtér gyakorlatilag dugig volt alsós gyerekekkel, kicsit kellemetlenül is éreztem magam eleinte, és többször eszembe jutott, hogy kellett volna hozni egy kisgyereket alibinek. Az előadás maga nagyon jó volt. Mese Andersenről életrajzi elemekkel. A történet középpontjában áll Andersen, aki színdarabot ír, a meséit meg egy fiókban elzárva tartja, és kicsit mintha szégyellné is őket, sosincs pénze, nem tudja fizetni a lakbért. Hozzá toppan be egy téli napon Gerda, a gyufaárus kislány, aki mezítláb jár, nincs családja, és mindenhonnan csak elkergetik. Amíg egyedül van a nyomorúságos kis szobában, életre kelnek a bábszínház lakói, a táncosnő, Zsófi, Ole és a rendíthetetlen ólomkatona. Tőlük tudja meg a kislány, hogy a Hókirálynő miatt vannak jégszívű emberek, de ha valaki átöleli őt, akkor minden rossznak vége szakad. Gerda vállalja is a küldetést, amit, mint kiderül, éppen abban a szobában kell teljesítenie karácsonykor. Igen ám, csakhogy Andersen darabját végre elfogadják a színházban, és akkora összeget kap(na) érte, hogy azonnal elköltözne, és akkor vinné magával Gerdát is. Csellel maradásra bírják Gerda és a bábok. Karácsonykor létrejön a nagy találkozás, csak kicsit másként alakul, mint ahogy azt a cselszövők elképzelték: Gerdának a Hókirálynővel kell mennie. Andersen végül híres lesz, de nem a színdarabbal, hanem a meséivel, és elköltözik a kis szobából, de azért megadatik neki a búcsú Gerdától.

A színészek nagyon jók voltak. Én Auksz Évát, aki a táncosnőt játszotta, egyre jobban szeretem, és most, hogy utánaolvasgattam, kiderült számomra, hogy ő az egyetlen a színháznál, akinek nincs színész végzettsége, sosem tanulta a színészmesterséget iskolában. Nála ez tehetségből működik, ami szerintem nem semmi, akkor sem, ha régen mindenkivel így volt. A másik, ami nagyon meglepett, hogy a Gerdát játszó színésznő nem huszonéves, hanem 37. Az a nem semmi, hogy simán hihetően alakította a kb. nyolcéves gyereket, én ledöbbentem.

A másik, ami tetszett, a közönség. Édesek ezek a kicsi gyerekek. Pl. az egyik jelenetben mondja Gerda: "Nézd! Egy hullócsillag!", mire az egyik gyerek mögöttünk: "Hol?", mire az összes gyerek egyszerre hátrafordul, és keresi a hullócsillagot ott, ahová Gerda mutatott. Aztán mikor a Hókirálynő viszi Gerdát, emelkednek felfelé, azt kiáltja az egyik kislány: "Neee!" És az egésznek a legvégén az egyik mögöttünk ülő kisfiú következőképpen tör ki: "Hát ezt érdemes volt megnézni! Ez az igazi mese! Ez a világ legjobb meséje!" Ez utóbbi egészen meg is hatott. Jó, hogy így tud lelkesedni egy történetért.



Mindenképpen érdemes megnézni, pláne, ha akad egy kiskorú a közelben. Én következő lépésként a könyvet fogom elolvasni, remélem, az is jó lesz.