Tihany, 2011. augusztus 25-27., második nap
A reggel fél 6-kor azzal kezdődött, hogy a kutya odaült az ágyunk elé, és arccal a konyha felé fordulva ugatásba kezdett. Gondolom, akkor jöhetett be Eszter kávézni, de ez akkor annyira nem érdekelt, úgyhogy megkértem Marcit, hogy gyorsan fogja be a száját, és hagyjon minket békén. Így is tett, legközelebb hétkor jött oda képen nyalni. Onnantól meg félóránként. De azért csak fél 9-kor mondta, hogy most már tényleg eleget aludtunk, engedjük ki a kertbe, és ekkor már célt is ért. Reggeli után elvittük sétálni, lementünk a Belső-tóhoz. Ott lehet kutyát fürdetni, de Marcit nem izgatta ez a lehetőség, és mivel ember ott nem mehet vízbe a kékalga miatt, nem is erőltettük a dolgot. Körbesétáltuk a tavat, közben a kutya úgy elrohant tőlünk, hogy nem is mindig láttuk, és ordíthattunk, fütyülhettünk neki, nagy ívben tojt ránk. Engedélyt kértem Tomitól, hogy amennyiben még valaha viszontlátjuk a kutyát, megverhessem, ezt meg is kaptam, de aztán mégsem bántottam. Csak megfogtam a fejét, felemeltem, hogy rám nézzen, és nagyon hangosan ordítottam, hogy azért van neki neve, hogy hallgasson rá, valamint ha a gazdája hívja, neki kutya kötelessége azonnal rohanni. Szégyellte is magát, én meg pórázra csatlakoztattam. Aztán Tomi elengedte, a kis ostoba meg előadta ugyanazt a műsorszámot, csak most már visszaérkezéskor szégyellte magát, és ekkor véglegesen pórázt kapott. Kész ez a kutya. Nem vagyok vadászhoz szokva, és meg is mondtam, hogy amíg nem tanul meg normálisan viselkedni, azt lesheti majd, hogy velem póráz nélkül menjen bárhova is. (De azért aranyos.)
Innen az apátság is látszott.
Ez egy kb. két órás program volt, és utána így nézett ki a kutya:
Addigra már azt is megtudtuk, hogy Marcit egyedül hagyhatjuk a házban, úgyhogy délben szépen így is tettünk, és elindultunk bejárni Tihanyt.
Először a Babamúzeumot néztük meg, ahol tilos fényképezni, 600 Ft a felnőtt belépő, és az egész egy nagyon szép és igényes családi gyűjtemény.
Ezután megtaláltuk a visszhangot. A térkép nem jó helyre jelöli, sőt a másnap megismert fiatal pár tök másmilyen térképe sem. Ők már a kikötőnél jártak, mikor visszafordítottuk őket. További tájékozatlan turisták kedvéért: a térképre tilos hallgatni, a visszhang a dombtetőn található, szemben az apátsággal, a Visszhang Óvoda és az Echo Étterem között, és onnan lehet megismerni, hogy bazi nagy betűkkel van kiírva egy táblára, hogy VISSZHANG, valamint egy ordítozó nőt is faragott oda egy szobrász. (Az előző esti sötétben kétszer sétáltunk el mellette. Mondom, nem egyszer, kétszer.) A megtalálás örömére elolvastam Csokonai Vitéz Mihány A tihanyi ekhóhoz című versét, de csak magamban, mert Tomi nem akarta, hogy szerepeljek.
Innen a halászcéh házához fáradtunk, ahová semmilyen módon nem lehetett bejutni, viszont lefényképeztük.
Meg fagyiztunk is. Ibolya ízű fagyit, bizony. (Finom volt.)
Közben ezt láttuk:
Gyönyörű.
Mi meg így néztünk ki:
Aztán megnéztük belülről az apátságot.
Ez például I. András sírja:
Nem a hagyomány szerint, hanem tényleg.
Aztán megnéztük az apátság kiállítását is. Itt két értékelhető kép készült, mert nem akartunk vakuzgatni:
Az a lényeg, hogy óriási, de tényleg nagyon nagy kiállítás, rengeteg infó meg kép meg tárgyi emlék meg terepasztal, nagyon-nagyon érdekes és informatív, simán megéri a fejenként 800 Ft-os belépőt, hát még a diákok 400 Ft-ját. Ti például tudtátok, hogy IV. Károly és Zita királyné 5 napig voltak itt fogságban 1921-ben, mielőtt kb. fél évszázadra kitiltották őket az országból? Én nem tudtam, de ez az ablak előtt állós elrendezés kis híján megríkatott. És az apátság történetét is részletesen bemutatják a pincében. Nagyon jó volt, komolyan.
Aztán bementünk a vendéglátónkhoz a boltba, kicsit beszélgettünk, majd elmentünk strandolni Sajkodra. Most 4-re érkeztünk, úgyhogy még napozni is tudtunk valamennyit. Rengeteg kacsa volt ezen a napon, és olyan bátrak, hogy simán sétálgattak a napozók között. Egyikük konkrétan belecsípett egy nő lábujjába. Nem viccelek. Kép is van róluk, amint ott kacsáznak a vicces kis lépteikkel a parton, de Tomi telefonján, úgyhogy majd máskor felapplikálom ide azt is. Közben ettünk némi hekket valami agyeldobósan durva áron, de legalább finom volt, és láttam egy olyan gyönyörű kismamát, amilyet még soha. Komolyan, valami csodaszép nő volt.
Hazaérkeztünkkor Eszter a teraszon ült, ölében az egyik cicája, igazán idilli volt a kép. Csak a macska megneszelte, hogy az az őrjöngő vadállat hozzánk tartozik, és ahogy meglátott minket, fejvesztve menekült. Este aztán Balatonfüredre mentünk sétálni. Kocsival. Megálltunk a Tesco parkolójában, aztán lementünk a kikötőig a főutcán a péntek esti forgatagban, végigsétáltunk a parton, szintén a péntek esti forgatagban meg a vásárban, végül felkerestük Blaha Lujza villáját, amiről kiderült, hogy nem múzeumként, hanem szállodaként működik. De legalább láttuk, és szép épület. Ettem életemben először jégkását, ami ugyan nem volt rossz, de nem fogok rászokni, és kiderült, hogy Marci a gyávaságnak valami olyan fokán van, hogy az szinte hihetetlen. Tudjátok, mit csinált? Sétáltunk ki a mólón a kikötőhöz, és elhaladtunk egy árnyképes ember mellett. Mármint egy olyan ember mellett, aki árnyképet vagdos ki az ezért fizető turistáknak fekete papírból. (Nekem ilyenem még Horvátországból van, és nagyon izgalmas volt nézni, hogyan készül.) Marci fejének magasságában ki volt támasztva egy bekeretezett kartonpapír, rajta néhány ilyen árnykép mutatóba. Nos, a kutya ezt meglátta, ugrott egy hatalmasat, és aztán sehogy nem lehetett rávenni, hogy odamenjen megnézni azokat a képeket. Ennyit arról, hogy a kutyák nem látnak 2D-ben. Azért azt mondtam neki, hogy ne aggódjon, jól összeillenek majd Rozival, ha ideköltözik: két ilyen beszari egy rakáson jól fog mutatni.
Végül visszasétáltunk a Tescóhoz, vettünk hozzávalókat egy jó gombapaprikáshoz, közben Marci 20 percet ült a kocsiban egyedül, és semmi rosszat nem csinált, csak felmászott az ülésemre, és ott szunyált. Hazaérkezéskor már 11 óra elmúlt, úgyhogy Tomi neki is látott a főzésnek, én meg a tornázásnak, és végül úgy fél 2 körül kerültünk ágyba.
Innen az apátság is látszott.
Ez egy kb. két órás program volt, és utána így nézett ki a kutya:
Addigra már azt is megtudtuk, hogy Marcit egyedül hagyhatjuk a házban, úgyhogy délben szépen így is tettünk, és elindultunk bejárni Tihanyt.
Először a Babamúzeumot néztük meg, ahol tilos fényképezni, 600 Ft a felnőtt belépő, és az egész egy nagyon szép és igényes családi gyűjtemény.
Ezután megtaláltuk a visszhangot. A térkép nem jó helyre jelöli, sőt a másnap megismert fiatal pár tök másmilyen térképe sem. Ők már a kikötőnél jártak, mikor visszafordítottuk őket. További tájékozatlan turisták kedvéért: a térképre tilos hallgatni, a visszhang a dombtetőn található, szemben az apátsággal, a Visszhang Óvoda és az Echo Étterem között, és onnan lehet megismerni, hogy bazi nagy betűkkel van kiírva egy táblára, hogy VISSZHANG, valamint egy ordítozó nőt is faragott oda egy szobrász. (Az előző esti sötétben kétszer sétáltunk el mellette. Mondom, nem egyszer, kétszer.) A megtalálás örömére elolvastam Csokonai Vitéz Mihány A tihanyi ekhóhoz című versét, de csak magamban, mert Tomi nem akarta, hogy szerepeljek.
Innen a halászcéh házához fáradtunk, ahová semmilyen módon nem lehetett bejutni, viszont lefényképeztük.
Meg fagyiztunk is. Ibolya ízű fagyit, bizony. (Finom volt.)
Közben ezt láttuk:
Gyönyörű.
Mi meg így néztünk ki:
Aztán megnéztük belülről az apátságot.
Ez például I. András sírja:
Nem a hagyomány szerint, hanem tényleg.
Aztán megnéztük az apátság kiállítását is. Itt két értékelhető kép készült, mert nem akartunk vakuzgatni:
Az a lényeg, hogy óriási, de tényleg nagyon nagy kiállítás, rengeteg infó meg kép meg tárgyi emlék meg terepasztal, nagyon-nagyon érdekes és informatív, simán megéri a fejenként 800 Ft-os belépőt, hát még a diákok 400 Ft-ját. Ti például tudtátok, hogy IV. Károly és Zita királyné 5 napig voltak itt fogságban 1921-ben, mielőtt kb. fél évszázadra kitiltották őket az országból? Én nem tudtam, de ez az ablak előtt állós elrendezés kis híján megríkatott. És az apátság történetét is részletesen bemutatják a pincében. Nagyon jó volt, komolyan.
Aztán bementünk a vendéglátónkhoz a boltba, kicsit beszélgettünk, majd elmentünk strandolni Sajkodra. Most 4-re érkeztünk, úgyhogy még napozni is tudtunk valamennyit. Rengeteg kacsa volt ezen a napon, és olyan bátrak, hogy simán sétálgattak a napozók között. Egyikük konkrétan belecsípett egy nő lábujjába. Nem viccelek. Kép is van róluk, amint ott kacsáznak a vicces kis lépteikkel a parton, de Tomi telefonján, úgyhogy majd máskor felapplikálom ide azt is. Közben ettünk némi hekket valami agyeldobósan durva áron, de legalább finom volt, és láttam egy olyan gyönyörű kismamát, amilyet még soha. Komolyan, valami csodaszép nő volt.
Hazaérkeztünkkor Eszter a teraszon ült, ölében az egyik cicája, igazán idilli volt a kép. Csak a macska megneszelte, hogy az az őrjöngő vadállat hozzánk tartozik, és ahogy meglátott minket, fejvesztve menekült. Este aztán Balatonfüredre mentünk sétálni. Kocsival. Megálltunk a Tesco parkolójában, aztán lementünk a kikötőig a főutcán a péntek esti forgatagban, végigsétáltunk a parton, szintén a péntek esti forgatagban meg a vásárban, végül felkerestük Blaha Lujza villáját, amiről kiderült, hogy nem múzeumként, hanem szállodaként működik. De legalább láttuk, és szép épület. Ettem életemben először jégkását, ami ugyan nem volt rossz, de nem fogok rászokni, és kiderült, hogy Marci a gyávaságnak valami olyan fokán van, hogy az szinte hihetetlen. Tudjátok, mit csinált? Sétáltunk ki a mólón a kikötőhöz, és elhaladtunk egy árnyképes ember mellett. Mármint egy olyan ember mellett, aki árnyképet vagdos ki az ezért fizető turistáknak fekete papírból. (Nekem ilyenem még Horvátországból van, és nagyon izgalmas volt nézni, hogyan készül.) Marci fejének magasságában ki volt támasztva egy bekeretezett kartonpapír, rajta néhány ilyen árnykép mutatóba. Nos, a kutya ezt meglátta, ugrott egy hatalmasat, és aztán sehogy nem lehetett rávenni, hogy odamenjen megnézni azokat a képeket. Ennyit arról, hogy a kutyák nem látnak 2D-ben. Azért azt mondtam neki, hogy ne aggódjon, jól összeillenek majd Rozival, ha ideköltözik: két ilyen beszari egy rakáson jól fog mutatni.
Végül visszasétáltunk a Tescóhoz, vettünk hozzávalókat egy jó gombapaprikáshoz, közben Marci 20 percet ült a kocsiban egyedül, és semmi rosszat nem csinált, csak felmászott az ülésemre, és ott szunyált. Hazaérkezéskor már 11 óra elmúlt, úgyhogy Tomi neki is látott a főzésnek, én meg a tornázásnak, és végül úgy fél 2 körül kerültünk ágyba.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése