Felnőttképzési szakoktató

Most már ez is vagyok. Péntek óta. Sikerült a vizsga, vége a tanfolyamnak. Illetve egy napot még pótolnom kell, mert amikor Flórával kórházban voltunk kivizsgáláson, nem tudtam bemenni.

A vizsga úgy kezdődött, hogy reggel 8-kor írtunk egy négy közül választós tesztet. Számomra ez azt jelentette a készülésnél, hogy lesznek kérdések, hozzájuk négy lehetséges válasz, és be kell jelölni a jót. Még azt lehetett tudni, hogy csak a jegyzetből lesznek kérdések. Ennek szellemében bőszen magoltam a jegyzetet, amiben új infó ugyan nem sok volt, de azt pl. újra meg kellett tanulni, melyik kommunikációs modell kinek a nevéhez fűződik, mert régen voltam már elsőéves. Na, hát ehhez képest nem csak a jegyzetből voltak kérdések, és a négy közül választós azt jelentette, hogy minden kérdésre egy-négy helyes válasz van, ikszeld be mindet, ami szerinted jó. Itt kicsit bestresszeltem, hogy ez nem lesz meg, de meglett, bár azt nem kötötték az orrunkra, hány pontot értünk el.

Még a vizsga előtti héten le kellett adni egy 2x8 órás szeminárium/továbbképzés/tanfolyam óratervét meg annak minimum 7 oldalas kifejtését, amelyben megindokoljuk, milyen szakmódszertani szempontok alapján választottuk az egyes lépésekben az adott módszereket. Amúgy vicces, hogy minimum 7 oldal, mert 15 alatt nem lehetett megúszni, akármilyen szűkszavú volt is az ember. A vizsga napján aztán tetszőlegesen kiválasztott 20 percet be kellett mutatni ebből a szemináriumból, és a többi három résztvevő, a vezető meg a két bizottsági tag volt a csoportunk. Az első srácot, aki még sosem tanított, most fogja kezdeni az oktatói karrierjét, úgy szétszedték a feedback sessionnél, hogy rendesen bepánikoltam, mi lesz itt. Szerintem egyáltalán nem volt rossz, amit csinált, csak kicsit nagy ismeretanyagot passzírozott bele a húsz percbe. Igaz, azon nekem is kerekedett a szemem, amikor a vezető félbeszakította az előadását egy (témába vágó) kérdéssel, mire némi hebegés-habogás után a következő volt a válasz: "De nem is tartanám fel magam ezzel, haladjunk tovább!" Szegény eléggé elkeseredett. Megkapta az értékeléseket (mármint a lapokat, amikre a három általa választott ember meg a vezető jegyzetelte az észrevételeit), úgyhogy remélem, amikor újraolvassa, rájön, hogy igazából semmi komoly hibát nem vétett, apróságokat hoztak fel a többiek.

Nekem tök szépeket mondtak, és úgy örültem! Németül tartottam meg a miniórát, noha a szemináriumom angol nyelvű lenne, de mivel azt kérték, az átkötő szövegek németül legyenek, és nekem nagyon fura lett volna, ha egy angol nyelvű feladatról németül beszélünk, ezért inkább a feladatot is németül csináltam meg. A végén kicsit beszéltettek angolul, tényleg tudok-e. Aztán az egyik bizottsági tag, aki nem ismer minket, azt mondta a visszacsatolásnál, hogy fel sem merült benne, hogy nem a német az anyanyelvem, de mióta megszólaltam angolul, már arra gondol, lehet, hogy mégis az angol az. A feedbackben az a vicces, hogy csak egyféle válasz van rá: köszönöm. Pont ennyit mondtam én is, ezért a szünetben odajött a férfi, hogy ő most már nem bírja ezt az izgalmat, és mondjam meg, hogy akkor most a német vagy az angol az anyanyelvem. Mondtam, a magyar, ezen ledöbbent, és azt válaszolta, enyém a nyelvtudás Oscarja. Persze nem érdemeltem meg ezt az elismerést, mert a németemen azért elég jól hallani, hogy messze van az anyanyelvi szinttől, de nagyon jólesett. Később a vezető azt javasolta, gyes után ne menjek vissza a régi munkahelyemre, mert csak elpazarlom magam, egy ilyen nagyszerű oktatónak olyan munkahely kell, ahol rendesen megfizetik, és minden hallgató motivált, és ezzel az óratervvel, amit leadtam, bárhová felvesznek, csak csatoljam a jelentkezésemhez. Leesett az állam.

Végül kitűnő minősítést kaptam, juhéj! Már el is küldtem az összes papírt állam bácsi megfelelő képviselőjének, remélem, hamar visszautalják a tanfolyam árát. Összességében nem éreztem hasznosnak ezt a fejtágítást, de jó volt. Ez persze ellentmondás, de általában nagyon szuper feladatokat kaptunk ezeken a péntekeken, jó volt a hangulat, gyorsan eltelt az idő. Általában, mert azért kétszer is úgy éreztem, sokkal több értelme lenne inkább a gyerekemmel lenni itthon. Erről ők persze nem tehetnek, ez a tanfolyam nem tanároknak szól. A másik három résztvevő saját bevallása szerint nagyon sok újat tanult, de egyikük sem végzett tanárképzést. Én igen, de hát no, kötelező volt megszerezni a papírt.

Most, hogy ezt befejeztem, két új projektbe fogtam bele, az egyik egy újabb könyvfordítás, a másik titok, majd ha valamire jutok vele, elmesélem.