Hisztis vagyok
Az van, hogy két hónapja vettem egy szandált nyárra, ami mára úgy néz ki, hogy bármelyik szeméttelepen jobb állapotút lehet kukázni. Pedig rendeltetésszerűen használtam két hónapig: felvettem a lábamra, aztán mentem benne. De nem az erdőben, hanem az aszfalton. A városban. Normál tempóban. Nekem ne mondja senki, hogy ennyi és ilyen használattól úgy kell egy cipőnek kinézni, mintha egy kutya legalábbis megette, majd kihányta volna! Majd visszamegyek a Deichmannba, ha előtúrtam a blokkot, és az eladó fejéhez vagdosom a cipőt meg a blokkot egyesével, akkor is, ha apu szerint nem az eladó hibája. Tényleg nem ő tehet róla, de nekem akkor is ő lesz kéznél. Előtte megkeresem a vonatkozó fogyvéd. paragrafusokat, és kinyomtatva magammal viszem, ki ne derüljön, hogy igazából nem kell visszavenniük fél éven belül. Ja, és kérem a pénzemet.
Na szóval. Ebben a szandálban nem vagyok hajlandó emberek közé menni, de abban a túracipőben sem, amiben jobb híján ma járkáltam. Márpedig gyakran megyek emberek közé, és ugye nem állíthatok oda megevett, aztán kihányt cipőben egyetlen céghez sem, mert ugye egyrészt rám nézve is gáz, másrészt meg azért csak a nyelviskola képviseletében mászom oda. Úgyhogy anyuéktól hazafelé bementem az Europarkba, és elhatároztam, hogy onnan én ki nem teszem a lábam új cipő nélkül. Nem sokat tököltem, másfél óra alatt sikerült egy pár viszonylag normális lábbelit találni. A négy cipőboltban összesen. Rögtön a Humanicban indítottam, mert eredetileg az is szabály volt, hogy a Deichmannba én soha többet, körülnézni se, semmit se. A Humanicban vannak is jó cipők, olyan 13-14 ezertől kezdődnek. A balerinacipők. Most tényleg nem azért, de mennyire kell ehhez elmebetegnek lenni? Kinek akarnak eladni 13-14 ezerért szemmel láthatóan nuku anyagot tartalmazó balerinacipőt? Nekem biztos nem, mert egyrészt ment már galyra jobb anyagú balerinacipőm is semmi percek alatt, másrészt nincs 13-14 ezrem, amit cipőre költsek. (Ha gyerekem lesz, nagyon erősen győzködöm majd, hogy ne költözzön el otthonról 20-21 évesen, hanem álljon munkába, maradjon otthon, gyűjtögesse a kis fizetését, és akkor 24-25 éves korára lesz normálisan pénze. Ha még egyszer 20-21 éves lehetnék, én is így tennék. És mielőtt Tomi magára venné, vele semmi bajom, szeretek együttélni.)
Találtam aztán 6 ezerért is cipőt, de vagy nem volt a méretemben, vagy csúnya volt, vagy nem volt benne anyag, vagy éppen volt a méretemben, mégis úgy nyomta a lábam, hogy lépni nem tudtam benne, az eggyel nagyobb meg habozás nélkül leesett rólam. Ezen kissé feldúltam magam. Ki is siettem az üzletből, felmásztam az emeletre, megtekintettem az ott található egyik boltot, ami nem a Deichmann volt. Ott a földről kapartam össze az államat, miután konstatáltam, hogy még drágábban akarnak nekem sima, hétköznapi cipőt eladni. Ekkor próbálkoztam a földszinten is, hasonló eredményt értem el. Visszamentem a Humanicba, végigjártam még egyszer az összes polcot, és erősen a sírás kerülgetett, amikor további hat felpróbált cipő között sem találtam meg azt, amiben hajlandó vagyok nyilvánosan mutatkozni.
Végső elkeseredésemben felmentem a Deichmannba. Itt kerültem legközelebb az agyam eldurranásához. Itt ugyanis nem árulnak cipőt. Vagy csak keveset. Többségében nuku anyagból készült, már a polcon félig leszakadt talpú izéket lehet találni, de azokért 6 ezret kérnek. Ha normális cipőről beszélnénk, nem lenne sok, sőt nagyon jó ár lenne, de azért így mégis... Ami cipőjük van, az mind magassarkú. Vagy valami olyan színe van, hogy ember olyat még nem látott. A magassarkú cipővel amúgy nincs gond, szeretem, csak mondjuk Tomi nem sokkal magasabb nálam, kb. 5 cm-rel, és akkor lehet, hogy nem előnyös 10 cm-es sarkakon szaladgálni mellette.
Teljesen felpaprikázva ismét visszatértem a Humanicba, már nagyon furán is néztek rám az ott dolgozók. Eldöntöttem, hogy addig nem megyek haza, amíg nem találok cipőt. Akkor pattant el bennem valami, amikor levettem egy közepesen normális cipő dobozát a polcról, és a 38-asnak csak fél párja volt benne, miközben a mintadarab 36-os volt. Ekkor már feladtam volna mindent, csak menekülhessek már el, kész, utálom a cipőket, hihetetlen, hogy ebben a városban nem lehet cipőt kapni. (A múlt héten már benéztem ide-oda, sehol semmi.) De még utolsó erőmmel visszavánszorogtam egy olyan cipőig, ami tetszik, még ha kicsit ronda is a színe, viszont csak eggyel kisebb meg eggyel nagyobb méretben árulták, mint amekkora a lábam. Immáron másodszor felpróbáltam, becsatoltam, észrevettem, hogy ha meghúzom a pántot, akkor kényelmes is, meg nem is mozog el benne a lábam, és úgy döntöttem, max. a teljes kényelem kedvéért teszek az orrába vattát, ez gyerekkoromban egyszer már bejött. Úgyhogy megvettem. 6 ezer forintot adtam érte, tehát az előre meghúzott határ alatt maradtam végül. (9 ezernél nem akartam többet költeni.)
Most akkor van egy szép, kicsit furi színű, remélhetőleg tartós cipőm. Mert ha nem lesz tartós, akkor hajat fogok tépni. És nem biztos, hogy a sajátomat.
Na szóval. Ebben a szandálban nem vagyok hajlandó emberek közé menni, de abban a túracipőben sem, amiben jobb híján ma járkáltam. Márpedig gyakran megyek emberek közé, és ugye nem állíthatok oda megevett, aztán kihányt cipőben egyetlen céghez sem, mert ugye egyrészt rám nézve is gáz, másrészt meg azért csak a nyelviskola képviseletében mászom oda. Úgyhogy anyuéktól hazafelé bementem az Europarkba, és elhatároztam, hogy onnan én ki nem teszem a lábam új cipő nélkül. Nem sokat tököltem, másfél óra alatt sikerült egy pár viszonylag normális lábbelit találni. A négy cipőboltban összesen. Rögtön a Humanicban indítottam, mert eredetileg az is szabály volt, hogy a Deichmannba én soha többet, körülnézni se, semmit se. A Humanicban vannak is jó cipők, olyan 13-14 ezertől kezdődnek. A balerinacipők. Most tényleg nem azért, de mennyire kell ehhez elmebetegnek lenni? Kinek akarnak eladni 13-14 ezerért szemmel láthatóan nuku anyagot tartalmazó balerinacipőt? Nekem biztos nem, mert egyrészt ment már galyra jobb anyagú balerinacipőm is semmi percek alatt, másrészt nincs 13-14 ezrem, amit cipőre költsek. (Ha gyerekem lesz, nagyon erősen győzködöm majd, hogy ne költözzön el otthonról 20-21 évesen, hanem álljon munkába, maradjon otthon, gyűjtögesse a kis fizetését, és akkor 24-25 éves korára lesz normálisan pénze. Ha még egyszer 20-21 éves lehetnék, én is így tennék. És mielőtt Tomi magára venné, vele semmi bajom, szeretek együttélni.)
Találtam aztán 6 ezerért is cipőt, de vagy nem volt a méretemben, vagy csúnya volt, vagy nem volt benne anyag, vagy éppen volt a méretemben, mégis úgy nyomta a lábam, hogy lépni nem tudtam benne, az eggyel nagyobb meg habozás nélkül leesett rólam. Ezen kissé feldúltam magam. Ki is siettem az üzletből, felmásztam az emeletre, megtekintettem az ott található egyik boltot, ami nem a Deichmann volt. Ott a földről kapartam össze az államat, miután konstatáltam, hogy még drágábban akarnak nekem sima, hétköznapi cipőt eladni. Ekkor próbálkoztam a földszinten is, hasonló eredményt értem el. Visszamentem a Humanicba, végigjártam még egyszer az összes polcot, és erősen a sírás kerülgetett, amikor további hat felpróbált cipő között sem találtam meg azt, amiben hajlandó vagyok nyilvánosan mutatkozni.
Végső elkeseredésemben felmentem a Deichmannba. Itt kerültem legközelebb az agyam eldurranásához. Itt ugyanis nem árulnak cipőt. Vagy csak keveset. Többségében nuku anyagból készült, már a polcon félig leszakadt talpú izéket lehet találni, de azokért 6 ezret kérnek. Ha normális cipőről beszélnénk, nem lenne sok, sőt nagyon jó ár lenne, de azért így mégis... Ami cipőjük van, az mind magassarkú. Vagy valami olyan színe van, hogy ember olyat még nem látott. A magassarkú cipővel amúgy nincs gond, szeretem, csak mondjuk Tomi nem sokkal magasabb nálam, kb. 5 cm-rel, és akkor lehet, hogy nem előnyös 10 cm-es sarkakon szaladgálni mellette.
Teljesen felpaprikázva ismét visszatértem a Humanicba, már nagyon furán is néztek rám az ott dolgozók. Eldöntöttem, hogy addig nem megyek haza, amíg nem találok cipőt. Akkor pattant el bennem valami, amikor levettem egy közepesen normális cipő dobozát a polcról, és a 38-asnak csak fél párja volt benne, miközben a mintadarab 36-os volt. Ekkor már feladtam volna mindent, csak menekülhessek már el, kész, utálom a cipőket, hihetetlen, hogy ebben a városban nem lehet cipőt kapni. (A múlt héten már benéztem ide-oda, sehol semmi.) De még utolsó erőmmel visszavánszorogtam egy olyan cipőig, ami tetszik, még ha kicsit ronda is a színe, viszont csak eggyel kisebb meg eggyel nagyobb méretben árulták, mint amekkora a lábam. Immáron másodszor felpróbáltam, becsatoltam, észrevettem, hogy ha meghúzom a pántot, akkor kényelmes is, meg nem is mozog el benne a lábam, és úgy döntöttem, max. a teljes kényelem kedvéért teszek az orrába vattát, ez gyerekkoromban egyszer már bejött. Úgyhogy megvettem. 6 ezer forintot adtam érte, tehát az előre meghúzott határ alatt maradtam végül. (9 ezernél nem akartam többet költeni.)
Most akkor van egy szép, kicsit furi színű, remélhetőleg tartós cipőm. Mert ha nem lesz tartós, akkor hajat fogok tépni. És nem biztos, hogy a sajátomat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése