LizaGazdija

Ez egy kávézó a 4. kerületben, a Karlsplatztól nem messze. A Bécsi fekete című blogon olvastam róla kritikát, és el is határoztam, hogy egyszer majd ellátogatok oda. Holnap fogok találkozni egy sráccal az egyik társkeresőről (találtam többek között egyet Ausztriában élő magyaroknak, ő ott volt), és gondoltuk, mehetnénk teázóba. Az volt a megállapodás, hogy mindketten keresgélünk, aztán ma este összevetjük az eredményeket. Na, hát neki az jött ki, hogy a teázók nagyon korán zárnak, úgyhogy találkozzunk a központban, aztán majd beülünk valahová. Nekem meg az, hogy a teázók nagyon korán zárnak, menjünk kávézóba, és rákerestem a Bécsi feketén, van-e ilyenből valami jó. Ekkor megint elém került a Vollpension, és megtetszett még a pálmaház a Burggartenben. Ha már így eszembe jutott ismét a Vollpension, megkerestem a Facebookon, és láttam, hogy ma estére felolvasó- és vitaestet hirdettek a menekültüggyel kapcsolatban. Eredetileg az éjjeli futásra akartam ma menni, de rövid mérlegelés után úgy

Ha már így otthon ragadtam még egy éjszakára vasárnap, gondoltam, az angolóráim után elmegyek moziba. (Előttük megnéztem a Barátok közt legutóbbi részét, mert már két és fél éve, hogy leszoktam róla, azóta nem láttam egyet sem, és kíváncsi voltam, hol tart a sztori. Tényleg igaz, hogy ha évekig nem nézed, akkor sem maradsz le semmi lényegesről a történet szempontjából. Viszont jókat vigyorogtam rajta. Humoruk még mindig van az íróknak.) Ha meg mozi, akkor Everest, mert nagyon érdekelt a film. Eleve érdekesnek tűnt, de aztán olvastam róla egy kritikát (tökéletesen spoilermenteset, a cselekményről is alig árult el valamit, le a kalappal), és akkor már nem volt kérdés, hogy megnézem. Magyar előzetes itt . Nekem új volt, hogy 1996-ban ekkora tragédia történt ott. Pedig akkor már néztem híradót, és tuti, hogy ez otthon is hír volt. De mindegy, valószínűleg akkoriban még más típusú hírek voltak rám nagyobb hatással, olyannal, hogy halványan még most is rémlik egy-kettő. 1996. máj

Az a problémám, hogy rendeltem valamit, de fizetésnél behúzta az oldal a címemet PayPalről, és hát nekem jobb lenne, ha inkább Bécsben találna meg a holmi, és nem Pesten. Megpróbáltam átírni a címet, ment is, csak az országot nem lehet átállítani. Legördülő menü lenne, de nem gördül le, belekattintani sem lehet. Írtam üzenetet az ügyfélszolgálatnak, hogy ez a gondom, mindent át tudtam írni, utcanevet, irányítószámot, stb., de az országok legördülő menüje nem kattintható, így nem tudom beállítani Ausztriát, meg lehet-e oldani valahogy ezt a problémát. Válasz: "Lépjen be az oldalra, kattintson a 'Profilom' gombra, kattintson a 'Szállítási cím megváltoztatása' menüpontra, majd írja át a címet! Ha problémába ütközne, vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal!" Én meg így nézek, hogy wtf. Gondolom, template-ekkel dolgoznak, aztán nem sikerült különösebben nagy figyelmet fordítani a levelemre, és megkaptam a cím szerint (Changing my address) nekem való templ

Vicces, hogy az Orangeways a háromórás úton tart egy szünetet egy útba eső benzinkúton, és az is érdekes, hogy van külön utaskísérő a buszon, aki a névsort ellenőrzi*. Az út teljesen kellemes volt, wifi híján olvastam, játszottam a telefonon meg aludtam. Ma lazulok. Majd 6-tól kezdve dolgozom is, de olyan esemény- és élménydús hétvégém volt, hogy muszáj egy kicsit pihennem. *Ezen  én nem voltam rajta, de azért felszállhattam a jegyemmel.

