Szalay Lenke: Mogyoró és a fiú

Gyerekkoromban főleg úgy bővült a magánkönyvtáram, hogy az évi két nagyon nagy nagytakarításkor, amikor egyesével leszedtük és az erkélyen kiporoltuk az összes könyvet, ami nem kevés, és napokig tartó munka volt, anyu mindig odaadta nekem azokat a könyveket, amikről úgy gondolta, már elég nagy vagyok hozzájuk: elvihettem őket a saját szobámba, onnantól nálam lakhattak. Így kaptam meg valamikor nyolc-tízévesen a Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját című ifjúsági regényeket, amiket anyu is még kislányként olvasott. Imádtam őket. Mogyoróval nagyjából egyidősek voltunk, amikor megismerkedtem a történettel, ami megkönnyítette a főszereplővel való azonosulást, ráadásul annyira mindennapi dolgok estek meg vele, hogy igazán nem volt nehéz beleélni magamat a helyébe. Igaz, én nem mertem volna porcukorral szórt sütit csórni vendégségben, és azt sem kockáztattam volna meg, hogy a bolttól hazáig kiegyem a kenyér belét, és odaadjam anyunak a becsomagolt kenyérhajat, no de nem lehetünk egyformák.

Mivel anyu polcán nem voltak további részei a Mogyoró-történetnek, én biztosra vettem, hogy nincsenek további részek. Akkor még abban a hitben éltem, hogy ami anyu könyvespolcán nincs meg, az nem létezik, és fel sem merült bennem, hogy nagyot tévedek. Már felnőttként bukkantam rá a Molyon a folytatásokra: a Te már nagylány vagy, Mogyoró és a Mogyoró és a fiú címet viselik. Előbbit megvettem, utóbbit a Molyon kívánságlistára tettem, és reménykedtem, hogy egyszer lekerülhet róla. Most karácsonykor lekerült, mert az angyalkám pont ezt választotta nekem.

Az enyémnek nincs védőborítója, de ha lenne, így nézne ki.

Mogyoró, azaz Madár Kati most már vészesen közelít a tizennégy éves korhoz, igazi nagylánnyá cseperedett. A regény a kislány életének négy kis epizódját mutatja be. Először azt, ahogy ő és osztálytársai főhadit szereznek a Mókus őrsnek. Imádnivaló volt, sokat mosolyogtam rajta, nagyon tetszett. Úgy láttam, hogy már ott elkezd alakulgatni a szerelmi szál, és tetszett volna is, ha így van, de sajnos, az írónő máshogy döntött.

A második fejezet az első randiról szólt, ami megint olyan valósághűre sikerült, mint az első két regény: Mogyoró mindenfélét füllent magáról, randit beszél meg egy jóval idősebb fiúval, amire el is megy, de mivel mindenfélét füllentett magáról, a fiú nem ismeri fel, ő meg nem fedi fel magát, végül hazamegy. Az mennyire durva, hogy a regény 1973-ban jelent meg, és közel harminc évvel később én is csináltam ilyet, csak én már nem a telefont, hanem az internetes chatszobát használtam?!

A harmadik történet nagyon tanulságos. Az első buliról szól, és arról, milyen érzés, amikor az embert kihasználják és megalázzák a társai. Hiába gyanúsak a körülmények, az ember akkor is hajlamos elhinni, hogy mégis inkább megváltoztak a többiek, mert annyira szeretné hinni, hogy közéjük tartozik. Sajnáltam Mogyorót, de közben úgy gondoltam, jó minél előbb túlesni ezen az élményen, mert sokat veszít vele a naivságából, ami a későbbiekben sokat segít.

Végül elérkezett az utolsó, a címadó rész: Mogyoró és a fiú, avagy az első szerelem története. Nyár, nyaralás, strand, béke, szerelem. Ahogy annak lennie kell. Már a kezdet is meseszerű: Mogyorónak sikerül bevonzania azt a fiút, akire négy éve vágyik, legyen erre bármilyen kicsi is az esély. Az ismerkedés időszaka már sóhajtozást váltott ki belőlem, annyira szép a védőborítón is látható jelenet: ha a fiú hajnali hatkor megy dolgozni, akkor a lány felkel hat előtt pár perccel, és a két házat elválasztó kerítés tetején könyökölve várja a fiút, csak hogy beszélhessen vele két szót. Minden egyes reggel. Persze van negatív hősünk is, Szilvia, aki kis taknyosnak tartja Mogyorót, és nem engedheti, hogy egy ennyire jó pasit elcsaklizzon előle. Úgyhogy bőven mesterkedik, az embernek kedve lenne meghúzni a haját. Mogyoró így az első szerelemmel egy időben rögtön megtapasztalhatja az első féltékenységet is. Annyira átéreztem mindkettőt, és annyira izgultam, mi lesz a vége. Hát, nagy sírás. Részemről legalábbis. Kicsit túlcsordultam. Úgy éreztem, minden első szerelemnek ilyennek kellene lennie, és az enyém nagyon nem ilyen volt. Aztán elgondolkodtam, és rájöttem, hogy talán mégis hasonló volt, csak visszagondolva tűnik az egész kiábrándítónak és semmilyennek, és ez kicsit megnyugtatott. Az egész szerelmi kaland legnagyobb tanulsága a Fiú következő mondata: "Aki nem bízik meg bennem...", majd sarkon fordulás és elviharzás. Annyira, de annyira igaz, és annyira, de annyira az orromra koppintott, pedig a Fiú tizenhét éves, én meg huszonhét leszek hamarosan. Csak néha elfelejti az ember a nagy igazságokat, és emlékeztetni kell őt rájuk. És inkább egy könyv legyintse meg, mint az élet, ugye.

Sajnálom, hogy véget ért a sorozat, de érthető, hiszen Mogyoró most már szerelmes nagylány, tizennégy éves, elsős gimnazista, innentől kezdve aligha lehet őt Mogyorónak nevezni. Úgyhogy magára kell hagynunk, élje az életét most már saját erejéből, a szemünk elől eltakarva. Egy biztos: ha lesz egy kislányom, rajta is ki fogom próbálni a Mogyoró-sztorit. Kíváncsi leszek, őt is annyira megfogja-e majd az akkor már kb. 50 éves történet, mint amennyire engem megfogott.

Az utolsó Mogyoró-regény annyira jó volt, mint az első kettő (a harmadikat nem szerettem annyira, mert felháborított Mogyoró ott tanúsított viselkedése), úgyhogy a sorozat tőlem öt csillaggal búcsúzott. És óriási hiba, hogy nem forgattak belőle filmet. Hatalmas hiba.