Alice Csodaországban (1999)

Még valamikor tavaly vettem meg a DVD-t (ha nem régebben...), de csak ma este, vasalás közben néztem meg. A könyvvel nem igazán tudom összevetni, mert halvány emlékeim vannak csak az eredeti sztoriról (kb. 16 éve olvastam), úgyhogy marad az 1951-es rajzfilm, mint összehasonlítási alap.

Szerepelnek a filmben nagyon híres és nagyon jó színészek, akiket szeretek is ráadásul (pl. Whoopi Goldberg, Martin Short, Christopher Lloyd, Miranda Richardson, Gene Wilder), mégsem tetszett, amit láttam. A történet nagyrészt lassú és vontatott, nagyon sok az olyan jelenet, ahol Alice teljes csendben néz maga elé, és nincs zenei aláfestés, csak a mély csend. Kb. az 50. percben untam el nagyon az egészet, akkor majdnem megállítottam, de végül úgy döntöttem, ha már belekezdtem, befejezem. Sokkal jobban tetszett a rajzfilm. Sokkal pörgősebb, nem véletlen, hogy akárhányszor megnézem, utána egész éjjel Alice-ként rohangálok Csodaországban. Jobbak a dalok és a versek, helyesebbek a szereplők, viccesebb az egész, és nincs benne olyan jelenet, aminél úgy érezném, lóg a levegőben, mert se eleje, se vége. Itt meg bizony volt ilyen. Ráadásul a vége is olyan semmilyenre sikerült. Pedig volt egy vezérfonal, ami mentén haladt a történet: a szülei partiján Alice-nek énekelnie kell valami bugyuta gyerekdalt az összes vendég előtt, de neki lámpaláza van, és mindenképpen meg akarja úszni ezt a szereplést. Végül is ezért kerül Csodaországba, hogy ott a sok fura ember (mert egyébként többségük az...) bölcs tanácsokkal lássa el, és végül az éneklésre felkészülten érkezzen haza.

Ha pontot kéne rá adni, mint a könyveknél, akkor ötből hármat kapna. Majd még megnézem a maradék egy feldolgozást (1972-ben készült), és lassan tényleg újra kéne olvasni a regényt is. Olyan sokat szeretnék olvasni, és annyira elakadtam Balzac Szamárbőrénél... De azért igyekszem.