Most meg üldögélek itt, és várom a csodát. Az van ugyanis, hogy ha az ember normális időpontban akar hazafelé utazni, akkor nem elég egy-két nappal előtte döntésre jutni, mert akkor már csak reggel 6-ra meg 7-re van jegy. Meg este 6-ra, oké, ami nem olyan rossz, de én 4-től 7-ig tanítok, és az igazából mindegy, hogy Pesten vagy Bécsben, csak laptop és net előtt kell lennem hozzá. Szóval vagy hazaérek addigra, vagy utána indulok. Na most én megbeszéltem egy pasival a BlaBlaCaron, hogy hazavisz, aztán a kényelmes buszozás után akartam írni neki, hogy megyek inkább busszal, mert egyébként is elszúrtam a számolást, és vele nem érek vissza 4-re. Végül is felhívtam, mondta, hogy dél és 1 között van Pesten, 4-re röhögve Bécsbe érünk, és még bőrönd is befér a kocsijába, és majd reggel 8-9 körül hív, ha már látja, hogy mikor ér Pestre pontosan. Oké. Nem hívott. Én negyed 11-kor csörgettem, nem vette fel. 3/4 11-kor foglalt volt. Fél 12-kor felvette, és közölte, hogy én írtam neki a BlaBlaCa

Pénteken jártam a Tescóban, vettem pár dolgot, ami itthon jobban megéri, pl. húst, na meg trappistát, mert nagyon szeretem, de kint nincs, és a jövő hétre tervezett rakott zöldbab tetejére az a legjobb. Aztán vettem ajándékot a szombati házavatóra, meg találtam tökös sütőformát :) Nagyon cuki, fogom használni október végén. A magassarkúmban jöttem haza, amit Máltán vettem tavaly Halloween (és ősz) alkalmából. Akkor már vagy négy hónapja nem volt magassarkú a lábamon, sőt nem is vittem ki magammal egyet se, és - bármilyen hülyén hangzik - nem emlékeztem, mekkora az a sarok, ami még kényelmes nekem. Sétáltam a cipőben az üzletben, persze, de olyan rövid idő alatt nem derült ki, hogy ebben a cipőben bizony nem tudok hosszú távon gyalogolni. Nagyon csini, "csinizni" lehet benne egy-két órát, de hogy én ebben császkáljak majdnem öt órát Pesten... És hát megtettem. Úgyhogy amikor a Corvinban a CCC elé értem, már marhára fájt a talpam és a térdem (amit annyira féltek, mert eleve n

Szabó T. Anna egyik posztja jelent meg a hírfolyamomban, mert egy ismerősöm lájkolta. (Remélem, most nem járok úgy, mint múltkor a videóval, és ti is fogjátok látni.) A falvédő bennem is emlékeket ébresztett, illetve, ahogy gyönyörűen megfogalmazta az egyik hozzászóló, az én emlékezetem is őriz egy falvédőt. Nem hímzettet, az igaz. Mamánál volt, Hortobágyon, a mellett az ágy mellett, amelyikben én szoktam aludni. Emlékszem, Mama úgy aludt el, hogy ment a tévé, és valamikor az éjszaka közepén szokott felébredni, hogy kikapcsolja. Én mindig Mama szobájában aludtam, a végénél volt összetolva az ágyunk. Mivel én nem tudok aludni a tévé villogásától, és már gyerekkoromban sem tudtam (hangja nem volt, pont azért, hogy minél kevésbé zavarjon), azt szoktam csinálni, hogy amikor már nem tudtam többet olvasni a könyvemből (az esti olvasás jó szokás!), a fal felé fordultam, és elalvás előtt a tévé fényénél a falvédőt nézegettem, meg követtem az ujjammal a mintát. Most arra jöttem rá, hogy már ne

Ő meg állítólag Szentpéterváron üldögél. Kész vagyok. És sürgősen Szentpétervárra szeretnék menni.

