LizaGazdija

  Aldi/Hofer szokásos halloweeni csokija, plusz a tök, amire Flóra is rajzolt Szabadkézi rajz tőlem, ez látszik is :D Sütizés és csokizás Halloweeni ebéd

- Mit uzsonnáztál a bölcsiben? - Vizet. - Hmm. Volt még más is uzsonnára? - Pohár. Hazajön a bölcsiből, már itthon talál, akkor látja rajtam először a halloweeni pólómat . Elneveti magát, majd ezeket mondja: - Ez vicces ruha. Csinos. Szép vagy. Flóra játék közben: Hol van Vali (baba)? Én: Az ágyadban alszik. Átrohan a szobájába, egyszer csak hallom, hogy valamit kiabál, ráadásul egyre kétségbeesettebben. Szaladok utána, és látom, hogy ül az ágyán a tök sötétben, és zokog. Felkapcsolom a villanyt, kérdezem, mi történt. Flóra: Nincs itt a Vali! Ott volt, csak elbújt a matrac alá, viszont a gyereket nem volt könnyű megvigasztalni. Nagy-Bandó András mesekönyvét olvassuk, A kiskalácsai királyság a címe. Szerintem aranyos, bár erősen emlékeztet A négyszögletű kerek erdőre, és Flórának is tetszik. Úgy szoktuk, hogy olvasok neki tíz oldalt lefekvés előtt, aztán ő olvas nekem: minden képnél elmondja, mit lát rajta, vagy tőlem kérdezi, én mit látok. A történetben fontos szerep jut egy bizonyos a

Reggel bejött hozzám az egyik kolléganőm, és küldött egy gyerekmaszkot Flórának. Ő a fiának vette, aki már hétéves, és rá kicsi lett, ezért gondolta, akkor hozzam el én a gyereknek. Nagyon aranyos, nagyon jólesett, és Flóra is nagyon fog örülni neki, mert nagyon bírja a maszkot, és időnként mondja, hogy szeretne, de eddig egy olyan FFP2-je volt, ami nem illeszkedik igazán jól az arcára. (Tudom, ekkora gyereknél nem javasolják a maszkhordást, de nem is akarjuk gyakran és hosszú időre ráadni. Kb. kéthetente egyszer tömegközlekedik legfeljebb húsz percet, meg hetente egyszer eljön velem a boltba, ahol húsz percet sem töltünk.) Még múlt héten összefutottam egy nővel abból a csoportomból, amelyiknek az utolsó hetére esett a karantén első hete, így se búcsúóra, se vizsga nem volt. A vizsgákat nyár óta folyamatosan pótoljuk, és ez a nő például most került sorra. Éppen a vizsgára tartott, mondta, hogy aggódik, mert B2-es eredményt akart (B1-es volt a csoport), de így, hogy június óta semmit se

  A mesepárna elkészítési útmutatóját keresném. A harmadik vicces, egyben riasztó.

De azért próbálom legalább a nagyját. Nem mindig ide, van erre egy Word dokumentumom is, hogy nehezebb legyen majd összegyűjtögetni és kinyomtatni neki, ha nagyobb lesz :D Ha nagyon lassan vánszorog az utcán*, ami pedig szokása, mert tudja, hogy marhára idegesít vele (különösen 6-7 fokban és sarkvidéki szélben, amikor rajtam nincs sapka, mert otthon felejtettem, jól meg is fáztam már megint, köszi), egy idő után fogyásnak indul a türelmem, ekkor szoktam mondani neki, hogy "chop chop", mert annyira vicces ez a kifejezés, hogy beépült a mindennapi szókincsembe. Tegnap hazaértünk végre-valahára, mondtam neki, kezdheti levenni a sapkát, sálat, kabátot, cipőt. Válasz: "Anya, seííííts!", bár ezt már mind tudja egyedül, és a bölcsiben a néniknek csinálja is, mint a kisangyal. Mondtam, jó, mindjárt seítek, csak én is leveszem a kabátomat meg a cipőmet. Erre a gyerek: "Anya, gyere ide! Chop chop!" Ezen elnevettem magam, de azért elmagyaráztam, hogy ezt csak én mond

Mostanában minden nap kéri, hogy "nézzünk zenét": ez azt jelenti, hogy elővesszük a Kaláka Muzsikáló madárház című könyvét, meghallgatjuk a dalokat, és közben nézzük a hozzájuk készült illusztrációkat. Tegnap délután is éppen így tettünk, közben Flóra a széken ülve lóbálta a lábát. Egyszer csak lenéz, majd azt mondja nekem: - Táncol a lábam, anya! Este hat körül bement az apjához, aki a gyerekszobában aludt már néhány órája (előtte egész délelőtt vezetett meg izgult, ezt majd a napokban elmesélem), és azt kérdezi: - Apa, fölkelsz? Erre Tomi csukott szemmel: - Mhmm. A gyerek tanácstalanul rám néz, amire azt javaslom: - Menj oda apához, adj neki egy puszit, hátha úgy könnyebben felébred. Erre Flóra heves fejrázással: - Nem adok puszit. Simán felkel. Simán. Mentem érte a bölcsibe, boldogan a nyakamba ugrott, kérdezte: - Jöttél értem, anya? - Igen, siettem. Mit csináltál bent, amikor jöttem, játszottál? - Nem, téged vártalak. Éjszaka átjött, kért vizet, adtam neki, majd mondtam,

Az enyém nem pont ilyen, de majd előbb-utóbb lefényképezem, megmutatom. Hozzá kapcsolódik az egyik legviccesebb játéksztori gyerekkoromból. Lefényképeztem. Flóra is :) Ovis voltam még, amikor ment a tévében a reklámja, és nagyon vágytam rá, hogy nekem is legyen egy ilyen menő babám, bár a "menő" szót akkor még nem használtam szerintem. Anyu elé vittem az ügyet, ő meg a nemleges válasz mellé a következő érveket adta még: - természetellenesen mozog, - nem lehet vele rendesen játszani, leszűkülnek a lehetőségek azáltal, hogy van egy görkori a lábán, - nem lehet vele aludni, mert kemény műanyagból van,  és mindezek miatt - nem fogok vele játszani, ott fog porosodni a polcon. Nagyon megharagudtam, úgyhogy azzal vágtam vissza: "Nem baj, majd kérek a Jézuskától!" Anyu saját bevallása szerint itt már tudta, hogy nincs tovább, muszáj lesz beszerezni ezt a babát. Mivel ekkor már kiment a divatból a játék, de legalábbis nem reklámozták többet, nem is lehetett kapni sehol, anyu

Nagyon beindult a könyvpusztító, és ma két perc alatt kétszer nevettem fel hangosan ennek kapcsán.  Nézzétek csak: Erre egy kommentelő: Itt látható GIF-ként, ahogy a kommentben is szerepelt: https://tenor.com/view/harrypotter-umbridge-plotting-ihateveryone-ihateeverything-gif-3844603 A könyvpusztító első fellépésekor nekem is eszembe jutott a drága lélek. A hír alatt kommentár nélkül tökéletes. Ugyanerre a hírre reagálva egy írónő: Annyira szeretem, hogy vannak emberek, akik ilyen király humorral tudnak reagálni ilyen hírekre. Nekem is jobb lenne, ha képes lennék erre.

 Nagyszerű ötlet lenne néhány havonta mindegyik tanár kollégát leküldeni néhány napra az irodába, hogy mindenki rendszeresen végezzen adminisztratív teendőket is. Nagyon megtanít a másik munkájának megbecsülésére. Nem mintha úgy gondolnám, bárkire is jellemző lenne, hogy nagy ívben tojjon az asszisztensekre, de ha mindenki látná, mennyi pluszmunkával jár az, ha mi, tanárok nem végezzük pontosan az adminisztráció ránk eső részét, lehet, hogy sikerülne pontosabban végezni. Igen, itt magamra is nézek, magamnál is találtam két hetet, amikor nem sikerült kinyomtatni és leadni pénteken a haladási naplót. (És olyan is van, akinél kb. 50 naplót kellett kinyomtatni, miközben tavaly szeptembertől kezdve ellenőriztem, minden papír megvan-e.) Többször eszembe jutott, milyen jó, hogy már A. az asszisztens a mi projektünknél, és nem E. - E. valószínűleg torkaszakadtából üvöltene minden egyes ilyen jellegű hibáért. E. kb. 3 éve nincs már nálunk, de bennem mély nyomokat hagyott, mint látjuk :D A másik

 Két hetet voltam szabadságon, és úgy volt, még ezen a héten is itthon maradhatok, és gyűjtöm a mínusz órákat, mert úgyis állandóan pluszban vagyok, szóval hamar fel fog jönni nullára. Illetve itthon maradhatok, ha nem lesz beteg senki, nem kell helyettesíteni senkit. Tökre izgultam múlt hét vége felé, hogy ne kelljen menni, mert teljesen jól elvagyok itthon, főleg úgy, hogy Tomi még mindig Kurzarbeiton, szóval sokat tudunk együtt lenni, plusz nekem mindig ott a fordítás (szerencsére!), és azzal simán elmegy a délelőtt. Aztán végül is hétfőn hívott a főnököm, hogy keddtől menjek be, de ne tanítani, hanem a projektasszisztensnek segíteni, és nem muszáj, csak akkor menjek, ha szeretnék. Merthogy én mindig szívesen megyek túlórázni is, és akkor rám gondolt. Ez a "szívesen" amúgy félreértés - nem szívesen, de nem is duzzogva, inkább semlegesen. Az ember nyilván nem hagyja cserben a munkahelyét, meg mi eleve kis csapat vagyunk, és sokszor megesik, hogy megkérdeznek, de ha én azt m

Pár napja mondtam neki, hogy nem szeretem, ha sír, mert akkor sajnálom őt, és szomorú vagyok, hogy neki rossz, és a hisztit sem szeretem, viszont azt igen, ha nevet vagy énekel. (Azt is ezerszer elmondtam már neki, hogy a hisztit nem szeretem, de őt akkor is, amikor hisztizik, ez, úgy tűnik, megnyugtatja.) Ezek után a ma reggeli készülődésnél: - Sírást nem szereted? - Nem, mert akkor sajnállak, mert rossz neked. - Éneklést szereted? - Igen, azt nagyon szeretem, ha énekelsz. - Apa sírást nem szereted? - Apa nem szokott sírni, de azt sem szeretném, ha ő sírna, őt is sajnálnám. - Apa sír, anya ölébe veszed? [A ragozás helyenként még döcögősen megy, ez fentebb is megfigyelhető :)] És itt fülig szaladt a szája, aztán nevetett. Ma többször is kérte/kérdezte: - Anya, énekelsz nekem valamit? ❤ Múltkor könyvet nézegetett az egyik nagynénjével. Meli rámutatott a könyvben a medvére, kérdezte, mi az. Flóra: Kutya. Meli [döbbenten]: Kutyaaa?! Flóra [vigyorogva]: Dúúúva lenne! Azt mondja reggel, ami

 Ma egy éve kezdte a bölcsit Flóra. Szinte hihetetlen, mennyit jelent egy év ilyen korban a külső és a fejlettség szempontjából.

Pszichésen nagyon megterhelő a járvány és a vele kapcsolatos intézkedések jó része is. Például NEM a maszk, a maszkot észre sem veszem kb., semmi bonyolultat vagy szörnyűt nem látok abban, hogy napi egy órát hordanom kell utazáskor, heti kétszer-háromszor, vásárlásnál még további maximum fél órát, és a suliban a folyosókon összesen kb. napi tíz percet. Ha olyan munkahelyem lenne, ahol 8 órában kell hordani, tuti, hogy megterhelőnek érezném, de úgy gondolom, akkor is elfogadnám némi nyafogással kísérve. De például nagyon megterhelő és nyomasztó, hogy aggódom, mert 1. nem szeretném, ha a szüleim elkapnák, 2. nem szeretném, ha a többi szerettem elkapná, akkor sem, ha nem veszélyeztetett, mert egyelőre nem egyértelmű, milyen károkat okoz akár tünetmentes hordozóknál is, de a jelek szerint nem kicsiket, 3. nem szeretném, ha a kis hármasunkból elkapná valaki. Teljesen lutri, kivel mi lesz, ha mégis benyalja, ki az, aki észre sem veszi, ki az, aki "csak" köhög egy hétig, és ki az, a