Vollpension
Ez egy kávézó a 4. kerületben, a Karlsplatztól nem messze. A Bécsi fekete című blogon olvastam róla kritikát, és el is határoztam, hogy egyszer majd ellátogatok oda. Holnap fogok találkozni egy sráccal az egyik társkeresőről (találtam többek között egyet Ausztriában élő magyaroknak, ő ott volt), és gondoltuk, mehetnénk teázóba. Az volt a megállapodás, hogy mindketten keresgélünk, aztán ma este összevetjük az eredményeket. Na, hát neki az jött ki, hogy a teázók nagyon korán zárnak, úgyhogy találkozzunk a központban, aztán majd beülünk valahová. Nekem meg az, hogy a teázók nagyon korán zárnak, menjünk kávézóba, és rákerestem a Bécsi feketén, van-e ilyenből valami jó. Ekkor megint elém került a Vollpension, és megtetszett még a pálmaház a Burggartenben. Ha már így eszembe jutott ismét a Vollpension, megkerestem a Facebookon, és láttam, hogy ma estére felolvasó- és vitaestet hirdettek a menekültüggyel kapcsolatban. Eredetileg az éjjeli futásra akartam ma menni, de rövid mérlegelés után úgy döntöttem, ez a beszélgetés jobban megéri nekem. Úgyhogy voltam a Vollpensionban. Nagyon cuki hely, érdemes benézni. Csupa nagymamás fotelek és kanapék, a falakon sok-sok régi fénykép, hímzés, gobelin, szóval nagyon hangulatos. Ráadásul nem is olyan drága, sőt én úgy néztem, az átlagnál kicsivel olcsóbb. Azt majd meglátjuk, a sráccal ide megyünk-e, én mindenesetre be fogok még ülni.
Szóval felolvasó- és vitaest volt. Két írót és egy koncentrációs tábort megjárt idős nénit hívtak meg - őt azért, mert az ő családja is megpróbált elmenekülni Ausztriából a háború idején, csak nekik nem sikerült. mindannyiukat elfogták, de legalább mind életben maradtak. Mármint az édesapja családja (szülei, testvérei, unokahúgai, unokaöccsei) meghaltak, de a szűk család, a két szülő és a két lányuk túlélték. Az egyik író Livia Klingl volt, ő a Wir können doch nicht alle nehmen! (Mindenkit csak nem fogadhatunk be!) című könyvéből olvasott fel, amelynek az első felében a leggyakoribb félelmeket gyűjti össze és cáfolja meg, a másodikban meg egy tucat menekült történetét írja le, akik interjút adtak neki. A nő amúgy 20 éve foglalkozik a jelenséggel, hogy emberek elmenekülnek az országukból. A másik író Klaus Oppitz volt, ő az Auswandertag (A kivándorlás napja) című könyvéből olvasott fel. Ez egy szatíra, ami arról szól, hogy egy elszegényedett osztrák család nekivág a nagyvilágnak, és Törökországba menekül. A két író felváltva olvasott a könyvéből, tulajdonképpen Livia Klingl részletét illusztrálta Klaus Oppitz részlete.
A felolvasás után megkérték a nénit, Elisabeth Scheiderbauert, hogy mesélje el, mi történt az ő családjával. Ő még nagyon kicsi volt az Anschluss idején, kétéves, és hétéves, amikor anyukájával és a nővérével Theresienstadtba került, az apját meg Birkenauból Olaszországon át Auschwitzba vitték. Azt mondta, a tábor felszabadítása után visszatértek Bécsbe, megtalálták egymást az apjával, és a végén még a családot is sikerült újra felépíteni, ami nem volt könnyű, mert az apja tönkrement, a nővére mindenképpen ki akart vándorolni Izraelbe, az anyja meg szerette volna egyben tartani a családot.
Ezek után mindenkit kérdezgetett a moderátor, majd a közönség is hozzászólhatott. Livia Klingl azt hangsúlyozta, hogy ha kétszer annyian jönnének, mint most, akkor sem érné el a számuk Európa lakosságának 0,1%-át, ezért nem kell félni attól, hogy Európa iszlamizálódni fog*. Azt is mondta, hogy a többség el sem indul Európa felé, részben azért, mert nekik ez egy furcsa világ, ahol az emberek ridegek egymással, nincsenek emberi kapcsolatok - már ahhoz képest, ami náluk van, ahol nagycsaládok vannak és kiterjedt ismeretségi kör. Azt is magyarázta, hogy azért jön sokkal több fiatal férfi, mint család, mert egyrészt sokaknak egy ember kimenekítésére van pénzük, és akkor már azt küldik, aki legnagyobb eséllyel éli túl az utat, az meg a fiatal férfi**, másrészt meg a fiatal férfiaknak kötelező csatlakozni vagy a kormányerőkhöz, vagy valamelyik terrorszervezethez, és mivel mindenki mindenkit lő, sokan inkább elmenekülnek. Az ő tapasztalatai szerint főleg a szírek között sok a diplomás, aki szépen tud angolul, és a többiek között is sokaknak van szakmája. Persze sok a képzetlen, nyelveket nem beszélő ember is, de pont tegnap olvastam egy cikket arról, velük mit szeretne kezdeni Németország. Aztán az is elhangzott, hogy mint minden népnél, itt is vannak intelligens, kedves, normális, bunkó, unintelligens, agresszív emberek is, akik menekültként pont úgy fognak viselkedni, mint a menekülés előtt. Azt is mondta, hogy az embercsempészeket nem lehet megkerülni, mert az EU-nak olyan szabályai vannak, hogy csak úgy jutnak el a célhoz, ha fizetnek egy embercsempésznek. Ő is azt gondolja, hogy sokakat nagy csalódás fog érni, mert most úgy mennek Ausztriába és Németországba, mintha az Édenkertbe tartanának, miközben azért ez nagyon nem így van. Azt is mondta, hogy a Koránt a muszlimok is sokféleképpen értelmezik, ennek eredménye például, hogy a nők nem egyforma mértékben vannak eltakarva, van, aki egyáltalán nincs, és van, akinek csak a szeme látszik ki a csadorból, és ez mind ugyanannak a szent könyvnek a különböző értelmezéseiből fakad. Ahogy a Bibliában nem szerepel, hogy indítsunk keresztes háborúkat, úgy a Koránban sem szerepel, hogy robbantsunk fel ártatlan embereket, ezért szerinte attól sem kell félni, hogy óriási terrorhullám fog indulni***.
A közönségben legalább egy olyan nő ült, akiben megvannak azok a tipikus félelmek, amik azt a sok gyűlölködő hozzászólást eredményezik a különböző menekültes hírek alatt. Ő egy csomó kérdést feltett, amit a hozzászólásokban is fel szoktak, csak kulturált formában. Én ennek nagyon örültem, mert azt reméltem, hogy ebből kialakul egy párbeszéd, az írónő megcáfolja a félelmeket, a nő arra válaszol, arra az írónő megint, és hátha jutunk valamire. De sajnos nem ez lett. Az írónő felizgatta magát a kérdéseken, és nagyon cinikusan válaszolgatott, annyira, hogy a közönség egy másik tagja rá is szólt. Annyira sajnálom, hogy ez így alakult, mert tényleg jó lett volna meghallgatni, melyikük mit gondol azokról a dolgokról, amiket a nő felvetett. A nő meg most úgy érezheti, hogy üres kézzel ment haza.
Szóval a lényeg, amit én hazahoztam az este után, az, hogy senki sem örül ennek a méretű áradatnak, de nem kell félni ezektől az emberektől. Eddig is így gondoltam, de jó volt látni, hogy vannak még így néhányan, és jó volt hallgatni a magyarázatokat. Amúgy szerintem teljesen érthetőek a félelmek is: van egy képünk Európáról, és Európa most változás előtt áll, mert szírek, afgánok, irakiak, eritreaiak fognak élni a városokban (a Balkánról érkezőket pl. hazaküldik), szír, afgán, iraki meg eritreai boltok lesznek, és akkor a városok már nem azok a városok lesznek, amelyeket megszoktunk. Viszont egy idő után természetesnek fog hatni, hogy vannak ezek az emberek és vannak ezek az üzletek. Akkor mindenképp, ha úgy fognak csinálni, mint pl. Bécsben a törökök, akik csodaszépen beszélnek németül, és dolgoznak. Ettől még persze nem szeretik őket az osztrákok, nem ritkán látom, milyen arcokat vágnak helyinek tűnő emberek fejkendős nők láttán, de lehet, hogy a gyerekük vagy az unokájuk már nem lesz tele ellenérzéssel. És persze tökre örülök annak, hogy legalább felmerült már az EU-ban a kérdés, hogyan kellene beavatkozni Szíriában, hogy megállítsák ezt az áradatot. Mert sokan visszamennének, ha otthon nem lennének veszélyben, mint ahogy visszamentek egy kisváros életben maradt lakosai is, miután a városuktól 40 km-rel arrébb ment a front, és nekiálltak az újjáépítésnek. Pedig 40 km-re a fronttól azért nincsenek biztonságban. (Ezt is egy cikkben olvastam, de azt hiszem, ezt most nem lesz már erőm megkeresni.)
*Szerintem meg azért sem kell ettől félni, mert Magyarországból például 150 év alatt sem lett Törökország, mint ahogy Málta sem lett az arab világ része, hiába voltak náluk évszázadokig az arabok, hiába az arab és az olasz keveréke a nyelvük. Pedig mindkét esetben megszállásról volt szó.
**Az eritreai srác is pont ezt mondta, akit Máltán ismertem meg. A család összetette, amije volt, ebből egy ember utazását tudták kifizetni, és ez ő lett, mert még fiatal, erős, és van rá esélye, hogy szép élete legyen Európában, mert lesz még ideje sokat dolgozni. Amit egyébként tesz is. Bár diplomás, művelt, értelmes, tökéletesen beszél angolul, arra egyelőre reménye sincs, hogy a szakmájában helyezkedjen el Máltán, de türelmesen vár, elvállalja azt, ami jön, most nyáron pl. recepciós volt egy hostelben. Azt is szerette, nehezebb napokon meg azzal biztatta magát, hogy ha elég sokáig marad Máltán, és elég sokat dolgozik, előbb-utóbb oda fogják engedni a szakmájához is. (Azért nem írom, mi a szakmája, mert ezt elfelejtettem.)
***Én nehezen tudom elképzelni, hogy ne jönne velük terrorista is, mert ennél jobb alkalmat nem találhat rá, hogy bejusson Európába. Bár erre hallottam már olyan ellenérvet, hogy neki felesleges vállalni ezt a cécót, mert simán bejön útlevéllel, és ebben is lehet valami. Mindenesetre nekem érdekes, hogy már mióta tart a menekültáradás, és még nem volt terrortámadás sehol. Máltán már akkor azt mondták a helyiek, hogy nem kérnek ennyi menekültet, mert terroristák, amikor én kimentem, és ott sem volt még semmi, pedig ennek már több, mint egy éve. És hozzájuk nem akkor kezdtek áramlani az Afrikából induló menekültek, amikor én kimentem.
Szóval felolvasó- és vitaest volt. Két írót és egy koncentrációs tábort megjárt idős nénit hívtak meg - őt azért, mert az ő családja is megpróbált elmenekülni Ausztriából a háború idején, csak nekik nem sikerült. mindannyiukat elfogták, de legalább mind életben maradtak. Mármint az édesapja családja (szülei, testvérei, unokahúgai, unokaöccsei) meghaltak, de a szűk család, a két szülő és a két lányuk túlélték. Az egyik író Livia Klingl volt, ő a Wir können doch nicht alle nehmen! (Mindenkit csak nem fogadhatunk be!) című könyvéből olvasott fel, amelynek az első felében a leggyakoribb félelmeket gyűjti össze és cáfolja meg, a másodikban meg egy tucat menekült történetét írja le, akik interjút adtak neki. A nő amúgy 20 éve foglalkozik a jelenséggel, hogy emberek elmenekülnek az országukból. A másik író Klaus Oppitz volt, ő az Auswandertag (A kivándorlás napja) című könyvéből olvasott fel. Ez egy szatíra, ami arról szól, hogy egy elszegényedett osztrák család nekivág a nagyvilágnak, és Törökországba menekül. A két író felváltva olvasott a könyvéből, tulajdonképpen Livia Klingl részletét illusztrálta Klaus Oppitz részlete.
A felolvasás után megkérték a nénit, Elisabeth Scheiderbauert, hogy mesélje el, mi történt az ő családjával. Ő még nagyon kicsi volt az Anschluss idején, kétéves, és hétéves, amikor anyukájával és a nővérével Theresienstadtba került, az apját meg Birkenauból Olaszországon át Auschwitzba vitték. Azt mondta, a tábor felszabadítása után visszatértek Bécsbe, megtalálták egymást az apjával, és a végén még a családot is sikerült újra felépíteni, ami nem volt könnyű, mert az apja tönkrement, a nővére mindenképpen ki akart vándorolni Izraelbe, az anyja meg szerette volna egyben tartani a családot.
Ezek után mindenkit kérdezgetett a moderátor, majd a közönség is hozzászólhatott. Livia Klingl azt hangsúlyozta, hogy ha kétszer annyian jönnének, mint most, akkor sem érné el a számuk Európa lakosságának 0,1%-át, ezért nem kell félni attól, hogy Európa iszlamizálódni fog*. Azt is mondta, hogy a többség el sem indul Európa felé, részben azért, mert nekik ez egy furcsa világ, ahol az emberek ridegek egymással, nincsenek emberi kapcsolatok - már ahhoz képest, ami náluk van, ahol nagycsaládok vannak és kiterjedt ismeretségi kör. Azt is magyarázta, hogy azért jön sokkal több fiatal férfi, mint család, mert egyrészt sokaknak egy ember kimenekítésére van pénzük, és akkor már azt küldik, aki legnagyobb eséllyel éli túl az utat, az meg a fiatal férfi**, másrészt meg a fiatal férfiaknak kötelező csatlakozni vagy a kormányerőkhöz, vagy valamelyik terrorszervezethez, és mivel mindenki mindenkit lő, sokan inkább elmenekülnek. Az ő tapasztalatai szerint főleg a szírek között sok a diplomás, aki szépen tud angolul, és a többiek között is sokaknak van szakmája. Persze sok a képzetlen, nyelveket nem beszélő ember is, de pont tegnap olvastam egy cikket arról, velük mit szeretne kezdeni Németország. Aztán az is elhangzott, hogy mint minden népnél, itt is vannak intelligens, kedves, normális, bunkó, unintelligens, agresszív emberek is, akik menekültként pont úgy fognak viselkedni, mint a menekülés előtt. Azt is mondta, hogy az embercsempészeket nem lehet megkerülni, mert az EU-nak olyan szabályai vannak, hogy csak úgy jutnak el a célhoz, ha fizetnek egy embercsempésznek. Ő is azt gondolja, hogy sokakat nagy csalódás fog érni, mert most úgy mennek Ausztriába és Németországba, mintha az Édenkertbe tartanának, miközben azért ez nagyon nem így van. Azt is mondta, hogy a Koránt a muszlimok is sokféleképpen értelmezik, ennek eredménye például, hogy a nők nem egyforma mértékben vannak eltakarva, van, aki egyáltalán nincs, és van, akinek csak a szeme látszik ki a csadorból, és ez mind ugyanannak a szent könyvnek a különböző értelmezéseiből fakad. Ahogy a Bibliában nem szerepel, hogy indítsunk keresztes háborúkat, úgy a Koránban sem szerepel, hogy robbantsunk fel ártatlan embereket, ezért szerinte attól sem kell félni, hogy óriási terrorhullám fog indulni***.
A közönségben legalább egy olyan nő ült, akiben megvannak azok a tipikus félelmek, amik azt a sok gyűlölködő hozzászólást eredményezik a különböző menekültes hírek alatt. Ő egy csomó kérdést feltett, amit a hozzászólásokban is fel szoktak, csak kulturált formában. Én ennek nagyon örültem, mert azt reméltem, hogy ebből kialakul egy párbeszéd, az írónő megcáfolja a félelmeket, a nő arra válaszol, arra az írónő megint, és hátha jutunk valamire. De sajnos nem ez lett. Az írónő felizgatta magát a kérdéseken, és nagyon cinikusan válaszolgatott, annyira, hogy a közönség egy másik tagja rá is szólt. Annyira sajnálom, hogy ez így alakult, mert tényleg jó lett volna meghallgatni, melyikük mit gondol azokról a dolgokról, amiket a nő felvetett. A nő meg most úgy érezheti, hogy üres kézzel ment haza.
Szóval a lényeg, amit én hazahoztam az este után, az, hogy senki sem örül ennek a méretű áradatnak, de nem kell félni ezektől az emberektől. Eddig is így gondoltam, de jó volt látni, hogy vannak még így néhányan, és jó volt hallgatni a magyarázatokat. Amúgy szerintem teljesen érthetőek a félelmek is: van egy képünk Európáról, és Európa most változás előtt áll, mert szírek, afgánok, irakiak, eritreaiak fognak élni a városokban (a Balkánról érkezőket pl. hazaküldik), szír, afgán, iraki meg eritreai boltok lesznek, és akkor a városok már nem azok a városok lesznek, amelyeket megszoktunk. Viszont egy idő után természetesnek fog hatni, hogy vannak ezek az emberek és vannak ezek az üzletek. Akkor mindenképp, ha úgy fognak csinálni, mint pl. Bécsben a törökök, akik csodaszépen beszélnek németül, és dolgoznak. Ettől még persze nem szeretik őket az osztrákok, nem ritkán látom, milyen arcokat vágnak helyinek tűnő emberek fejkendős nők láttán, de lehet, hogy a gyerekük vagy az unokájuk már nem lesz tele ellenérzéssel. És persze tökre örülök annak, hogy legalább felmerült már az EU-ban a kérdés, hogyan kellene beavatkozni Szíriában, hogy megállítsák ezt az áradatot. Mert sokan visszamennének, ha otthon nem lennének veszélyben, mint ahogy visszamentek egy kisváros életben maradt lakosai is, miután a városuktól 40 km-rel arrébb ment a front, és nekiálltak az újjáépítésnek. Pedig 40 km-re a fronttól azért nincsenek biztonságban. (Ezt is egy cikkben olvastam, de azt hiszem, ezt most nem lesz már erőm megkeresni.)
*Szerintem meg azért sem kell ettől félni, mert Magyarországból például 150 év alatt sem lett Törökország, mint ahogy Málta sem lett az arab világ része, hiába voltak náluk évszázadokig az arabok, hiába az arab és az olasz keveréke a nyelvük. Pedig mindkét esetben megszállásról volt szó.
**Az eritreai srác is pont ezt mondta, akit Máltán ismertem meg. A család összetette, amije volt, ebből egy ember utazását tudták kifizetni, és ez ő lett, mert még fiatal, erős, és van rá esélye, hogy szép élete legyen Európában, mert lesz még ideje sokat dolgozni. Amit egyébként tesz is. Bár diplomás, művelt, értelmes, tökéletesen beszél angolul, arra egyelőre reménye sincs, hogy a szakmájában helyezkedjen el Máltán, de türelmesen vár, elvállalja azt, ami jön, most nyáron pl. recepciós volt egy hostelben. Azt is szerette, nehezebb napokon meg azzal biztatta magát, hogy ha elég sokáig marad Máltán, és elég sokat dolgozik, előbb-utóbb oda fogják engedni a szakmájához is. (Azért nem írom, mi a szakmája, mert ezt elfelejtettem.)
***Én nehezen tudom elképzelni, hogy ne jönne velük terrorista is, mert ennél jobb alkalmat nem találhat rá, hogy bejusson Európába. Bár erre hallottam már olyan ellenérvet, hogy neki felesleges vállalni ezt a cécót, mert simán bejön útlevéllel, és ebben is lehet valami. Mindenesetre nekem érdekes, hogy már mióta tart a menekültáradás, és még nem volt terrortámadás sehol. Máltán már akkor azt mondták a helyiek, hogy nem kérnek ennyi menekültet, mert terroristák, amikor én kimentem, és ott sem volt még semmi, pedig ennek már több, mint egy éve. És hozzájuk nem akkor kezdtek áramlani az Afrikából induló menekültek, amikor én kimentem.
Erre most írásban csak két dolgot:
VálaszTörlés- menjünk el együtt is a Vollpension kávézóba majd! (csak ne felolvasóestre, mert egy kukkot nem értenék ;))
- engem gyerekkoromban elvittek Theresienstadtba (Terezín, Csehországban van), nagyon durva élmény volt még több, mint 40 év elteltével is
Jó, menjünk! :) Mondjuk jövő héten valamikor?
TörlésÉn még egyik koncentrációs táborban sem jártam, de kellene, bár biztos, hogy nagyon megviselne.
Csak tipp, aztán lehet, hogy nincs igazam: ha terrortámadást akarnak csinálni, azt nem most fogják, amikor mindenki erre figyel, hanem majd ha lecseng egy kicsit az áradat, megnyugszik picit minden. Én a mostani terrorveszélynél jobban félek a második, harmadik generációs, Nyugatban csalódóktól, akiket szerintem majd később könnyen lehet radikalizálni.
VálaszTörlésAzért nem értem, mi értelme lenne várni, mert ez a történet hosszú évek óta megy. Miért éri meg ennyit malmozni? A másik meg az, hogy akár most, akár később történne valami, úgyis a menekülteken vernék el a port, úgyis ők lennének a hibásak. Itt szerintem nem áll fenn az, hogy kicsit beépülnek, aztán majd utána, mert ahhoz túl sokan vannak. Az meg a személyes tapasztalatom nagyon kicsi minta alapján, hogy sokan tényleg egyszerűen csak nem akarnak meghalni otthon, viszont ha már el kell jönniük, akkor nem valami lepukkantabb országban akarnak megállni, hanem egy olyanban, amiről azt hallották, hogy ott aztán tejjel-mézzel folyó Kánaán van.
TörlésA második, harmadik generációs Nyugatban csalódókkal kapcsolatban nem nagyon tudok mit mondani. Volt már ilyen, a Charlie Hebdónál például ilyen fiatalok támadtak, ha jól emlékszem. Illetve ők talán nem a Nyugatban csalódtak, hanem a vallásuk megsértését gondolták véresen megtorolni. De alapvetően azt gondolom, hogy akinek nem lesz jó Nyugaton, az el fog innen menni. Vissza a hazájába, ha ott már viszonylagos béke lesz, vagy talál más úti célt magának.