A tegnapi napom amúgy nem volt negatív, bár a két poszt alapján ezt lehetne hinni. Reggel felkeltem, főztem tejbegrízt (cukor és méz nélkül, mert egyik sem volt otthon, és az a vicc, hogy így is finom volt), majd leültem a reggelimmel a gép elé, hogy kényelmesen elmajszolgassak magamban e-mail nézegetés közben, ahogy szoktam (rossz szokás, le kéne jönni róla). 10 körül vettem észre, hogy jött egy üzenetem a BlaBlaCaron attól a pasitól, akivel haza akartam jönni, és akivel tegnap már megbeszéltük, hogy a visszaállított határellenőrzés miatt 1-2 órát késni fog. Azt írta, mégsem ő vezeti a kocsit, hanem egy bizonyos Gábor, úgyhogy vele egyeztessek az utazás részleteiről, el is küldi a számát. Ennek már nem örültem annyira, mert azon az oldalon az ember nem autót választ, hanem sofőrt, aki hazahozza. A személy a lényeg. Én például azért választottam Istvánt, mert van fent fényképe, tehát látom az arcát, valamint van már róla vagy tíz értékelés, és többségében pozitív, illetve amelyik nem

Most olvastam, hogy a svéd könyvvásár megnyitóján elhangzott beszédében egy orosz-amerikai írónő elítélte Magyarország menekültügyi politikáját és az ügyben tanúsított magatartását, valamint azt is elmondta, elkeseríti, hogy a magyar állam képviselőivel kell egy színpadon állnia, továbbá Magyarországnak nincs helye a könyvvásáron. Na most attól függetlenül, hogy nekem mi a véleményem Magyarország hozzáállásáról, ez egy nagyon paraszt megnyilvánulás volt, különösen, ha hozzávesszük, hogy Magyarország ennek az eseménynek a díszvendége - nem a politikusaink, hanem az ország írói. Úgy tudom, ők nem kis számban ott vannak személyesen is. Hogy mást ne említsek, ott van Nádasdy Ádám, Kiss Judit Ágnes és Varró Dani. Nekik mi közük a magyar politikához? Értem, nem rájuk gondolt a hölgy a magyar állam képviselői alatt (illetve őszintén remélem), de akkor sem értem, őket miért kellett ennek kitenni. Nagyon-nagyon rosszulesik, nagyon elszomorít ez a kirohanás. Miért kell megalázni az ott jelenlé

Krisznél, edzés közben döbbentem rá, hogy idén nem emlékeztem meg Nagyi halálának évfordulójáról. Egyáltalán nem jutott eszembe szeptember 15-én, hogy akkor van a napja, de azóta sem. Annyira megdöbbentett ez a felismerés, hogy leállt bennem a processzor, megfagytam mozdulat közben. Elszégyelltem magam. Több okból is fura a dolog. Egyrészt egy csomó évfordulót, szülinapot, névnapot fejben tartok, és ezekről mindig meg szoktam emlékezni. Azoknak az évfordulóit, akik fontosak nekem, nem szoktam elfelejteni. Az élőkkel is így van, és azokkal is, akik már nincsenek velünk. A nagyszüleim és Ibolya néni születés-, névnapján és halálának évfordulóján mindig gondolok rá, hogy milyen nap van, ahogy Liza örökbefogadásának és elaltatásának napján is külön megemlékezem ezekről az eseményekről, elmondom magamban, hogy már hány éve. Másrészt meg Nagyi szinte minden nap eszembe jut. Vagy valamiről beugrik egy emlék, ami hozzá kötődik, vagy egy-egy helyzetben elképzelem, mit szólna, hogy nézne, hogy c

Nekiültem kicsit a tanulmányírásnak, mert szégyenszemre csúnyán elhanyagoltam az utóbbi időben a doktori teendőimet. Mármint még nem vagyok doktor, pont azért kéne teperni, hogy az lehessek. Most épp a Mary Poppins fordítását vetem össze az eredetivel, ami nagyon szórakoztató, mert nagyon szeretem a művet angolul és magyarul is, és miközben gyártom a korpuszt, már lehet is azon gondolkodni, mit fogok kiemelni a tanulmányban, mi mire példa, satöbbi. Meg azon, hogy honnan szedem hozzá a szakirodalmat. Lassan ideje lesz visszairatkozni abba az amerikai e-könyvtárba, ami olyan sokat segített a szakdogám megírásánál is. A nevét persze azóta százszor elfelejtettem, de egyszer már megpróbáltam ennek ellenére megtalálni, és két perc alatt sikerült, szóval nem izgulok. Ha egyszer végzek a doktorival, olyan jutalmat kapok magamtól, de olyat... Még nem találtam ki, milyet, de valami nagyot. A délután nagyon jól telt. Először találkoztam Fruzsival, sőt mi több, meglátogattam. Bemutatott a falkán

Nincs túl messze, Nevena volt lakótársa oda járt futni, ő jó helynek tartotta, így gondoltam, megnézem én is. Most este voltam kint, de még sötétedés előtt. (Sötétben nem futkározom soha sehol. Ahhoz gyáva vagyok.) http://www.botanische-spaziergaenge.at/Bilder/Lumix_8/P1720322.JPG Parkra számítottam, de ez konkrétan egy erdő. Nagyon szép, csendes, nyugodt, és a közepén van egy gyönyörű tó. Sajnos nem fényképeztem, mert nem tudtam, vajon leáll-e a futóapp, ha megnyitom a fényképezőt, és mindenképp szerettem volna mérni, mennyit futok és mennyi idő alatt. Előzetesen azt láttam a térképen, hogy akkor van meg az 5 km, ha a villamosmegállótól befutok a tóig, azt kétszer körbefutom, majd visszamegyek a villamosmegállóhoz. Hát, ezt végül nem csináltam, csak egyszer futottam körbe a tavat. Részben azért, mert nevéhez méltóan eléggé dimbes-dombos a hely, és a fel-le futkározástól hamar elfáradtam, részben meg azért, mert kicsit túl nyugodt és csendes nekem a környék. Alapvetően gyáva va

Azon gondolkodom, ki kellene lépni belőle, vagy legalább beállítani, hogy ne kapjak értesítést arról, mi folyik benne, amíg tízezrével érkeznek menekültek (és nyilván olyanok is, akik valójában nem azok), mert ez a ma reggeli poszt mindent vitt, komolyan ledöbbentett. Az mondja a jóember, hogy aki azt látja, hogy magukat menekülteknek kiadó emberek panziókban vagy olcsóbb hotelekben szállnak meg, azonnal jelentse neki, hogy ő meg valami meg nem nevezett hivatalos szerv kivizsgálja az ügyet. Tehát ha az állam által biztosított szálláson várja valaki, hogy továbbutazhasson, az is baj, meg ha panzióban, az is. Mert aki menekült(nek mondja magát), annak nem lehet pénze panzióban lakni. Hetek óta tart már a folyamatos mocskolódás ezekben a csoportokban, kikerülni sem lehet, bármennyire nem szeretnék menekültekkel kapcsolatos híreket / bejegyzéseket olvasni napi hússzor, de ez talán a legalja.

Jó, munkát azért aktívabban keresek. A társkeresőn főleg csetelgetek, vagy azt sem. De az iraki fiú szeretne skype-olni, miután mondtam, hogy ne vegyen feleségül. Egy másik, vélhetően ír srác meg kép nélkül nyomul, aztán kérésre küld egy képet, amin az látszik, hogy ő egy teljesen jóképű pasi. Gyanús ez nekem, gyanús, gyanús. Amúgy meg az is milyen már, hogy ennyire fontos a fénykép. Jól meglepődne 13 éves önmagam, aki még 100%-ig biztosra vette, hogy a külső egyáltalán nem számít. No de a munka. Az a taktikám, hogy kigyűjtök irgalmatlanul sok hirdetést, ami érdekesnek tűnik, aztán jelentkezem négyre-ötre, majd további irgalmatlanul sokat kigyűjtök, hogy másnap jelentkezzek négyre-ötre, és így tovább. Végül is nemcsak angoltanári állásokra írok, mert miután a hétvégén elértem a mélypontot, úgy érzem, nem lehet már arra várni, hogy hátha összejön. A jelenlegi kedvenc jelölt titkárnői állás, kell hozzá magyar meg angol (meg német), 38 óra 4 nap alatt (király!), viszont Bécsújhelyen van

Van, hogy érdemes visszatévedni régebben gyakran látogatott oldalakra, mint amilyen a comment:com is. Éppen ma írtak róla, hogy 40 éves a Fawlty Towers, avagy a Waczak Szálló, én meg rögtön el is döntöttem, hogy akkor most ez lesz a sorozatom. Nem annyira emlékszem rá, pedig tudom, hogy gyerekkoromban (is) ment a tévében, és anyuék nézték, de valamiért csak a németes rész maradt meg. Talán azért, mert akkor még nem annyira tudtam értékelni az angol humort, kicsi voltam hozzá. Most viszont már nekem való, az első részen mindjárt nagyszerűen szórakoztam. Csak egy szuper jelenet az epizódból: Basil és Lord Melbury

Kifogott rajtam egy kb. ötven éves mosógép. Az alagsorban két mosógép van, egy régi meg egy új. Az új kommunikál, ki lehet rajta választani, milyen programmal és hány fokon akarsz mosni. A régi próbál kommunikálni, de egyrészt nem működik rendesen a kijelzője, másrészt nem lehet kiválasztani, hány fokon akarok mosni. De mivel csak ez utóbbi volt szabad, ebbe voltam kénytelen bepakolni a ruháimat. Kicsit izgulok, mi fog velük történni, mert alapvetően nem szívesen költenék most egy új ruhatárra. Az élet kabaréjelenetek végtelen sora. Kiegészítés: Az történt, hogy bár szinte tuti, hogy azt állítottam be, kímélő mosás, ez a csodás gép jóóó alaposan megszárította a ruhákat, de előtte nem mosta ki őket. Cserébe a mosószert beleszárította azokba a ruhadarabokba, amiket ért. Cuki :) A vége az lett, hogy kézzel kimostam szépen a motyómat. Legalább most már tudom, hogy ha legközelebb csak ez a mosógép szabad, akkor nem nyúlok hozzá, hanem inkább nekiállok kézzel. Bár pl. farmert kézzel mo

Ilyenkor gondolkodom el nagyon komolyan azon, hol rontottam el, mi volt az a hiba, ami miatt 28 és fél évesen ott tartok, hogy megint újrakezdek egy új országban, megint szorongok a munkakeresés miatt, és se pár, se család nincs kilátásban sem, miközben körülöttem kb. mindenki más a vándorlásai végére ért (évekkel ezelőtt), és van párja meg családja (többnyire évek óta). Vidám pillanatok ezek.

Voltam - díjugratáson. A Vienna Masters ingyenes, délelőtti programján. Egy versenyt láttam végig, így lemaradtam az előző versenyben szereplő magyar lovasról, de sebaj. Nagyon érdekes volt meg izgalmas, és végül egy kanadai nő nyert. Azon gondolkodtam közben, vajon a lovak is annyira élvezik-e az ilyen szerepléseket, mint a kutyák, akiken egyértelműen látszik, hogy jól érzik magukat, míg a lovakon persze nem. Vicces volt, hogy ugrálni még a legtöbbjének volt kedve, de egy helyben állni nem, az eredményhirdetésen többen megzavarodtak, egyiküket ki is kellett vinni, annyira nem volt hajlandó feszíteni. - sportnapon. Csak körbenéztem, ha már a Burg felé sétáltam a dóm felé. Tök jó program lehetett, egy csomó mindent ki lehetett próbálni, szuper volt a hangulat, és nagyon komoly a tömeg. Majdnem lett személyre szóló Coca Colám, de végül nem vártam ki a kígyózó sort, mert akkor lemaradtam volna a következő napirendi pontról. - aerial silk próbaórán. Kicsit tartottam tőle, hogy

Kimentem az Operához, és végignéztem a műsort. Nagyon szépek voltak a ruhák, gyönyörűen táncoltak a táncosok, és már megint sajnáltam, hogy abbahagytam a művészi tornát még ovodista koromban. Csak azt nem értettem, hogy mitől kapta a darab a Don Quijote címet. Don Quijote kb. fél órát volt színpadon a két és fél órás előadásban, és ennek nagyobb részében is mindössze megfigyelőként. A kalandjai közül egyedül a szélmalomharc jelent meg, és slussz. Szóval ezt a részét nem értettem a dolognak. A szünetekben reklámok voltak (azok itt is gagyik), üdvözölték az Opera előtt ülő nézőket a színészek közül néhányan, és volt előzetes. Innen tudom, hogy lesz majd A sevillai borbély is, és eléggé gondolkodom rajta, hogy arra is el kéne menni, csak jobban fel kéne öltözni hozzá, mert azért elég hideg van már este (szerencsére). Rengetegen voltak megint az Opera előtt, ami tök jó. Volt egy pasi egy hatalmas kutyával, aki nagyon türelmesen viselte, hogy a gazdi balettet néz, csak a tapsoknál pattant

Azért azt látni, hogy a XIX. században hogyan reagáltak a bécsiek arra, amikor megindult egy csomó cseh a batyujával, hogy akkor ő most letelepedik Bécsben, mennyire féltek a helyiek, hogy ez a sok ember soha nem fog beilleszkedni, vagy ha igen, akkor a bécsiek többé már nem bécsiek lesznek, hanem mindenfélék... Persze, a vallásban, a kultúrában nem volt akkora különbség, mint a mostani helyzetben, de azért elgondolkodtató.

Nem lesz rövid. - Hirschstetten Baumgärten: Nagyon szép, igényes park / kertgyűjtemény Bécs túlsó végében, ahová nyár elején lehet a legjobb elmenni, de most is érdemes volt. Tematikus kertek (India, Kína, Mexikó, Provance, stb.), pálmaház, állatok. Sajnos a vadmacskák éppen bújócskáztak, viszont egy csomó helyes teknőst láttam :) Meg is emlékeztem róla, hogy aki testudo hermani vagy testudo graeca, azt nem lehet elpasszolni az eBayen, mert védett állat. (Mély nyomokat hagyott bennem a második máltai munkám is :D ) Van egy skanzenszerűség is, ahol tanyasi állatokat lehet megnézni, és felépítettek egy falusi házat is (ha jól értettem, eredeti, és először lebontották, aztán idehozták, majd itt összerakták). Egy nyűgöm volt csak - én még ennyi pókhálót nem láttam, mint amennyi ott volt. Na most azt tudni kell rólam, hogy irtózom a póktól meg a pókhálótól, kb. hisztériás rohamot tudok kapni a látványuktól is. Ma meg folyamatosan kaptam az arcomba a pókhálót, de olyan ösvényeken, ahol e

Alaphelyzet, hogy egyedül lenni annyira nem jó. Bonyolítja a dolgot, hogy egyedül lenni annyira nem is rossz, főleg a legutóbbi élmény után, ami azért elég sokkolóra sikerült. Kérdés: akarjak párt vagy ne akarjak? Jobb lenne, ha lenne valaki, vagy rosszabb? Kell ez nekem? Most kell nekem? Majd csak később? Vagy sosem? Nagyjából félóránként változik, éppen melyik kérdésre igen a válaszom, bár amikor a youtube-on a zene előtti kötelezően végignézendő (! [nyád]) reklámban egy ovulációs tesztet ajánlgatnak azzal a szöveggel, hogy essek teherbe olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, mindenképp megborul bennem valami egy kicsit. És akkor mit csinálok? Hát regisztrálok egy társkereső oldalra, amit egy máltai ismerősöm ajánlott, miután ő egy tök jófej pasit ismert ott meg. Igaz, a kapcsolatig nem jutottak el, de a pasival én is találkoztam, mert egy traccspartira elhozta őt a lány, és tiszta lelkes lettem, hogy akár ilyeneket is lehet találni, ha az ember kitartó. Na, hát szóval lett n

A lakótársam azért szerette volna, hogy ideköltözzek, mert magyarul tanul, és kellene gyakorolnia a nyelvet, mert februárban megy állampolgársági vizsgára. Vajdasági magyar, de nem tanult meg magyarul, otthon szerbül beszéltek. Itt lakom most már egy hete, de még sosem beszéltünk magyarul, pedig többször kérdeztem, nem akar-e. Mindig mondta, hogy most nem, és inkább ne is beszéljünk, csak majd néha kérdez ezt-azt a nyelvtannal kapcsolatban. Aztán most este bejött az ajtón, és mindjárt magyarul szólt hozzám (először nem is értettem, mit mond, annyira nem számítottam erre a fordulatra), majd kb. fél órát beszélgettünk így. És nagyon ügyes. Elég bő a szókincse, szép a kiejtése, és olyan folyékonyan beszél, hogy hűha. Jó, hát nyelvtani hibái vannak, a tárgyesetet hol használja, hol nem, de értést zavaró hibája nincs. Azt mondja, az értéssel van baja leginkább, nem mindig érti meg, mit mondanak neki vagy kérdeznek tőle. Az is kiderült most, hogy a dédnagypapája született a régi Magyarorsz

A fordítással ma egy centit sem haladtam, meg sem nyitottam a dokumentumot :/ Voltam viszont állásinterjún, amit lentebb már elmeséltem, aztán kicsit szomorkodtam, arra aludtam fél órát, mert az alvás mindig jót tesz, majd találkoztam Györgyivel. A Nyugatitól indultunk, és jó nagyot sétáltunk a belvárosban. Érdekes, hogy több hely is ismerős volt korábbi bécsi utakról, de a különböző pontok eddig nem voltak összekötve a fejemben, tehát nem tudtam, hogy az Opera ilyen közel van a Mariahilferstraßéhoz, meg azt sem, hogy ezen az utcán a pályaudvarhoz lehet jutni. Megnéztük a Naschmarktot is, itt főleg a sajtok tetszettek, rengetegféle volt, és mind ínycsiklandó. Hiába, no, a sajtot (is) nagyon szeretem. Vicces, hogy otthon a trappistát tudom enni kilószámra is akár, Máltán a cheddart szerettem, itt meg trappista nincs, a cheddar nagyon drága, úgyhogy a goudára fogok rászokni a jelek szerint. Minden országban, ahol járok, lesz egy sajtom :D Na de a lényeg, hogy Györgyivel is egy csomót bes

Hát, fura volt. A ház meg a suli nagyon szép, tök olyan, mint otthon egy régi, belvárosi épület és lakás, szóval otthon tudnám érezni magam benne. Gyönyörűen felújították a lakást, teljesen modern az egész, szépek a tantermek, szóval nagyon tetszett. Az ügyvezetővel beszélgettem, aki kb. semmit sem kérdezett rólam, csak egy-két ilyet, hogy hol végeztem, mikor érnék rá, és inkább gyerekekkel vagy felnőttekkel dolgoznék. Aztán azt mondta, nem tud ígérni semmit senkinek, még csak tervezgetnek, és majd meglátják, ki fér bele a tervekbe és ki nem. Az egész németül folyt, és nem volt tíz perc. Szóval nem tudom, reménykedjek-e. A biztonság kedvéért este szétküldök még egy adag jelentkezést.

Letisztáztam a könyv első ötven oldalát, jöhet a második adag. Most csak 147 oldal a könyv (Wordben), szóval viszonylag gyorsan megleszek ezzel a munkafázissal. Ez talán a legnehezebb egyébként, mert ilyenkor már negyedszer olvasom a regényt, és hát azért jóból is megárt a sok. De muszáj, nyersfordítást és nem alaposan átnézett munkát nem adunk ki a kezünkből. Később elmentem önéletrajzot nyomtatni, és dobtam egy hátast, amikor négy darab A4-es oldalra kifizettettek velem öt eurót. 5. Eurót. 4. Oldalra. Ez otthon olyan 50 forint, drágább helyeken 60. Az lesz ebből, hogy ki fogom hozni a kisebbik nyomtatót, amit nem annyira kedvelek, de elbírom, veszek bele még otthon patront, szintén otthonról hozok papírt, aztán hajrá. Az, hogy egy vagyont költsek nyomtatásra, nem pálya. Fú, még mindig nem tértem magamhoz ebből sokkból. Már a máltai 50 cent/oldal is eléggé odavert az otthoni tapasztalatok után, de hát az még mindig a fasorban sincs ehhez képest. Délután találkoztam Fruzsival, aki

Én most már olyan, de olyan ideges vagyok... Úgy kell elhessegetni a negatív gondolatokat, amelyek a máltai élmények nyomán szeretnének bejutni a fejembe. Meg azon is izgulok, mit vegyek fel, pedig hoztam több szettet is, ami jó állásinterjúra. Jaj nekem. Holnap még átnyálazom az iskola honlapját, minden menüpontot végigolvasok, az is lehet, hogy kijegyzetelem - az a tuti. És nagyon remélem, hogy megkapom az állást, és taníthatok angolt. Az lenne nekem a legjobb. (A fordítással karöltve, persze.)

Hát, ez is megvolt. A terem kint van a világ, na jó, a város másik felén, és szinte tuti, hogy nem fogok ennyit utazni az edzésért. Az edző egy pasi, 60 körül járhat, nagyon lelkes, és tudja, mi az, hogy koreográfia*, viszont unatkoztam. Lehet, hogy nem Krisz óráját kellene keresnem minden más órában, de sajnos azt keresem, és még csak megközelítőleg olyan jót sem láttam már Máltán sem. Azért itt még van pár lehetőség, bízom benne, hogy találok olyat, ami tetszeni fog. De azért elgondolkodtam rajta, hogy fel kellene vetni a teremben, hogy legyen skype-os részvételi lehetőség. Simán megvenném a bérletet ugyanúgy, mint amikor otthon laktam, padom meg van, csak ki kell hozni. *Voltam már olyan stepen, amit úgy hirdettek, hogy koreografált, és semmiféle koreográfia nem volt hozzá, abból állt az egész óra, hogy hatszor emeljük a jobb térdet, hatszor a balt, háromszor rúgunk jobbra, háromszor balra, majd hatszor emeljük a jobb térdet, és így tovább. Ez nem koreográfia.

Tegnap már nem fért bele a nyitott házaknak ez a programpontja, de ma visszamentem, gondoltam, így legalább nem vagyok itthon egész nap. (Pedig az sem ártana, de mindegy.) Egész jó volt a vezetés, bár engem zavart, hogy a hölgy mindent papírról olvasott, na de a lényeg, hogy egy csomó érdekességet megtudtam az épületről. Még Ferenc József idején épült, eredetileg a tőzsde meg a Nemzeti Bank lakott benne, plusz bazársor is volt benne, aztán a tőzsde pár év után kapott saját palotát, a bank meg 1925-ben költözött ki. A II. világháborúban súlyosan megsérült, és csak 1971-ben kezdték el a felújítását. A Café Central, ami már a XIX. század óta itt működött, csak 1982-ben nyithatott meg újra. Ma rendezvények vannak benne. Körbesétáltuk, megnéztük, hol volt régen a bazár, sőt a Nemzeti Bank termeibe is bemehettünk. Sajnos ott nem lehetett fényképezni, pedig egy csoda volt. Órákig ellettem volna ott, annyira nagyon szép. Hazafelé a Nyugatinál vettem sushit, és