Tihany, 2011. augusztus 25-27., első nap
Csütörtökön reggel még tanfolyamzárót írattam, aztán ketten két időpontban mindenfélét bedobáltunk a bőröndbe (meg is lett az eredménye), aztán fél 12 körül elindultunk.
Marci a lábamnál ült, és egészen jól bírta a strapát. A lábamat leterítettem azzal a cuccal, amit még Liza szőrhullatása miatt vettünk, plusz terítettem a térdemre-combomra némi papírtörlőt, mert a kutya autókázáskor jobban nyáladzik, mint Hooch. Az meg nem kis szó. Balatonfüredig minden rendben volt, akkor a kutya elkezdte húzni a száját, majd belecélzott az elé tartott szatyorba, és hányt. Balatonfüredtől Tihany még 7 km, csak mondom.
Először a vendéglátónk, Eszter boltjába mentünk, mármint abba a boltba, ahol dolgozik. Ez egy régiségbolt. Itt megkaptuk a kulcsokat, majd elmentünk a házhoz. Hatalmas telken hatalmas ház, Eszter egy leválasztott szoba-fürdőben lakik, mi a többi részt használtuk, és a konyhában napi kétszer találkoztunk. Érkezéskor a kutya mindjárt azzal nyitott, hogy a házigazdánk két macskája közül az egyiket megkergette, de hála az égnek a macska hazai terepen kiválóan tudott cselezni, és pár pillanat alatt eltűnt Marci szeme elől, mi meg békésen berendezkedhettünk.
Mivel nem tudtuk, egyedül lehet-e hagyni a kutyát a házban, a kertben meg nem akartuk hagyni, mert semeddig nem tartott volna neki átugrani a kerítést, Tomi egyedül indult reggelit és vacsorát venni három napra, én meg ott maradtam a kutyával, és aludtam egy jót a hűvösben. Mert bizony ebben a házban csodálatos hőmérséklet uralkodik, imádtam. A kutya közben néha képen nyalt, vagy a lábfejemre lihegett, vagy csak sírt egy kicsit, úgyhogy a kb. egy órányi alvást kb. hat részletben oldottam meg, de még így is sokat segített. Amikor Tomi hazaért, megebédeltünk, aztán bejártuk a házat meg a kertet, míg fél 6-kor hazaért Eszter a munkából, és azonnal evakuált minket a strandra (ő használta ezt a szót :) ), ő meg ott maradt a kutyával. 6-ra értünk Sajkodra, és egészen 8-ig pancsoltunk, nagyon-nagyon jó volt. Az erdő szélén van ez a strand, viszonylag keskeny a parti sáv, tehát játszik a hering-effekt, de nagyon szép a környezet, és nagyon jó meleg volt a víz. És ott északon még tisztességesen mélyül is, úgyhogy tudtunk úszkálni is kicsit. Meg főleg labdázni. Napozni csak keveset, mert már nem volt annyira meleg naplementekor, de jól éreztük magunkat.
Kb. negyed 9-re hazaértünk, és elvittük sétálni Marcit. Gondoltuk, megkeressük a visszhangot. Ez nem sikerült. Már majdnem leértünk a hegyről (vagy inkább dombról...), amikor felismertük, hogy itt bizony visszhang egy szál sincs, úgyhogy visszamásztunk, körbejártuk az apátságot meg a parkot, majd hazaballagtunk. Az is nehezítette persze a dolgunkat, hogy töksötét volt. Végül fél 10-re érkeztünk vissza a házba, és már éppen arra gondoltam, hogy kéne tornázni (I'm well on my way to being shredded), amikor a telefonom jelezte, hogy kéne gyógyszert enni. Ez 21:40-kor van minden este. Nos, ekkor hasított belém a felismerés, hogy nem jó módszer, amikor mindketten pakolunk a bőröndbe, de nem egyszerre: egyikünk sem tette el a gyógyszert, hiába volt ott mindkettőnk előtt az általam írt részletes lista az elpakolandókról. Egyetlen gyógyszert szedek, mert még csak 24 éves vagyok, és szerencsére egészséges is. Egyetlenegyet, azt viszont olyan régóta, hogy nem is tudom, hány éve. De tippnek jó lesz a 8 év. Ennyi idő alatt még mindig sikerült gondolni erre a hülye gyógyszerre, csak most először nem. Elsőre pánikba estem, két pillanattal később meg gondoltam, reggel keresünk egy SZTK-t, felíratjuk, majd rohanunk a gyógyszertárba, és akkor 12 óra késéssel még bevehetem. (12 óra a max. megengedett késés.) Tomi ennél is jobbat mondott. A tudakozótól megtudakolta a legközelebbi (Balatonfüred, Tesco) ügyeletes gyógyszertár telefonszámát, felhívta őket, ennek következtében pedig este negyed 11-kor recept nélkül megkaptam a gyógyszeremet. Szép ez a világ, de nem? A kis kalandnak köszönhetően kb. egy óra volt, mire aludni térhettünk
Marci a lábamnál ült, és egészen jól bírta a strapát. A lábamat leterítettem azzal a cuccal, amit még Liza szőrhullatása miatt vettünk, plusz terítettem a térdemre-combomra némi papírtörlőt, mert a kutya autókázáskor jobban nyáladzik, mint Hooch. Az meg nem kis szó. Balatonfüredig minden rendben volt, akkor a kutya elkezdte húzni a száját, majd belecélzott az elé tartott szatyorba, és hányt. Balatonfüredtől Tihany még 7 km, csak mondom.
Először a vendéglátónk, Eszter boltjába mentünk, mármint abba a boltba, ahol dolgozik. Ez egy régiségbolt. Itt megkaptuk a kulcsokat, majd elmentünk a házhoz. Hatalmas telken hatalmas ház, Eszter egy leválasztott szoba-fürdőben lakik, mi a többi részt használtuk, és a konyhában napi kétszer találkoztunk. Érkezéskor a kutya mindjárt azzal nyitott, hogy a házigazdánk két macskája közül az egyiket megkergette, de hála az égnek a macska hazai terepen kiválóan tudott cselezni, és pár pillanat alatt eltűnt Marci szeme elől, mi meg békésen berendezkedhettünk.
Mivel nem tudtuk, egyedül lehet-e hagyni a kutyát a házban, a kertben meg nem akartuk hagyni, mert semeddig nem tartott volna neki átugrani a kerítést, Tomi egyedül indult reggelit és vacsorát venni három napra, én meg ott maradtam a kutyával, és aludtam egy jót a hűvösben. Mert bizony ebben a házban csodálatos hőmérséklet uralkodik, imádtam. A kutya közben néha képen nyalt, vagy a lábfejemre lihegett, vagy csak sírt egy kicsit, úgyhogy a kb. egy órányi alvást kb. hat részletben oldottam meg, de még így is sokat segített. Amikor Tomi hazaért, megebédeltünk, aztán bejártuk a házat meg a kertet, míg fél 6-kor hazaért Eszter a munkából, és azonnal evakuált minket a strandra (ő használta ezt a szót :) ), ő meg ott maradt a kutyával. 6-ra értünk Sajkodra, és egészen 8-ig pancsoltunk, nagyon-nagyon jó volt. Az erdő szélén van ez a strand, viszonylag keskeny a parti sáv, tehát játszik a hering-effekt, de nagyon szép a környezet, és nagyon jó meleg volt a víz. És ott északon még tisztességesen mélyül is, úgyhogy tudtunk úszkálni is kicsit. Meg főleg labdázni. Napozni csak keveset, mert már nem volt annyira meleg naplementekor, de jól éreztük magunkat.
Kb. negyed 9-re hazaértünk, és elvittük sétálni Marcit. Gondoltuk, megkeressük a visszhangot. Ez nem sikerült. Már majdnem leértünk a hegyről (vagy inkább dombról...), amikor felismertük, hogy itt bizony visszhang egy szál sincs, úgyhogy visszamásztunk, körbejártuk az apátságot meg a parkot, majd hazaballagtunk. Az is nehezítette persze a dolgunkat, hogy töksötét volt. Végül fél 10-re érkeztünk vissza a házba, és már éppen arra gondoltam, hogy kéne tornázni (I'm well on my way to being shredded), amikor a telefonom jelezte, hogy kéne gyógyszert enni. Ez 21:40-kor van minden este. Nos, ekkor hasított belém a felismerés, hogy nem jó módszer, amikor mindketten pakolunk a bőröndbe, de nem egyszerre: egyikünk sem tette el a gyógyszert, hiába volt ott mindkettőnk előtt az általam írt részletes lista az elpakolandókról. Egyetlen gyógyszert szedek, mert még csak 24 éves vagyok, és szerencsére egészséges is. Egyetlenegyet, azt viszont olyan régóta, hogy nem is tudom, hány éve. De tippnek jó lesz a 8 év. Ennyi idő alatt még mindig sikerült gondolni erre a hülye gyógyszerre, csak most először nem. Elsőre pánikba estem, két pillanattal később meg gondoltam, reggel keresünk egy SZTK-t, felíratjuk, majd rohanunk a gyógyszertárba, és akkor 12 óra késéssel még bevehetem. (12 óra a max. megengedett késés.) Tomi ennél is jobbat mondott. A tudakozótól megtudakolta a legközelebbi (Balatonfüred, Tesco) ügyeletes gyógyszertár telefonszámát, felhívta őket, ennek következtében pedig este negyed 11-kor recept nélkül megkaptam a gyógyszeremet. Szép ez a világ, de nem? A kis kalandnak köszönhetően kb. egy óra volt, mire aludni térhettünk
Megjegyzések
Megjegyzés küldése