Az elmúlt hét évben
nem lett jobb élmény az ELTE-BTK beiratkozás programja. Hét éve a magam nevében, ma meghatalmazottként vettem részt rajta.
9-re kellett menni, és kapásból egy óra sorban állással nyitottunk. Volt, aki ezt az időt beszélgetéssel töltötte, mások unatkoztak, én olvastam Rejtő Jenőtől az Egy bolond százat csinál című regényt. Néha kicsit előrébb haladtunk, de azért összességében 30 métert egy óra alatt megtenni húzós. A sorban állás végén megérkeztünk két asztalhoz, ami mögött két (szerintem) HÖK-ös ült, akik ellenőrizték az összes papírt, amit a kiküldött behívó szerint el kellett vinni. Amikor a srác, akihez kerültem, meglátta, hogy meghatalmazott vagyok, nekiállt hálaistenkedni, de végül nem volt velem baj, mert a megbízóm (az egyik tanítványom) tud szöveget értelmezni, ezért az összes felsorolt papírt odaadta nekem, én meg elvittem ezeket. Nem minden meghatalmazott volt ilyen mázlista: az előttem sorra került lánynak például a párja hat felsorolt itemből kettőt adott oda, égett is a lány, mint a fáklya, pedig pont neki nem volt rá oka.
Miután az összes papírra vetett egy pillantást a srác, tovább lehetett haladni a tájékoztató helyszínéül szolgáló terembe, ahol is három asztalnál ült három hölgy, és ők ismét ellenőrizték, mindenkinek minden papírja megvan-e. A nap poénja a következő szituáció volt:
Leültem a hölggyel szemben, mondtam, meghatalmazott vagyok, és odaadtam neki a meghatalmazást. Mondta, kéri a személyimet is. Odaadtam neki. Nézegette, nézegette, majd egyszer csak a már a teremben üldögélő gólyák felé fordult (kb. 100 ember), és elordította magát:
- Sz. Luca!
Mire én, kicsit értetlenül:
- Az én vagyok.
Erre ő:
- Jaaa...
Lehet, hogy ezen a ponton kicsit már lefáradt.
A következő egy órában nagyon fontos infókat tudtunk meg, amelyeket én sajnos eddig is tudtam, ráadásul a gólyák is meg fogják még hallgatni ezek mindegyikét a szakos tájékoztatókon. Sebaj. Végül azért csak vége lett, és el lehetett jönni.
Pozitívum: hét év alatt annyi változott, hogy már nem a gólyák töltik ki az index első oldalát (személyes adatok, gimi, stb.), biztos túl sok volt a hibás megfejtés eddig. Az se volt azért kutya, mikor elmondták hangosan, érthetően, hogy nagy nyomtatott betűkkel írja fel mindenki a nevét az index elejére, a meghatalmazott nyilván a meghatalmazójáét (pfff....), és ezek után csak a körülöttem ülő hat emberből kettő jelezte a köztünk járkáló pasinak, hogy ők sajnos kis nyomtatott betűkkel írták fel a nevüket, most mi lesz. Nyilván nem lesz semmi, senkit nem érdekel, de azért engem érdekelne, hogyan jut eszébe valakinek kis nyomtatott betűkkel felírni bármit bárhová.
Összességében nem volt olyan rossz móka, de most vagy hét évig nem fog ez hiányozni. Azért két óra egy beiratkozásra szerintem sok.
9-re kellett menni, és kapásból egy óra sorban állással nyitottunk. Volt, aki ezt az időt beszélgetéssel töltötte, mások unatkoztak, én olvastam Rejtő Jenőtől az Egy bolond százat csinál című regényt. Néha kicsit előrébb haladtunk, de azért összességében 30 métert egy óra alatt megtenni húzós. A sorban állás végén megérkeztünk két asztalhoz, ami mögött két (szerintem) HÖK-ös ült, akik ellenőrizték az összes papírt, amit a kiküldött behívó szerint el kellett vinni. Amikor a srác, akihez kerültem, meglátta, hogy meghatalmazott vagyok, nekiállt hálaistenkedni, de végül nem volt velem baj, mert a megbízóm (az egyik tanítványom) tud szöveget értelmezni, ezért az összes felsorolt papírt odaadta nekem, én meg elvittem ezeket. Nem minden meghatalmazott volt ilyen mázlista: az előttem sorra került lánynak például a párja hat felsorolt itemből kettőt adott oda, égett is a lány, mint a fáklya, pedig pont neki nem volt rá oka.
Miután az összes papírra vetett egy pillantást a srác, tovább lehetett haladni a tájékoztató helyszínéül szolgáló terembe, ahol is három asztalnál ült három hölgy, és ők ismét ellenőrizték, mindenkinek minden papírja megvan-e. A nap poénja a következő szituáció volt:
Leültem a hölggyel szemben, mondtam, meghatalmazott vagyok, és odaadtam neki a meghatalmazást. Mondta, kéri a személyimet is. Odaadtam neki. Nézegette, nézegette, majd egyszer csak a már a teremben üldögélő gólyák felé fordult (kb. 100 ember), és elordította magát:
- Sz. Luca!
Mire én, kicsit értetlenül:
- Az én vagyok.
Erre ő:
- Jaaa...
Lehet, hogy ezen a ponton kicsit már lefáradt.
A következő egy órában nagyon fontos infókat tudtunk meg, amelyeket én sajnos eddig is tudtam, ráadásul a gólyák is meg fogják még hallgatni ezek mindegyikét a szakos tájékoztatókon. Sebaj. Végül azért csak vége lett, és el lehetett jönni.
Pozitívum: hét év alatt annyi változott, hogy már nem a gólyák töltik ki az index első oldalát (személyes adatok, gimi, stb.), biztos túl sok volt a hibás megfejtés eddig. Az se volt azért kutya, mikor elmondták hangosan, érthetően, hogy nagy nyomtatott betűkkel írja fel mindenki a nevét az index elejére, a meghatalmazott nyilván a meghatalmazójáét (pfff....), és ezek után csak a körülöttem ülő hat emberből kettő jelezte a köztünk járkáló pasinak, hogy ők sajnos kis nyomtatott betűkkel írták fel a nevüket, most mi lesz. Nyilván nem lesz semmi, senkit nem érdekel, de azért engem érdekelne, hogyan jut eszébe valakinek kis nyomtatott betűkkel felírni bármit bárhová.
Összességében nem volt olyan rossz móka, de most vagy hét évig nem fog ez hiányozni. Azért két óra egy beiratkozásra szerintem sok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése