Doktori és kavarás

Andi néni nagyon rendes volt, és beprotezsált a fordítók vezetőjéhez, mert azt szerettük volna mindketten, ha már a fordítóknál lettem volna másodéves. A terv nagyon jónak tűnt, és még a vezető is azt mondta, minden oké, átvesz másodévre, csak kicsit kemény lesz a következő két félév, amikor bepótlom az idén kihagyott tanegységeket. Az egész onnan jött egyébként, hogy én eleve a fordítóknál szerettem volna doktorálni, de pont abban az egy évben, mikor én felvételiztem, nem indult a programon új évfolyam, így kényszermegoldásként Andi néni megtalálta nekem az irodalmárokat, mivel náluk is lehet műfordítással foglalkozni. Nem is lenne semmi baj, ha nem kéne filozófiát meg irodalomelméletet olvasni nagy mennyiségben, de kell, és az nekem nagyon nehéz. Valamiért nehezebben bírom az irodalmár belemagyarázásokat, mint a nyelvészeket (mínusz kognitív nyelvészet, ugye). Na, szóval mondta a fordítók vezetője, hogy minden nagyon jó lesz, de azért hívjuk fel a felvételi osztályt (vagy mit), hogy az ottani atyaúristen szerint lehet-e ilyet. Fel is hívta, meg is lett a válasz fél percen belül: nem lehet. Kutatási terv újraír, erkölcsi bizonyítvány kikér (3000 Ft), jelentkezés felad (9000 Ft), felvételire elballag (bár azt mondta a hölgy, garantálja a felvételt), első évfolyamot újrajár, plusz 180 ezret befizet. Hát, őszintén szólva ez nem tűnik akkora üzletnek. Lehet, hogy akkor már jobban megéri kibírni a filozófiát meg az irodalomtörténetet, és titokban reménykedni, hogy nem támad rám alattomosan egy kis kognitív nyelvészet, mert az üldöz még kitartóan a filozófián kívül. A hölgy eléggé meglepődött a fentiek hallatán, többször elmondta telefonon és nekem is, hogy ő ezt nem is tudta, ez szerinte eddig nem így volt, de a lényeg azért csak az, hogy most viszont így van. Pedig milyen jó lett volna. De így valószínűleg maradok a fenekemen. Végül is Andi néni a konzulensem, mi kellhet még. Egyébként ő is megdöbbent a hírtől, aztán kicsit kiakadt, hogy ez milyen hülyeség már, hát egyetértek, tényleg az. Mindenesetre ő is azt mondta, lehet, hogy jobb lenne akkor maradni.

Először szomorú voltam, mert már egészen beleéltem magam, hogy másodéves fordítóéknál leszek, de aztán felvidított az a gondolat, hogy legalább megpróbáltuk. Úgyhogy most aztán újult erővel vetem bele magam az utolsó Pán Péter-fordítás olvasásába, egy másik fordítójának meginterjúvolásába, egy tanulmánykötet recenzálásába, a nyári konferenciára való készülésbe, valamint az irodalomelméleti és filozófiai szövegek olvasásába.