LizaGazdija

Megnéztem két részt a Jóbarátokból, ettől annyira feltöltődtem, hogy este kilenckor felöltöztem és lementem a boltba, hogy beszerezzem azokat a hozzávalókat, amiket a hét órakor, még zombi üzemmódban megejtett vásárlásomkor elfelejtettem megvenni, majd csináltam rakott zöldbabot, sütöttem egy tepsi csokis muffint (kicsit beesett a tetejük, szerintem a hab nem volt elég kemény, de mindegy, isteni finom lesz ettől még), és elmosogattam. Szuperhős-e vagyok?

Így érzem ma magamat. Megvolt a főiskolán az első tanítási nap, ami egy jó kis értekezlettel indult (szavam sem lehet, rövidebb volt, mint ahogy tervezték, és tényleg csak a lényegről beszéltünk), aztán egy itthoni órával, majd a főiskolán három tanórával. Visszakaptam azt a csoportot, akiket egy évvel ezelőtt is vittem, és ennek örülök, mert szeretem őket, kedvesek, pozitívak, szorgalmasak. Viszont teljesen kezdők. Teljesen kezdőknek szaknyelvet oktatni eleve nem kis feladat, és azt a tananyagot ledarálni nekik, amit kaptam, szerintem lehetetlen. Nem a tanagyag a hibás, mert az tök változatos, érdekes meg jó, nem is ők a hibásak, nem is én, egyszerűen csak nem az ő szintjüknek való ez. De megtettük, amit lehetett, ők is, én is. A végére mindannyiunknál beállt a félkóma: náluk azért, mert próbálták megemészteni ezt a bődületes mennyiségű új információt, nálam meg azért, mert már az elején láttam, hogy ez nagyon nehéz nekik, és onnantól végig pörgött az agyam, folyamatosan újraterveztem

amikor nem tudom végezni a munkámat, mert valaki más munkavégzéséhez vagyok kötve, aki viszont nem abban a tempóban végzi a munkáját, ahogy kérték tőle. Tegnap nagyon kedvesen megkérdeztem, hogy halad-e a munka, mert én is elkezdenék dolgozni*, mire az illető megsértődött, hogy én nem is tudom, neki mennyi dolga van, és hülyére dolgozza magát, és majd küldi az anyagot, ha kész lesz. Ezen már meglepődtem, azon meg még jobban, amikor ma véletlenül összefutottunk, és úgy láttam, hogy még mindig meg van sértve. De most tényleg én vagyok akkor a gonosz, mert a hétfőre-keddre ígért munka csütörtök este sincs még kész, nekem meg lassan elfogy a saját munkámra fordítható időm? Látjátok, az ilyenek miatt merült fel bennem múlt héten az a kérdés, hogy hogyan lehetne úgy biztos megélhetésre szert tenni, hogy közben nem találkozom emberekkel. Mert ezekkel nem tudok mit kezdeni, fárasztanak, és nem akarok velük foglalkozni. *Holnap 4-re meg kell lennem egy olyan feladattal, amiről gyakorlatilag

Igaz, salsára az emberek jó része bevallottan azért megy, hogy ott párra találjon, én most gyönyörű illusztrációt kaptam arra, hogy miért nem kéne mégsem ezt csinálni. A csoportunk a harmadik-negyedik óra környékén kezdett közösséggé válni, amikor először mentünk együtt salsa buliba, illetve előtte inni. Tök jó volt, hogy van egy új csapat, akiket meg lehet ismerni, akikkel heti egyszer-kétszer össze lehet ülni. Aztán az egyik fiú (Zs.) összejött az egyik lánnyal (N.), majd két hét múlva szakítottak, és akkor N. nem jött többet órára. (Nem igaz, még egyszer vagy kétszer volt, de a lényeg, hogy kb. két-három hónapja nem láttuk.) Ezek után volt a két ünnep között az a salsa buli, amiről akkor meséltem is: Zs. és barátja (valamint kollégája), G. is belehabarodott kicsit az egyik lányba (N., csak máshogy, mint az előző N.) Zs. és N. össze is jöttek, majd G. orra előtt enyelegtek egész este, amit G. érthető módon nem annyira értékelt, majd többet nem jött órára. Zs. és N. négy hét járás

Amikor már tök rossz volt, akkor a Cserpesben jelentős kedvezménnyel kaptam meg a kakaót a túrós táskával, ráadásul olyasvalakitől, akitől nem számítottam rá, és amikor megkérdeztem, miért, ez volt a válasz: "Mert örülök, ha [hogy?] itt vagy." Aww, so sweet! Jó, hát fél percen belül elbőgtem magam, úgyhogy sikerült sírva hazajönni (lefelé görbülő száj, patak könny, szóval azért nem ordítva bőgök ilyenkor), de előtte még meg tudtam köszönni neki, és ki is értem az üzletből, úgyhogy erről az illető nem tud, ami jobb is, mert tuti őrültnek nézne.

- Olyan ideges vagyok, hogy nem tudok mit csinálni már magammal. - Szétfagy kezem-lábam. - Ráz a hideg. - Sírhatnékom van. - Utálok mindenkit. - Ezt a pontot végül inkább cenzúráztam. Nagyon-nagyon rossz, és még a hóeséstől sem lesz jobb a kedvem, pedig nagyon-nagyon szeretem a havat. Azt hiszem, erre mondja a művelt angol, hogy shoot me now.

Már csak egy feladata van: megmaradni hétvégéig, hogy mehessek csúszkálni a Normafára.

hogy van baj bőven, kb. az élet minden területe fölé jut mostanában valami sötét felleg. Közben van az, hogy Levivel ma elértük a két hónapot, meg az, hogy mértéktelen Jóbarátok-fogyasztó lettem. Egyéb pozitívumot most nem nagyon tudok említeni.

Igazából nem a mi edzésünkön megy (K. szerintem be is hányna egy ilyentől, végül is pasiból van), hanem az előttünk lévő aerobik végén, a nyújtás alatt. Most elég rossz a kedvem, úgyhogy elég jól megy a hangulatomhoz. Ilyenkor mindig eszembe jut, lesz-e még jó kedvem ebben az életben. De mindig lesz. Úgyhogy most is, csak ki kell bekkelni. Addig is hallgatok ilyen szomorú számokat, és közben azzal biztatom magam, hogy apunak a fordításom 290 oldalán kb. 4 megjegyzése volt (mind tök jogos, mindet át is írtam), és azt mondta, egész jó a fordítás, egész jó volt olvasni. Christina Perri - Jar of Hearts (Who Do You Think You Are)

Nem érdekelt különösebben, amíg meg nem tudtam, hogy tankönyvnek szánták. Akkor már tudni akartam, milyen lehet. 2012 karácsonyára megkaptam a szüleimtől, mostanra sorra is került. (Szánom-bánom, de nálam így megy ez: még szerencsésnek mondhatja magát, hogy csak egy évet kellett várnia a polcomon.) Nagyon szerettem iskolába járni, tanulni, szinte minden érdekelt, bár nem mindenben voltam jó, persze. Két dolgot utáltam rettenetesen: a kémiát és a földrajzot. A kémiát azért, mert hiába erőlködtem, szinte sosem értettem, mi történik az órán, a földrajzot meg azért, mert halálosan untam. Amikor topográfiáztunk, és lehetett nézegetni a térképet, az még csak elment, de a többitől hányingerem volt. Földrajzból még a könyvet sem bírtam bemagolni. Egyszerűen nem tudott lekötni, hogy itt ezt termesztik, ott azt tenyésztik, száraz volt az egész, pfuj. De ha lúdháton repülve járhattam volna be Magyarországot, mindjárt más lett volna a helyzet! Nagyon nagy ötlet volt megkérni egy írónőt,

Egyszerűen érthetetlen számomra, miért csinálják ezt magukkal a lányok. Van ismerősöm, aki akkora melleket műttetett magára, mint a feje. Őszintén érdekelne, szerinte szép-e az eredmény, illetve mi baja volt az eredeti melleivel, amik egyébként sosem voltak kicsik. Van olyan ismerősöm is, aki az arca egyes részeit szabatta át. Annyira szeretnék neki megmutatni magáról egy fél évvel ezelőtti és egy mostani fényképet, és megkérdezni tőle, tényleg szebbnek látja-e a mostani külsejét. Sőt olyan ismerősöm is van, aki gyomorgyűrű felhelyezésén gondolkodik, hátha így fogyhat. Ne már! Tök kellemetlen, tényleg, de attól még ez az igazság: fogyni helyes táplálkozással és mozgással lehet. Nem azért mondom ezt, mintha én tökéletesnek tartanám magam. Nagyon nem. Elég sok bajom van magammal, szenvedek is ettől éppen eleget. Még ha egy nap alatt hárman mondják is, hogy sokat fogytam, akkor sem ezt mondja a tükör, nekem akkor sem tetszik, amit látok. Tudom, hogy addig nem leszek elégedett maga

A francia elnök körüli botrány is bizonyítja, hogy nem érdemes időt szánni olyan kapcsolatra, ami úgy kezdődik, hogy elhagynak értünk valakit, mert az a kapcsolat úgy is fog véget érni, hogy elhagynak minket valakiért.

Robert Burns: John Anderson, szivem, John John Anderson, szivem, John, kezdetben, valaha hajad koromsötét volt s a homlokod sima. Ráncos ma homlokod, John, hajad leng deresen, de áldás ősz fejedre, John Anderson, szivem. John Anderson, szivem, John, együtt vágtunk a hegynek, volt víg napunk elég, John, szép emlék két öregnek. Lefelé ballagunk már kéz-kézben csöndesen, s lent együtt pihenünk majd, John Anderson, szivem. (Szabó Lőrinc fordítása) Mennyire szerettem ezt a verset a gimiben! Hányszor elolvastam! Most a Moly címlapján találkoztam vele újra, mert ma van a költő születésének 255. évfordulója, amiről a Moly ezzel a verssel emlékezik meg. Nekem meg kicsit belesajdult a szívem, és arra gondolok, mennyire szeretném én is megtalálni a magam John Anderson, szívem, Johnját. 

Annyira rohadtul egyedül érzem magam ma, hogy ráfanyalodtam egy facebookos játékra. Arra azért figyeltem, hogy ne kelljen hozzá lájkolni semmit, és ne posztolgasson az oldalamra semmit, legalábbis mások számára láthatóan ne. Mivel kedvenc játékom a keresgélős, ezt választottam. Gyilkossági ügyeket kell megoldani. 1. gázos pont: véres hullákat, illetve véres testrészeket kell keresgélni a helyszíneken. 2. gázos pont: a véres hulláktól és testrészektől eltekintve olyan az egész, mintha óvodások csinálták volna óvodásoknak. Van tíz tárgy a képen, és ebből találj meg hatot, hát, úristen, tövig ne rágjam a körmömet! 3. gázos pont: elküldhetem boncolásra a hullát, de 24 percig tart a móka. Tarthat persze kevesebb ideig is, amennyiben hajlandó vagyok kicsengetni néhány dollárt. A felmerülő kérdés: Ti teljesen hülyék vagytok? És engem teljesen hülyének néztek? Azt hiszitek, fizetni fogok egy gagyi játékért, ami egyébként ingyenes? Ne vicceljünk már! Tanulság: Sose játsszunk Facebook-játé

- Meséltem már az üvegékszer-készítést, ahol is 1500 Ft-ért cserébe kapsz 10 perc oktatást meg egy ékszert, amit te csinálsz, csak azért fizetni kell. - Meséltem már a csontkovácsot, ahol 20 perc csúszás van, ami közben - kezedben a kuponoddal - meghallgathatod, milyen köcsögök a kuponos vásárlók, majd a kezelés közben bejön a rendkívül beképzelt főnökasszony, mert Klárikának most rögtön kell időpont - ha van a csontkovácsnál vendég, ha nincs. - Nem hiszem, hogy meséltem, hogyan járt anyu. Kapott tőlem karácsonyra egy kupont masszázsra, mert szeretem az anyukámat, tudom, hogy elég stresszes az élete, nem pihen eleget, és gondoltam, ha legalább egy órát lazul, az nem fog neki megártani. Azzal kezdődött, hogy a kupon szerint lehet választani két helyszín között: Erzsébet körút és I. kerület. Nyilván felírtam anyunak, hogy Erzsébet körút, mert a XX. kerületből nyilván nem küldöm az I. kerületbe, mert nem megszívatni akarom, hanem jót akarok neki. Fel is hívta a masszőrt, aki közölte,

A hátam rendületlenül fáj továbbra is, majd tegnap estére megérkezett a hőemelkedés is, úgyhogy úgy döntöttem, korai fekvés után óra nélküli kelést érdemlek. Este 10-kor csuktam be a szemem, és ma délben nyitottam ki. Ez 14 óra pihenés. Úgy érzem, az elmúlt hét testi-lelki megterhelései után vastagon megérdemeltem már ezt.

Idén van száz éve, hogy kirobbant az első világháború. Ez azt jelenti, hogy nem él már senki, aki harcolt abban a háborúban, és olyat is csak elvétve találnánk, aki egyáltalán a világon volt már akkor. Azt hiszem, ezzel vált végleg történelemmé az a négy év.

Írtam ma a koreai kisfiú anyukájának, lesz-e óra este. Visszaírt, hogy lesz, menjek 6-ra. Jó. Odamentem 6-ra, be is engedett anyuka, gyerek sehol. Azt mondja anyuka, szánjak már rá egy negyed órát, mert nem érti, mi van az ELMŰ számlájára írva. (Az, hogy rezsicsökkentés okán neki most nagyon jó.) Aztán azt mondja, ma neki fogok órát tartani, nem a gyereknek, majd leül és néz rám mosolyogva. Én arra gondoltam közben, hogy ennyire együgyű tényleg senki sem lehet, hogy azt gondolja, úgy működik az angolóra megtartása, hogy odaül hozzám egy random ember, és akkor angolozunk. Mosolyogtam én is kedvesen, kérdeztem, úgy kb. mit szeretne, mit csináljunk. Öööö... Meséljek el neki mindent Magyarországról! Hm, valami konkrétabb? Hát, az összes budapesti hidat tudni akarja sorban, azt is, mit kell megnézni Budapesten, azt is, mi a történelme Budapestnek (OMG, OMG, OMG!!!), aztán azt is, mit érdemes megnézni az országban, végül azt, Európában hová érdemes elmenni. Megtudtam tőle, hogy Pest tök vesz

hogy miért kell sikítozásban kitörni, ha télen esik a hó. Úristen! Tiszta nonszensz! Télen? Hó? Ki hallott már ilyet, bicskanyitogató! Vegyétek már észre magatokat, könyörgöm, ne ezzel legyen már tele a hülye Index, Facebook meg minden, amit csak érek!

Esztivel vettünk rá kupont pár hete, és mára volt időpontunk. Eszti már előtte is mondta, hogy nem egy bonyolult valami ez a technika, de azt nem hittem volna, hogy ennyire egyszerű. Kiválasztod a neked tetsző üvegeket, az oktató méretre vágja, egymásra ragasztod, és kész. Vagy ha a mintás ékszer tetszik, kiválasztasz egy neked tetsző üveget, az oktató méretre vágja, az egyikre felragasztod a fóliát, aztán ráragasztod a másik üveget, és kész. Ezzel amúgy nincs baj, szépeket lehet csinálni, meg elég jól bele lehet merülni, hogy az ember kiválogassa a kis darabkákat, aztán azokat egymás mellé rendezgesse. Amivel van baj, az az, hogy az elején elmondja, miért kell pluszt fizetni, aztán a végén, amikor már elkészültél az ékszereddel, odajön, és kiderül, hogy egy csomó minden másért is pluszt kell fizetni. Így esett, hogy az 1500 forintos kupon után még 400 forintot fizettem a fóliáért, Eszti meg 1500 forintot mindenfélékért (ezek között volt második ékszer is, oké, arról elmondta a nő, h

Nem, de azért... "Ha szeret valaki, viszontszereted, s ha semmi egyebet nem tudsz neki adni, szeretetet még mindig adhatsz." (George Orwell: 1984) Nem is emlékszem erre, és az sem mentség, hogy angolul olvastam a könyvet. De a lényeg, hogy ez nagyon szép és nagyon igaz és nem nekem szól, de rólam.

Még szombaton mondott egy nagyon jót Matyi: "Én csak a margarint meg a banánt szeretem." A margarin nyilván mandarin :)

Néhány perccel ezelőtt végére értem a fordításom átnézésének, úgy ám :) Ez azt jelenti, hogy már csak egyszer kell elolvasnom az egészet, aztán odaadhatom anyuéknak, és ha ők is átnézték, akkor mehet a kiadónak. Annyira örülök!

Szeretnék egy új hátat. Vagy üsse kő, azt sem bánom, ha ezt a mostanit megjavítja nekem valaki. De ez így nem maradhat. Ma reggel olyan istentelen hátfájással ébredtem, hogy alig bírtam felülni az ágyban. Komolyan. Egész hosszában rettenetesen fájt a gerincem, és elképzelni sem tudtam, mitől lehet ez. A megoldáshoz azóta sem kerültem közelebb. A nap első néhány órája kínszenvedés volt, folyamatosan nyögtem meg sziszegtem meg sipákoltam, mert akármit csináltam, nagyon fájt. Az az egy szerencsém, hogy pont mára beszéltem meg két kupon beváltását is a szolgáltatóval: egy masszázsra meg egy csontkovácsolásra volt időpontom. A masszőr meg a csontkovács együttesen a következő eredményre jutottak: lokalizálták a fájdalmat, tehát most már nem az egész gerincem fáj, csak egy pont, az viszont elmondhatatlanul nagyon. Sokat gondolkodtam, elmenjek-e edzésre, de végül úgy döntöttem, elmegyek, mert nem tudnék itthon mit csinálni egész este, csak szenvedni, aztán legfeljebb kijövök az óráról,

A bizalom kiépítése. Az bizony kemény dió. Hiába tudom, hogy meg lehet bennem bízni, ha a másik nem tudja. Jose Gonzalez  - Stay Alive "I will stay with you tonight Hold you close 'til the morning light In the morning watch a new day rise We'll do whatever just to stay alive We'll do whatever just to stay alive (...) And I will wait for you tonight You're here forever and you're by my side I've been waiting all my life To feel your heart as it's keeping time We'll do whatever just to stay alive" Capital Cities - Safe and Sound "I could lift you up I could show you what you wanna see And take you where you wanna be You could be my luck Even if the sky is falling down I know that we'll be safe and sound We're safe and sound I could fill your cup You know my river won't evaporate This world we still appreciate You could be my luck Even in a hurricane of fro

Régen említettem már az alattam zajló lakásfelújítást. Mert még mindig zajlik, bizony. Fél éve (!) kezdték, és még most is minden nap kell fúrni és kalapálni ❤ Luv ya, new neighbors!

Ez az a könyv, amit Levitől kaptam karácsonyra. Még nem egészen egy hónapja ismertük egymást, úgy vette. Azt mondta, az motiválta, hogy beszélgettünk egyszer a második világháborúról, és jól érezte magát közben, valamint arra következtetett, hogy én szeretem a történelmet, és a fülszöveg alapján ez történelmi témájú könyvnek ígérkezett. Nagyon beletrafált. Mindenféle van benne, amit én szeretek. Eleve krimi, ami az egyik kedvenc műfajom (csak manapság divatos thrillernek hívni, amit nem is értek igazán), humoros, felbukkannak benne Van Gogh festményei, és Van Gogh nagy kedvencem, valamint rengeteg sztori és adalék van II. Lajos bajor királyról, és én nagyon szeretem az ilyesmit. Persze van benne gyilkosság meg vérbe fagyott hulla is bőségesen, amit már kevésbé kedvelek, de hát ilyen ez a popszakma. Meg a kincsvadászat. Úgyis ellensúlyozza a rengeteg humor, ennek köszönhetően állt elő az a nagyon furcsa helyzet, hogy hangosan röhögtem egy brutális gyilkosság közben. Igaz, nem mag

Még tavaly döntöttem el, hogy meg szeretném nézni, mert felkeltette az érdeklődésemet az előzetes. Ben Stillert eddig a hülyeségeiről ismertem, meg is lepett, amikor azt láttam, hogy ez nem a szokásos ökörködés. Még nagyobbat néztem, amikor a film végén kiírták, hogy maga Ben Stiller a rendező - szeretnék írni neki valahol, és ez lenne az üzenet tartalma: "Rendezz! Sokat! Csak ilyet!" Akkor meg aztán köpni-nyelni nem tudtam, amikor szintén a film végén megtudtam, hogy James Thurber egyik novellájából írták a forgatókönyvet. De hát én imádom James Thurbert! A 13 falióra meg a Thurber Country hihetetlenül jó művek, nekem most rögtön KELL ez a novella is! Errefelé lehet megtalálni angolul, és ingyen letölthető az audio változat is, mégpedig Ben Stiller felolvasásában és kommentárjaival, wow, megvan az esti program*. Azt meg már ne is mondjam, hogy ez egy 1947-es film újrázása, nyilván azt is meg kellene nézni. A lényeg, hogy ha ezeket az információkat előbb tudom, fejveszt

A salsa oktatónk még karácsony előtt kezdett a bachata bősz reklámozásába. Az is egy tánc, az is latin, és a reklám része volt, hogy sokkal erotikusabb, mint a salsa - ez utóbbit kb. százszor mondta el a pasi. Nem győzök csodálkozni, hogy egy csomó salsás elment a tanfolyamra, és még csak nem is a saját párjával, hanem egyedül, és ugyanúgy sűrű párcserével tanulnak, mint a salsán. Megmutatom, milyen a bachata: Na most... Felmerült bennem a kérdés, hogy én vagyok besavanyodott/prűd, vagy tényleg furcsa a gondolat, hogy egymásnak idegen, de legalábbis alig ismerős fiúk-lányok ezt a táncot nyomják, így összedörgölőddzenek, a lányok így feldobálják a combjukat a fiúk combjára... Tudom, minek foglalkozom hülyeségekkel, nem kötelező járni rá, mint ahogy nem is járok, de akkor is foglalkoztat, hogy tényleg ennyire be vagyok feszülve, vagy jól érzem, hogy ez azért nem stimmel egészen.

Gyerekkoromban főleg úgy bővült a magánkönyvtáram, hogy az évi két nagyon nagy nagytakarításkor, amikor egyesével leszedtük és az erkélyen kiporoltuk az összes könyvet, ami nem kevés, és napokig tartó munka volt, anyu mindig odaadta nekem azokat a könyveket, amikről úgy gondolta, már elég nagy vagyok hozzájuk: elvihettem őket a saját szobámba, onnantól nálam lakhattak. Így kaptam meg valamikor nyolc-tízévesen a Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját című ifjúsági regényeket, amiket anyu is még kislányként olvasott. Imádtam őket. Mogyoróval nagyjából egyidősek voltunk, amikor megismerkedtem a történettel, ami megkönnyítette a főszereplővel való azonosulást, ráadásul annyira mindennapi dolgok estek meg vele, hogy igazán nem volt nehéz beleélni magamat a helyébe. Igaz, én nem mertem volna porcukorral szórt sütit csórni vendégségben, és azt sem kockáztattam volna meg, hogy a bolttól hazáig kiegyem a kenyér belét, és odaadjam anyunak a becsomagolt kenyérhajat, no de nem lehetünk egyformák

De komolyan. Egy csomó új dolgot tudok meg. Eddig például azt gondoltam, csak törzseknek van totemállatuk, erre kiderült, hogy egyéneknek is lehet. Úgy hívják, spirit animal, és nekem nagyon falsul csengett, hogy azt írjam, "ez a te totemállatod", ezért utánanéztem, van-e ennek valami más neve. Van. Erőállat. Ha már ott voltam, pár percre megszakítottam a munkát, hogy az internet  egy teszt segítségével  felvilágosítson arról, nekem melyik az erőállatom. A farkas. Íme, a leírás: "Powers: Stealth, hunting ability, enhanced senses of smell and hearing, as well as strength and stamina 'Family comes first' could be a Wolf's motto. You form deep connections with close friends and family members, and they know you'd do anything to protect them. You're loyal, devoted, and passionate. Your worst fear is being alone, but be careful not to drown your loved ones in too much emotion. Best matches: Swans, Otters, Crows Watch out for: Spiders, Owls, Foxes"

Amikor jöttem ki az órámról az Ericsson épületéből, tűzriadó volt. Nem működött a lift, minden ajtó nyitva volt (amúgy kártyával nyílnak), a tanítványom mondta, hogy jó eséllyel hamarosan tűzoltókocsi is érkezik, valamint vastagon füst borította a negyedik emeletnek azt a részét, ahol mi voltunk. Hogy ebben mi a poén? Hát, az, hogy szerencsére nem tűz ütött ki, csak valaki elszenesített egy adag popcornt egy mikró segítségével. Ez mennyire ciki, nem? Mert ha otthon tüzelsz el valamit, azt senki sem tudja meg. De ez, hogy a bénázásoddal megnehezíted néhány tucat ember munkáját? Ez nagyon-nagyon gáz. Ráadásul a tanítvány szerint a ludas az égésen kívül még mindenféle büntetésre is számíthat, például vele fogják kifizettetni a tűzoltók kiszállását, és a fegyelminek valami enyhébb formáját is zsebre teheti. Jó, ezek a részek nem poénosak, sajnálom szerencsétlent, de ha belegondolok, hogy micsoda kavarodás lett egy adag odaégett popcornból, hát, az nagyon vicces.

Nem igazán az, mert a Humans of New York oldalának egyik posztja alá írta be valaki hozzászólásként, de tökre igaz: "Givers have to set limits, because takers rarely do." Vagyis: "Aki ad, annak meg kell szabnia bizonyos határokat, mert aki kap, az nem szokott." Nem igazán jó fordítás ez most, mert fáradt is vagyok meg nincs is igazán kedvem ezen hosszasan töprengeni, de a lényeg, hogy nagyon egyetértek vele, és nekem is figyelnem kell erre, mert én is olyan ember vagyok, aki szeret adni, és sokat is adok, ezért mindig fennáll a veszélye, hogy kihasználnak.

Kipofozgattam a fordításom első ötven oldalát. Az eredményt ugyan még nem tekintem végleges állapotnak, de már egészen pofás kezd lenni. Még egy-két olvasás, és elégedett leszek. Megtaláltam egy tavaly nyári blogbejegyzésemet, amiben eldöntöttem, hogy 2014. január 1-jével belefogok egy projektbe. Nos, január 1-je kicsit elmúlt, meg is ijedtem, vajon el tudom-e még kezdeni ezt , mert szerintem csak az év legelső napjától érdemes csinálni, és ki akar 2015-ig várni  –  arról nem is szólva, hogy addig még százszor elfelejtem, pedig tök szívesen vennék szép képeslapokat meg papírt meg dobozt. Úgyhogy a vásárlásból (több embernek kerestem szülinapi ajándékot, és találtam is, háhá) hazatérve leültem, nyitottam egy Jegyzettömböt, és nekiláttam összegyűjteni, az év első tizenhat napján mikor mi volt a fénypont. És fel tudtam idézni minden egyes napomat! Úristen! Hova fér belém ennyi emlék?! Vagy ez azt jelenti, hogy idén eddig minden napomnak volt értelme?

Lefordítottam a könyv utolsó sorát is. Végre! Egyelőre Jóbarátokkal ünnepelek, egyébként meg 17 napom van a határidőig, ennyi idő alatt kell letisztázni, kipofozni a szövegemet, meg összevetni az első kötet szövegével, hogy azért ugyanazokkal szófordulatokkal beszéljenek ugyanazok a szereplők. Vasárnapig adok magamnak időt, addig meglátom, hogyan haladok ezzel a feladattal, és az alapján majd eldöntöm, kérek-e egy hét haladékot a kiadótól vagy sem. De most úgy néz ki, hogy szűken bár, de meglesz. Annyira örülök!

Leviről az egyik első infóm, hogy nagyon szereti a Queent. Így aztán, amikor megláttam, hogy megint leadják a Corvinban az 1986-os budapesti koncertfilmet, megkérdeztem tőle, szeretné-e megnézni. Mondta, hogy neki megvan ez videón, hiszen rajongó, de moziban még nem látta, és szeretné. Úgyhogy beszereztem a két jegyet, ő lemondta a focit, én az edzést, amire azért nem sok mindennel lehet rávenni, és 3/4 7-re odamentünk a mozihoz. Én kevés számát ismerem a Queennek, szóval bőven ért meglepetés. Tetszett, amit láttam, és két fénypontja is volt a koncertnek: Freddie Mercury gyönyörű kiejtéssel elénekli a Tavaszi szél első versszakát. Ezt már rengetegszer láttam, és mindig könnybe lábad tőle a szemem, mert ez nagyon szép gesztus volt. Love of My Life, ezt eddig nem ismertem, de gyönyörű, főleg, ha közben simogatják az ember kezét, pedig nem is szerelmesek az emberbe. Szóval ezt nyilván nem így mondjuk helyesen magyarul, de biztosan értitek, hogy mondom. A mozi után beü

Tegnap este fel is kerültek az eredmények  meg még néhány kép . Én az "A" műsorból, amit láttam csütörtökön, két fellépőnek adtam volna aranyat, a Casselly-testvérpárnak és Super Silvának, aki fejjel lefelé rohangált a plafonon, és baromi ijesztő volt a mutatványa. Cassellyék aranyat is kaptak, Super Silva ezüstöt. Simet László, aki a másik műsorban lépett fel, de akinek láttam ősszel a mutatványát, és szintén zseniális, ezüstöt nyert. Az igazgató fia, Richter József Jr. aranyat kapott, amit én a magam laikus szemével nem érzek indokoltnak, de azzal együtt, hogy a beszámoló szerint most először kapott aranyat Budapesten magyar produkció, pedig ez már a 10. ilyen rendezvény, el tudom képzelni, hogy tényleg olyan jók voltak a zsűri megítélése szerint. Lehet, hogy itt is nézik a bevállalt kunsztok nehézségét is, mint a műugrásban, és akkor egy olyan szám, amiben több a nehéz kunszt, de több a rontás is, magasabb pontszámot kap, mint egy olyan, amiben kevesebb a nehéz kunszt, így

2014. január 12-re hótalpas túrát hirdetett a kedvenc kirándulós cégem, és majdnem be is neveztem rá, csak végül nem, mert hátha ezen a hétvégén ünnepeljük anyu szüli-névnapját. (Ezt a túrát is novemberben hirdették meg, mint a Cirkuszfesztivált, amikor még bőven nem lehetett tudni, hogyan alakul az elmúlt hétvége.) Most nézem a fényképeket, amiket a résztvevők készítettek. Donovaly mellett, 1330 méteren nincs hó. Az milyen? Januárban, rohadt magasan, semennyi se! Legfeljebb az ösvény két oldalán, mutatóba. Ez valami rettenet. Mekkora szerencse, hogy nem fizettem be rá! Mennyire csalódott lettem volna!

A hétvégén 50 oldalt csináltam meg, maradt még 50. Célegyenes! Ha egyszer a végére érek, megígérem, sosem csinálok többet ilyet. Ilyet, hogy az első másfél hónapot eltöltöm lelki mizériákkal meg egyéb nyöszörgésekkel, aztán másfél hónap alatt kell olyan minőségű fordítást rittyentenem, amilyet elvárok magamtól. Persze az sem volt feltétlenül okos ötlet, hogy a három hónapból az egyik a december legyen, amikor - hosszú évek tapasztalata alapján - semmi másra nincs erőm és időm gondolni a karácsonyon kívül. Nem baj, a tanulság már megvan, egyszer én is lehetek ilyen, és közben nagyon reménykedem, hogy nagyon jól meg fog oldódni a dolog.

Kétszer is férjhez mentem álmomban, ráadásul egy nap alatt, ráadásul nem ugyanahhoz a fiúhoz, ráadásul egyik fiúval sem beszéltük meg, mi lesz az asszonynevem, és egyiküknek sem tudtam a vezetéknevét (pedig a valóságban persze mindkettőjükét tudom), viszont  az esküvő mindkétszer anyuék nappalijában volt, amihez valamiért tartozott egy torony is. Furcsa dolgok ezek.

Január 9. és 13. között kerül megrendezésre a fesztivál, ami a cirkuszi világ egyik legrangosabb versenye. 1996-ban volt az első alkalom, kétévenként ismétlődik. Olyan, mint egy sima cirkuszi előadás, csak sokkal nagyobb a tét, miután szakmai zsűri figyeli a műsorszámokat. A zsűri tagjai a világ legjobb cirkuszainak igazgatói, elismert cirkuszi szakemberek. Európától Amerikán át Kínáig mindenféle országból érkeztek tagok. És versenyzők is. Sokkal nagyobb durranás az egész, mint egy sima műsor, nagyobb feneket is kerítenek neki, sokkal jobban bereklámozták, egyszóval nem kismiska ez, ezért is örülök, hogy ott lehettem, ha már ilyen cirkuszrajongó lettem felnőtt koromra. Nem ment simán a dolog. Még sosem történt velem ilyesmi. November elején vettem meg a jegyemet, miután meggyőztem magam, hogy egy csütörtöki edzést ki tudok hagyni, nem halok bele, de akkor is az "A" műsort szeretném látni, viszont nem hétvégén, mert hátha akkor ünnepeljük anyu szüli-névnapját. (Nem. De ezt a

Karácsony majdnem három hete volt, de én máig sem mutattam meg, miket csináltam kézzel idén. Azt már mondtam, hogy amit Levente* kapott, nem is fogom, mert okosan elfelejtettem lefényképezni, de a többit azért megmutathatom :) Nem sok, persze, de idén ennyire futotta. Vagyis tavaly. Kis házikóban sajtos perec, előtte karácsonyfa. A sajtos perec volt SK. Ebből kettő készült, összesen hét órán át. Ez a ház belseje... ... ez meg az udvara. Én festettem és ragasztottam, az tartott olyan sokáig.  Decoupage-olt karácsonyfadíszek meg SK sport szelet. *Tessék, kint van. L, mint Levente. Annyit már csak megérdemel, hogy a nevén nevezzem. Azon ugyan még dolgozunk, hogy eldöntsük, "kik is vagyunk mi", de neve van, ez biztos.

Avagy Tücsök szól a tűzhelyen. A karácsonyi könyvek közül a harmadik, igaz, nem karácsonykor, hanem január második felében játszódik. 2014-ben az első olvasmányom. Nem ez a kiadás van meg, de ez tetszik. Szeretem Dickens műveit, mert nagyszerű stílusban íródtak, olvastatják magukat, és a történetek is nagyon jók. Ez mégis csalódás volt most. A felvezetés tetszett: boldog, fiatal pár kisbabával, morcos játékgyártó (micsoda ellentmondás!), szeretet és szerelem, ameddig csak a szem ellát, meg a tücsök, aki ciripel a tűzhelyen, és az otthon jelképe: amíg ő van, meleg otthon is van. Aztán jött a konfliktus. Az már nem tetszett, mert hiteltelen volt, nem is igazán tudtam elképzelni, hogy az történjen, amit az elbeszélő el akar velem hitetni. Aki látott már közelről nőt, vagy aki nő, az azonnal tudja, hogy a felvázolt gyötrődés egy hülyeség, és ezek után bosszantó, hogy vagy 20-30 oldalon át megy a balhé. A megoldás persze azt igazolja, aki azt mondta, ilyet egy csecsemős anyuka nem

Sok egyéb mellett Thomas Mannra sem maradt már idő a gimnáziumi irodalomórákon, amit már akkoriban is bántam, de azóta meg egyre jobban. Ezért is szeretném behozni a súlyos lemaradást, ha mással nem, hát a Mario és a varázslóval, a Tonio Krögerrel, a Halál Velencébennel és A varázsheggyel. Nagyon döcögősen indult az elbeszélés, majdnem feladtam, nem volt türelmem hozzá, hogy ilyen kevés történést ennyi szóban kifejtve olvassak. Aztán lassan, nagyon lassan, csak beindult a történet. Nyomasztó volt, tele feszültséggel, és nem hittem volna, hogy a vége ekkora megkönnyebbülést okoz bennem, sőt feldob. Nekem azt üzeni Mario és a varázsló esete, hogy bármilyen hatalmas vagy, bármennyire irányítod a többieket, sose ess túlzásba, sose juss el addig, hogy kineveted, megalázod, semmibe veszed a nálad gyengébbeket, a neked alárendelteket, már csak azért se, mert lehet, hogy egyszer valamelyikük öntudatára ébred és visszaüt. És nekem nagyon-nagyon tetszik ez a tanulság, attól meg csak még job