J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura - A két torony

Hát ez nem volt egyszerű. Vagy három hónapba telt, mire a végére értem. Az első fele az orküldözéssel és a csatajelenettel teljesen érdektelen volt számomra, ezzel küzdöttem legtovább. A csatánál tértem át a fordításra, mert azt normális méretű betűkkel szedték, de ez sem segített, mondhatnám, kínszenvedés volt. Viszont onnantól, hogy a történet Frodóra és Samura fókuszált, már tetszett. Azt hiszem, Csavardi Samu a kedvenc szereplőm, de a könyvben valahogy még ez a kis Gollam is szimpatikusabb, mint a filmben. Már mondtam az első kötetnél, hogy elég kevésre emlékszem a sztoriból, de a második kötetben sokkal kevesebb jelenetre ismertem rá a film alapján, mint az elsőben, ez furcsa is volt. A csatára például egyáltalán nem emlékszem, sem egyébre a könyv első feléből. Frodó és Samu vándorlásából viszont majdnem mindenre, kivéve Faramirt, ami azért fura, mert Faramir búvóhelye viszont előttem van. Az utolsó jelenetek egyike is megmaradt, mert igen horrorisztikusra sikeredett (a Banyapók és a hobbitok kalandjára gondolok itt), de kiderült, hogy az Hollywood önkénye volt, a könyvben sokkal kevésbé durva az egész.

Amiért nagyon hálás vagyok Toliennek, az az, hogy Arwen és Aragorn szerelme talán egyáltalán nem kerül elő, vagy ha mégis, hát nagyon kevésszer. A filmeknél már a falat kapartam tőle, hogy minden ötödik percben van egy jelenet, amikor két percben megnézhetjük, hogyan búslakodik egymás után Arwen és Aragorn egymástól jó messzire. Pedig mekkora vicc lenne, ha minden fejezet végén, cselekménytől függetlenül, azt olvashatnánk: "És Arwen meg Aragorn még mindig egymás után epekedett."

Volt egy rész, amin majdnem felnevettem hangosan a metró közepén, pedig önmagában nem humoros, csak a megfogalmazás sikerült valami hihetetlenül frappánsan. A Banyapók leírásában található a részlet. "A szempár, amelyről azt hitték, hogy sikerült visszaszorítani és megállásra kényszeríteni, most újra gonosz fényben égett, s szinte kocsányon meredt ki az előrenyújtott fejből. Szarva volt, kettő, s kurta kocsány-nyaka roppant, duzzadt testből, a lábai közt ingó, lötyögő irdatlan potrohából nőtt ki (...)" A kiemelés tőlem származik, és valószínűleg azért érzem viccesnek, mert valahogy elüt a szöveg egyébként fennkölt stílusától ezzel a lényegre törő, rövid és velős megfogalmazással.

A molyon a könyv csak három és fél pontot kapott, mert hiába volt jó a hobbitkaland, ha a többin szenvedtem.