Tihany, 2011. augusztus 25-27., harmadik nap
Most már csak 6-kor próbálkozott először a kutya, de megint ki kellett bírnia fél 9-ig, mert az a szomorú nagy helyzet, hogy bármit szokott is meg fél év alatt, én biztosan nem fogom őt hajnalban sétálni vinni, pláne nem szombaton, no pláne nem nyaraláskor. Egyébként simán meg fogja szokni az új rendszert, ez ebből a két napból is látszik. Úgy egy-két hétre becsülöm az átálláshoz szükséges időt.
Reggeli után a barátlakások keresésére indultunk. Eszter mondta, hogy akkor, amikor ő megvette a telket 42 éve, még vezetett hozzájuk a telek végéből egy ösvény, csak aztán a szomszéd lezárta az odafelé vezető utat egy sorompóval meg némi kerítéssel, pedig 3 perc alatt le lehetett oda ereszkedni. Így viszont 3 órát kirándultunk. Ez a nem semmi. Viszont mielőtt még bárki is azt hinné, hogy ez panaszkodás, hozzáteszem, hogy nem az, mert tök jó volt, gyönyörű a kilátás, és egyébként is szeretek kirándulni. A kutya csak a szokásosat hozta: elrohangált, percekig nem jött elő, és tojt ránk. Akkor röhögtem ki, mikor egy ilyen elrohangálás után öt perccel előtört a fák közül, és belerohant egy kerítésbe. Azt az arckifejezést látni kellett volna :D De Tomi megmentette egy pillanat alatt, Marci meg hátha ebből is okult. (Nem valószínű, túl fiatal.) Csomó emberrel találkoztunk, néhányat útba igazítottunk, mások nekünk adtak fényképezési tanácsot, csodaszép időnk volt, úgyhogy mondhatom, hogy igazán nagyon jót sétáltunk.
Amikor leértünk a partra nem messze a kikötőtől, próbáltam a kutyát rávenni némi szabálytalankodásra (sehol nem mehet be a Balatonba, egyáltalán sehol), de betojt az első hullámtól, és nem volt hajlandó ilyesmire. Itt éppen próbálok hatni a lelkére:
Hazafelé sétálgatva fedeztük fel a kikötői strandot, és én innentől fűztem Tomit, hogy oda menjünk fürödni, ő meg tiltakozott. Végül is 1 körül értünk vissza a házhoz, elmagyaráztuk a kutyának, hogy megint egyedül marad, kocsiba ültünk, és elmentünk Sajkodra. Itt már a parkolóba sem engedtek be: megtelt a hely. Így lett az, hogy mégis a kikötőbe mentünk. A belépő kicsit drágább oda, de ingyenes a parkolás, így összességében olcsóbban jöttünk ki, mint Sajkodon, és itt szép nagy partszakasz van. Pancsoltunk egy kicsit, napoztunk, rejtvényt fejtettünk, vártunk fél órát egy lángosra, láttunk viccesen hisztiző hétévest (“De ha ellopják a [plüss]kutyámat, anya, te veszed meg újra!”), de csak kb. két és fél órát töltöttünk itt, mert mindenképpen el akartuk még érni Esztert a boltban, mielőtt hazaindultunk, ő meg Szántódra. A víz nagyon jó volt, nagyon jót pancsoltunk meg úsztam, örülök, hogy erre a napra is jutott strandolás.
A boltba még odaértünk időben, aztán a házban összesöpörtem, felmostam, Tomi köretet készített a pörkölthöz, körbefényképeztük a házat meg a telket, és indulnunk kellett, ez 6 körül volt. A házról nem mutatok egy képet sem így blogon, mert nem tudom, Eszter mennyire örülne, de a telekről azért beteszek párat. Az elsőn balatoni kilátás van, csak ugyanolyan színű a tó meg az ég:
Itt mogyorót gyűjtöttem, miközben Marci búcsúzott a kerttől:
Kedvencem az a rész, hogy itt még a kukán is macska van, mint az egész házban mindenhol. Csoda hangulatos egyébként az a rengeteg cicás tárgy, nagyon tetszett, pedig én nem is szeretem a macskákat.
Megejtettünk egy búcsúfagyizást is:
Aztán jöttünk haza. A parton már olyan dugó volt, de olyan… Ezt súlyosbította Marci azzal, hogy Balatonakarattya magasságában telehányt egy hányózacskót, ami utóbb lyukasnak bizonyult – nagy poén volt. Az autópálya is állt úgy kb. Polgádiig, de utána sem haladhattunk rendesen, mert Székesfehérvárnál Marci hisztit csapott, így meg kellett állni az Auchan parkolójában. Persze nem kellett se pisilni, se kakilni, se hányni. Vagy az autókázást unta el addigra, vagy a növekvő széltől lett nyugtalan, amiből később vihar kerekedett, de addigra mi már hazaértünk, és itt nem is volt még eső sem. Végül is fél 10-re érkeztünk meg. Nálam előjött a szokásos nyaralásvégi szomorúság, nem is tudtam lefeküdni hajnali 2-ig.
Nagyon jól éreztük magunkat, szerintem sikerült pihenni is a három nap alatt, és én ezen a nyáron megszerettem a Balatont.
Reggeli után a barátlakások keresésére indultunk. Eszter mondta, hogy akkor, amikor ő megvette a telket 42 éve, még vezetett hozzájuk a telek végéből egy ösvény, csak aztán a szomszéd lezárta az odafelé vezető utat egy sorompóval meg némi kerítéssel, pedig 3 perc alatt le lehetett oda ereszkedni. Így viszont 3 órát kirándultunk. Ez a nem semmi. Viszont mielőtt még bárki is azt hinné, hogy ez panaszkodás, hozzáteszem, hogy nem az, mert tök jó volt, gyönyörű a kilátás, és egyébként is szeretek kirándulni. A kutya csak a szokásosat hozta: elrohangált, percekig nem jött elő, és tojt ránk. Akkor röhögtem ki, mikor egy ilyen elrohangálás után öt perccel előtört a fák közül, és belerohant egy kerítésbe. Azt az arckifejezést látni kellett volna :D De Tomi megmentette egy pillanat alatt, Marci meg hátha ebből is okult. (Nem valószínű, túl fiatal.) Csomó emberrel találkoztunk, néhányat útba igazítottunk, mások nekünk adtak fényképezési tanácsot, csodaszép időnk volt, úgyhogy mondhatom, hogy igazán nagyon jót sétáltunk.
Amikor leértünk a partra nem messze a kikötőtől, próbáltam a kutyát rávenni némi szabálytalankodásra (sehol nem mehet be a Balatonba, egyáltalán sehol), de betojt az első hullámtól, és nem volt hajlandó ilyesmire. Itt éppen próbálok hatni a lelkére:
Hazafelé sétálgatva fedeztük fel a kikötői strandot, és én innentől fűztem Tomit, hogy oda menjünk fürödni, ő meg tiltakozott. Végül is 1 körül értünk vissza a házhoz, elmagyaráztuk a kutyának, hogy megint egyedül marad, kocsiba ültünk, és elmentünk Sajkodra. Itt már a parkolóba sem engedtek be: megtelt a hely. Így lett az, hogy mégis a kikötőbe mentünk. A belépő kicsit drágább oda, de ingyenes a parkolás, így összességében olcsóbban jöttünk ki, mint Sajkodon, és itt szép nagy partszakasz van. Pancsoltunk egy kicsit, napoztunk, rejtvényt fejtettünk, vártunk fél órát egy lángosra, láttunk viccesen hisztiző hétévest (“De ha ellopják a [plüss]kutyámat, anya, te veszed meg újra!”), de csak kb. két és fél órát töltöttünk itt, mert mindenképpen el akartuk még érni Esztert a boltban, mielőtt hazaindultunk, ő meg Szántódra. A víz nagyon jó volt, nagyon jót pancsoltunk meg úsztam, örülök, hogy erre a napra is jutott strandolás.
A boltba még odaértünk időben, aztán a házban összesöpörtem, felmostam, Tomi köretet készített a pörkölthöz, körbefényképeztük a házat meg a telket, és indulnunk kellett, ez 6 körül volt. A házról nem mutatok egy képet sem így blogon, mert nem tudom, Eszter mennyire örülne, de a telekről azért beteszek párat. Az elsőn balatoni kilátás van, csak ugyanolyan színű a tó meg az ég:
Itt mogyorót gyűjtöttem, miközben Marci búcsúzott a kerttől:
Kedvencem az a rész, hogy itt még a kukán is macska van, mint az egész házban mindenhol. Csoda hangulatos egyébként az a rengeteg cicás tárgy, nagyon tetszett, pedig én nem is szeretem a macskákat.
Megejtettünk egy búcsúfagyizást is:
Aztán jöttünk haza. A parton már olyan dugó volt, de olyan… Ezt súlyosbította Marci azzal, hogy Balatonakarattya magasságában telehányt egy hányózacskót, ami utóbb lyukasnak bizonyult – nagy poén volt. Az autópálya is állt úgy kb. Polgádiig, de utána sem haladhattunk rendesen, mert Székesfehérvárnál Marci hisztit csapott, így meg kellett állni az Auchan parkolójában. Persze nem kellett se pisilni, se kakilni, se hányni. Vagy az autókázást unta el addigra, vagy a növekvő széltől lett nyugtalan, amiből később vihar kerekedett, de addigra mi már hazaértünk, és itt nem is volt még eső sem. Végül is fél 10-re érkeztünk meg. Nálam előjött a szokásos nyaralásvégi szomorúság, nem is tudtam lefeküdni hajnali 2-ig.
Nagyon jól éreztük magunkat, szerintem sikerült pihenni is a három nap alatt, és én ezen a nyáron megszerettem a Balatont.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése