LizaGazdija

És beleírom az eredeti regény utolsó mondatát, és habozás nélkül elbőgöm magam a felénél. Hogyan fogom én ezt felolvasni nagy nyilvánosság előtt?

Nem írom ki a nevüket, mert kivételesen nem szeretném, ha a kifejezésre rákeresve valaki a blogra tévedne. De mivel szeretném, ha ti látnátok őket, rébuszokban elmesélem, kikről van szó: az általános iskolám színjátszó csoportjáról, és az általános iskolám egy bizonyos Vilmos vértanúról kapta a nevét (1849-ben gondolkodjatok), honlapja címe az illető vezetékneve + suli, végül pont és hu. A bal oldali menüben fölülről a kilencedik pont az említett csoport. A vezetőjük 15 éve alapította, amikor az akkori osztálya, köztük Orsi, elsős volt. Rengeteg darabot színpadra vittek, számtalan díjat nyertek, külföldre is hívták őket fellépni, és most már a negyedik generáció tevékenykedik ugyanazon keretek között. Minden évben van vizsgaelőadásuk, az idei az évforduló miatt volt különleges. Tegnap került rá sor. Jó volt újra látni a sok általános iskolás ismerőst, és most elsősorban a tanárokra gondolok. Annak külön örülök, hogy a tanító nénim előttem ült, ezért sokat beszélgettünk, és pont olyan m

Szeretném megosztani veletek a fordítói hétvége legviccesebb momentumát. Ez a Shakepeare-szonett közismert változata, Szabó Lőrinc fordítása, innen vettem: "Az vagy nekem, mint testnek a kenyér S tavaszi zápor fűszere a földnek, Lelkem miattad örök harcban él, Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg, Csupa fény és boldogság büszke elmém, Majd fél: az idő ellop, eltemet, Csak az enyém légy, néha azt szeretném, Majd, hogy a világ lássa kincsemet, Arcod varázsa csordultig betölt, S egy pillantásodért is sorvadok, Nincs más, nem is akarok más gyönyört, Csak amit tőled kaptam, s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, Részeg vagyok és mindig szomjazom." Ez meg ugyanaz a szonett kicsit máshogy, Várady Szabolcs átköltésében, egy handoutról vettem: "Te! Úgy kellesz, mint hasnak a kaja, földnek az eső, olyan tavaszi; gerjedek rád, mint lóvéra a... hogy hívják, az a harpagon-faszi. Élvezlek tökre most, büszkén - de pikkpakk, máris parázok, hogy holnap mi van; most úgy vagyok,

Kaptam megint műfordítási feladatot attól a kiadótól, amelyik az elsőt is adta annak idején. Ezt a könyvet kell lefordítani nyár végéig:

Péntektől ma délig voltam Dobogókőn ezen a programon Livivel. Már tavaly is elmentünk rá, idén sem akartuk kihagyni. Nagyon sűrű, nagyon igényes program volt, rengeteg érdekeset hallottunk, és sok dolog megjavult tavaly óta. Nyilván az első szervezéskor nem lehet minden tökéletes (meg sohasem, ilyen az élet), de nagyon örültem neki, hogy amiről tavaly kiderült, hogy úgy nem lesz jó, idén máshogy volt. Én idén nem is fedeztem fel semmilyen problémát, minden szuper volt. Már pénteken négytől előadás volt, aztán egy vacsora, aztán még egy megnyitóval egybekötött előadás, aztán egy kerekasztal-beszélgetés. Sok jó gondolat elhangzott, voltak jó kis viták, tetszett az egész. Szombaton volt igazán feszített a tempó: volt négy előadás/workshop, majd este egy felolvasás meg egy koncert. A felolvasás sokkal jobban sikerült most, mint tavaly. Akkor még bárki felolvashatott, akinek csak kedve volt megosztani a közzel a munkásságát, ennek következtében két estén át tartott a program, legalább két-k

A darab 1931-ben íródott, 2009 novemberében debütált a Katona József Színházban, és csütörtökön volt az utolsó előadás. Erre mentünk el Blankával, ha már németesek voltunk-vagyunk. (Meg azért is, mert 500 Ft volt a jegy, és annyiért nem szégyelltem, hogy kedd után ismét színházban töltöm az estét.) A következő bekezdés nagyon spoileres, ha valaki még valahol megnézné, vagy csak elolvasná a darabot, ugorja át. 1931-től 1933-ig (?, lehet, hogy csak 1932-ig) követjük néhány Bécs nyolcadik kerületében, egy csendes kis utcában élő-dolgozó emberek sorsát. A főszereplő, Marianne, a játékboltos eladósorban lévő lánya, aki kicsit butácska, de jólelkű. Az apjával él, az anyja már régen meghalt. A bolt mellett található egy hentesbolt, ott dolgozik Oszkár, akit a papa befűzött vőlegénynek Marianne mellé. A lány viszont ki nem állhatja, mert durva viselkedésében és humorában is, ráadásul nem is vonzó (Elek Ferenc játssza). A szomszédban lakik Valéria, akinek a vőlegénye Alfréd, egy jó kiállású, ki

Elég ügyetlen vagyok növénygondozásban. Hogy a növényeim többnyire túlélnek mellettem, valószínűleg annak köszönhető, hogy érzik a jó szándékot a bénázás mögött.

Reggel (25-én) elmentem órát tartani, illetve ez így túlzás, mert nagydogát írattam, és miközben a csoport írt, én átolvastam a jegyzeteimet a vizsgára. (Milyen érdekes, hogy olvasás közben is minden mozdulatukat láttam, ez teljesen logikátlan és érthetetlen, mégis így van.) Kicsit korábban végeztünk, így már 9-kor megérkeztem az egyetemre. Átöltöztem vizsgázós szerelésbe (miszerint világos blúz, sötét szoknya), és vártam. 10-re megérkezett még 12 ember, és ekkor derült ki a nap poénja: rajtam kívül mindenki doktori felvételire érkezett, amire maga a tanár még két másik tanár társaságában jött meg. Mielőtt bement, odaugrottam hozzá, mondtam, hogy én egy másik vizsgán vennék részt, erre kicsit ijedten nézett rám, majd megkérdeztem, legyek-e én az utolsó, mire mondta, hogy az lenne a legegyszerűbb. Ekkor elgondolkodtam, nem lenne-e jobb hazajönni, és június 7-én újra nekifutni (mivel nem lehetett etr-ben jelentkezni, elhagyott tanegységnek sem minősült volna), de aztán meggyőztem magam,

A Magyar Színházban láttam anyuval, Blankával és Tomival tegnap este. Nagyon érdekes volt már rögtön az eleje, mert nem a nézőtéren ültünk, hanem a színpad mögött egy kisebb nézőtéren, amihez a színpad hátsó része olyan közel volt, hogy közvetlenül előttünk-mellettünk voltak a színészek. Ennek az lehet a magyarázata, hogy így jobban bevonódik a közönség a darabba, nem marad teljesen külső szemlélő. Azért nem semmi élmény, mikor tőlem kb. fél méterre fekszik a földön a színész zihálva, leizzadva, és sír. Így tényleg nem lehet kívül maradni a konfliktuson. A külsőségekről még azt érdemes elmondani, hogy minimalista, de letisztult díszlettel dolgoztak, és a kék háttéren kívül nem voltak színek a darabban: minden ruha vagy fehér volt, vagy fekete, esetleg fekete-fehér. Az is érdekes, hogy nincs zene. Amikor bementünk a nézőtérre, már a színpadon voltak a színészek a kezdő jelenetre felkészülve, és az egyik asztalon volt egy metronóm, aminek az ütemes kattogása véleményem szerint a feszülts

Meghalt az egyik amerikanisztikás tanárom. Három hete, de csak most tudtam meg, és nagyon elszomorított a hír. Szociológiára jártam hozzá, és nagyon szerettem az előadásait, humorosan, érdekesen beszélt, mindenkivel kedves volt. Az első óráján úgy mutatkozott be, hogy ő Charlemagne, na de nem a híres, hanem egy másik. Ő Dr. Nagy Károly volt, aki 1956 óta nem élt Magyarországon, vendégprofesszorként járt haza. Ide kattintva el lehet olvasni az életrajzát. Egyébként ma (illetve most már tegnap) lett volna 77 éves, de ez már nem adatott meg neki. Nyugodjon békében!

Múltkor párban dolgoztunk pilatesen. Ez azt jelentette, hogy egymás mellett kellett csinálni mindent, és figyelni, hogy bírja a másik: ha ő abbahagyja, te is abbahagyod, ha ő bírja, te is kibírod. Viszont kötelező abbahagyni, ha a másik pihen. Már az elején sejtettem, hogy ebből kellemetlen érzéseim fognak keletkezni, mert ugyan a csoport egy része komolyan veszi, hogy pihenj, ha már nehéz csinálni, én akkor is megcsinálok annyit, amennyit az edzőnk mond, ha belepusztulok. (Mint pl. ma, mikor a "tizennégyes nap" alkalmából azt hittem a hasizom vége felé, hogy kiesik a szemem a fejemből, de nem álltam meg, és kibírtam.) Szóval párban dolgoztunk, és az a lány, akivel egymás mellé kerültünk, viszonylag sok feladatnál megállt az utolsó kettő előtt. E. ugyanis mindig mondja, hogy már csak kettő, nyugodtan tedd le, ha elfáradtál. Engem ez rendszerint arra motivál, hogy csakazértis kibírjam, míg másokat arra, hogy pihenjenek. Úgyhogy múltkor elég sokat pihentem magamhoz képest. (Leh

Voltunk ma vásárolni, és sikerült nekem szerezni egy szandált, ami ugyan nem tűnik túl strapabírónak, viszont szép, és ha ezt a nyarat kibírja, én már örülök, aztán sikerült végre úszódresszt is venni, amiben szívesen megyek emberek közé az uszodába. Nem tudom még, hogy mikor, talán a most következő héten nem, de utána visszaállok az úszásra, legalább heti kétszer szeretnék menni, és anyu azt mondta, néha ő is csatlakozna. Fél 8 körül lementünk a Duna-partra azzal a céllal, hogy én elfutok a Nemzetiig meg vissza, közben Tomi gurul mellettem. Csak sajnos a sétány nem sima beton, hanem trendi kövezett, azon meg Tomi nem tud gurulni, mert ma volt a lábán életében másodszor görkori. Úgyhogy végül azt beszéltük meg, ő átmegy a Nehru partra a sima betonra, én meg egyedül megyek futni a sétányon. Annyira nem is ment rosszul a futás, pedig vagy öt éve, hogy rendszeresen eljártam (és akkor sem ment jól, hehe). Bár se induláskor, se érkezéskor nem néztem az órára a Borároson, azt tippelem, 20-25

Sikerült belenézni a Csillag születikbe idén először, és nagyon érdekeset láttam benne. Van ez az Attila nevű kissrác, aki Erdélyből jött (erről Tomi világosított fel), és szép, ízes, erős tájszólásban beszél. Viszont amikor énekel, semmi nem érezhető ebből. Ez azért érdekes nekem, mert valamiért azt gondolnám, hogy ha tájszólásban tanult beszélni valaki, akkor nem könnyű neki tökéletesen tájszólásmentesen (vagy ha úgy tetszik, pesti tájszólásban) megszólalni, erre példa akár a My Fair Lady, ami erről a problematikáról szól. Ez a hangképzés miatt lehet, szóval teljesen logikus lenne számomra, és nagyon meglepett, hogy ez a gyerek tájszólás nélkül énekel, miközben tájszólással beszél. Ma is láttam valami újat, örülök is neki.

Erre történt ma kísérlet. Marci ugyanis nálunk töltötte a napot, mivel a gazdája egész nap házon kívül volt. Liza nem örült, de nem is balhézott. Mindketten segítettek főzni, egymás mellett aludtak (azért fél méter mindig volt köztük), egyszerre kértek simogatást, szépen sétáltak együtt, bár kis rivalizálás azért kialakult. Mikor Tomi ebéd után lefeküdt aludni, Liza odatelepült az ágy elé, onnan nézte Marcit, és azt lehetett kiolvasni a szeméből, hogy "én gazdám, bibibííí", mire Marci meg lefeküdt az én lábamhoz, és akkor Liza arcáról leolvadt a mosoly. Az is szép jelenet volt, mikor Marci észrevette Rozit. Vicces volt, ahogy felkészült a támadásra (a madarakra vadászik), és nem is volt könnyű lebeszélni a végrehajtásról, de azért sikerült. A nap végén azért nagy volt az öröm, mikor Tomi hazavitte Marcit, és egyedül jött haza. Majd még szervezünk ilyen összeszoktatós napokat, hátha Liza egyszer elfogadja Marcit.

Délelőtt átjött Livi, és egész nap tudott maradni, úgyhogy jó nagyot beszélgettünk, ebédeltünk (például "görög" gyümölcslevest, amit apu vezetett be a családi repertoárba), néztünk videókat a youtube-on, cseréltünk filmet (én még nem láttam, amit kaptam, de holnapra tervezem a megtekintését). Aztán Livitől megtudtam, hogy csődben van a Jeans Club, ami ugye a kedvenc ruhaboltom, mert olcsón lehet jó ruhákat kapni náluk (az ott vásárolt kedvenc gatyám a szokásos egy évtől eltérő módon csak másfél év után szakadt el), úgyhogy öt körül felkerekedtünk és elmentünk a Corvinba búcsúvásárlásra, arra az esetre, ha tényleg végük lenne napokon belül. Vettem is három felsőt 2700 forintért, mert mindent féláron adnak búcsúzóul. (Legalábbis a facebook oldaluk alapján úgy tűnik, ez már tényleg a búcsú). Már csak rövidgatya, fürdőruha, szandál és lapos sarkú cipő kell a boldogságomhoz. Ezek után elmentünk nekem fizetésért, majd megpróbáltunk megnézni még egy ruhaboltot, amit Livi nézett ki m

Rájöttem, miért szeretem a Fast and Furious sorozatot, ha az akciófilmeket úgy általában meg nem. Hát azért, mert ebben a sorozatban még soha nem próbálta megmenteni amerikai állampolgár a bolygót, de még Amerikát se.

A kutyánk két hete nem köhög fuldokolva, viszont rengeteget iszik és pisil, ezért tegnap felezték a vízhajtóadagját. Erre most este nekiáll úgy fuldokolni, ahogy azelőtt szokott. Éppen meg is beszéltük Tomival, milyen jó, hogy kezdhetjük elölről az egész hercehurcát az orvosokkal, amikor a kutya szájából kiesett egy döglött szárnyas hangya.  

Takarítás, rohanás, tanítás, olvasás (de nem saját örömre, ott volt a gond), Marcival séta (egészen a futtatóig, ahol fél órát unatkozott haverok hiányában, majd háromnegyedet bohóckodott haverok társaságában), vásárlás a Westendben (de semmi jó, csak kaja, mert továbbra sem bírom rávenni magam, hogy lemenjek a Corvinba), aztán séta Lizával, végül nem fejeztem be a mai könyvet, mert úgy elfáradtam, hogy nem érteném, mi van odaírva, viszont mosogatni kéne, ha össze bírnám szedni magam. De nem baj, szerdán meglesz a vizsga (remélem, remélje velem mindenki!), aztán még egy előadást kell összerakni, és június huszonvalahanyadikán már kezdődik is az egyetemmentes időszak, és szeptemberig tart :)

Röviden ez volt a mai nap. Reggel fél 8-ra mentem tanítani, a csoport egy része (5-ből 2 fő) meg is érkezett 3/4 8-kor. 9-kor indultam fel a Várba, és mert Kelenföldről indultam, 3/4 10-kor fel is értem. 10-kor nyitott a Széchenyi Könyvtár, beiratkoztam (mégsem 1500-ért, hanem 2000-ért, ez kicsit szíven ütött), készült rólam viszonylag normális fénykép, bejutottam az olvasóterembe (nem volt könnyű), kikértem a két könyvet (egy órát kellett csak várni rájuk), aztán belevetettem magam az olvasásba. Az egyik könyv még tetszett is, ha lenne időm, biztos elolvasnám elejétől a végéig rendesen, így igyekeztem a lényeget kiszűrni belőle (az utolsó fejezet kivételével mindenhol sikerült, de az utolsó fejezetet még most sem értem). A másik könyv borzasztó volt, kicsit furán formázott angol meg német szövegek váltakoztak benne, mindegyik Petőfiről szólt, akit a világon mindenhol szeretnek (úgy néz ki, csak én vagyok a kivétel - a szerelmes és forradalmi verseit nagyon nem bírom), de kárpótlásul a

Mostanában nulla időm van haladni vele, de még a második kötetből van egy vicces dolog, amit elfelejtettem megosztani. Amikor Faramirnak elege van a sipákoló hobbitokból (főleg Samuból, nyilván :)), "Hallgass el!" vagy "Fogd be már a szád!" helyett következőképp szól rájuk: "Vigasztalódj!" Ez annyira jó, hogy egészen kedvem lenne átültetni a mindennapi nyelvhasználatomba :)

Blankával és Tomival néztük meg múlt pénteken. A főhős Azúr, a repülésképtelen papagáj, fajtájának utolsó hím egyede, aki Minnesotában él könyvárus gazdájával, mígnem egy napon Brazíliába veti őket a sors, ott is Rio de Janeiróba. (Nekem egyre jobban tetszik a bódéváros meg a szobor is, már szinte kedvem lenne ellátogatni Brazíliába.) Ott mindenféle kalandokba keverednek, rájuk talál a szerelem, aztán, mert animációs film és amerikai is még ráadásul, jön a happy end. Nagyon jópofa, aranyos mese, egyszer érdemes megnézni. Én mondjuk akkor is meg fogom, ha valaha eljut a tévébe. Van benne sok poén, nyelvi humor (többnyire magyarul is ül) meg jó kis dalok. Persze magvas gondolatokat nem kell keresni benne, de nem is kell minden animációs filmtől filozófiai magaslatokat elvárni. Jó ez, ahogy van. Jó szórakozást hozzá :)

Elintéztem kreatívan, hogy mégis lehessen kölcsönöznöm mindkét intézeti könyvtárból, és azonnal ki is vettem két könyvet az angolosból. Azt, amelyik 480 oldalban ír a német és angol romantikusokról számomra érthetetlen összefüggéseket feltárva, délután elolvastam, pontosabban átlapoztam, átfutottam. És most intenzíven sajnálom magam. Ez rettenetes. És még van legalább négy hasonló könyv jövő szerdáig :(

Régen sokat töprengtem azon, milyen lenne, ha egy év nem 365 napból állna, hanem csak hétből. Jó lenne, mert akkor milyen gyorsan végére érnénk az iskolának. De milyen szomorú lenne, hogy egy ember átlagosan nem élne annyit, amennyi ebben a világban két év. Nincs tökéletes világ.

Minden májusban megrendezésre kerül, amióta az eszemet tudom. Nagyiék négyen szokták szervezni, illetve mindig valamelyik testvér, és eredetileg a dédnagypapám születésnapjára emlékeztek/tünk ilyenkor. Aztán most már a két májusi születésű testvért ünnepeljük, a Nagypapáról nem szokott szó esni, vagy csak lemaradok róla. Sokáig minden évben Agárdon volt a nyaralóban, és anyu egész családja összejött ott, ez mára 25 fő. Nagyon régen voltunk utoljára ennyien, idén sem sikerült összehozni, pedig eleinte volt rá esély. Végül tizenketten mentünk el, a három testvér a párjával meg Nagyi gyerekei és unokái. Volt hosszú beszélgetés, ebéd, szieszta meg isteni finom almás pite, ilyen finomat még sosem ettem, alig bírtam leállni róla, és mikor a háziasszony megkérdezte, kinek adhatja az elcsomagolt utolsó darabokat hazavitelre, akkor a családom minden tagja rám szavazott. Meg aztán volt szieszta is az unokaöcsém, Dani és a vendéglátók kutyájának előadásában. Kép is készült róla, azt is megmutatom

Igaz, hogy éppen egy hete ünnepeltük, de viszonylag sokáig dilemmáztam azon, tegyek-e fel képeket, mert képek csak az ünnepeltről készültek, aki viszont elég rosszul volt az ünnepléskor. Mostanra döntöttem el, hogy nem teszek fel képet, inkább csak elmesélem, mi volt. Például nagyon finom ebéd különösen jól sikerült sonkával-sajttal-szilvával töltött csirkemellel. Aztán kétféle epertorta, egyiket Tomi sütötte, másikat Kata, és mindkettő nagyon finom volt. Meg ajándékozás. Medvecukor, egyéb édesség, himalájai só, autós kihangosító, jégpohárkészítő, színházjegy. Ez utóbbiról muszáj bővebben is nyilatkoznom: hat éve (!) próbáltam már Spiró György Koccanására jegyeket szerezni, mert érettségi tételünk volt, ezért tizenkettedikben megtekintettük az osztállyal meg a magyartanárunkkal, és nekem nagyon tetszett, valamint úgy gondoltam, a szüleimnek és Ibolya néninek is tetszene. Minden hónap első jegyvásárlós napján ott toporogtam a kasszánál nyitáskor a Katonában, és mindig azzal fogadtak a n

eurovíziós megjegyzés. Amikor a francia műsorvezető bejelentkezett, és franciául adta elő magát, azon nagyon felhúztam magam. Gundel-Takács megjegyezte, hogy hát igen, a francia is hivatalos nyelv az EU-ban, ami ugyan tényleg így van, de ez nem EU-s rendezvény volt, csak európai (vagy az sem, ugyebár). Ha minden induló ország műsorvezetője képes volt angolul elmondani a maga három mondatocskáját, ne mondja nekem senki, hogy a francia pasas nem tudta volna megtenni ugyanezt. Ez, amit művelt, a beképzeltség és pökhendiség olyan foka, amit én iszonyú nehezen viselek el. Ne tegyenek már úgy, mintha az övék lenne a világ egyetlen nyelve, vagy mintha nem tudnának angolul! Ők persze biztosan nagyon ki lettek volna akadva, ha például Novodomszky Éva magyarul dumál, mondván, az ő anyanyelve sokkal szebb, mint az angol, mondták volna, hogy ők nem tudnak magyarul, mit képzel ez a nő. Megáll az ész.

Eredetileg nem akartam megnézni, aztán gondoltam, másfél óra alatt lemegy, csak megnézem. Hát, ez nem jött össze, fél 9 körül kezdődött, és fél 1-kor (!) volt vége. És nekem csak két kérdésem van. 1. Miért adtak alkoholt a fellépőknek? Vérgáz volt, amit némelyik előadott, mikor mutogatták a szavazatösszesítéskor. Tulképp csak azért sajnálom, hogy nem Svédország nyert, mert úgy megnéztem volna a srácot, aki olyan részeg volt már az összesítés elején, hogy alig tudott magáról, hogyan adja elő a dalát. Most tényleg. Miért kell őket leitatni? 2. Ha ez itt az Eurovíziós Fesztivál, amin európai országok versenyeznek, és minden értékelő ország "Hallo Europa!" illetve "Hello Europe!" felkiáltással köszön be, akkor Izrael hogy került a versenyzők közé? Nem tudja valaki? (Ahogy látom, már szerepeltek máskor is.) Alapvetően nincs bajom vele, hogy indultak, csak nem európaiak. Érdemes lenne talán új nevet keresni akkor a versenynek, vagy ha azt nem is, de talán kevésbé hangozta

Fogták és bezárták. Remélem, mindenki emlékszik arra az ígéretre, miszerint nem fognak bezárni art mozit. Nem fogom azt állítani, hogy én ide jártam moziba, mert az nem igaz, főleg a Corvinba járok meg a Westendbe, viszont itt is voltam nem egyszer és nem kétszer, és szerettem. Két filmre emlékszem konkrétan, amit itt láttam, az egyik az Ütközések, a másik meg a Dcotor Parnmassus és a képzelet birodalma. És nagyon elszomorít, hogy többet nem mehetek, majdnem elsírtam magam, mikor megláttam az indexen. Francba :(

Ezt mondogatom magamban. Engem igazából nagyon érdekel, mit gondolt Schenke Cervantes Don Quijotéjáról, nem is tudnék létezni enélkül. (A google alapján már látom, hogy valójában nem Schenke, de most nincs kedvem megkeresni, hogy mi is a neve.) Hatalmas élmény olyan cikket olvasni (angolul), amiben egy sorstárs szorgalmasan aláhúzogatta az összes, tehát az ÖSSZES szót, amit nem ismert. Valószínűleg nem angol vagy amerikanisztika szakos lehetett az illető, de középfokúja volt, mert gyakorlatilag az összes olyan nívósabb kifejezést aláhúzta, amit én pl. az egyetemről ismerek (és mindenki magából indul ki). Ez nem kevés szó, gyakorlatilag mondatonként három. Én meg ahhoz szoktam ezeknél a könyvtári könyveknél, hogy ha valami alá van húzva, az a lényeg, és így meggyorsítható az olvasás folyamata, hogy csak az aláhúzott mondatokat olvasom el. Szóval kicsit zavaró, hogy ő meg nem a lényeget húzta alá. Az is aranyos, mikor egy másik illető meg csak a neveket és az évszámokat emelte ki, de azo

Ma fura dolgot fedeztem fel a tükörben. Nem vagyok kövér, nem nagy a hasam (de régen láttam már így), viszont a viszonylag kis méretű hasamnak valami olyan döbbenetesen hülye formája van, hogy már értem, miért adják át nekem időnként a helyüket az emberek a villamoson. Ha nem az én testem lenne, én is azt gondolnám, amit ezek az emberek. Sürgősen fel kell venni a repertoárba valami komolyabb mozgást, mint a két pilates és három itthoni torna, pedig ez utóbbi esetében nem kímélem magam, ma sem hittem, hogy túlélem. Nem kizárt, hogy igen-igen hosszú tervezgetés után elmegyek ide a közeli fitnessbe most már tényleg, meg ha eljutok venni úszódresszt akciósan 3000 Ft-ért, akkor heti egy-két úszás sem ártana. Még úszószemüvegem is van hozzá.

Az egyik Pán Péternek két fordítója van, és egy ideje már kutatom őket, hátha lehetne velük is csinálni egy rövidke interjút. Ma kiderült, hogy az egyikük négy éve meghalt, a másikuk neve meg nem is olyan ritka, mint elsőre gondoltam, ezért holnap írhatok idétlen emilt, amiben megtudakolom valakitől, hogy ő az a fordító-e, vagy valaki más. Jó lesz. Amúgy visszakérték ma a Szilágyi Domokos-féle Pán Pétert, én meg nem biztos, hogy megint kölcsönkérem majd, mert fent van a MEK-en, illetve már lent van a gépemen. Ennek aztán most lehet örülni :)

A cég, ahonnan egyébként mégsem fogok rendelni, regisztrációnál elkéri a szállítási adatokat, többek között a helyiséget. Vajon értenék a viccet, ha valaki beírná, hogy nappali? Vagy esetleg előszoba? (Nem, nem írtam be, inkább kikövetkeztettem, hogy az a kérdés, melyik városban élek.)

Vagy a szemetest tartjuk zárható helyen ezentúl, vagy a kutyát. Óriási mázlija van, hogy nem fulladt meg attól a darab csirkecsonttól (attól a szúróstól, ami a combon van), amit a szemetesben talált. Nem normális ez a kutya. Vagy az is lehet, hogy a második gyerekkorát éli, mert hasonló szintű dolgokat akkor eszelt ki, mikor hozzánk került. Csak jelezném, hogy egyébként az egésznek a közepére pisilt, úgyhogy különösen nagy öröm volt feltakarítani ezt a kupit. Mivel nem vagyok hajlandó minden darab hulladékkal lesétálni a kukához, Liza ettől a perctől fogva csak felügyelettel tartózkodhat a konyhában.

Olyan érdekes szerintem, amikor egy levelezőlista tagjainak elmondják legalább negyvenszer, hogy ha egy bizonyos embernek üzennek, és nem az összes többi tagnak, akkor ne a levelezőlistára írjanak, hanem adott ember privát címére (és ezt a címet meg is adják, szintén negyvenszer), és mégis tele a postaládám "Kedves X!" kezdetű levelekkel, ahol X ≠mindenki.

Nagyon nehéz nekem ez a filozófiai meg irodalomelméleti könyvrengeteg. Szerencsére a tizenhatból hármat lehetetlenség beszerezni a városban, vidéken nem próbálkozom, mert nincs annyi pénzem meg akaraterőm meg időm, de egyébként is azt mondta ugye a tanárom, hogy ne vegyem komolyan, olvasgassak, aztán majd beszélgetünk valamiről. De azért a mélypont az volt, amikor Friedrich Schlegel Lucindáját kellett (volna) olvasnom. Egy-két bekezdésnél nem bírtam tovább, hangosan tört ki belőlem az "Úristen!" meg az "Ezt nem hiszem el!" meg a "Jesszusom!" Röviden úgy foglalhatnám össze a történetet, hogy: Antonio: Ó, Lucinda! Lucinda: Ó, Antonio! Jesszusom. Szerintem május 25-én elmegyek vizsgázni, mert akkor mához pont két hétre megszabadulok ettől, nem fog gyomorgörcs gyötörni, hogy ezt a sok... khmm... igen érdekes könyvet kell forgatnom napi sok órában, és tudok teljes gőzzel a konferenciára koncentrálni. Még ezek előtt viszont valaki megírhatná a recenziómat jövő p

Egy cikk alatt olvasom a hozzászólásokat a Totalcaron (a cikk címének semmilyen olvasatban nincs értelme, ezzel igyekszik felkelteni az érdeklődést, és sikerrel is járt), és valaki a következő cikket linkelte be: " Kiszámították Jézus Krisztus sebességét ". Kész, ezen kifeküdtem, visítva röhögök. A cikket nem is bírom végigolvasni, csak annyit láttam, hogy azt a sebességét számolta ki egy orosz matematikus, amivel a vízen közlekedett úgy, hogy ne süllyedjen el. Első átfutásra úgy tűnt, a megoldás nincs benne a szövegben. De akkor minek írták meg ezt a cikkszerű dolgot? Pedig biztos legalább kétszázzal ment. Ezt most megint elképzeltem, és megint vinnyogok. Én kérek elnézést.

Hát ez nem volt egyszerű. Vagy három hónapba telt, mire a végére értem. Az első fele az orküldözéssel és a csatajelenettel teljesen érdektelen volt számomra, ezzel küzdöttem legtovább. A csatánál tértem át a fordításra, mert azt normális méretű betűkkel szedték, de ez sem segített, mondhatnám, kínszenvedés volt. Viszont onnantól, hogy a történet Frodóra és Samura fókuszált, már tetszett. Azt hiszem, Csavardi Samu a kedvenc szereplőm, de a könyvben valahogy még ez a kis Gollam is szimpatikusabb, mint a filmben. Már mondtam az első kötetnél, hogy elég kevésre emlékszem a sztoriból, de a második kötetben sokkal kevesebb jelenetre ismertem rá a film alapján, mint az elsőben, ez furcsa is volt. A csatára például egyáltalán nem emlékszem, sem egyébre a könyv első feléből. Frodó és Samu vándorlásából viszont majdnem mindenre, kivéve Faramirt, ami azért fura, mert Faramir búvóhelye viszont előttem van. Az utolsó jelenetek egyike is megmaradt, mert igen horrorisztikusra sikeredett (a Banyapók é

Rékával néztük meg szombaton az Operettszínházban. Réka elég jól emlékszik még a rajzfilmre, szerinte nagyjából ugyanaz volt a történet, sok helyen a szöveg is. Nekem csak emlékfoszlányaim vannak a meséről, újra kéne nézni, csak vasárnap elfelejettem hazahozni. Utánanéztem kicsit a történetnek. Az derült ki, hogy nagyon régen terjedt már szájról szájra, amikor 1740-ben egy francia írónő először lejegyezte. Rengeteg feldolgozása van, a Disney 1991-ben vitte filmre, ez a mostani előadás pedig abból a filmből készült. Azt gondolom, a minimalista díszlet ellenére grandiózus előadás volt. Gyönyörűek voltak a jelmezek, jól kihasználták a színpad technikai adottságait (nekem a kedvencem a vacsoránál az asztal kiemelkedése a színpad síkjából), a színészek jól játszottak, és szépen énekeltek. Talán csak a szörnyeteg ordítása nem tetszett, kicsit olyan volt, mintha hányingere lenne, talán jobb lett volna bejátszani azt a hangot, amit produkálni akartak. Nagyon jók voltak a dalok, és nagyon s

A mozijegyet is ajándékba kapta Tomi, mert szereti ezt a sorozatot. Én eleinte nem akartam megnézni, mert nem szeretem az akciófilmeket, mert többnyire gagyik szoktak lenni, de Tomi rábeszélt, és a végén mégis megszerettem. Ez is gagyi időnként, viszont van benne Vin Diesel (:D), jó a zenéje, és bírom benne a vicceket. Ez már az ötödik rész, és a befejezés alapján garantált a hatodik is. A történet szerint egy kocsilopós balhé balul üt ki, ezért egy másikba megy bele Dom és O’Connor (vagy ki). Hozzájuk csapódik egy nem kis csapat, ami tele van vicces emberkékkel, így aztán bőven vannak humoros beszólások és jelenetek a filmben, ez nem is árt. Van néhány gyenge jelenet, pl. mindjárt az elején a kocsilopás, de a leggázabb az egészben a közepe felé található lelkizős beszélgetés két pasi között, hát attól fogtam a fejemet. Viszont jó pörgős a film, látványos is, meg mint mondtam, humoros, úgyhogy nekem tetszett. Nem hinném, hogy újranézem valaha is, de egyszer pont eléggé szórakoztató vol

Kicsit olyan érzésem volt ma, mintha bekerültünk volna a sorozatba. Egy darabig néztem egyébként ezt a remekművet, aztán azért hagytam abba, mert idegesített, hogy egyetlen esetben sem tudják, mi a beteg baja, viszont a teljes műsoridőn át kísérleteznek, beadnak neki ezt-azt, aztán ha rosszabbul lesz, hát ez van, majd kap valami mást. Múlt héten Liza kapott szívgyógyszert, mondván, szívmegnagyobbodása van, attól vannak a köhögőrohamai meg az orrvérzései. Egy hétig szedte a gyógyszereket elég nagy dózisban, az állapota nem változott jelentősen, így tegnap visszamentünk az orvoshoz, aki javasolta, hogy menjünk el a Lehel úti állatkórházba szívultrahangra, és írt fel erősebb szívgyógyszert. Ma délelőtt már el is jutottunk a Lehel útra, ahol rendben megvolt a vizsgálat, majd megtudtuk a következőt: ugyan megvastagodott az egyik szívbillentyű, de ettől a kutyának nincs baja, nem ettől fullad, hanem viszont attól, hogy légcsőszűkülete van. Na ez a rész hasonlít nekem kicsit Dr. House-ra, és

Ma töltené be, ha nem halt volna meg 70 évesen. Ennek okán olvastam róla és a műveiről egy cikket (vagy az indexen, vagy a bezzeganyán, ezt most nem tudnám megmondani), és az egyik kommentelő idézett is A Négyszögletű Kerek Erdőből egy részletet. Hát, azt mindig tudtam, hogy Lázár Ervin nagyon jó író, alsóban imádtam a műveit, gimiben imádtam a Berzsián és Didekit, amiből néha Csapody olvasott nekünk (és amit előtte már ovis koromban esti mesének felolvasott az anyukám), de azt hiszem, nem értékeltem eddig igazán. Hogy a Négyszögletűt újra kell olvasni, az 100%. Egyrészt csak sokára tűnt fel a címbeli szójáték, a könyvbeli szójáték zsenialitása meg csak most, hogy olvastam a részletet. Ehhez alsósnak még kicsi lehettem, mert csak korlátozott mértékben emlékszem szóviccekre. Lehet persze, hogy nem mostanában jön majd el az újraolvasás, csak akkor, amikor unokaöcsiknek vagy esetleg saját gyerekeknek olvasok fel, de hogy el kell jönnie, az egészen biztos. És most sajnálom csak igazán, hog

Ma váltottuk be. Az utolsó pillanatban végül úgy alakult, hogy Lizával együtt. Ettünk gyümölcslevest, ragut, sertésszűz érméket, lazacot (parajos gnocchival - nagyon finom volt, pláne úgy, hogy alapvetően utálom a spenótot), gyümölcsös fagyikelyhet meg somlóit. Valamint megérdeklődtük, milyen feltételekkel fogadnának minket, ha esetleg össze akarnánk házasodni, és esetleg hozzájuk akarnánk szervezni utána a vacsorát. (Még semmi konkrét nincs, nem volt lánykérés, semmi ilyesmi, csak körülnézünk, felmérjük a lehetőségeinket.) A kaja finom volt, Liza jól viselkedett, gyönyörűen aludt az asztalunk alatt. Két gázos húzása azért csak volt: az elején összeveszett két hatalmas méretű kutyával, akik szintén a gazdájukkal érkeztek vacsorázni (verekedés nem volt, de csúnya morgás igen), majd a végén a bejáratnál bepisilt. Persze még belül, halál jó volt ez búcsúnak. A pincér srác úgy tett, mintha nem haragudna, de azért azt gyanítjuk, nagyon nem loptuk be magunkat a szívébe. A kutyát egyébként ne

A történet ott kezdődik, ahol a Csokigyár véget ért: nyolc ember (Willy Wonka, Charlie, az ő két szülője és négy nagyszülője) repül egy liftben vissza csokigyárba. Igen ám, de egy malőr miatt az űrben kötnek ki. Szerencsére pont van ott egy űrhotel, amit az USA telepített oda, úgyhogy elsőre ott tervezik tölteni az idejüket, de az meg tele van ijesztő és veszélyes földönkívüliekkel, úgyhogy a mese első fele meneküléssel telik. A második fele a csokigyárban, ahová végül sikerül visszamanőverezni. A középpontban Willy Wonka találmánya, a fiatalító Wonka Vite áll, amiből egy szem húsz évet fiatalít az alanyon. Ez a mese is didaktikus, mint Dahlnak minden eddigi (általam olvasott) meséje, és ez a találmány több probléma boncolgatására is jó alkalmat ad. Az egyik, hogy ne szedjünk be gyógyszereket csak úgy, pláne akkor, ha kisgyerekek vagyunk. Az umpalumpák által a témában előadott rémtörténet akár még hathat is a négy-ötéves gyerekre. Gondolom ezt abból, hogy négy-ötévesen én például rends

Lizának megint nem vettem túrót, viszont valahol a Blaha környékén elhagytam egy kefírt. (Pedig milyen drága volt!)

Ma apu szülinapja van, 56 éves lett. Boldog szülinapot! Viszont én kaptam ma egy emilt a topshoptól, hogy születésnapom alkalmából adnak egy kupont. Hát de nem aranyosak?

Most nem mintha sajnálnám, hogy meghalt, ha tényleg meghalt. (Bár elég fura a fotó, amiről kiderült, hogy évek óta kering a neten, valamint elég fura, hogy az amerikaiak azonnal bedobták a holttestét a tengerbe, mielőtt bárki megláthatta volna, ki is a halott.) De azért mindentől függetlenül elég aljas dolog fegyvertelen embert agyonlőni. Akkor is, ha terroristavezér. Ráadásul hogy ezt pont Amerika lépje meg... Nekem ez sehogy nem jön össze, miután a legaljasabb szemétnek is megadják a jogot a tárgyalásra, és csak tárgyalás után kapnak a legdurvább bűnözők méreginjekciót. Akkor egy külföldivel szemben miért is korrekt, hogy kérdés nélkül lepuffantják? Még Szaddamnak is járt a tárgyalás. Ja, egyébként azt sem hiszem, hogy ezzel vége a terrorizmusnak.

Tegnap volt a születésnapja. Idén kivételesen nem elsején ünnepeltük, mert másodikán szabadnapja volt, nekem csak 5-re kellett menni tanítani, anyukája meg otthon volt, úgyhogy tudtuk a napján köszönteni. Volt ebéd, aztán ajándékozás. Ez most egy utalványos szülinap volt, mostanában rákaptam erre, és körülöttem mindenki más is, úgy tűnik. (Én például ma kaptam ajándékkártyát búcsúzóul a csoportomtól, persze könyvet lehet venni belőle – nagyon jó ötlet volt.) Szóval Tomi kapott általános, bármire beváltható utalványt bizonyos értékben, kapott vacsorát két személyre (elvileg még a közeljövőben beváltjuk), mozijegyet, és két nem utalványt: egy doboz kókuszgolyót, mert az az egyik kedvenc sütije (a másik a zserbó, azt húsvétra kapott, szorgosan fogyasztjuk), valamint a Szomszédok első évadát DVD-n, mert amikor Komlós Juci halálának kapcsán elárasztották a netet a videók, úgy döntött, szeretné megnézni az egész sorozatot még egyszer, és ehhez kapott most egy kezdő készletet. Volt torta is

Nagyon sajnálom, hogy ez az utolsó évad, viszont nagyon örülök neki, hogy minden részben szerepel valaki a régiek közül, így már volt Dr. Greene, Dr. Corday és Dr. Carter is, és jövő héten elvileg lesz Hathaway nővér és Dr. Ross. Az is lehet, hogy valamikor el kéne kezdeni a sorozatot az elejéről, mert a régi részeket már nagyon régen láttam, ráadásul egy-két évad teljesen ki is maradt annak idején. Azon gondolkodtam, vajon azok a régiek is visszajönnek-e, akik nemrég mentek el, pl. Dr. Kovac és Abby, vagy akik régen elmentek, de nem voltak az alapgárda tagjai, mint pl. Dr. Weaver vagy Dr. Chen. És erről jutott eszembe, hogy többek között arról is lemaradtam, mi lett Dr. Chennel. Csak arra emlékszem, hogy valami fiatal dokival együtt balesetezett, de nem tudom, él-e, hal-e, hová tették. Valakinek van valami emléke erről?

Ez Roald Dahl önéletrajza a gyerekkoráról gyerekeknek. Humoros, érdekes, informatív. Szépen bemutatja az 1920-as és '30-as évek Angliáját, a Dahl-családot, az angol iskolákat. A sok izgalmas kaland között kiderül, mi ihlette Dahlt a Charlie és a csokigyár megírására, és kiről mintázta a Matilda című regényében Miss Trunchbull alakját. Az azért biztos, hogy nem cserélnék vele gyerekkort. Abban pedig egyetértünk, hogy nagyon jó érzés lehet, ha valakinek megőrzi az édesanyja több mint ezer levelét, és ezek segítségével aztán az illető nosztalgiázhat az élete vége felé. Nagyon érdekes élete volt ennek a Dahlnak, de már az édesapjának is. Egy motívum nagyon megragadott a kettejük életútjában. Mindkettőjüknek volt egy lánya, aki hétévesen halt meg egy gyerekbetegségben. Ez azért kicsit furcsa véletlennek tűnik nekem. Hiába írta gyerekeknek, nyugodtan elolvashatja akármelyik felnőtt is. És a végén a "piece of cake" a képekkel gazdagon illusztrált "kis színes" az író fe

Új feature jelent meg, amit én némi értetlenkedéssel fogadtam. Mostantól valahogy (még nem derítettem ki, hogyan, annyira nem érdekelt) meg lehet adni a pontos tartózkodási helyedet. Ebben azt nem értem, miért jó, ha minden ismerősöm látja, hogy éppen nem vagyok otthon. Lehet, hogy csak paranoiás vagyok, de ha kiírnám, hogy most épp Csillebércen vagyok (ahol legalább fél évig nem leszek, hihi), eléggé aggódnék, hogy mire hazaérek, kipakolja valaki a lakást. Nem tudnék bízni benne, hogy tényleg csak az ismerőseim látják az infót. Más hogy van ezzel?

A legutóbbi időkig el nem bírtam képzelni, hogyan lehet megsérülni pilatesen, noha Enikő mindig mondja, hogy mindent óvatosan csináljunk, meg ne sérüljünk. Miután a múltkori órán először a bal, majd a jobb talpam is ökölbe szorult egy jó kis görcstől, sokat fejlődött a képzelőerőm.

És az milyen, hogy valamelyik reggel a fürdőszobában hallottam, ahogy jön fel a lift a földszintről, majd megáll a harmadikon? (Ebben a házban nincs lift. Meg szerintem a környéken sincs egyikben sem.)

Megyek pilatesre, búcsúzom a családomtól, a kutyám van soron. - Legyél jó, fogadj szét... szép... szót a gazdinak. Nem vagyok fáradt.

Van anyunak egy szakácskönyve, a Horváth Ilona-féle. Amikor még otthon laktam, mindig úgy állt neki főzni, hogy leült a szakácskönyvvel, végiglapozta, és kiválasztott belőle egy receptet, aztán én elmentem a boltba a hozzávalókért, majd jöhetett a főzés. Mondhatjuk, hogy ez egy rituálé volt. A könyv már nagyon elrongyolódott, minden lapja besárgult, a többsége ki is esett, a helyzetet meg súlyosbítja is még a rengeteg plusz recept, amit külön papírkákon tűzdeltünk bele. De azért én nagyon szerettem mindig. Most lesz nekem is ilyenem, már szállítja a bolt, ugyanis kicsit elegem lett a netes receptkeresgélésből, kreatív főzésben egyáltalán nem vagyok, és eszembe jutott ráadásul ez a szép kis otthoni főzés.

Az első könyvem az írótól, tudom, szégyelljem össze magam. Ennek ellenére ma elfelejtettem kölcsönkérni anyutól a Száz év magányt, pedig lehetett volna az a következő könyvem, de így most megint egy Dahl jön majd. A történetet a cím szépen összefoglalja, valóban a szerelemről és más démonokról szól. Valós eseményből indult fantáziálás ez többnyire, amit segít a kapcsolódó legenda is. A főszereplő Sierva Maria, akit 12 éves korában megharap egy veszett kutya a város piacán, és ugyan a veszettség nem tör ki rajta, azt a gyanút nem tudja elkerülni, hogy megszállták a démonok. Ma úgy mondanánk, diszfunkcionális családban nő fel: anyja kakaót zabál reggeltől estig, mással nem ér rá foglalkozni, apja a márki, akit szintén nem izgat különösebben a gyereke ("Hány éves? Tizenkettő? De lassan nő meg!"), ezért a kislány a család rabszolgái között cseperedik, az ő szokásaikat veszi fel, az ő hitüket ismeri. A márki aztán megvilágosodik, ráébred, hogy ez a gyerek mégis az ő gyereke, és úg

Van néhány alternatív világ, amiben szívesen élnék, ha csak pár napra-hétre is. Az egyik ilyen az, amiben élnek a nagypapáim. Érdekes lett volna úgy felnőni, hogy velünk vannak. Ottó papáról még azt sem mondhatom, hogy igazán ismertem, és emlékem is kb. annyi róla, hogy féltem tőle, vagy ha azt nem is, de minimum tartottam. Ez biztosan rosszulesett neki, sajnálom is, hogy így volt, de mindig dühösnek láttam, ez lehetett a dolog oka. Tatának mindig azt mondtam, mikor megjegyezte, hogy már öreg, hogy nem öreg, amíg be nem tölti a hetvenet. Érdekes lett volna, ha lett volna lehetősége a hetvenedik születésnapja után megkérdezni, most már öreg-e. De nem volt lehetősége, addigra már két éve meghalt. Kíváncsi lennék rá, milyen lett volna tininek lenni, ha még élnek akkor, és milyen lenne most. A másik ilyen az, amiben Diana hercegnő túlélte volna a balesetét. Komolyan nagyon érdekelne, hogyan alakult volna az élete, hogyan nézne ki 50 évesen, mi lenne a véleménye a fia választottjáról, hol f

nem karácsonykor lesz meg. Már tegnap meglett.

Éhes a sok cserebogár, az étvágyuk hatalmas, levélborda-salátától növekszik a potroh, has. Ki a legtöbbet befalta, s nagyra nőtt a pocakja, a cserebogárcsillagos érdemrendet az kapja.