Csak pozitívan

Hazajöttek anyuék Nápolyból. Elhoztuk őket a reptérről, otthon Nagyi már ebéddel várta őket. Hazafelé, ebéd előtt, közben és után meséltek mindenfélét, a konklúzió nagyjából az, hogy gyönyörű helyeken jártak ők is (egyáltalán nem ugyanott, mint mi), de Nápoly sok szempontból tragikus. Megmutatták, kinek milyen szuvenírt hoztak. Ők főleg Sorrentóban szerezték be az ajándékokat, így ők nem csokit hoztak, hanem tárgyi emlékeket. (Amalfiban nekem volt egy olyan érzésem, hogy ott kéne vásárolni, mert Nápolyban nem nagyon van mit, no de... :)) Tomi kapott tőlük egy konyharuhát, amin megtekinthető a limoncello receptje, valamint egy kerámia nyelű pizzaszeletelőt, nagyon szép. Én kaptam egy lávakő nyakláncot a Vezúvról, egy kis darab lávakövet ugyanonnan, valamint egy Pulcinellát. Mi senkinek nem hoztunk ilyet, mert nem tudtuk, ki ez a fura figura, aki ül egy paprikán, és álarcot visel. Miután a betlehemesek utcáján az egyik eladó azt sem tudta, kicsoda Pinokkió (esetleg át akart verni...), erre a figurára már nem is mertem rákérdezni. Itthon aztán abszolút véletlenül megtaláltam a választ.



Nos, ő a nápolyi karnevál elmaradhatatlan résztvevője, mindig éhes, sosincs pénze, de mindig jó a kedve, énekel, mandolinon játszik, a pirospaprika meg azért van alatta (meg az enyémnek a kezében is), mert minden szerencsét hoz, ami piros.

Megnéztük anyuék képeit is, illetve a képek felét. Tök más helyeken jártak, mint mi, csak Herculaneum, Pompeii és a Vezúv közös az útvonalunkban. Ahol mi is voltunk, ott meg a szemszög más, amiből anyu látta a dolgokat, nagyon érdekes. Majd a héten valamikor még megyek haza, és akkor megnézem a képek másik felét is.

Hazatérve egy boríték várt a postaládában, amit még én címeztem-bélyegeztem magamnak. Jó vaskos kis boríték lett belőle, mindjárt át is futott az agyamon, hogy rossz hírt ennyire nem részleteznek. És jó hír volt! Örömmel értesítenek, hogy felvettek, emlékeztetnek, mennyibe is lesz ez nekem félévenként, majd felsorolják, mit vigyek magammal a beíratkozásra, valamint mellékelnek három papírt, amit töltsek ki szeptemberig. Nagyon izgalmas :) Persze először nem voltam benne biztos, hogy örülök-e, mert pl. azonnal aggódni kezdtem, elég jó vagyok-e én ide, kell-e nekem még 3 év ELTE - szóval csak az, amin már a jelentkezés előtt is eltűnődtem. Végül kiderült, hogy örülök: ha nem vagyok ide elég jó, az ki fog derülni, bár a nem túl eseménydús felvételin is kiderülhetett akár, mert belekérdeztek a témába, ha nem is kérdezték ki, és az ELTE életérzésbe valószínűleg vissza fogok rázódni hamar, nem lesz azzal gond. Szóval most akkor örülök :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Gumimacik utoljára

Gárdonyi Géza: Isten rabjai