Hosszú hétvége itthon
Pénteken jártam a Tescóban, vettem pár dolgot, ami itthon jobban megéri, pl. húst, na meg trappistát, mert nagyon szeretem, de kint nincs, és a jövő hétre tervezett rakott zöldbab tetejére az a legjobb. Aztán vettem ajándékot a szombati házavatóra, meg találtam tökös sütőformát :) Nagyon cuki, fogom használni október végén.
A magassarkúmban jöttem haza, amit Máltán vettem tavaly Halloween (és ősz) alkalmából. Akkor már vagy négy hónapja nem volt magassarkú a lábamon, sőt nem is vittem ki magammal egyet se, és - bármilyen hülyén hangzik - nem emlékeztem, mekkora az a sarok, ami még kényelmes nekem. Sétáltam a cipőben az üzletben, persze, de olyan rövid idő alatt nem derült ki, hogy ebben a cipőben bizony nem tudok hosszú távon gyalogolni. Nagyon csini, "csinizni" lehet benne egy-két órát, de hogy én ebben császkáljak majdnem öt órát Pesten... És hát megtettem. Úgyhogy amikor a Corvinban a CCC elé értem, már marhára fájt a talpam és a térdem (amit annyira féltek, mert eleve nyomi), úgyhogy félve bár, de bementem, hátha szerencsém lesz, és könnyen találok jó cipőt, amiben nem fogok fájni. És szerencsém volt. A múltkor nagyon leszóltam őket, úgyhogy most gyorsan elmesélem, hogy az őszi szezonra már úgy pakolták ki a cipőket, ahogy normális cipőboltok szokták, tehát a polc szélén ott a mintapéldány, mögötte meg sorakoznak egymáson a különböző méretű, ugyanolyan fazonú cipők. Azért elvoltam bent fél órát, mert olyan sok szép bokacsizmájuk van, hogy alig tudtam választani. Végül szerintem nagyon szépet hoztam el, ráadásul kivételesen nem fekete, hanem megvan életem (úgy emlékszem) második barna cipője. Nagyon jó benne jönni-menni, alig van sarka, hogy pihenjen kicsit a lábam, még akár busz után is tudok futni vele, és nem fog lefagyni a csülköm Bécsben. Csupa öröm.
Este találkoztam Réka barátnőmmel, kimentünk az ARC-ra, és hát nagyon érdekes volt. Én nagyon sokat nevettem, ettől függetlenül rettentően nyomasztóak a plakátok. Az az idei téma, hogy magyar álom, és hát... Tömény depi. Nem azért, mintha nem lenne rá elég ok, de ez attól még nyomasztó. Pont ezért nem szeretnék huzamosabb ideig itthon lenni, mert rám ez nagyon erősen hat, teljesen lehúz a mocsár. No de. Megjelent persze a jó öreg groteszk és barátja, az irónia, ezért is nevettem nagyon sokat. Sokat beszélgettünk Rékával, aztán együtt hazamentünk hozzájuk, és megmutatta, hogy áll a lakásfelújítási projekttel. Egyedül csinálja, eddig csak a tapétázáshoz és a parkettázáshoz hívott szakembert, de festeni egyedül festett. És nagyon szép lett minden. Miután megmutatta a lakást, hazavitt anyuékhoz kocsival.
Merthogy anyuéknál aludtam. Az volt, hogy fél 9 körül érkeztem, kb. 10-11-ig együtt beszélgettünk, aztán apu elment aludni, mi meg anyuval legközelebb fél 5-kor néztünk az órára, hogy úristen, le kéne feküdni. Nem is emlékszem, mikor beszélgettünk utoljára ilyen sokat egyhuzamban, de nem mostanában. Pedig amúgy sokat beszélgetünk, pl. Skype-on mindig megvan az egy óra, de nem ritka a kettő sem. Legutóbb egy karácsonyi sütés volt ilyen. Este 11 körül kezdtük, hajnali 4 körül fejeztük be, és közben végig beszélgettünk. Kellenek ilyenek :)
Szombat délutánig otthon voltam, mármint anyuéknál otthon, és egyébként ők is tök szépen felújították a lakást. Náluk a parkettázás is saját munka, mert apu minden ilyet meg tud csinálni. Teljesen más most így, mint amikor otthon laktam, de nagyon tetszik. Ebédre volt zöldborsóleves és székelykáposzta, mindkettő fent van a kedvencek listáján, és mindkettőt én javasoltam, amikor megkérdezték, szerintem mit együnk. Ideje lenne már elkészíteni az első saját székelykáposztámat, mert nagyon-nagyon szeretem, úgyhogy muszáj megtanulni. Tudom, hogy nem bonyolult, de valamiért a pörköltfőzéstől kicsit félek, úgyhogy még sosem csináltam. De most apu részletesen elmondta, hogyan kell, úgyhogy valamikor ráveszem már magam.
4-re házavatóra mentem egy volt csoporttársamhoz a XVI. kerületbe. Meglepett a meghívás, mert az egyetem óta nem találkoztunk, és én úgy emlékszem, már az egyetemen is csak órákon futottunk össze, külön programok nem voltak. Amióta kimentem Máltára, néha beszélgetünk, de azért meglepődtem. Aztán rájöttem, hogy nem olyan meglepő ez - ő Máltán volt nászúton, nagyon megszerette a szigetet, és valószínűleg közelebb kerültem hozzá azzal, hogy ott voltam, folyamatosan posztolgattam képeket, és én is legalább annyira szeretem Máltát, mint ő. Rajta kívül senkit sem ismertem, úgyhogy igyekeztem a buli elejére odaérni, mert ha utánam érkezik egy csomó ismeretlen, az sokkal könnyebb, mint megérkezni egy csomó ismeretlen közé. A tervem sikerült is - én voltam az első. Gyönyörű a házuk, nagyon ízléses és otthonos, hatalmas kertjük van rengeteg gyümölcsfával (még füge is van). Nagyon finomakat főztek, és szuper volt a hangulat. Legtöbbet a férj egyik indiai kollégájával beszélgettem, vele aztán együtt is jöttünk hazafelé egy darabon, csak ő az Örsön észrevette, hogy ott felejtette a telefonját, és vissza kellett mennie.
Apu és anyu vittek el a házavatóra menet a Stadionokig, mert onnan már csak kb. negyed órát kellett utazni egy busszal, és aztán felhozták nekem az egyik nyomtatót, amit apu megjavított nekem. Tök jó, simán befér a bőröndömbe, és mostantól tudok nyomtatni meg szkennelni, há! Legalábbis remélem, majd kiderül, ha megpróbálom összelőni a laptoppal.
A magassarkúmban jöttem haza, amit Máltán vettem tavaly Halloween (és ősz) alkalmából. Akkor már vagy négy hónapja nem volt magassarkú a lábamon, sőt nem is vittem ki magammal egyet se, és - bármilyen hülyén hangzik - nem emlékeztem, mekkora az a sarok, ami még kényelmes nekem. Sétáltam a cipőben az üzletben, persze, de olyan rövid idő alatt nem derült ki, hogy ebben a cipőben bizony nem tudok hosszú távon gyalogolni. Nagyon csini, "csinizni" lehet benne egy-két órát, de hogy én ebben császkáljak majdnem öt órát Pesten... És hát megtettem. Úgyhogy amikor a Corvinban a CCC elé értem, már marhára fájt a talpam és a térdem (amit annyira féltek, mert eleve nyomi), úgyhogy félve bár, de bementem, hátha szerencsém lesz, és könnyen találok jó cipőt, amiben nem fogok fájni. És szerencsém volt. A múltkor nagyon leszóltam őket, úgyhogy most gyorsan elmesélem, hogy az őszi szezonra már úgy pakolták ki a cipőket, ahogy normális cipőboltok szokták, tehát a polc szélén ott a mintapéldány, mögötte meg sorakoznak egymáson a különböző méretű, ugyanolyan fazonú cipők. Azért elvoltam bent fél órát, mert olyan sok szép bokacsizmájuk van, hogy alig tudtam választani. Végül szerintem nagyon szépet hoztam el, ráadásul kivételesen nem fekete, hanem megvan életem (úgy emlékszem) második barna cipője. Nagyon jó benne jönni-menni, alig van sarka, hogy pihenjen kicsit a lábam, még akár busz után is tudok futni vele, és nem fog lefagyni a csülköm Bécsben. Csupa öröm.
Este találkoztam Réka barátnőmmel, kimentünk az ARC-ra, és hát nagyon érdekes volt. Én nagyon sokat nevettem, ettől függetlenül rettentően nyomasztóak a plakátok. Az az idei téma, hogy magyar álom, és hát... Tömény depi. Nem azért, mintha nem lenne rá elég ok, de ez attól még nyomasztó. Pont ezért nem szeretnék huzamosabb ideig itthon lenni, mert rám ez nagyon erősen hat, teljesen lehúz a mocsár. No de. Megjelent persze a jó öreg groteszk és barátja, az irónia, ezért is nevettem nagyon sokat. Sokat beszélgettünk Rékával, aztán együtt hazamentünk hozzájuk, és megmutatta, hogy áll a lakásfelújítási projekttel. Egyedül csinálja, eddig csak a tapétázáshoz és a parkettázáshoz hívott szakembert, de festeni egyedül festett. És nagyon szép lett minden. Miután megmutatta a lakást, hazavitt anyuékhoz kocsival.
Merthogy anyuéknál aludtam. Az volt, hogy fél 9 körül érkeztem, kb. 10-11-ig együtt beszélgettünk, aztán apu elment aludni, mi meg anyuval legközelebb fél 5-kor néztünk az órára, hogy úristen, le kéne feküdni. Nem is emlékszem, mikor beszélgettünk utoljára ilyen sokat egyhuzamban, de nem mostanában. Pedig amúgy sokat beszélgetünk, pl. Skype-on mindig megvan az egy óra, de nem ritka a kettő sem. Legutóbb egy karácsonyi sütés volt ilyen. Este 11 körül kezdtük, hajnali 4 körül fejeztük be, és közben végig beszélgettünk. Kellenek ilyenek :)
Szombat délutánig otthon voltam, mármint anyuéknál otthon, és egyébként ők is tök szépen felújították a lakást. Náluk a parkettázás is saját munka, mert apu minden ilyet meg tud csinálni. Teljesen más most így, mint amikor otthon laktam, de nagyon tetszik. Ebédre volt zöldborsóleves és székelykáposzta, mindkettő fent van a kedvencek listáján, és mindkettőt én javasoltam, amikor megkérdezték, szerintem mit együnk. Ideje lenne már elkészíteni az első saját székelykáposztámat, mert nagyon-nagyon szeretem, úgyhogy muszáj megtanulni. Tudom, hogy nem bonyolult, de valamiért a pörköltfőzéstől kicsit félek, úgyhogy még sosem csináltam. De most apu részletesen elmondta, hogyan kell, úgyhogy valamikor ráveszem már magam.
4-re házavatóra mentem egy volt csoporttársamhoz a XVI. kerületbe. Meglepett a meghívás, mert az egyetem óta nem találkoztunk, és én úgy emlékszem, már az egyetemen is csak órákon futottunk össze, külön programok nem voltak. Amióta kimentem Máltára, néha beszélgetünk, de azért meglepődtem. Aztán rájöttem, hogy nem olyan meglepő ez - ő Máltán volt nászúton, nagyon megszerette a szigetet, és valószínűleg közelebb kerültem hozzá azzal, hogy ott voltam, folyamatosan posztolgattam képeket, és én is legalább annyira szeretem Máltát, mint ő. Rajta kívül senkit sem ismertem, úgyhogy igyekeztem a buli elejére odaérni, mert ha utánam érkezik egy csomó ismeretlen, az sokkal könnyebb, mint megérkezni egy csomó ismeretlen közé. A tervem sikerült is - én voltam az első. Gyönyörű a házuk, nagyon ízléses és otthonos, hatalmas kertjük van rengeteg gyümölcsfával (még füge is van). Nagyon finomakat főztek, és szuper volt a hangulat. Legtöbbet a férj egyik indiai kollégájával beszélgettem, vele aztán együtt is jöttünk hazafelé egy darabon, csak ő az Örsön észrevette, hogy ott felejtette a telefonját, és vissza kellett mennie.
Apu és anyu vittek el a házavatóra menet a Stadionokig, mert onnan már csak kb. negyed órát kellett utazni egy busszal, és aztán felhozták nekem az egyik nyomtatót, amit apu megjavított nekem. Tök jó, simán befér a bőröndömbe, és mostantól tudok nyomtatni meg szkennelni, há! Legalábbis remélem, majd kiderül, ha megpróbálom összelőni a laptoppal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése