LizaGazdija

Tomi: Szerintem Marcit össze lehetne szoktatni egy cicával. Én: Az lehet. A kérdés csak az, hogy engem össze lehetne-e szoktatni egy cicával. (Nem.)

Pár hete kaptam egy emilt, amelyben a tanulmányi felelős értesíti a phd program összes résztvevőjét, hogy XY professzorral az első óránk ezen és ezen a napon ekkor és ekkor lesz, és addigra legyünk olyan aranyosak, és olvassuk el ennek és ennek a társunknak ezt és ezt a tanulmányát, mellé meg egy link, ahol a tanulmány megtalálható. Én azóta se értem az egészet. Az etr-ben még egyetlen óra sincs fent, nem jelentkeztem semmire, és egyáltalán... Nem értem, mégis mi ez az egész. Nem kizárt, hogy lassan írok XY professzornak, hátha valami tévedésről van szó. (Annál is inkább remélem ez utóbbit, mert Wass Albertről szól a tanulmány...)

Nagyon tetszik nekem mindkét gyerek, akihez Livi révén jutottam, fog ez nekem menni. Ráadásul úgy néz ki, lesz szakközepes órám, tehát lesz pénzem is. Most még legyen fordítás (mostantól mindig, átlag 3 hónapos határidővel), és akkor már nem lesz egy szavam sem. Most például jól érzem magam, elégedett kezdek lenni, és pozitívan tekintek a jövőbe. És egyelőre még a nyárvégi depi sem jött elő.

volt ez a mai. Reggel elmentem az órámra, ennél a csoportnál ez volt az utolsó. A fél 8-as óra 8-kor kezdődhetett, mert addigra gyűlt össze két hallgató a négyből, úgyhogy nem is néztük végül tovább a filmet, csak beszélgettünk. Azért kár ez, mert magamtól nem fogom végignézni azt a filmet, mert nem érdekel (Tőzsdecápák 2), de a csoporttal megnézhettem volna. Na sebaj, nagyobb gondom sose legyen. És különben is, kaptam tőlük szép gerberát búcsúzóul. Óra után elsántikáltam apu munkahelyére. Bizony, sántikáltam. Az új cipő miatt. Illetve az történt, hogy a szombati barátlakásos túrán kicsit kidörzsölte a lábamat a túracipőm, én meg hétfőn az új cipőben úgy mentem el a reggeli órámra, hogy nem ragasztottam le a sarkam, így mire hazavergődtem, már egy nagy lyuk volt rajta. Azóta csak nagyobb lett. Szóval apu odaadta anyu szoknyáját, amit fel kell hajtani, utána elvonszoltam magam a diszkontba, ahol végre kaptam szűzteát (egy hete keresem, sehol, értsd SEHOL nem kapható a városban, tiszta i

szép, csak kevés maradt a lábamból.

Néha eszembe jut, mit gondolhatnak rólam mások, amikor meglátnak az utcán. Mit gondolhatnak a ruhámról, a fejemről, a cipőmről. Vagy mit gondolhatnak, amikor megszólalok. Ilyenkor mindig megrémülök, és inkább nem gondolkodom ilyeneken. Minek csináljak magamnak plusz problémákat? Különben is ismerem azt a mondást, ami szerint amit nem tudunk, az nem fáj. (Ez most főleg onnan jön, hogy ma nagyon keményen sántikáltam, mert különösen nagyon durván fájt a csípőm. Igen, igen, elmegyek orvoshoz. Tényleg. Nem akarok így maradni.)

ma kétéves. Boldog születésnapot, Matyika!

Castle: What's the strangest pet you ever had? Beckett: You.

       

Csütörtökön reggel még tanfolyamzárót írattam, aztán ketten két időpontban mindenfélét bedobáltunk a bőröndbe (meg is lett az eredménye), aztán fél 12 körül elindultunk. Marci a lábamnál ült, és egészen jól bírta a strapát. A lábamat leterítettem azzal a cuccal, amit még Liza szőrhullatása miatt vettünk, plusz terítettem a térdemre-combomra némi papírtörlőt, mert a kutya autókázáskor jobban nyáladzik, mint Hooch . Az meg nem kis szó. Balatonfüredig minden rendben volt, akkor a kutya elkezdte húzni a száját, majd belecélzott az elé tartott szatyorba, és hányt. Balatonfüredtől Tihany még 7 km, csak mondom. Először a vendéglátónk, Eszter boltjába mentünk, mármint abba a boltba, ahol dolgozik. Ez egy régiségbolt. Itt megkaptuk a kulcsokat, majd elmentünk a házhoz. Hatalmas telken hatalmas ház, Eszter egy leválasztott szoba-fürdőben lakik, mi a többi részt használtuk, és a konyhában napi kétszer találkoztunk. Érkezéskor a kutya mindjárt azzal nyitott, hogy a házigazdánk két macskája közül a

A reggel fél 6-kor azzal kezdődött, hogy a kutya odaült az ágyunk elé, és arccal a konyha felé fordulva ugatásba kezdett. Gondolom, akkor jöhetett be Eszter kávézni, de ez akkor annyira nem érdekelt, úgyhogy megkértem Marcit, hogy gyorsan fogja be a száját, és hagyjon minket békén. Így is tett, legközelebb hétkor jött oda képen nyalni. Onnantól meg félóránként. De azért csak fél 9-kor mondta, hogy most már tényleg eleget aludtunk, engedjük ki a kertbe, és ekkor már célt is ért. Reggeli után elvittük sétálni, lementünk a Belső-tóhoz. Ott lehet kutyát fürdetni, de Marcit nem izgatta ez a lehetőség, és mivel ember ott nem mehet vízbe a kékalga miatt, nem is erőltettük a dolgot. Körbesétáltuk a tavat, közben a kutya úgy elrohant tőlünk, hogy nem is mindig láttuk, és ordíthattunk, fütyülhettünk neki, nagy ívben tojt ránk. Engedélyt kértem Tomitól, hogy amennyiben még valaha viszontlátjuk a kutyát, megverhessem, ezt meg is kaptam, de aztán mégsem bántottam. Csak megfogtam a fejét, felemeltem

Most már csak 6-kor próbálkozott először a kutya, de megint ki kellett bírnia fél 9-ig, mert az a szomorú nagy helyzet, hogy bármit szokott is meg fél év alatt, én biztosan nem fogom őt hajnalban sétálni vinni, pláne nem szombaton, no pláne nem nyaraláskor. Egyébként simán meg fogja szokni az új rendszert, ez ebből a két napból is látszik. Úgy egy-két hétre becsülöm az átálláshoz szükséges időt. Reggeli után a barátlakások keresésére indultunk. Eszter mondta, hogy akkor, amikor ő megvette a telket 42 éve, még vezetett hozzájuk a telek végéből egy ösvény, csak aztán a szomszéd lezárta az odafelé vezető utat egy sorompóval meg némi kerítéssel, pedig 3 perc alatt le lehetett oda ereszkedni. Így viszont 3 órát kirándultunk. Ez a nem semmi. Viszont mielőtt még bárki is azt hinné, hogy ez panaszkodás, hozzáteszem, hogy nem az, mert tök jó volt, gyönyörű a kilátás, és egyébként is szeretek kirándulni. A kutya csak a szokásosat hozta: elrohangált, percekig nem jött elő, és tojt ránk. Akkor röh

