LizaGazdija

Észak-Korea tényleg tiszta 1984. Ez a történet is ezt mutatja. Szegények. Ahelyett, hogy valami kitüntetésben részesültek volna, amiért kijutottak egyáltalán több évtized után. Vagy az már korábban megvolt?

"Gyermeked lesz, mielőtt megtudnád." Egyrészt szerintem a "before you know it" az "mielőtt annyit mondanál, hogy fapapucs", másrészt meg most már nem kérdezek tőle semmit. Másoknak mindig mást mond, nekem meg csak nyomja ezt a témát. Cöhh-cöhh.

Ma olyan körlevelet kaptam, amivel nem tudok mit kezdeni. Az Oktatási Minisztérium (ilyen amúgy már nincs) szeretne adni laptopot annak, aki minimum X embernek elküldi ezt az emilt. Ez már eleve tök bugyután hangzik, és még nem tartunk a legjobb résznél. A levélbe valaki már korábban beírt egy linket, meg egy megjegyzést, hogy hoax. A linken szépen elmesélik, hogy igen, szokásos átverés, ne küldje tovább senki, köszi. Az e-mail ezzel a megjegyzéssel még mindig ment jópár kört. Erre most mit lehet mondani?

Van-e valaki, aki hétfőn 14:15-kor szívesen nézne Sherlock Holmest (Robert Downey Jr. és Jude Law főszereplésével) az Urániában 600 Ft-ért? És valaki, aki kedden 13:30-kor ugyanitt, ugyanennyiért megnézné a Komfortos mennyországot?

minden mennyiségben a fejemen. És még így is kellemetlen. A fejemet nehezen tudom forgatni, csak semmi hirtelen mozdulat, mert nagyon fáj az állam. Már most értem, Liza miért szedte ki magának a varratot - gusztustalan érzés, hogy cérna van a számban. Pedig jövő csütörtökig ott kell lennie. A műtét hatására egyébként úgy döntöttem, Lizát egyelőre nem műtjük. Nem tudok most vele külön foglalkozni, pláne nem tudok lehajolni hozzá meg ilyenek. Úgyhogy ma kapott két antibiotikumot injekció formájában, holnap kap még kettőt, aztán meglátjuk. Amúgy sajnál engem, sokszor idejön hozzám megnézni, minden oké-e :) A reggeli órán kaptam egy üveges kólát a cég hűtőjéből, azt szorongattam a fejemre, egy óra alatt kellemes meleg lett. Azt hittem ugyanis, hogy kibírok két órát jég nélkül, de nem. Úgyhogy a délutáni óra legfontosabb előkészületeként beraktam fél liter vizet a fagyasztóba, és azt viszem magammal. Akár hülyén néz a csaj, aki ma jön hozzám először, akár nem, akkor is ez lesz. Kell az a ny

A műtét utáni két órán belül majdnem begyalogoltam egy kocsi alá (mert azt hittem, másik irányból egyirányú az utca, miközben meg nem), a gyógyszertárban és a boltban is majdnem elhagytam a bankkártyámat, és kétszer is előfordult, hogy nem tűnt fel, hogy teljesen nyitott táskával sétálgatok az utcán. Nagy öröm volt, mikor hazaértem. Egyelőre úgy tűnik, nem hagytam el semmit, illetve nem loptak ki a táskámból semmit. Nagy szerencse. Közben megpróbáltam enni mégis, és hát nem volt könnyű. Eléggé fájt, pedig csak egy bolti pudingot próbáltam benyomni. Utána különösen ajánlatosnak éreztem a jeget a képemre nyomni, és az eddigi tapasztalatokkal szemben segített is. Vicces módon most legjobban az állam fáj. Az vigasztal, hogy ha eltört volna, annak hangja lett volna.

Megvolt a műtét. Délre átjött Blanka. Arról volt szó, hogy a Móriczon találkozunk, aztán Tomiéknál ebédelünk, de nem volt különösebben jó kedvem a reggeli állatorvosos dolog miatt, és úgy éreztem, nincs kedvem elmenni itthonról. Ezért felhívtam Blankát, nem jönne-e inkább ide, és akkor nem pizzát ebédelünk, hanem sült húst rizzsel. Beleegyezett. Beszélgettünk, ebédeltünk, aztán fél 2 után útra keltünk. Úgy kezdődött, hogy vagy egy órát vártunk, mire behívtak. Az orvos egyetlen kérdést sem akart hagyni feltenni, de azért én erőszakos voltam, és igenis kérdezgettem, hogy felír-e fájdalomcsillapítót, tudok-e holnap beszélni, és muszáj-e ez az egész, mi lenne, ha betömné inkább. Mosolygott rajtam egyet, hogy inkább vegyük ki azt a fogat, majd betolta a számba a tűt, és kaptam jó kis érzéstelenítő szurit, felét ínybe, felét meg nem is tudom, hova. Aztán átküldtek a műtő elé várakozni. Ott még kb. 20 perc telt el, mire behívtak. Rossz volt, hogy ott már egyáltalán nem hagyott kérdezni, ahogy

Lizából pár napja folyik valami fehéres váladék, és mivel ezt abnormális történésnek minősítettük, ma reggel 9-re elvittük az állatorvoshoz. Az orvos megnézte a váladékot, ami genny, felfedezte, hogy Lizának van teje, aztán csinált egy ultrahangot, ami szerint megint gyulladásban van a méhe. Két lehetőség van: műtét vagy nem műtét, hanem gyógyszer. Ha nem műtét, akkor nincs műtéti kockázat a legalább 16 éves kutyánál, viszont élete végéig ezt fogjuk játszani: tüzel, begyullad, antibiotikum, gyulladás elmúlik, két hét múlva tüzel, begyullad, és így tovább, amíg csak él. Most azért folyik belőle a genny, mert nyitva van a méhszája. A kezelőorvos szerint nem kizárt, hogy legközelebb, amikor begyullad a méhe, a méhszáj nem nyílik ki, a genny gyűlik, nem lesz semmi jele, hogy valami nem oké, és akkor vesszük észre, hogy baj van, amikor kireped a méhe, és megtelik a hasürege gennyel, ami sokkal nagyobb gáz, mint most kivenni a méhét. A főorvos, aki megkukkantotta Lizát az ultrahangozáskor, a

11 körül jött Réka, aki utoljára másfél éve járt nálunk. Felköszöntöttük a szülinapja alkalmából, ami majdnem egy hónapja volt ugyan, fel is hívtam akkor, de most találkoztunk azóta először. Kapott egy Toy Story-s egérpadot, merthogy még a szülinapja előtt pár héttel azt mondta, nagyon tetszett neki a Toy Story 3, én meg még aznap teljesen véletlenül rábukkantam erre az egérpadra egy reklámújságban. Nem is vesztegettem az időmet, azonnal lecsaptam rá. Aztán meg csináltam neki egy filcvirágot, hasonlít Blankáéra, csak más a színe, és ez valamiért bólogatós virág lett, fene tudja, mi lehet az ok. Aztán megnéztük a nápolyi képeket, meséltem neki, és kicsit olyan volt, mint régen, amikor a nyaralásunk után összeült a két család, és megmutattuk egymásnak a képeket meg elmeséltük az élményeket. Hát igen, ilyen sem mostanában volt utoljára, és abban a formájában már nem is lesz többet, mert Ibolya néni már nem jön többet :( Réka október elején megy Berlinbe fél évre Erasmusszal, és meghívott

Ma megint megláttam egy ismerős falán az alkalmazást, megint lecsaptam rá, és megint ez jött ki: "Nagyon hamarosan gyerekeid lesznek." Paul, a polip, kérlek, ne szuggeráld!

Annyira rágörcsöltem este, hogy felébredek-e hatkor (főleg az éjfélig olvasgatás miatt), hogy éjjel kb. négyszer ébredtem fel, majd 6-kor a telefon első csörrenésére már kint is voltam az ágyból. Ez talán azért túlzás. Úgy tűnt, hogy a villamospótló busz így 7 körül simán jól halad a Móriczig, nem kell hajnalok hajnalán indulni a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Na meg azért sem olyan jópofa, mert általában fél 8 előtt senki nem érkezik meg a csoportból, így nem tudok pl. leülni a teremben, hanem az iroda előtt, de azért fedett helyen, várok minimum félig. Ma szerintem csak azért volt mázlim, mert a csoporthoz csatlakozott egy lány, aki már negyedkor ott volt, és beengedett :)

néha azért fura. Megkérdezte tőle egy idős nőismerőse, mielőtt Stockholmba ment volna agyműtétre, nem drága-e ez az út. (Pestről Bécsbe egy vonat, Bécsből Berlinbe még egy, Berlinből Malmöbe egy harmadik, majd Malmöből Stockholmba egy negyedik - mindezt másfél nap alatt, tyúktojásnyi agydaganattal, félvakon, ráadásul úgy, hogy már ura sem volt a testének.) Erre a szellemes válasz: "Odafelé elég drága, de visszafelé apró dobozban hoznak - az urna, úgy tudom, vámmentes." Persze nem baj, ha az ember megőrzi a humorérzékét válsághelyzetben is. Meg ki tudja, meg kell-e kérdezni az idős nőismerősnek, drága-e az út. Mindenesetre ez a poén azért fura.

Összesen 12 napja vagyunk itthon, de még mindig csak az első két napot írtam meg. Esküszöm, megírom most már a többit is. Eredetileg ma este akartam, aztán rájöttem kora délután, hogy nekem még két egység ajándékot le kell gyártani, valamint egy egység angolt meg kell tervezni, úgyhogy ez a szép terv ugrott. A kreatívkodásba azért az belefért, hogy lemenjek fagyiért, ezt hozzá kell tennem. Imádom a citromos fagyit. Muszáj volt ennem. És az még milyen vicces, hogy 21:51 van, fél 7-kor kelek (ilyen már időtlen idők óta nem volt), fél 8-kor tanítok, de óratervem még nincs, csak egy megnyitott tankönyv a képernyőn kb. egy órája, és kedv sincs, se a tervezéshez, se a reggeli órához. Összekapom magam most már, remélem, bár még mindig adódnak gondjaim azzal, hogy milyen nap van meg hányadika, így minden reggel totál dezorientáltan ébredek, néha azon is el kell gondolkodnom, hol vagyok. (Továbbá pillanatok alatt felejtem el, hová tettem le tárgyakat, ami állati bosszantó, de eddig még nem hagy

(Ahány ház, annyi szokás.) Az én házam az én váram. Mindenki a maga háza előtt söpörjön.

Hazajöttek anyuék Nápolyból. Elhoztuk őket a reptérről, otthon Nagyi már ebéddel várta őket. Hazafelé, ebéd előtt, közben és után meséltek mindenfélét, a konklúzió nagyjából az, hogy gyönyörű helyeken jártak ők is (egyáltalán nem ugyanott, mint mi), de Nápoly sok szempontból tragikus. Megmutatták, kinek milyen szuvenírt hoztak. Ők főleg Sorrentóban szerezték be az ajándékokat, így ők nem csokit hoztak, hanem tárgyi emlékeket. (Amalfiban nekem volt egy olyan érzésem, hogy ott kéne vásárolni, mert Nápolyban nem nagyon van mit, no de... :)) Tomi kapott tőlük egy konyharuhát, amin megtekinthető a limoncello receptje, valamint egy kerámia nyelű pizzaszeletelőt, nagyon szép. Én kaptam egy lávakő nyakláncot a Vezúvról, egy kis darab lávakövet ugyanonnan, valamint egy Pulcinellát. Mi senkinek nem hoztunk ilyet, mert nem tudtuk, ki ez a fura figura, aki ül egy paprikán, és álarcot visel. Miután a betlehemesek utcáján az egyik eladó azt sem tudta, kicsoda Pinokkió (esetleg át akart verni...), er

Ilyet hozott haza Tomi a munkahelyéről, ahol kapta valakitől. Mondta, ő megkóstolta még bent, és szerinte egyértelmű, hogy ennek rózsaszín Barbie-fing íze van. Ez annyira valószínűtlenül hangzott, hogy azonnal megkóstoltam, hiába volt már este 11 óra. És már értem, mire gondolt. Dr. Pepper azóta ott figyel a hűtőben, és nincs erőm meginni.

Amikor majd már vehetek könyvet, a következőket biztosan be fogom szerezni: Kacérkodom még a gondolattal, hogy ezeket is megrendelem velük együtt: Ez persze még sokára lesz, még bőven van mit olvasnom :)

Most voltam először moziban egyedül. Nem is volt vészes, ezt is meg tudnám szokni, bár szerencsére nem kell. Aki nem látta a filmet, de még megnézné, az ne olvassa ezt el! Eddig jó kritikát még nem olvastam, jó véleményt nem hallottam róla. A Magyar vándor esetéből viszont azt tanultam, hogy mások véleményét meghallgatom, majd aztán megtekintem, ha amúgy érdekelne, és akkor lesz saját véleményem is. (A Magyar vándort ízekre szedték, hogy az milyen szar film, ezért nem is mentem el megnézni. Aztán tévében láttam, és azóta is az egyik kedvencem. A port.hu fórumán vannak azért súlyos arcok meg súlyos vélemények, most így elsőre ezen tátottam el legjobban a számat: “Hülyének állítják be a magyarokat, és a legdicsőbb dolgot, a honfoglalást…” Erről azonnal eszembe jutott egy másik, a hircsarda.hu-n olvasott vélemény: “Szar lehet neked humor nélkül élni.”) Az általam olvasott kritikákkal egy dologban értek egyet: Jude Law tényleg nem kellett volna ide, nem illik bele a történetbe, a hangulatb

nem szeretném, ha minden iskolában kötelezően kint lenne a Hiszekegy, mint 1920 és 1945 között. Meg azt sem szeretném, ha olyan emberek, akiknek ilyen ötletei vannak, parlamenti képviselők lehetnének, de mint annyi mindenbe, ebbe sincs beleszólásom az egy szavazatomon kívül.

Lefényképezték Borneón egy száz éve kihaltnak hitt vidrafaj egyik képviselőjét a cikk szerint . Ennek örömére gyorsan szervezkedni kezdtek, hogy megóvják a kihalástól. Az a tény, hogy száz évig kihaltnak hitték, miközben él és virul, nem arra utal, hogy köszöni szépen, nincs szüksége az emberekre?

volt egy időszak, amikor A muzsika hangja nagyon nagy kedvenc volt, nagyon sokszor megnéztem, és úgy általában: imádtam. Ebben az időszakban támadt az az ötletem, hogy meg kéne érteni, pontosan mit is énekel Julie Andrews a Favorite things című számban (mert angolul még nem tanultam, illetve az időszak vége felé éppen csak másfél éve), és azokat a tárgyakat/embereket/állatokat, amiket említ a szöveg, meg kéne hímezni, így kialakulna egy falvédő, és ki lehetne tenni a szobámban, hátha akármilyen rossz kedvből is jó kedvet tudna csinálni. Most így utólag úgy érzem, nem lett volna varázsereje, mert rendkívüli módon el tudok borulni kedvileg, de esetleg érdemes lenne mégis kijegyzetelni azt a dalt, és kis képeket hímezni az említett dolgokból, azokat meg egy majdani, esetleges gyerekszobába kifüggeszteni. Szerintem szép lehetne.

Az elkészítése egy egész napot felvett, bár ténykérdés, hogy nem nonstop elfoglaltság volt, közben tudtam ebédelni, mosni, teregetni, sőt fórumot olvasni is, többnyire a decoupage ragasztó száradási idejében. A végeredmény nekem annyira tetszik, hogy már majdnem oda sem akarom adni. Pedig se a festés nem volt jó jel, sem az, hogy az egyik első felragasztott képecske lazán hozzáragadt az ujjamhoz, majd nemes egyszerűséggel elszakadt, és csak apró cafatokban jött le a ládáról. Ha találnék neki funkciót, biztos, hogy vennék egy ládát magamnak, és megcsinálnám ugyanilyenre, vagy nagyon hasonlóra. De majd jön Tomi, és ítéletet mond, az ő véleményére nagyon kíváncsi leszek. Az ajándék amúgy még egy részből áll, amit majd festeni kéne (kellett volna ma...), ezért nagyon örülök, hogy vettük nekem azt a 10 darabos sünis temperát. Már csak egy ecset kell meg fél óra türelem önmagammal szemben, és remélhetőleg csodaszép második ajándék kerekedik a dologból. Majd ha már az ünnepelt, aki egyébként

Mivel a faanyagot sikerült jól látható helyen elrontani, muszáj volt faltól falig beteríteni szalvétával a tetejét. Ez mostanra lett meg. Elsőre elég furcsának éreztem, de ahogy szokja a szemem, egyre inkább meg vagyok elégedve vele. Azért majd Tomi mint tesztközönség megmondja, mi a véleménye, és ha szerinte nagyon durva, és ezt inkább neee, ajándékba neee, akkor megvan az első decoupage, amit magamnak készítettem. Ebben az esetben holnap visszamegyek a hobbiboltba, beszerzem a hozzávalókat, és nekikezdek újra. Szokták mondani, hogy minden rosszban valami jó, ebben a szellemben ragasztgatok tovább.

Dél körül megszűnt a 7 óra 5 perc óta tartó konstans légkalapácsolás. Így a környékbeli családok már csendben fogyaszthatják el a vasárnapi ebédet, igaz, a szemük kicsit karikás, mert extra korán keltek ma :D Gondoltam, mivel ma és holnap is egyedül leszek itthon, ilyenkor kell lecsót főzni, amit Tomi nem szeret. Ha a környéken található két darab (elvileg...) vasárnap is nyitva tartó zöldségesből legalább egy nyitva lett volna délelőtt (10 után voltam lent), vagy ha a közeli élelmiszerboltban nem 90 Ft/darab áron kínálnák a paprikát, meg is valósult volna a terv. Tudom, tudom, nem vasárnap délelőtt kell paprikát kajtatni, hanem legkésőbb szombaton. Az igazán szép a dologban az, hogy szombat délután voltunk is az Europark Intersparjában, ahol valamivel kevésbé sokkoló áron lehetett volna paprikához jutni, ha nem szombat este ötlöttem volna ki ezt a lecsós dolgot. Persze semmi vész, ma rántott májat ebédeltem, holnap meg már csak nyitva valamelyik zöldséges, és akkor még mindig csinálha

7 óra 5 perckor elkezdődött a vasárnapi program. Légkalapáccsal verik szét a villamospályát az ablak alatt. Igen, 7 óra 5 perc óta. Én egészen 7 óra 37 percig azt álmodtam, hogy valami feladatot kell megoldanom terepen, és közben mindig egy kis lyukon látni, ahogy a műanyag szék pörög bele a földbe irtózatos hanggal, még valami neve is volt, talán fray. Aztán Tomi felhívta a BKV-t, hogy ezt hogy a halálba képzelte a kedves alvállalkozó vasárnap hajnalban, és arra felébredtem én is. Egyébként erre a zajra Liza is felkelt, ez pedig 16-17 éves önmagától nem kis teljesítmény. A kedves alvállkozónak azt üzenem, hogy a jó édes anyukája ablaka alatt buzgólkodjon így egy hónapig minden reggel. Mert ha jól értem, most ez következik, hogy augusztus 19-ig minden reggel erre kelünk.

Van esetleg valaki, aki most hétfőn, 26-án megnézné velem 17:00-kor az Európában a Doctor Parnassust 500 Ft-ért? És olyan akad, aki kedden 20:30-kor az Európában 900 Ft-ért (vagy ha diák, 700-ért) vagy következő hétfőn 12:30-kor az Urániában 600 Ft-ért megnézné velem a Komfortos mennyországot? Légyszi, légyszi!

A tegnapi 5 óra délutáni-kora esti alvás után további 10 órát sikerült aludnom, így a mindenféle szöszmötöléssel és készülődéssel együtt is csak negyed 1-kor tudtunk elindulni itthonról. Megállapítottuk, hogy tök jó ez a villamospálya felújítás, csak azt nem gondolta végig senki, hol fognak parkolni a körúton lakók, ha a szélső sávból buszsávot csinálnak, a mellékutcákban meg eddig is fullon volt minden. Tulajdonképpen mindegy is, hétfőnél korábban nem lesz kocsi, de én valahogy arra gyanakszom, hétfőn sem. (A legutóbbi "3 nap alatt elkészül" kezdetű történet vége két hét javítás lett, de nem akarok károgni.) Elmentünk Nagyihoz, vittünk neki vizet meg kólát (én tegnap ehelyett szúrtam be az alvást), kaptunk gulyáslevest meg dinnyét (ez utóbbi nem volt jó, de érdekes módon idén még nem ettem finom görögdinnyét egyszer sem), aztán beszélgettünk, mesélt a gyerekkoráról, megtudtam, hogyan ismerte meg Tatát (nem annyira romantikus, mint inkább fura körülmények között), aztán eljöt

150 éve, hogy megszületett Alfons Mucha. A Google így ünnepel: Én meg ezt tenném hozzá: meg még ezt:

akkor lett sztár, amikor a foci VB minden meccsének megjósolta az eredményét, és minden jóslata be is vált. Csatlakozott az olyan nagy emberekhez, mint Fészbukosz, az ókori görög filozófus, és most már neki is van saját alkalmazása a Facebookon, aminek lényege, hogy megjósolja, mi fog történni veled. Nekem a következőt jósolta: "Nagyon hamarosan gyerekeid lesznek." Egy kérésem lenne: hadd ne legyenek ikrek! Milyen snassz lenne már, egy házban két ikerpár, ráadásul mindjárt két szomszédos lakásban, meg aztán idegbajt sem szeretnék kapni. Bár tény és való, hogy kettőből nagyobb eséllyel lenne az egyik lány. Hmm, azért inkább mégsem.

Állítólag itt éjfélkor olyan vihar és lehűlés volt, hogy ihaj, csak valahogy elkerülte ez a figyelmemet. Pedig iszonyú jó lenne most már valami emberi időjárás legalább néhány napig... Délután az idegbaj elkerülésére délután fél 3-tól este 8-ig öt órát aludtam két részletben, és azóta mérsékelten vagyok ideges. Azért még mindig az vagyok kissé, mert eszembe jutnak egy "barátnővel" történt délutáni beszélgetés részletei, és akkor elfut a pulykaméreg, de próbálom türtőztetni magam. Például most megint elmegyek aludni.

Hát én erről az összeesküvés-elméletről még életemben nem hallottam, pedig milyen érdekes is!

Én annyira dühös vagyok, hogy ennyire még talán soha. Meg csalódott is. Egyértelművé vált, hogy kiállást magam mellett nem is kell várni, ugyanis ebben a történetben is én vagyok a hülye, mit rinyálok annyit, mi ez a dráma, ésatöbbi. És a drasztikus is én vagyok. Meg még a rendetlen, aki soha semmivel nem készül el, na az vagyok még én. A pihenése istenien alakul. Bevállalt a hétre két darab Pest-Hévíz-Pest túrát, miközben mindig mondja, milyen hülye hangja van a kocsinak. Hát, a második Hévíz-Pest útvonalon a kocsi köszönte szépen, és megállt pihenni. Úgy végleg. Mondta is Tomi, hogy ne nagyon várjam, nem érdemes. Hiszen szabadnapja van, az a hazajövetelünk óta ezen kívül pontosan kettő volt, de sebaj, biztosan lesz majd még máskor is. Csak nehogy holnapra valami programot csináljunk, nehogy ne tudja kipihenni magát véletlenül. A delfint egyébként majd ragasztjuk, úgy egy hete. A gerincemben futkározik a düh, hogy egészen pontosan fogalmazzak. A gerincemben érzem. Én ilyen dühös még t

Öt éve ilyenkor lényegesen jobb volt a kedvem, mint most.

nagyon érdekesen sikerült. Kezdődött azzal, hogy Tomi ma dolgozott, így eleve külön "ünnepeltünk". Én megbeszéltem Blankával, hogy találkozunk 1-kor a Móriczon, elmegyünk Tomiékhoz pizzázni, majd átjövünk, és itt beszélgetünk. Már éppen kezembe vettem a telefonomat 12:26-kor, hogy beteszem a táskámba, majd elindulok, amikor is csörgött a telefon. Nagyi volt az: kinyitotta a konyhában a csapot, és most nem lehet elzárni, ömlik a víz. Mondtam, hívok egy szerelőt. Mondta, jó, de a legjobb az lenne, ha át is mennék. Mondtam, most nem tudok, épp indultam el itthonról, de hívom a szerelőt, és aztán délután, kora este átmegyek. Mondta, jó, de inkább most, amikor a szerelő is. Mintegy negyed óra alatt szereztem szerelőt, aki mondta, hogy minden okés, egy órán belül a címen van a kollégája. Ekkor felhívtam Blankát, és bár eléggé égett a pofám, megkérdeztem, mi lenne, ha nem pizzázni mennénk, hanem Nagyihoz, és várnánk vele a szerelőt, na meg megpróbálnám elzárni a főcsapot, hátha nem

ezt a napot Schaffhausenben töltöttük: Ezt a napot jelöltük ki a kapcsolatunk kezdetének. Ez azt is jelenti, hogy ma öt éves a kapcsolatunk.

Reggel korán keltünk, reggeli után bevásároltunk mindenféle földi jót az állomástól pár sarokra lévő Supero elnevezésű boltban, ami a recepciósok és a tourist informationös csaj szerint Nápoly egyetlen élelmiszerboltja, ami elég szomorú lenne, ha így lenne, mert egy kalap sz*r kb. Hűtött italt ne keress, legfeljebb kólát, abból is három fél literes flakon van összesen, jégkrémet hatosával összecsomagolva tartanak, csoki nuku (mivel Nápolyban többnyire szuvenír nuku, maradt ötletnek a csoki, de itt még az sincs, hallod, csak az Auchanban, ami szintén külön történet, mégpedig a hetedik napé), mást meg gyakorlatilag nem árulnak. Miután kijöttünk onnan, elsprinteltünk a Circumvesuviana végállomására, hogy akkor megyünk Herculaneumba és a Vezúvra. Az állomásra fél 9 körül érkeztünk, és azt láttuk, hogy minden kassza zárva. Furának fura volt, de mivel volt Artecardunk, tehát jegyet vennünk nem kellett, elindultunk a vágányok felé. Ekkor jött oda mutogatva egy olasz bácsi, hogy oda ne menjünk

Megnéztük ezt is. Az előzetesek közben megállapítottuk, hogy mostanában normális filmet már nem gyártanak. Három filmet is hirdettek, volt köztük a Kutyák és macskák, Az őrzők meg a Narnia legújabb része. Ja, meg valami Levegőhajlító vagy mi, akkor az már négy. Egyik gagyibbnak tűnik, mint a másik. A Narnia mondjuk érdekel, de hogy nem szinkronosan fogom megnézni, az már most biztos, de az is lehet, hogy nem nézem meg sehogy, hanem majd egyszer, amikor már elolvastam a felhalmozódott könyveimet, megveszem a könyvsorozatot, aztán elolvasom. A Shrek 4 nem volt jó, egyikünknek sem tetszett. Nem nagyon vannak benne poénok, a sztori kicsit erőltetett, valamint durva logikátlanságok vannak a végén. Persze a rózsaszín masnis, 30 kilós Kandúr aranyos, de kb. ennyi. Sajnálom, főleg azért, mert már a harmadik rész sem tetszett. Ráadásul az előbb kerestem képet a filmből, véletlenül melléütöttem, így arra kerestem rá, hogy Shrek 5, és kiderült, hogy olyan is lesz, egyes hírek szerint már kész

Eltört a delfin, amit Katáéktól kapott valamelyikünk a legutóbbi szülinapjára, az ablakba kell rakni, és akkor biztosítja a családi harmóniát. Vajon azért bomlott meg a családi harmónia, mert kikerült az ablakból, és az összetörése azt jelzi, hogy jön még a mostani dolgoknál rosszabb is, vagy csak szimplán felvette a fonalat, reagált a lelkiállapotomra, és ezért tört el?

Érdekesnek találom azt a jelenséget, hogy ha Szávay Ágnes kiesik valamilyen tornáról, tele van vele a sajtó, hogy milyen egy nyominger alak már ez, még tornát nyerni se tud, pfujj. Ha azonban megnyer egy tornát, akkor azt elintézzük egy három mondatos hírrel, semmi "zseni vagy, Ágika", esetleg egy "örülünk a sikerednek". Vajon attól van ez, hogy "magyar vagy, ezért aztán az a minimum, hogy mindenhol nyersz, különben mi, a többi magyarok, szégyellni és cseszegetni fogunk"? Vajon más országban is így megy ez, vagy máshol a vert sereget is lehet azért szeretni?

Terry Pratchett első könyvét olvasom tök véletlenül. Tényleg véletlen, ez az egyik olyan könyve, amire a rendkívül olcsó online boltban csaptam le nagy lelkesen. 17 évesen írta, 43 évesen részben átírta, az átírt verziót adták ki 1992-ben. Ez még nem Discworld-történet, de szintén fantasy. Az benne a fura, és ezért nem is nagyon tetszik, hogy nem Terry Pratchett megszokott stílusában íródott - nem humoros. Lehetne akár az is, de valahogy nem jól süti el a poénokat. Van például egy jelenet, amelyben valaki tiltakozni akar valami ellen, de csak annyit mond, "Well...", majd a mesélő szerint: "It was a deep 'well'." Értem, hogy szóvicc, de valahogy az jutott eszembe: laaame. Teljesen az a benyomásom, hogy jól elkülöníthető, mely részeket írta 17, melyeket 43 éves fejjel, jópár Discworld-történeten túl, és szinte látom lelki szemeim előtt, a nem túl kidolgozott, nem túl humoros, de annak szánt részeket hogyan írná meg ma. Hozzá kell tennem, hogy 17 éves nyikhajho

Mindig gondom van nyaralás után a visszazökkenéssel. Még sosem ment simán, egy csapásra. Napokig szoktam csodálkozni egy-egy külföldi nyaralás után, hogy jé, magyarul beszélnek körülöttem. Hiába volt a Nápoly utáni eseménysor durván visszazökkentő hatású, még mindig el vagyok tájolva: fogalmam sincs, milyen nap van, mikor milyen csoporthoz kell mennem, sőt a holnap reggel 8-kor kezdődő órám most vasárnap este fél 12-kor jutott eszembe, ekkor kezdtem rá készülni. Nagy mázli, hogy a jelek szerint elutazás előtt már végiggondoltam egyszer az óra menetét, különben most igen sokáig ellennék ezzel. A fordítás is Olaszországban tart egyébként, mert közben szépen végigjárom ismét Pompeiit. Annyira nem vagyok még itthon fejben, hogy eddig minden nap elfelejtettem a kutya délután 3 órás kajaidejét, és csak 4-5 körül kapott enni (szerencsére nem nagyon vette a lelkére, mert neki sincs étvágya nyáron), sőt a sétáltatással kapcsolatban is úgy kapok a fejemhez, hogy hú, basszus, 10 óra elmúlt, menjü

A sok kellemetlen dologból, ami egy embert érni tud, engem a hazaérkezésünk óta kettő is ért. Az egyik, amikor nem áll ki melletted, akinek szerinted ki kéne. A másik, amikor valaki azt duruzsolja a füledbe, hogy ebből úgysem lesz semmi, keressél másikat. Egyik jobb, mint a másik. Nyilván pár nappal az ötödik évfordulónk előtt kell ezeknek történnie, hogy azonnal elmúljon mindenféle ihletem az izgatott készülődésre, és csak arra vágyjak, hogy valami lakatlan szigeten élhessek jó távol mindenkitől. Na jó, Liza velem jöhet.

Az fogadtatásrúl Előzmények Szóltunk Tomi anyukájának, hogy amikor hazajövünk, először anyuékhoz megyünk majd fel, hiszen a házuk előtt áll az autónk, de megyünk hozzá is, megmutatjuk a képeket, és elmesélünk mindent. Tomi anyukája kulcsot kapott a lakásunkhoz valamikor egy-két hónapja. Ennek egy feltétele volt: nem rakhat rendet, nem takaríthat, és nem pakolhat el semmit a lakásban. Szentül megígérte. Elutazás előtt megkértük, kb. kétnaponta jöjjön majd át, szedje ki a leveleket a postaládából, etesse meg a halakat, lássa el Rozit, valamint locsolja meg a virágokat. Most már ismerjük az előzményeket, a feltételt és a megbízatás részleteit. Lássuk akkor a medvét! Nem haladunk végig időrendi sorrendben, de az első esemény, hogy anyuéktól visszatérve felmentünk hozzá is. Beléptünk, köszöntünk. Ült a konyhában a tévé előtt, felénk sem tekintett, vissza sem köszönt. Nekem a hajamig szaladt a szemöldököm, anyu kicsit azért másként fogadott (hosszú percekig ölelgetett minket, valamint egész

Csütörtökön fél 5-kor keltünk, hogy két órával a 8:10-es indulás előtt a reptéren legyünk. Mivel én éjfélig pakoltam, aztán 1-ig papír alapra blogoltam, nem voltam nagyon kipihent, meg Tomi sem, aki a bepakolást még végignézte, aztán elaludt. Megállapítottuk, hogy hajnalban, amikor még éppen csak pirkad, a sirályok ellepik a várost, és ez valójában meglepő és szép is. Egy taxisofőr odajött hozzánk, amikor a megállóban álltunk és vártuk az Alibust, és azt mondta, az Alibus drága, mert az fejenként 3 euró, de ő bezzeg 10 euróért kivisz kettőnket a reptérre tíz perc alatt. Mivel az Alibus menetideje kb. 6 perc, sosem derült ki többé, miért is előnyös nekünk a taxis ajánlata, aki a visszautasításon felizgatta magát, és megpróbált bosszút állni: elkezdte magyarázni, hogy az Alibus nem ott áll meg, hanem pár sarokkal (?) arrébb. Nyilván az volt a terv, hogy elmegyünk addig, elhúz mellettünk az Alibus, aminek a megállójából elküldött előtte minket, ettől azonnal késésben leszünk, és kénytelen

Az éjféli fekvés után 3-kor keltünk, 4-kor indultunk a reptérre, 6-kor felszállt a gép, majd fél 8 körül rendben le is szállt. Mivel csak azt tudtuk a város közlekedéséről, hogy nem nagyon könnyen érthető, úgy gondoltam, nem várunk egy olyan buszra, amire 1 euró 10 cent a jegy, de nem tudjuk, honnan indul, hanem eljövünk az Alibus nevezetű reptéri járattal, ami benn áll, és 3 euró rá a jegy. Első megállója különben is a Piazza Garibaldi, ahol laktunk. Hatalmas, óriási teret képzelj el, Budapesten ilyet nem látsz, szóval nagyon nem mindegy, melyik irányba indulsz ötletszerűen a bőröndöddel, bónuszként pedig fel van túrva több helyen, így abszolút nehézzé válik a tájékozódás. (Mint később azt tapasztaltuk, egész Nápolyt építési terület jelenleg, de lehet, hogy valójában mindig.) Nyilván rossz irányba indultunk, és miután a tér felét bebarangoltuk, kezdtem elveszettnek érezni magam, ezért mondtam Tominak, hogy bemegyek a rendőrségre, aminek az épülete előtt éppen tanácstalankodtunk, és eg