Vacsorakupon

Ma váltottuk be. Az utolsó pillanatban végül úgy alakult, hogy Lizával együtt. Ettünk gyümölcslevest, ragut, sertésszűz érméket, lazacot (parajos gnocchival - nagyon finom volt, pláne úgy, hogy alapvetően utálom a spenótot), gyümölcsös fagyikelyhet meg somlóit. Valamint megérdeklődtük, milyen feltételekkel fogadnának minket, ha esetleg össze akarnánk házasodni, és esetleg hozzájuk akarnánk szervezni utána a vacsorát. (Még semmi konkrét nincs, nem volt lánykérés, semmi ilyesmi, csak körülnézünk, felmérjük a lehetőségeinket.) A kaja finom volt, Liza jól viselkedett, gyönyörűen aludt az asztalunk alatt. Két gázos húzása azért csak volt: az elején összeveszett két hatalmas méretű kutyával, akik szintén a gazdájukkal érkeztek vacsorázni (verekedés nem volt, de csúnya morgás igen), majd a végén a bejáratnál bepisilt. Persze még belül, halál jó volt ez búcsúnak. A pincér srác úgy tett, mintha nem haragudna, de azért azt gyanítjuk, nagyon nem loptuk be magunkat a szívébe. A kutyát egyébként nem értem, simán kibírhatta volna még azt a két lépést, bár tény és való, hogy nagyon jófejek voltak vele (irónia nélkül), és az érkezéskor adtak neki egy tál vizet, amit ő úgy tüntetett el, mintha kötelező lenne. Igazából abban bízom, hogy nem ő volt az első, aki ilyen kárt okoz nekik, pláne, ha abból indulok ki, hogy csak abban a másfél órában, míg ott voltunk, volt még rajta kívül négy-öt kutya az étteremben.