Akklimatizálódás

Mindig gondom van nyaralás után a visszazökkenéssel. Még sosem ment simán, egy csapásra. Napokig szoktam csodálkozni egy-egy külföldi nyaralás után, hogy jé, magyarul beszélnek körülöttem. Hiába volt a Nápoly utáni eseménysor durván visszazökkentő hatású, még mindig el vagyok tájolva: fogalmam sincs, milyen nap van, mikor milyen csoporthoz kell mennem, sőt a holnap reggel 8-kor kezdődő órám most vasárnap este fél 12-kor jutott eszembe, ekkor kezdtem rá készülni. Nagy mázli, hogy a jelek szerint elutazás előtt már végiggondoltam egyszer az óra menetét, különben most igen sokáig ellennék ezzel. A fordítás is Olaszországban tart egyébként, mert közben szépen végigjárom ismét Pompeiit. Annyira nem vagyok még itthon fejben, hogy eddig minden nap elfelejtettem a kutya délután 3 órás kajaidejét, és csak 4-5 körül kapott enni (szerencsére nem nagyon vette a lelkére, mert neki sincs étvágya nyáron), sőt a sétáltatással kapcsolatban is úgy kapok a fejemhez, hogy hú, basszus, 10 óra elmúlt, menjünk már. Most szép nagyot sétáltunk, remekül elszokott tőle egy hét alatt az udvarban futkározás miatt, jól el is fáradt (földig lógott a nyelve), de nem baj, majd visszaszokik. Úgy tűnik, ő is kiesett a ritmusból egy hét nyaralás alatt.