Az van, hogy két hónapja vettem egy szandált nyárra, ami mára úgy néz ki, hogy bármelyik szeméttelepen jobb állapotút lehet kukázni. Pedig rendeltetésszerűen használtam két hónapig: felvettem a lábamra, aztán mentem benne. De nem az erdőben, hanem az aszfalton. A városban. Normál tempóban. Nekem ne mondja senki, hogy ennyi és ilyen használattól úgy kell egy cipőnek kinézni, mintha egy kutya legalábbis megette, majd kihányta volna! Majd visszamegyek a Deichmannba, ha előtúrtam a blokkot, és az eladó fejéhez vagdosom a cipőt meg a blokkot egyesével, akkor is, ha apu szerint nem az eladó hibája. Tényleg nem ő tehet róla, de nekem akkor is ő lesz kéznél. Előtte megkeresem a vonatkozó fogyvéd. paragrafusokat, és kinyomtatva magammal viszem, ki ne derüljön, hogy igazából nem kell visszavenniük fél éven belül. Ja, és kérem a pénzemet. Na szóval. Ebben a szandálban nem vagyok hajlandó emberek közé menni, de abban a túracipőben sem, amiben jobb híján ma járkáltam. Márpedig gyakran megyek embere

Utoljára talán 3 éve sikerült vennem nyári ruhát, de az is lehet, hogy van annak már négy éve is. Ugyanis vagy olyanokat látok mindenhol, amiknek kb. köldökig ér a dekoltázsuk, vagy olyanokat, amiket itthonkának sem vennék fel jó szívvel, vagy olyanokat, amik akár jók is lehetnének, de azok 10 ezer fölött indulnak, én meg a szocializmusban ragadtam (Tomi szerint), ezért 4-5 ezernél többet nem vagyok hajlandó egy darab nyári ruháért kiadni. Via tette közzé facebookon , hogy a kuponvilágnál akció van, amelynek keretében egy 2500 Ft értékű kupont lehet kapni 1700-ért, majd ma nyitás előtti akció keretében elsétálni a Corvinba, és venni ruhát. A következő mondattal győzött meg az ötlet helyességéről: "Legfeljebb veszek valami kiegészítőt." Gondoltam, miért ne, 1700-ért biztos lehet kapni valami szép fülbevalót végszükség esetén. Úgyhogy kora délután meg is tettem az 5 perces utat az üzletig. (Nem irigylem azokat, akik talpig feketében sétálnak a mai kb. 40 fokban.) Az üzletben f

Valamelyik nap akarta írni valaki egy fórumon, hogy egy bizonyos történetet slendriánul raknak össze az alkotók. Altermagyarul: svendlihányul.

Reggel kissé kómásan álldogálok, várom a villamost, és hirtelen meglátom, hogy egy méh mászik be a blúzom alá a vállamnál. Szerencsére mielőtt pánikba tudnék esni, eltartom magamtól a blúzt, mire elrepül. Ülök a villamoson, olvasok. A budai hídfőnél bezárja az ajtót villamos, majd bemondják: "A villamos Újbuda-Központ felé közlekedik." Elindul a villamos, majd a következő szöveg: "Fehérvári út-Szerémi sor következik." Még jó, hogy nekem a Móriczról megy a hetes buszom. (Nyilván a stressz miatt történt, amit a méh okozott. És óriási mázli, hogy a piactól a Móricz csak kb. négy perc séta. Az meg gáz, hogy ez is nyilván akkor történik, amikor késésben vagyok.) Az órámról hazafelé ülök a hatos villamoson a Móriczon, olvasok. Egyszer csak felszáll két asszony két gyerekkel, és egyikük válltáskájában ül egy liba. Úgy értem, konkrétan egy élő liba. Ezen elmosolyodtam, aztán azon is, hogy megijedtek tőle emberek, mekkorát ugrottak, mikor meglátták. Azóta sajnálom szegényt.

Reggel elmentünk anyuékhoz Tomival, mert anyu úgy érezte, mégis jobb lenne egy eggyel nagyobb szoknya, mint amilyet vett a Várban, és ha már én úgyis pont ott terveztem eltölteni a délelőttöt, megkért, hogy vigyem vissza és cseréltessem ki. Aztán Tomi elvitt a Délihez, ahol találkoztunk Blankával, majd olyan aranyos volt, hogy a Mátyás templommal szemben található lépcső aljáig fuvarozott minket, így a Dísz téren mentünk be a Mesterségek Ünnepére. Blanka még sosem volt ott, azért néztük meg. Sokkal többen voltak, mint csütörtökön, és sokkal több volt a mesterember, aki a standja mellett üldögélve/álldogálva készítette a portékáját. A legérdekesebb az volt, amikor egy bácsi búgócsigát csinált kb. öt perc leforgása alatt. És hiába volt csak öt perc az egész, olyan precizitás meg odafigyelés kellett hozzá, amilyet valószínűleg sok év gyakorlással lehet szerezni. A Palotaszínpadnál kicsit elidőztünk, így megismerkedtünk a bagi népviselettel egy (vagy a?) bagi néptánccsoport előadásában. Az

Kissé rákattantam a Castle-re. Mivel az RTL szépen levette a műsorról, én szépen befejeztem a második évadot a youtube-on, és holnap belecsapok a harmadikba is. Ez van, nem tudok fél éveket várni. Most meg az Ízlések és pofonokat adják (No Reservations), amit moziban is láttam, és nagyon jó film. Úgyhogy a torna megint éjfél körülre csúszik.

Csütörtökön jó hosszú napunk volt megint. Nekem reggel 7-től este fél 10-ig tartott, és ez még csak a mászkálás. De jó volt. Reggel elmentem tanítani, aztán Lillához, és oda értem jött Tomi Marcival. Marcit le kell szoktatni a nyáladzásról, mert iszonyúan gusztustalan ám az, amikor ül elöl a lábamnál, dől a szájából a nyál, és akárhogy tartom a papírtörlőt, valahogy csak az a vége, hogy nyakig nyálas leszek 10 perc kocsikázás alatt. Ha megyünk valami hosszabb útra, és bizony megyünk majd, fog kapni valami abrakzsákhoz hasonló alkalmatosságot, és abba fog köpködni. Egyébként meg nem akarok igazságtalan lenni vele, akkor sem, ha Lizának nyomába sem érhet: nagyon régen fordult elő vele utoljára, hogy hányt utazás közben, és az utóbbi pár alkalommal már kiszállás után sem vonult el öklendezni. Szóval fejlődik. Remélhetőleg a nyáladzást is kinövi egyszer. (Csak a kocsiban csinálja, de ott a beszállás pillanatában elkezdi - nem kizárt, hogy kocsiból dobták ki, azért stresszel ennyire.) Hárma

A hideg zsíroldó nagyon hasonlít a Windexre: bármire fújom rá, azonnal meggyógyul. Azért nem sebek, hanem koszfoltok esetében.

Leadtam a fordítást. Most aztán tövig rághatom a körmöm, hogy augusztus végén, amikor a szerkesztő megjön a szabadságról, mit fog szólni hozzá. És hogy kapok-e új könyvet. (Szeretnék!)

lakunk itt. Már 3 éve. Nem semmi.

A kedd a sorozatok estéje nekem. Először Castle, aztán egy óra szünet, aztán Döglött akták. És ma mindkét sorozatomban Nicholle Tom az egyik vendégszereplő, akit a Beethovenben láttam először, és ott nagyon tetszett.

Ez volt az első regényem Balzactól. Majd meglátom, lesz-e több is, de annyira azért nem volt ez jó, hogy azonnal rohanjak az antikváriumba a következőért. Ez is két és fél hétig tartott, eléggé szenvedtem vele néhol. Ez egy tanmese arról, hogy a pénz nem boldogít, és a sorsát senki sem kerülheti el. Dióhéjban erről szól. 1911-ben jelent meg magyarul ez a könyv, ennek megfelelően jó régies a nyelvezete. Ezt nagyon élveztem. Nagyon izgalmas látni, mennyire másként fejezték ki magukat akkoriban, mennyire máshogy írtak. Pl. a kettős mássalhangzók esetében nem alkalmazták az egyszerűsítő írásmódot, így kerülhettek be olyanok a könyvbe, hogy "amelylyel" meg "amenynyiben". Aztán nagyon tetszett a humor. A legtöbb jó mondás még viszonylag az elején található, amikor a főhős meg néhány barátja részegen filozofál az élet nagy dolgairól - kifejezetten szellemeseket mondanak. Tetszik a tanulság is, bár szokás szerint nem értem az epilógust. Jó, régen volt már ilyen, de régen ne

Ritmust ugyan adott, viszont a 4-5 perces számaival elég unalmas volt. Marci is velem futott, végig ráncigált, úgyhogy jól elfáradtam a küzdelemben, és bénát is futottam. Majd legközelebb jobb lesz. Meg majd megtanulunk Marcival együtt futni, és akkor nem hátráltatjuk egymást. Mert nyilván én is hátráltatom, amikor nem hagyom neki, hogy meginduljon macskát kergetni. Még kicsit nevelődik, és mindent lehet majd vele csinálni.

Michael Seed regényétől nem készültem ki annyira, mint ennek a könyvnek két novellájától, pedig abban volt gyerekverés, gyerekkínzás, gyerekmolesztálás, ebben meg csak vámpírok vannak.

Szeretem a Kindle-t, ez már biztos. Eddig ismerkedtünk egymással, most már ezen túl is vagyunk. Már tudom azt is, hogyan kell e-bookot venni, majd azt felvarázsolni rá. A kísérleti szerzemény az Ellery Queen Mystery Magazine aktuális, 2011. szeptemberi száma, ami történetesen az indulás 70. évfordulóját ünnepli. 600 Ft-nyi dollárt kértek érte az amazonon, ami szerintem egy kéthavi magazinért nem drága, pláne akkor, ha dupla szám, ennél fogva saccra kb. 200 oldal, és csak krimik vannak benne, na meg a magazin története saccra kb. 6-7 oldalon. (Bár ténykérdés, hogy nem tudom, A4-es ez az újság vagy inkább az A5-höz áll közel. Ez utóbbi esetben akár 15 oldalt is tippelhetünk.) Egyébként újabb könyvet kezdtem el a Kindle segítségével, mégpedig az első Vonnegutomat. (Tudom, tudom, mi az, hogy csak 24 évesen, ez van.) 12%-ig jutottam, és nagyon tetszik. Remélem, ilyen marad végig. Most jó nekem.

A magyar szöveg már régen megvan, de a magyarosítással lassan haladok. Kicsit unalmas része ez az egésznek, mert ilyenkor elolvasom vagy kétszer-háromszor az összes kisregényt/novellát, és mindig átírok bennük valamit, mert máshogy szebb lenne, magyarosabb. Ezután jön az a fázis, amikor anyu meg apu elolvassák, amit írtam, jelölgetnek benne, aztán leülünk, én olvasok, ők meg mondják, mi helyett mi lenne jobb. Na, ehhez a fázishoz érkeztünk el ma. Az öt kisregényből/novellából le is tudtuk az első kettőt. Most az elsőhöz Tomi is írt javaslatokat, úgyhogy igazán sok segítséget kaptam. 5 órán át gyűrtük ezt a 120 oldalt, jól elfáradtunk mind. A jövő héten valamikor még lesz egy ilyen kör, és remélem, akkor már a végére is érünk, mert akkor elküldhetem. Anyu azt mondta, nagy szókincsem van a szöveg alapján, és jó a fordításom a kisebb döccenésektől eltekintve. Milyen jó is az, ha megdicsérik az embert :) És az is milyen jó lenne, ha a következő könyv inkább az elsőhöz hasonlítana jobban, é

Eddig azt a zenét hallgattam, ami a telefonomon van. Az igen vegyes. Van közte Madonna, Lisa Mitchell, Meredith Brooks, Santana, Shrek soundtrack. Ezek között van lassú, közepesen gyors, és mondjuk két darab gyors. Ez ritmust nem nagyon ad a futásnak, abban segít, hogy ne unjam a tájat, bár az is igaz, hogy a Margitszigetet pár hét-hónap alatt nem lehet megunni. Na de most Tomi adott nekem jó ötletet meg kezdő készletet: Scootert fogok hallgatni. Majd meglátjuk, segít-e ez rajtam.

Természetesen Tomitól, miután maradt némi krém a fejemen a lemosás után is. - Cirmos cica, haj! Hová lett a... naptej, vagy mi?

A sokféle futó közül a kedvenc típusom mindenképpen a 60-70 éves bácsi. Titokban azt remélem, hogy amikor majd 60-70 éves néni leszek, bennem is lesz még annyi energia, hogy akár a Margitszigetet is körbefussam. Ha meg úgy futom le a huszonéveseket, mint ők, az már igazán csak a hab a tortán.

Mindig van valami érdekes, amivel idetalálnak emberek. De a legérdekesebb ennek a kis blognak a történetében mindenképpen tegnap bukkant fel: "hogyan verjük ki". Ezek után beírtam ezt a blogkeresőbe, de nem adott találatot. Egyébként sem tudom elképzelni, hogy ezt bármilyen összefüggésben leírtam volna valaha is. Viszont most már legalább még nagyobb eséllyel jönnek ezzel a keresőszóval :)

Ma éppen egy hónapja... :(

Ez a mai Döglött akták megint ütősre sikerült. Javaslom a megtekintését így utólag is. 5. évad 17. rész, Végzetes tehetség ill. Slipping. Na, ezért szeretem én ezt a sorozatot.

Egész nap nagyon-nagyon rossz kedvem volt, és csak estére jöttem rá, miért. Ma van pont négy hete, hogy Liza meghalt. Még mindig nagyon hiányzik, és még mindig nem szerepelt egyetlen álmomban sem, vagy legalábbis nem emlékszem egy esetre sem. Eltűnődtem, vajon most már mindig minidepibe fogok-e zuhanni hétfőnként, vagy majd ez is elmúlik egyszer.

Még nagyon régen olvastam egyszer az 1934-ben megjelent A mandarin bűnügy című krimit ebben a kiadásban: Amikor pár napja az Alice feldolgozásait keresgéltem, véletlenül bukkantam rá ennek a kriminek a filmváltozatára. Eddig nem is tudtam, hogy van neki olyan, de nagyon megörültem, hogy belebotlottam. Fent van a neten , legálisan letöltheti bárki. Pontosabban letölteni sem kell, online nézhető. Megint csak azt mondhatom, hogy nagyon régen olvastam már a könyvet, viszonylag kevésre emlékszem belőle, csak az maradt meg, hogy nagyon tetszett. (Meg hogy sokáig azt hittem, tényleg egy krimiíróval estek meg ezek a dolgok, míg aztán pár éve gugli barátom elárulta nekem, hogy Ellery Queen két unokatestvér közös írói álneve, akik egyike sem volt detektív.) A történet lényege annyi, hogy van egy nagyon ritka és nagyon értékes bélyeg, a kínai mandarin, aminek a különlegességét az adja, hogy fordítva nyomtatták, és ezt a bélyeget ellopják a tulajdonosától egy szállodában, plusz megölnek két embert

Délelőtt vásároltunk, délután jött Livi. Három órát volt csak itt, mert aztán dolga volt, viszont három óra alatt ebédeltünk, beszélgettünk, és még egy röfipóker is belefért. Képeket egyelőre nem hozott Barcelonáról, majd legközelebb, viszont hozott nekünk szuvenírt: egy hűtőmágnest, amin a Sagrada Familia látható. Jó volt, hogy jött, megint hónapok óta nem találkoztunk, de legalább másfél hónapja. Este elmentünk a Margitszigetre Tomival, és jött Marci is. Megint kibírta hányás nélkül, sőt hazafelé még egy kicsit bóbiskolt is. Tomi görkorizott, én meg a kutyával futottam. Amíg pórázon volt, normálisan viselkedett, kivéve az első 1-2 km-en azokat az akciókat, amikor hirtelen leült, engem meg visszarántott a póráz. De úgy tűnik, el tudja fogadni, hogy futás közben nem szaglászhat annyit, mint séta közben, és más kutyákkal sem lehet játszani. A vége felé már egészen belejött, értette, mi a lényeg, és talán még élvezte is. A baj akkor történt, amikor levettem a pórázt a strandnál, mondván,

Igaz, csak fél 8-kor keltem, de előtte 1-kor feküdtem, szóval sokat nem pihentem. Összekészülődés után mentem a Keletibe, ahol találkoztam anyuval meg Ákossal, felültünk a vonatra, és elzakatoltunk Füzesabonyba, ahol is át kell szállni a Debreceni személyvonatra (különben csak integethetünk Hortobágynak). Fel is szálltunk a megfelelő vonatra, és vártunk. 11:07-kor kellett volna indulnunk. 11:10-kor még annyira nem izgultunk, bár felmerült bennünk, hogy a végállomáson mi akadálya lehet a pontos indulásnak. Aztán 11:15 lett. Aztán 11:20-kor jött a kalauz, és közölte, hogy Fehérgyarmatnál elakadt az egri szerelvény, lerobbant a mozdonya, ezért aztán a mi mozdonyunk érte megy, bevontatja, és utána indulunk mi is. Ezen kicsit leesett az állam, mert milyen hülyeség már ez, hogy ez Füzesabony méretű állomáson ne legyen tartalékos játékos, valamint milyen eljárás az, hogy ha egy vonat gázba kerül, akkor akadályozzuk azt a vonatot is, amelyik simán haladhatna. Mindenesetre a következő negyed ór

Csodálatosan zsúfolt nap volt, reggel hattól éjfélig két órát voltam itthon, azt is három részletben. Hatos kelés után elmentem tanítani, de nem jártam sikerrel, mivel nem jelent meg a csoport. Ezek után Tomival elmentünk a nyelviskolába számlázni, utána vásárolni a Tescóba, mivel találtam a táskámban egy 5000 Ft-os vásárlási utalványt (ránk is fért). Vásárlás után elmentünk anyuékhoz, ahol rájöttünk, hogy az éppen ott nyaraló Ákost nem szállíthatjuk a kocsiban, mivel nincs gyerekülésünk, Ákos meg 131 cm-nél jár. Így aztán Gabit mi vittük az Orczy Kalandparkba kocsival, anyu meg tömegközlekedett Ákossal. Ez a kalandpark tök jó, mindenki kedves volt, náluk is jó kis pályák vannak, és még Brad Pitt is elhozta ide a gyerekeit, amikor Magyarországon voltak (ezt egy fotó bizonyítja, ami mindjárt a pénztárnál található, de csak fénymásolat formájában - gondolom, az eredetit ereklyeként őrzik). Ákos ment mászni, mi meg négyen kísértük. És kellettünk is ennyien, ugyanis a gyerek vagy öntörvény

Még valamikor tavaly vettem meg a DVD-t (ha nem régebben...), de csak ma este, vasalás közben néztem meg. A könyvvel nem igazán tudom összevetni, mert halvány emlékeim vannak csak az eredeti sztoriról (kb. 16 éve olvastam), úgyhogy marad az 1951-es rajzfilm, mint összehasonlítási alap. Szerepelnek a filmben nagyon híres és nagyon jó színészek, akiket szeretek is ráadásul (pl. Whoopi Goldberg, Martin Short, Christopher Lloyd, Miranda Richardson, Gene Wilder), mégsem tetszett, amit láttam. A történet nagyrészt lassú és vontatott, nagyon sok az olyan jelenet, ahol Alice teljes csendben néz maga elé, és nincs zenei aláfestés, csak a mély csend. Kb. az 50. percben untam el nagyon az egészet, akkor majdnem megállítottam, de végül úgy döntöttem, ha már belekezdtem, befejezem. Sokkal jobban tetszett a rajzfilm. Sokkal pörgősebb, nem véletlen, hogy akárhányszor megnézem, utána egész éjjel Alice-ként rohangálok Csodaországban. Jobbak a dalok és a versek, helyesebbek a szereplők, viccesebb az egé

Ismerek egy párt, akik tavaly úgy jártak, hogy kb. 80 ezer forintról kaptak számlát év végén a gázművektől, mondván, ennyire eltért a tényleges fogyasztás az addig fizetett átalánytól. Bónuszként emelték az átalányt. Na, ez a pár szépen fizette egész évben az átalányt. Megjegyzem, a fűtési szezonon kívül nem sűrűn használnak gázt, mert ciki vagy sem, nagy főzőcskézést nem szoktak rendezni, valamint napi egyszer fürdenek, és akkor sem folyatják hosszan a meleg vizet. Ennek ellenére ma kaptak egy kedves levelet a gázművektől, amelyben azt közölték velük, hogy mához egy hétre fizessenek be 57 ezer forintot, mert ennyi sok gázt elhasználtak egy év alatt. Na most ez havonta 4500 Ft-tal jelent többet a fizetett átalánynál, ami egyébként 12 ezer forint (a lakás kb. 50 nm). Azt szeretnék üzenni sok szeretettel a gázműveknek, hogy basszák meg, meg még azt, hogy utána fognak ennek járni, és biztosak benne, hogy undorító módon át akarják őket verni. Valamint kérdeztetik, hogy nem jutott-e elég pé

Hightower is meghalt, pedig csak 66 éves volt, élhetett volna még. Ez az egyik szuper jelenete a Rendőrakadémiából: Nyugodjon békében!

Tegnap meg ma is hajnaltól késő estig tartott a napom, és majd el is mesélem (egy részét biztosan), de most gyorsan muszáj ezt közzétenni. Voltunk ma Marcival orvosnál (újabb kisműtét... majd elmesélem), és amikor az ébredése után bementünk, felnéztem a falra, és azt láttam, hogy a dolgozók kitették Liza búcsúlevelét a falra a többi fénykép meg ilyesmi mellé, pedig direkt nem is kereteztük be, mert Tomi szerint az túl durva utalás lett volna. De ők kitették celluxszal. Ez nekem annyira jólesett, de annyira... :)

Maggi zöldborsófőzelék alap. "Főzze meg a borsót tejjel és liszttel, majd adja hozzá..." Ez szerintem csak valami vicc lehet. Ugye, ez csak valami vicc?

Mivel hétfő is van meg elseje is, úgy gondoltam, belevágok egy ilyen egy hónapos kísérletbe. Ha bejön, akkor nem egy hónapig fog tartani, hanem innentől mindig. Azzal függ össze, hogy utálok takarítani, és valaki kitalált egy jó módszert, amit egy másik valaki elkezdett reklámozni itthon, úgyhogy akkor én most beszállok a buliba. Majd hónap végén referálok, hogy sikerült. Remélem, jó lesz.

Roskadozik a sok termés az idén is, de csodás! Egérasszony szorgalmasan tölti meg a kosarát. Egéréknél így beszélik: "Elég az, mit elrakunk, egy kicsit a maradékból az aratóknak is hagyunk."

Ez a történet azt bizonyítja, hogy nem alaptalanul éreztem eddig minden alkalommal a landolás utáni tapsvihar kitörésekor, hogy csak el ne kiabáljuk.

Lindsay Lohan olyat esett, mint egy ló Milyet esik vajon egy ló? Nálunk ez "akkorát esett, mint a nagykabát" formában ismert. Mondjuk ekkor megkérdezhetnénk, mekkorát esik vajon a nagykabát, de inkább ne tegyük. De ez a lovas... Ezt ismeri valaki?

Van neki egy közepesen jó honlapja. (Még nem jöttem rá, pontosan mi vele a gondom.) És azon van egy szuper írás. Arról szól, hogy hogyan ír. Szerintem érdemes elolvasni:  http://www.joanne-harris.co.uk/v3site/howto/howiwrite.html