Plasztikai műtét
Egyszerűen érthetetlen számomra, miért csinálják ezt magukkal a lányok.
Van ismerősöm, aki akkora melleket műttetett magára, mint a feje. Őszintén érdekelne, szerinte szép-e az eredmény, illetve mi baja volt az eredeti melleivel, amik egyébként sosem voltak kicsik.
Van olyan ismerősöm is, aki az arca egyes részeit szabatta át. Annyira szeretnék neki megmutatni magáról egy fél évvel ezelőtti és egy mostani fényképet, és megkérdezni tőle, tényleg szebbnek látja-e a mostani külsejét.
Sőt olyan ismerősöm is van, aki gyomorgyűrű felhelyezésén gondolkodik, hátha így fogyhat. Ne már! Tök kellemetlen, tényleg, de attól még ez az igazság: fogyni helyes táplálkozással és mozgással lehet.
Nem azért mondom ezt, mintha én tökéletesnek tartanám magam. Nagyon nem. Elég sok bajom van magammal, szenvedek is ettől éppen eleget. Még ha egy nap alatt hárman mondják is, hogy sokat fogytam, akkor sem ezt mondja a tükör, nekem akkor sem tetszik, amit látok. Tudom, hogy addig nem leszek elégedett magammal, amíg úgy nem fogok kinézni alakra, mint mondjuk Courtney Cox a Jóbarátok idején, de azt is tudom, hogy egyrészt létezik a genetika, ami miatt én akkor sem leszek emlékkönyvbe ragasztható méretű, ha megfeszülök, másrészt meg sokkal közelebb kerülhetnék ahhoz a mérethez, ha sosem ennék több csokit, amire viszont képtelen lennék. Kész, ez van: édesszájú vagyok, cserébe nem leszek vékony. Megpróbálok ezzel megbékélni. De eszembe nem jutna szétszabdaltatni magam.
Ehhez kapcsolódik, hogy ma olvastam, milyen idióta új trendek vannak: az igazán szép nő két lába között tátongó űr van, és nem úgy, hanem úgy, hogy nem ér össze a combja, nagyon nem, valamint még az a szép nő, akinek a bikini alsója fennakad a csípőcsontján (ennek neve is van: bikini bridge). A történelem ismétli önmagát, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, ebben is így lesz-e: lesz-e még olyan idő, amikor nem a betegesen sovány lányok számítanak majd szépnek.
Van ismerősöm, aki akkora melleket műttetett magára, mint a feje. Őszintén érdekelne, szerinte szép-e az eredmény, illetve mi baja volt az eredeti melleivel, amik egyébként sosem voltak kicsik.
Van olyan ismerősöm is, aki az arca egyes részeit szabatta át. Annyira szeretnék neki megmutatni magáról egy fél évvel ezelőtti és egy mostani fényképet, és megkérdezni tőle, tényleg szebbnek látja-e a mostani külsejét.
Sőt olyan ismerősöm is van, aki gyomorgyűrű felhelyezésén gondolkodik, hátha így fogyhat. Ne már! Tök kellemetlen, tényleg, de attól még ez az igazság: fogyni helyes táplálkozással és mozgással lehet.
Nem azért mondom ezt, mintha én tökéletesnek tartanám magam. Nagyon nem. Elég sok bajom van magammal, szenvedek is ettől éppen eleget. Még ha egy nap alatt hárman mondják is, hogy sokat fogytam, akkor sem ezt mondja a tükör, nekem akkor sem tetszik, amit látok. Tudom, hogy addig nem leszek elégedett magammal, amíg úgy nem fogok kinézni alakra, mint mondjuk Courtney Cox a Jóbarátok idején, de azt is tudom, hogy egyrészt létezik a genetika, ami miatt én akkor sem leszek emlékkönyvbe ragasztható méretű, ha megfeszülök, másrészt meg sokkal közelebb kerülhetnék ahhoz a mérethez, ha sosem ennék több csokit, amire viszont képtelen lennék. Kész, ez van: édesszájú vagyok, cserébe nem leszek vékony. Megpróbálok ezzel megbékélni. De eszembe nem jutna szétszabdaltatni magam.
Ehhez kapcsolódik, hogy ma olvastam, milyen idióta új trendek vannak: az igazán szép nő két lába között tátongó űr van, és nem úgy, hanem úgy, hogy nem ér össze a combja, nagyon nem, valamint még az a szép nő, akinek a bikini alsója fennakad a csípőcsontján (ennek neve is van: bikini bridge). A történelem ismétli önmagát, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, ebben is így lesz-e: lesz-e még olyan idő, amikor nem a betegesen sovány lányok számítanak majd szépnek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése