LizaGazdija

végtelenül el vagyok keseredve. Szeretném megnézni a CSI kiállítást, szeretnék elmenni moziba, szeretnék a barátnőimmel találkozni, és minderre jelenleg esélyem sincs, gondolkodni is felesleges ilyesmin. Utálom, elegem van, nem akarom csinálni :( És akkor holnap mindjárt mehetek olyan gyerekek közé, akiknél bármit csinálok, mindenképpen röhögnek rajtam, rosszindulatúak, és egyébként is eléggé, khmm, neveletlenek. A tökömnek kell ez :( Segítsééég!!! Műfordító akarok lenni. Most azonnal. Nagyon-nagyon-nagyon.

Volt ugyebár az a tervem az államvizsga utáni első hétvégéről. Egész hétvégén alvás, fekvés, olvasás, pihenés. Na, akkor ezt most össze lehet hasonlítani a hétvégémről szóló bejegyzéssel. Annyira utálom már ezt, de annyira :( :( :(

Ezt szervezte ma Tomi anyukája a diplomám örömére :) Volt húsleves, rántott hús krumplival, uborkasalátával, rizsfelfújttal, szamócás gyerekpezsgővel, valamint egy kis csokitortával. A csokitortát marcipánnal vonták be, és ül a tetején egy elégedetten mosolygó Micimackó. Nagyon-nagyon aranyos, majd mutatok róla fényképet is :) Végre kijavítottam mindent, de mindent, ami nálam volt, az összes levelet és fogalmazást és fordítást, halleluja. Csak a fordításba nem kezdtem bele, és a holnapi órákra nem találtam még ki semmit. No de nem lehet minden tökéletes.

Az eleje rohanós volt, aztán felköszöntöttük Gabit a szülinapja alkalmából, ami amúgy éppen ma van, és Nagyit a névnapja alkalmából. Gyönyörű fehér minden, jó is volt a kedvem egész nap. Az este viszont kisebb katasztrófába fordult át, és nem érzem, hogy miattam. Ha egész nap hergelnek, várható, hogy egyszer csak egy beszólás után kitörök. Na mindegy, erről sincs kedvem mesélni. A kutya pedig sántít szakadatlanul, én meg legszívesebben elásnám magam.

Apu kocsijáról lelopták a rendszámot. Az elsőt és a hátsót is. (A tettesnek innen üzenem, hogy a jó édes anyukáját neki, azt.) Lovasi András kisbuszát feltörték, a Kalákáét ellopták. Détár Enikő idegösszeomlást kapott. Mi van ma?????

Előre is elnézést kérek esetleges férfi olvasóimtól, bár azt hiszem, ilyen jelenleg nincs, szóval szabad a pálya. Eltört a gyantázógépem. Az ok rejtély marad örökre, de én azért azt tippelem, a patron cserélgetése tett be neki. Ennek következménye, hogy nem melegíti fel a patront, tehát nem jó semmire. Így aztán rendeltem újat, ami sokkal szuperebb, mint ez volt, mert például nem vezetékes, hanem van hozzá töltőállomás. 9290 forintért mérik, és a webáruházban kapok érte 50 nyereménypontot. Egy nyereménypont egy forintot ér. Az élet szép. Csak csajok című rovatunkat látták.

Ekkora hóesést talán még nem is láttam soha. Hacsak dec. 19-én, szombaton nem ilyen volt. De nem hiszem. Ez sokkal durvább. Lassan elhiszem, hogy tud még nálunk hó esni. Mééég havaaat!!!

Ma kaptam állást az Atalantánál. Egy csoport már tuti, még egy kinéz. :) Azért mennyire jellemző, nem? Kimegy az egyetem, lenne végre lehetőségem levegőt venni, netán lazítani egy kicsit, de tényleg csak kicsit, mert hát azért csak ott van az érettségiző csoportom, akik miatt lehet izgulni meg stresszelni, hogy érjünk már a tételek végére, és akkor én mit csinálok? No, csak nem bevállalok annyi munkát még, hogy az nagyjából kiváltsa az egyetemi feladatokat? Nem baj, anyu szerint lehet még ezt bírni pár évig, aztán majd észreveszem, hogy már nem bírom. Azt is mondta, hogy majd kielemezzük ennek az érdekes működési mechanizmusomnak a pszichológiai hátterét. Ha ez megtörténik, azonnal publikálom az eredményeket, hátha más is tűkön ül már (:P) P.S.: Az is mennyire jellemző, hogy kétszer alhatok egy héten 10-ig, és abból egyszer tuti hajnali fél 2-kor fekszem le, hogy már csak 8 és fél órám legyen, ami éppen csak egy paraszthajszállal több annál az alvásmennyiségnél, amitől hónapok óta hull

Amerikanisztikás (január 20.): - Jó napot kívánok, a szakdolgozatomat szeretném visszakérni. - Tőlem ne. - Akkor kitől? - Van saját példánya! - Igen, két példányt kellett leadni, ebből az egyik visszajár. - Tényleg? - Tényleg. - Akkor vigye! Németes (január 20.): - Szia! A szakdolgozatomat szeretném visszakérni. (Itt két-három perc telik el, mire végigtúrjuk ketten is a hatalmas kupac szakdogát.) - Itt nincs. Meg kell kérdezni a konzulenst. Konzulenst felkeresem (nem nagy kunszt, öt méterrel arrébb van az irodája). - Jó napot kívánok! A szakdolgozatomat szeretném visszakérni. - Azt a titkárságon lehet. - Igen, de onnan küldtek ide, mert ott nincs. - Az én példányomat a könyvtár fogja megkapni. Írjon az opponensnek! (Ez egyébként azóta sem történt meg, nem merek, mert arrogáns, inkább várok még jövő szerdáig, hátha magától leadja, és akkor nem kell vele kapcsolatba lépni.) Tanári (január 28.): - Szívből gratulálunk, és itt van a szakdolgozata.

Ha akarja, végigér a kosarában, itt-ott ki is lóg belőle. Ha akarja, a felében kényelmesen elfér. Mondom, csodakutya :)

Említettem, hogy a németes államvizsgát végigülte és végigizgulta velem Blanka és Livi, ami nagyon jólesett. Nos, a tanári képesítővizsgát Niki ülte és izgulta velem végig :) Köszönöm! Az is nagyon jó érzés, hogy örülnek nekem a barátnőim, és ünnepelni is fogunk :) Tomi tegnap egy Kos sorsjeggyel, két csirkemellel, húsz deka füstölt sajttal, kb. tíz deka sonkával, egy alma ízű gyerekpezsgővel és két liter kólával tért haza. Aztán főzött ünnepi vacsorát: sonkával töltött csirkemellet sajtmártással és sült krumplival. Ennyire figyelmes. :)

“Öt hónappal korábban.” Valami krimiben.

"Hétfőn fél 7-kor tudunk találkozni, ugye?" (Nem beszéltünk a hétfőről, ez az első utalás.)

Még hétfőn befejeztem Az elátkozott partot. Most A pokol zsoldosai van soron, amely az első regénye, ha a wikipedia nem téved. 1936-ban írta. Abban tér el az eddigiektől, hogy csak a második fejezettől kezdve vicces, míg az összes többinek már az első során lehet szakadni a röhögéstől. Szeretem Rejtőt, mondtam már? :)

Van viszont egy, három, esetleg négy diplomám, attól függ, honnan nézem. Amerikanisztikán a védéssel kezdtem, aztán jött az általános pedagógiai-pszichológiai tétel (a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységek), végül a szakmódszertan (az értékelést húztam, és csak a tangyakra meg a gimire voltak kíváncsiak). Nagyon kedvesek voltak, nem szívóztak, nem kötöttek belém, nagyon jó hangulatú volt az egész. Aztán vártam még kb. másfél órát a németre, ahol maga Bábosik István volt az elnök, jó szórakozást kívánt nekem meg a németes szakmódszertanosnak. A szakmódszertanos ránézett a handoutomra (szókincsbővítés), feltett három logikus meg egy cseles kérdést, és borzasztó büszke voltam magamra, mert a cselesre is egy pillanat alatt kitaláltam a választ, nem hozott zavarba. Aztán ötöst kaptam. Majd felfogom még, hogy vége. De ez még nem most van :)

Nos, az igazi profi a párjával legalább tíz percet tölt el vásárláskor a samponok és hajbalzsamok polca előtt. Körültekintően megnéz minden flakont, elolvas minden betűt, aztán úgy dönt, azt veszi, ami már bevált, nevezetesen Gliss Kur barna hajra való hajbalzsamot, mely könnyen fésülhetővé teszi a hajat (kivételesen nem reklámhülyeség, hanem tényleg). Otthon hajmosáskor előkapja a flakont, és nagy boldogan keni a fejére. És akkor mit vett Gliss Kuréktól? Barna hajra való sampont. Igen, ilyen az igazi, vérbeli profi.

Egyrészt itt blogolgatok ahelyett, hogy tanulnék, mert az a három óra tanulás, amin túlvagyok, teljesen kikészített és bedarált, és a tervezett fél órás pihenőm már legalább egy órája tart. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, közben azért találtam egy szuper (= rövid és velős) összefoglalást az általános pepszi-témámhoz. Másrészt olyan emberek bukkannak fel az életemben, akik csak kabarékban fordulnak elő. Magam sem hinném el, hogy ilyenek tényleg vannak, ha nem én beszélnék velük. Az egyikkel beszélgetni olyan, mintha egy reklámforgatáson ülnék, a másikkal beszélgetni olyan, hogy a gyomrom forog (nem biztos, hogy mindenki szereti, ha egy nagypapája korabeli bácsi udvarol neki - én pl. nagyon nem szeretem, hogy csúnyát ne mondjak), a harmadik meg konstans stresszben tart, ugyanis eldurran az agyam, ha meglátom, és akkor még nem szólt hozzám. És persze ne hagyjuk ki a különböző hivatalos szerveket se, akik szintén gondoskodnak a napi idegrohamról - persze már egyre kevésbé sikeresen, mert

Már megint. Persze nincs hozzá kedvem. Persze még bőven van dolgom ezen kívül is, és mindennel meg kéne lenni 3-ra, hogy amikor majd 5-kor megint le tudok ülni tanulni, már csak ismételgetni kelljen. Az a baj, hogy négy államvizsga iszonyú sok, és én már kettő után elveszítettem minden motivációmat és tanulási kedvemet. Azért szurkoljatok majd holnap, hogy mindkét képesítőre (11-kor és 13-kor) ötöst kapjak! Előre is köszönöm :)

veszélyesen gagyi rendszer, szinte sosem működik normálisan. Például most sem. Igaz, már lezárták a félévemet, kiszámolták az átlagomat, de azért engem érdekelne, Dr. James és Szabó Rita mikor tart órát, hogy esetleg el tudjak menni hozzájuk valamikor, és meg tudjam köszönni a segítségüket. Az átlagom egyébként csodajó lett, hát még ha nem nulla kredit lenne az államvizsga. Így, hogy nem számoljuk az államvizsgákat, 9,13 a súlyozott átlagom, ami alapján az ösztöndíjakat osztják. Ha jogosult lennék még jövő félévben ösztöndíjra, a BTK teljes ösztöndíjakra szánt pénzét átutalhatnák nekem :D De szép is lenne... Egyébként ebben a hónapban megkaptam az utolsó ösztöndíjamat az egyetemtől, legalábbis ebben a képzésben. Kicsit szomorú a dolog, nagyon vége van már az egyetemi éveimnek. No de borúra derű, hátha bejutok még a doktori programba, és akkor kaphatok még ösztöndíjat, járhatok még órákra, és szidhatom még a rendszert, ahogy szoktam :)

maradt a vizsgáig. Mármint az elsőig. 17 óra a másodikig. Mindkettőre odamegyek mondjuk egy órával korábban, hogy jól ki tudjam puhatolni, pontosan mi is fog történni velem, ha bemegyek. Amúgy ma felfedeztem, hogy az amerikanisztikás tételsornak, amit nagy bőszen magolok, mintegy a tizede kell összesen. Csak ügyesen, okosan. Ahha. Szeretnék már túllenni rajta, valamint szeretnék jeles tanári diplomát.

lelkiismeret-furdalásom van. A kutya rárohant a szomszéd idős nénire, mert nem ismerte meg, és szerette volna megijeszteni. Ezt úgy tette, hogy rámorgott, majd rájött, hogy jéé, ez a szomszéd néni, és körbeszagolta farokcsóválva. Nálunk viszont nevelési elv, hogy a kutya nem moroghat senkire, mert kevés, ha mi tudjuk, hogy sosem harapna meg senkit, más ezt nem tudja, és megijed. Így aztán nevelő jelleggel rásóztam egyet a hátsó felére, hogy ne fájjon, de értse a lényeget. Ettől fájdalmasan felvisított, és azóta megint sántít a jobb hátsó lábára. Basszus, a fenekére csaptam pedig :( Basszus, basszus :( UPDATE: Tomi szerint ez a sántítás is csak azt bizonyítja, hogy Liza remek színésznő. Remélem, remélem.

Sürgősen Vidámparkba akarok menni, még mielőtt véletlenül bezár . Ha ugyanis úgy zár be, hogy én életemben mindössze kétszer jártam ott, legutóbb mintegy 16 éve, akkor sírni fogok.

érkezett a nevemre anyuékhoz múlt héten. A rendőrségtől. Tiszta izgalomban volt mindenki, hogy mit csinálhattam, amiért keres a rendőrség. Már azt is megbeszéltük, hogy majd beosztjuk, melyik napra mit hozzanak nekem, hogy ne minden nap bablevest egyek. Tegnap átvettem a levelet a postán. Kedvesen tudósítanak benne, hogy a 2006. május 1-jén történt kocsifeltörés (apu kocsijának üvegét zúzta be valami gyengeelméjű, amikor apuék külföldön voltak, mi meg Tomival kettesben otthon) ügyében 2006. május 16-án felfüggesztett nyomozást most megszüntették. Nagyon fogtam a fejem.

Egy bizonyos erősen látáskárosult emberről mondja Tomi: - Akkor őt már nem is kell megverni. Odamegyünk a mozgólépcsőhöz, és mondjuk neki, hogy szálljon fel a buszra. Nagy valószínűséggel sosem látjuk többet.

Az előzetesben így konferálták fel a péntek esti részt: "egy sorozatgyilkos nő nyomába erednek". Utána a filmrészlet: "Sietnünk kell, különben Hófehérke ma megint valaki más ágyában alszik." Ha a csatornánál akár egyetlen percet is megnéztek volna a részből, azonnal kiderült volna, hogy nem sorozatgyilkos nő, hanem sorozatgyilkos férfi nyomába ered a csapat, hiába a hófehérkés utalás. A szinkronban is volt egy érdekesség: "... most kaukázusi volt az áldozat." Tééényleg? Az meg milyen? Csak nem fehér? Nahát! (Leiter Jakabnak mondjuk nem küldöm be ezt a találatot, mert már rengeteg ugyanilyet kapott.)

Megszületett bennem az elhatározás: továbbállok. Még nem tudom, mikor és hogyan, de az biztató, hogy a családom támogat benne. Úgy érzem, nem túl nagy kockázat ez nekem, mert a nyelviskola vár. Persze kell még írni nekik, megkérdezni, mi is a helyzet a csoportjaikkal, és akkor lehet elindulni valamerre. Mindenesetre most megnyugodtam, és nem görcsölök a holnapon, se a holnaputánon, amikor már gyerekeket is látok. Holnap szakmai nap, és egész nap olyan előadásokat fogok hallani, amiket legrosszabb esetben is egy éve hallottam utoljára. Sebaj, ismétlés a tudás atyja. Vajon mi oka lehet rá a rendőrségnek, hogy ajánlott levelet küldjön nekem? Ezen is már napok óta töröm a fejem, de csak ma kaptam meg anyutól a papírkát, ami feljogosít rá, hogy elhozzam a levelet holnap a postáról. Kicsit azért izgulok. Holnap be kell mennem még a TO-ra is, hogy leadjam az igazolást, miszerint egyetlen könyvtárnak sem tartozom a világon semmivel. Tegnap voltunk Tomi apukájánál, és nagyon tetszett a család.

Rejtő Jenő Az elátkozott part című regényében sűrűn emlegeti a Potemkin-falvakat. Kezdtem már magam teljesen hülyének érezni, mert esküdni mertem volna, hogy törin Patyomkin-falvakról tanultam Csapodytól, arra viszont nem gyanakodnék, hogy Rejtő ostobaságot ír. Ma volt időm ezen hosszan eltöprengeni, így végül segítségül hívtam a google-t, és ismét kiderült, hogy a google a barátom. Potemkin orosz miniszter nevének egyik változata Patyomkin. Ach so, na ja!

Fájok. A derekam? A vesém? Valami más? Nagyon fáj :(

kár volt félni. Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek, így aztán felváltva teszem mindkettőt. Annyit mondhatok, hogy ez egy vicc, és nem tartom valószínűnek, hogy sokáig fogom csinálni. Jó hangulatú... Ahha, persze. Haláli jó hangulatú, az.

félek a holnaptól. Most pedig alszom hat és fél órát.

Van egy blog, amit rendszeresen olvasok, egy bizonyos Juc blogja. Tegnap az egészet letörölte, és egy kissé homályos bejegyzést rakott ki a helyére. Az derül ki belőle, hogy a kollégái vagy főnökei felkutatták a blogját (felkutatták, mert ő maga nem reklámozza), és a tartalma miatt ki fogják rúgni, vagy talán már ki is rúgták. Nem értem, hogy egy ember a saját blogján a neve és arca nélkül (soha egyetlen fotót nem tett fel magáról, Juc meg azért van egy pár kis hazánkban) miért nem írhatja le, amit gondol. Mi köze hozzá a munkahelyének? Pláne, ha nem is szidja őket, jóformán alig beszél róluk. Kiábrándító.

Ma végre átvehettem az értékelést. Ötöst kaptam :) Van mellé két olyan kérdés, amiből az egyiket kapásból nem is értem. Azért jövő csütörtökig még igyekszem rájönni, hogy értette M.É., és válaszolok is mindkettőre.

Ma négy és fél éve, hogy Tomival eltöltöttünk egy napot Schaffhausenben és környékén. Ma négy és fél éves a kapcsolatunk. Szeretlek! (L)

"Mindig kell legyen visszaút, különben kellemetlen helyzetben találod magad. Szó szerint egy kő és egy kemény hely között ragadva. " Discovery Channel.

Valamikor mintegy 18 éve együtt aludtunk egyszer anyuval, és megkérdezte, miért mocorgok annyit. Azt feleltem, próbálok úgy feküdni, hogy ne halljam egyikünk szívdobogását se, mert nagyon nem szeretem. Mondta, ez meglepő, hiszen kilenc hónapig hallgattam. Tegnap este úgy vackolódtam valahogy, hogy megint hallottam a szívdobogásomat. A következő ritmusban működött: ti-tá-ti-tá-szün-szün-ti-tá-ti-tá-szün-szün. Minden szün-szün utáni első "ti" olyan erős volt, mint egy lórúgás. Én minden két pillanatnyi szünet alatt arra gondoltam, mi lesz, ha most nem dobban megint, van-e olyan, hogy így megfigyelhetem, ahogy meghalok. (Nyilván hozzájárult a hülye gondolatokhoz, hogy hulla fáradt voltam.) Egy darabig hallgattam, és vártam, hátha normalizálódik a helyzet. Aztán arra jutottam, talán ez a normális helyzet, a hátamra fordultam, és elaludtam. Nem szeretem a szívdobogás hangját.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy megérkezett a meghívóm a BöFi-be a következő megszólítással: “Kedves Bölcsész Gólyalányka!” Ma a második szakomon is államvizsgáztam. Milyen gyorsan telik az idő…

Búcsút intettem a németnek is. Reggel 9-kor kezdődött, és sajnos névsorban ment a dolog, úgyhogy én a 8 emberből hetedikként kerültem be kb. fél 1-kor, bár már nem emlékszem, pontosan mennyi is volt az idő. A bizottság addigra már kidőlt, amit nem is nagyon csodáltam, mert hát elég durva lehet egy ilyen napot végigülni. Mondjuk addigra már én is kidőltem, és olyan formámat hoztam, mint valami elfuserált kecske. A szakdogámhoz egy kérdést tettek fel, a másodtémához egyet se, aztán kiküldtek, visszahívtak, és a következőket mondták: "eine sehr schöne Fünf", valamint "inhaltlich waren Sie sehr gut, aber sprachlich..." (ez volt a konzulensem véleménye). Mondtam nekik, tudom, sajnálom, túlpörögtem a dolgot. Megértőek voltak, ők is reggel 9 óta koncentráltak, míg én reggel 8 óta hergeltem magam, hogy mekkora katasztrófa lesz. Az mondjuk segített rajtam, hogy ott volt velem Livi és Blanka, nagyon köszönöm a támogatást és a szurkolást! :) Lezártam a német szakos tanulmányai

Közben arra gondolok, mennyire szeretném végigolvasni Rejtő Jenő Az elátkozott part c. regényét. Már a felénél járok. De persze az államvizsga után kb. másfél-két óra alatt össze kell dobni a német képesítőre a tételt, vissza kell szerezni az amerikanisztikás szakdogát, alá kell íratni a könyvtáros papírt a PPK-n, ki kell javítanom 17 szódogát meg vagy 10 fogalmazást, és közben még Blankával is szeretnék találkozni. Nem kizárt, hogy Rejtőnek várnia kell csütörtökig. Miközben a tételsort is tanulni kéne az amerikanisztikás képesítőre. Sok a dolgom már megint.

Itt volt ma délelőtt a konzulensem vizsgáztatóként, én meg egy órát töltöttem a vizsgázókkal. 17 emberből 17 megbukott. Ekkor kicsit félni kezdtem a holnaptól. Aztán bementem konzultálni, és azt mondta a konzulens, hogy négyes szakdogával nem érhet semmi baj. Úgy legyen! Mindenki nagyon szurkoljon!!! Háromféle eredmény jó csak nekem: két ötös, egy négyes meg egy ötös, vagy két négyes. Semmi más. Most pedig megyek, elolvasom a szakdogámat, aztán magolom egy kicsit az előadásomat. Jajj, jajj, de izgalmas...

Eszem a húst a sült krumplival. Néha adok egy-egy húsdarabkát Lizának, aki a lábamnál ül a kosarában és nagyon izgul. Elfogy a hús. Eszegetem a sült krumplit. A kutya egyszer csak felül a kosarában, kihajol a szélén, és furán köhögni kezd. Megkérdezem, mi a baj, jól van-e. A válasz már érkezik is. Kicsit kihány egy darab húst. Szégyelli magát. Nagyon. Én leteszem a kaját, megsimogatom a fejét, megmondom neki, hogy ilyen előfordul bárkivel, semmi baj, megsimogatom a hasát is, hátha örül, elbattyogok felszerelésért, összetakarítok, felmosok, kezet mosok (biztos, ami biztos), majd visszaülök enni. Kupálódom.

hogy az államvizsgák utáni hétvége NEM fog ágyban punnyadással telni, de majdnem olyan jó lesz, mintha azzal telne. Szombatra megfűzöm anyut egy Fel!-re, az délután 2-3 körül van pl. az Európa Moziban. Vasárnap salsa workshop 11-től 3-ig, de az még nem tuti. A hétfői óráról végleg kimaradok, mert így a suli miatt irtó későn van az nekem, hogy este 10-ig táncikálok valahol, majd fél 11-re hazaérek, amikor reggel 6 és negyed 7 között kelni kell. Viszont indult csoportjuk pénteken fél 7-től 8-ig. Lehet, hogy átnyergelek arra, utána úgyis hétvége jön, és anyuhoz szombaton járok angolozni. Persze ezt vele is meg kell beszélni, nyilván.  Szóval ennyiben módosult a terv. Várom már azt a hétvégét...

Pali bácsi temetése. Pali bácsi Tata bátyja, 82-83 éves volt. Szomorú, hogy a szüleiknek összesen kilenc gyereke született, ebből heten meg is érték a felnőttkort, és már csak ketten vannak. Nagyon nyomasztó. Pali bácsi elég régóta beteg, már nyáron is kórházban volt, amikor az összejövetelt szervezték Ráckevén. Itthon volt Kanadából anyu egyik unokahúga, aki fel is hívta Pali bácsit a kórházban. Pontosabban Nénje hívta fel, és akkor esett meg egy nyelvbotlás ("Szeretne téged meglátogatni, mielőtt elmész", pedig arra gondolt, hogy "mielőtt elmegy"), és most szomorú vagyok tőle, hogy mégis az történt, amit a nyelvbotlás előrevetített. Karácsonykor halt meg, december 25-én. Ha végre túlestem már a vizsgákon, írok Nénjének egy hosszú levelet. Biztosan jólesne most neki. Az első testvérük születésekor halt meg. A második néhány évesen. Idősebb volt Tatánál, Marikának hívták, és Tata többször mondta, hogy emlékszik még a kislány halálára, pedig akkor ő még igen kicsi vol

Egy-két héttel ezelőtt történt. Csörög a mobilom, ismeretlen szám. Felveszem. - Szia! Nem tudod, meg kellett tanulni mára a Chit Chatet? - Szia XY! (Megismertem a hangját.) Luca vagyok. Nagy csönd. Leteszi.

Csütörtökön megyek jazzelni. Mindenképpen. Tényleg. Nem várom meg az államvizsgák végét, nagyon kéne már mozogni újra. Ezen kívül ismét hastáncoktatót keresek. Találtam egy jelöltet, kipróbálom, meglátjuk. Szeretnék még falat mászni is, és ha lenne 25-30 ezrem heavy cipőre, visszamennék szteppelni is. Ja, ezen a télen még nem voltam korizni, és már január 18. van.

Nem bánom, hogy a This Is It után nem vettem rá magam hirtelen felindulásból, hogy jegyet vegyek erre a koncentre: A Tribute to Michael Jackson (persze pénzem se lett volna rá, de most nem ez a lényeg :P). Pedig jó ötlet volt, hogy lépjenek fel a táncosai. Itt olvasható , hogy ötlet is maradt. Nagyon bátrak ezek a szervezők, hihetetlen.

Egész nap esett a hó, és nem bánnám, ha február végéig minden nap esne. Szeretem a havat, nagyon-nagyon :) Tételt kéne kidolgozni. Eredeti terveim szerint fél óra múlva készülnék el, aztán fél 6-kor lefeküdnék aludni, és holnap reggel 8-kor kelnék. Persze még nem kezdtem el a tételt. Jajj. Pedig de kéne, de kéne. Aztán holnap délelőtt nagyon el kéne olvasni a szakdogámat még egyszer, pedig mennyire nincs hozzá kedvem... Már annyiszor olvastam, hogy a fülemen jön ki, nagyon unooom!  Mellesleg szerdán mindenki nagyon szurkoljon nekem reggel 9-től, kell még két négyes (de nem baj, ha ötösök lesznek) ahhoz, hogy mehessek doktorira. És még nem izgulok.

Arról, hogy valami problémát hogyan lehetne megoldani. Megtalálom a megoldást. Én: Tudod, mi lesz? Tomi: Nem. Ha tudnám, ebből élnék.

A szoba úgy néz ki, mint ahol lőttek, vagy esetleg mint amin átvonult egy forgószél. Elvileg holnap visszanyerheti eredeti formáját. Én nagyon örülnék, mert ez a rendetlenség már sok nekem. Persze lehetett tudni, hogy a barkácsolás ezzel jár, szóval inkább nem panaszkodom.

Hetek óta napi legalább 3 e-mailt kapok egy bizonyos Kiss Laura nevű feladótól, amelynek a címe a következő: "Leszel a szexpartnerem?" Szeretnék valami agresszív választ küldeni csúnya szavakkal megspékelve ("Szórakozz édesanyáddal, te torzszülött!"). Igaz, hogy ez nem stílusom, de mostanában rendkívül frusztrált vagyok, ezért túl tudnám magam tenni a dolgon. Tomi szerint azonban nem érdemes megnyitni az e-mailt, mert elképzelhető, hogy már attól is kapnék valami jó kis vírust a gépemre. Nagy kár.

Megünnepeltük anyu szüli-névnapját. Kapott könyveket, fülbevalót, lyukas kétfillérest, Top 50 Hits of 1960 DVD-t (SK), Mindennapi Pszichológia előfizetést, na meg három szép virágot. Meghallgattuk az egész DVD-t, és tök jó számok vannak rajta (eddig nem volt idő végighallgatni őket), beszélgettünk, és Bence már ragoz. Már nem csak mutogat, és hajtogatja, hogy torta, ha azt szeretné mondani, hogy színes tortadara van rajta, hanem azt mondja: "Cukor tortán." Amúgy azonnal lecsapott anyu fufus csomagolópapírjára, és amikor hazamentek, nekem engedte meg, hogy felöltöztessem. A család tagjai a követekzők: apa, anya, papa, nyanyiiii, Poi (Tomi), Huca (ez lennék én), Lija (tehát Liza), Eppiiii (ez utóbbi elnevezés bekerült a családi nyelvhasználatba: Kata már elég gyakran szólítja így Matyit). Ott jó volt, itthon nem jó. Nagyon fáj a fejem, hányingrem van, még nem írtam meg a féléves értékelést a csoportjaimról (amúgy nem is igazán értem, miért gondolja bárki, hogy bármit is tudok m

Egész nap barkácsoltunk, csoda, hogy a szomszédok még nem küldték ránk a rendőrséget. Baromi fáradtak vagyunk. Egyetlen szót sem tanultam egész nap. Valójában időm sem volt a vizsgákra gondolni. Cserébe hajnali egykor nincs készen az egész nap barkácsolt ajándék, és már nem is lesz, viszont nincs torta sem, sőt az ajándékok sincsenek becsomagolva. Délben anyuéknál ünnepi ebéd. Jól állunk.

Téliesítettem a profilképemet. Az új képen éppen Lizát öltöztetem sétához :) Legalább egy éve akartam már ilyen képet rólunk, és Tomi múlt héten csinált :)

minden diáknak jó alkalom rá, hogy lóghasson 4 napot a suliból. Nálam all-time best of az a gyerek, amelyik a szomszéd utcából nem tudott bejönni a suliba a BKV-sztrájk miatt, egy másik gyerek, aki az iskola melletti (!) épületből nem érkezett meg ugyanezen ok miatt, valamint az a leány, aki Szigetszentmiklósról nem tudott sajnos eljutni a suliba 4 teljes napig. (Csak azért, hogy mindeki értse: a Volán kitűnően jár, valamint a 148-as busz is megy kb. 10 percenként, egyéb járatot pedig nem kell igénybe venni a suliba való eljutáshoz.) Ezek a rendkívül rafkós diákok csak arra nem számítottak, hogy az ofők első dolga lesz megnézni a naplóban (!), melyik hiányzó honnan jönne, és hogy arrafelé jár-e busz/villamos/metró. Aki be tudott volna jönni, elvileg kap annyi igazolatlan órát, ahányról lemaradt a sajnálatos esemény miatt. Szórakoztató dolgok ezek. Én soha nem mertem volna eljátszani ezt. Persze igaz a mondás: bátraké a szerencse. Aztán néha nem jön be, ugye.

Én: Honnan lesz a diós csokitortába dió? Tomi: Nem tudom. Azt is kérdezheted, honnan lesz bele kakaópor. Az sincs itthon.

El kell ide menni, ASAP! Február 7-én zááár :( És még mindig nem láttam moziban a következőket: Fel! (3D), Karácsonyi ének 3D-ben Jim Carrey-vel, Doctor Parnassus, 51-es bolygó, Sherlock Holmes, A hercegnő és a béka, Avatar (3D). Szégyen és gyalázat. Inkább nem számolom ki, ez összesen mennyibe kerülne. Ha szerdán megyek moziba, akkor 7450 Ft, és egyedül mentem. Ha nem szerdán megyek, akkor sokkal horribilisebb összeg jön ki: 10650 Ft. A kiállítás pluszban 1900 v. 2500 Ft. Mi a tanulság? Akármennyire is szakdolgozunk, államvizsgázunk és elmerülünk a dolgozó női lét mocsarában, nem szabad felhalmozni ezeket a programokat. Ellenkezőleg. Szépen sorjában el kell menni rájuk, kit érdekel, hogy mennyire pánikolunk a szakdoga miatt, teszem azt. Két-három óra kiesés semmilyen felkészülés esetén nem tragédia, mint az a This is it! esete is mutatja. Annál nagyobb tragédia viszont, amikor felismerjük, hogy az “azonnal akarom” listán szereplő tételek mintegy 10-12 ezer forintra rúgnak. És akko

Most már legalább 15 olyan tinit tudok, aki még nem is hallotta Charles Dickens nevét. Most már legalább egy olyan tinit tudok, aki nem ismeri a "révül" szó jelentését. (Viccelni akartam, és eléggé döbbenten nézett rám, abból gondolom, hogy nem értette. Ettől függetlenül okos, teszem hozzá.) Most már megtapasztaltam a kimerültség lemélyebb bugyrait. A harmadik órám után nagy vígan sétáltam be a tanáriba, amikor a következő felismerésre jutottam: a magnót bekapcsolva, benne CD-vel, mellette érettségire felkészítő könyvvel simán a tanteremben hagytam. A következő bugyor: Délután 3 körül, amikor már esélyem nem volt tanulni a fáradtságtól, írtam egy SMS-t a tanítványomnak, akinek 3/4 7-re kellett volna jönnie, hogy ne jöjjön, mert ha ez ilyen tempóban halad tovább, legkorábban 8-ra érek haza. Mintegy 5 perc alatt megfogalmaztam a kis üzenetemet, aztán félkómás állapotba zuhantam. Mintegy negyed óra múlva odajött hozzám egy kolléganő, hogy segítsek neki összeolvasni az ellenőrzők

Nem tudom, megharagudna-e, ha tudná, hogy itt idézek a leveléből, de reméljük, nem (deja vu), és akkor most jöjjön a részlet: "I would love to see you anytime you care to drop in to say hello. It is always a pleasure to see old friendly faces again and again." That's why I love him :)

Szerencsétlen emberek :( Most olvastam, hogy a facebookon csoportokat hoztak létre, ahová feltölthetik a hozzátartozók az eltűntek képeit. Elkezdtem nézni a képeket, de inkább mégsem. Mint tudjuk, jobb, amíg nincs arcuk. Azt viszont továbbra is gusztustalannak tartom, hogy felraknak egy csomó képet, ami a főváros jelenlegi állapotát hivatott bemutatni, és akkor el van rejtve a képek között egy-kettő olyan, amin halottak vannak. Az összedőlt házak meg az érkező segítség között egyszer csak szembejön egy kép, amin egy ház romjai között fekszik egy fal alatt egy halott, és az arca is látszik. Ezt miért kell? Aztán erre kapja meg a kedves fotós az év sajtófotója díjat. Mennyire embertelen... Az egyik cikk címe a következő volt: Spárta is így pusztult el. Akkor most Port-au-Prince végleg elpusztult? Azt azért nem hinném. Szépen visszaépítik a várost, ha végre megérkezik a segítség. Szerencsétlenek, jajj :(

1905-től 1943-ig élt. Reich Jenő néven született Budapesten, azon belül Erzsébetvárosban, szülőházán ma emléktábla található. (Majd februárban megkeresem.) Zsidó származású családba született Reich Jenő néven, később magyarosított. 1942-ben vetette fel egy újság, hogy mehetne inkább munkatáborba ahelyett, hogy kávéházakban írogat, így a nagykátai kórházból el is vitték. A Szovjetunióba került, ahol 1943. január 1-jén meghalt. (A Google által kidobott első oldal, a wikipedia cikkje alapján foglaltam össze az életét saját kútfőből. Bár a tételek ragadnának hasonlóan...) Még nem volt 38 éves. Mennyi csodajó regényt írhatott volna még! Most épp Az elátkozott part van terítéken, és hát nagyon-nagyon szórakoztató. Tényleg nem tudom, honnan lesz nekem életemben összesen ennyi időm, de ezennel felveszem Rejtő Jenő életművét is az elolvasandók listájára. Máris kipipálhatom A láthatatlan légiót, Az elveszett cirkálót, A megkerült cirkálót, A tizennégy karátos autót, a Vesztegzár a Grand Hotelb

Mondjuk ez nem annyira vidám, szólok előre. Attól még ezt a történetet Rejtő Jenő is írhatta volna.

Jegyeket kell adni olyan gyerekeknek, akik szeptember és december között egy-két jegyet szereztek angolból. Ezt két-három hét alatt kell négyre feltornázni. A helyzetet nehezíti, ha az említett gyerekek nem találják meg a tantermet, amikor éppen dolgozatot kéne írniuk. Félévzáró értekezleten kell részt venni. Előtte 10.35-ig tanítás (még előtte 1 óra 5 perc alatt megközelítjük az egyébként 30 perc alatt megközletíthető sulit, biztos, ami biztos), a móka 11.00-kor kezdődik, 15.00-kor a 9. és a 10. évfolyam már le is ment, már csak a 11.,12. és 13. van hátra. Pedig alapvetően nem tökölünk sokat egy-egy osztállyal: az ofő beszél róluk mondjuk négy-öt percet, aztán felolvassa a magatartás és szorgalom jegyeit, de még így is legalább 20 perc egy osztály. 16.50-kor már el is indulhatunk hazafelé, ha a 12.b az utolsó osztályunk. Mert ha például a 13.e lenne az, akkor sacc per kábé még másfél órát ülhetnénk ott. Brutális. Persze ismét lenne ötletem arra, hogyan lehetne ezt megreformálni, deháá

"If you go to other people's funerals they'll be sure to come to yours." (Nanny Ogg in Witches Abroad)

A comment.com-on olvastam még egy-két éve, és mindig fel akartam jegyezni, mert sokszor elfelejtem, amikor éppen idézni akarnám. Persze lehet, hogy ide már feljegyeztem egyszer-kétszer, dehááát ismétlés a tudás atyja. Szóval a kevésbé jó mimikával rendelkező színész meghatározása: "Steven Seagalba oltott Jean-Claude van Damme." Szerintem nagyon kifejező :) Nagy kedvenc.

Tegnap írtam e-mailt Dr. Jamesnek. Elújságoltam, hogy mi volt az államvizsgán (igen, egy hete először volt egybefüggő 20 percem, amikor még gondolkodni is képes voltam), és mondtam, hogy szeretnék majd hozzá bemenni. Elküldés előtt elgondolkodtam, nem nyalás-e ez, és hogy fog rám nézni a következő kurzuson egy ilyen levél után. Aztán leesett, hogy nem lesz következő kurzus. Nem volt olyan jó érzés. Hozzá és Federmayerhez továbbra is nagyon szívesen járnék órákra. Kár, hogy már nem lehet :(

Vajon milyen pszichológiai folyamatok húzódhatnak meg amögött, hogy én mindig, de mindig túlvállalom magam? (Semmi különös: félévzárás van a suliban, lehetett napokig-hetekig stresszelni, hogy pár gyereknek hogyan lesz jegye, és továbbra is készülni kéne három államvizsgára - ezek közül egyiknek az anyagához sem nyúltam érdemben már vagy két napja. Sőt. Mivel már tök használhatatlan vagyok a kimerültségtől, ma a metrón hazafelé már nem is tételt olvastam, hanem Rejtő Jenőt. És akkor még persze nem említettem a projektet, amely anyu szüli-névnapjához kapcsolódik, de erről bővebben majd vasárnap.) Amúgy tényleg le fogom fényképezni a manót és az angyalt, amit Gabitól kaptunk karácsonyra. Idő kérdése az egész.

Anyu 50 éves lett, és megvolt az 51. névnapja is. Jó lenne, ha még lehetne ugyanennyi szülinapja. Boldog szüli-névnapot kívánunk, Anyu! Nagyinak ezzel szemben megvolt a 68. névnapja. Boldog névnapot kívánunk!

Nagyon-nagyon szeretnék csúnya szavakat használni a BKV-ra, mégpedig nagy tömegben egymás után, hosszú sorokon keresztül, de sajnos az időpont nem teszi ezt lehetővé. Mivel ez az alja szemét banda (hupsz, bocsi) holnap is sztárjkolni kíván, Tominak meg nyilván akad egyéb dolga is, mint az, hogy engem fuvarozgasson napokig reggelente, kénytelen leszek bejutni a suliba tömegközlekedéssel. Irtó kíváncsi leszek, meddig fog tartani. Abból kiindulva, hogy pénteken 55 percig tartott a reggeli 20-25 perces utam a 23-as busszal, és akkor még sztrájk sem volt, nem sok jóra számítok. (Kimentem 7.55-re a Borárosra, mondván, akkor 8.55-re simááán beérek. 8.10-kor már jött is a busz. A kijelző szerint akkor már két perce kellett volna elmennie az előző busznak. 23E jelzéssel érkezett, ami nekem kell, de gyorsan kicserélte a sofőr 23-ra a jelzést, majd eltűnt. 8.13 körül ért vissza, és 8.15-kor máááár indultunk is. Volna, ha be bírja csukni a nyomorult utolsó ajtót. Kb. 8.30-ig szólt folyamatosan a c

"Nem árt tisztába lenni néhány dologgal."

Ez a bácsi vagy túl sokat iszik, vagy elmebeteg, vagy simán hülye. Mást nehezen tudok elképzelni. Na jó, persze lehetnek politikai céljai is, de azért ez már röhejes.

Az elmúlt egy órában és húsz percben elolvastam két darab, egyenként száz oldalas könyvet, sőt alá is húzogattam a lényeges információkat. Ezzel a képesítő vizsga általános részére a kb. tíz szempontból kb. négy szempontot átvettem. De jó... És még ki kéne dolgozni két tételt ezen kívül is, plusz megtanulni tizenkettőt. Már nem szeretnék államvizsgázni. Persze ma január 10. van, ami azt jelenti, hogy a hónapból már csak 21 nap van hátra, tehát legkésőbb három hét múlva már túl is leszek ezen az egészen. Nagyon remélem.

Mama mézeskalácsa nagyon-nagyon finom. Puha, mézeskalács színű, vékony. Az én mézeskalácsom közepesen finom. Kicsit kemény, nem mézeskalács színű, vastag, valamint van valami rövid ideig tartó utóíze - szerintem a szódabikarbóna lehet a ludas. Annyit már kiderítettem, hogy puha akkor lesz, ha 24 órát pihenni hagyom a tésztát. Legközelebb ezt fogom tenni. A színe szerintem akkor lesz majd szép, ha esetleg több mézet rakok bele, mint amennyit a recept ír, és ez fog változtatni az ízén is. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy Mama simán megvert a kb. 50, de lehet, hogy ennél is több év rutinjával. Enyhén szólva is van még hova fejlődnöm.

Nagyon zavar, amikor a pedagógiai és pszichológiai művekben, amelyekből fel kéne készülnöm a tanári képesítő vizsgára, csak úgy hemzseg a helyesírási hiba. Miért nem lehet ezeket a könyveket egy lektor kezébe adni, mielőtt megjelennek nyomtatásban? Most nagyon küzdök. Nem titok, hogy több könyvet azért nem olvastam el soha (pl. Szerelem és halál Pompejiben), mert annyira zavartak a helyesírási hibák, hogy nem tudtam elvonatkoztatni tőlük, nem tudtam a történetre koncentrálni. Csak sajnos ezeket a könyveket most nagyon muszáj végigolvasnom. Jajj.

- egy kimosott kocsikulcs (nem én voltam) - finom estebéd a Westendben (a rakott brokkoli jó ötlet) - három új nadrág összesen 9500 Ft-ért a kilyukadtak helyett Most meg The Incredibles megy a tévében. Tomi felvetette, hogy levihetnénk a kutyát még mielőtt vége van, mert borzasztó. Szerintem egészen aranyos. Liza annyira mélyen aludt, amikor hazaértünk, hogy nem ébredt fel se az ajtó nyílására, se arra, hogy simogatom. Percekig simogattuk, szólongattuk, mire felébredt. Arra, hogy óvatosan kivettem alóla a papucsomat, amin feküdt. Máskor már akkor ott áll, amikor kinyitom az ajtót. Aranyos volt, ahogy aludt :)

Biztosan nagyon fura, hogy mennyire fontos nekem, hogy bizonyos emberek megemlékezzenek az engem érintő ünnepekről, úgy mint szülinap, névnap, és hogy szurkoljanak nagyobb eseményeknél. Eredetileg azt gondoltam, hogy ez csak azért lehet, mert nekem a számomra fontos emberek ünnepei nagyon fontosak, izgatottan várom őket, és egy-egy fontosabb eseménynél (pl. szigorlat) tűkön ülök, hogy elmeséljék, mi volt. Most már arra kezdek gyanakodni, hogy van még más ok is. Ez egyrészt otthonról hozott minta nálam (az anyukám pont ilyen), másrészt lehet, hogy függök a pozitív megerősítéstől. Vagy önző vagyok? Nem tartom magam annak. Vagy mégis az vagyok? Majd egyszer megkérdezek egy pszichológust. Na jó, vicceltem, inkább nem :) Amúgy lehet, hogy az ilyen számomra egyre hülyébbnek tűnő dolgaimat, ideértve az ígéretek betartásával kapcsolatos mániáimat is, egyszer majd kinövöm. Remélem.

Csomó ideig éreztem az általános hozzáállást: az államvizsga nem nagy dolog, sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben. Most érzem az általános hozzáállást: az államvizsga nem nagy dolog, sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben. Van olyan, aki barátomnak mondja magát, de nem kérdezte meg, hogy sikerült, és amikor beszéltem vele, és említettem, hogy tegnap estem túl rajta, akkor sem kérdezte meg, hogy sikerült, mi volt, hogy volt. Ez nekem furcsa. Ugyanilyen élményeim voltak ma egész nap. Ezúton kérném meg a barátnőimet, hogy ne kezdjék azt vizsgálni, meghibbantam-e, hogy őket nem veszem észre. Naná, hogy észreveszem, és mindegyiküknek köszönöm a szurkolást, az érdeklődést, a támogatást, a velem együtt puffogást (egyikükéből majd még fogok idézni is :), bár mondjuk a puffogás inkább a németes szakdogát érintette minden esetben). Ők is sokan vannak, de a többiek sokszor többen. Meg az is lehet, hogy a negatívat sokkal erősebben érzem, mint a pozitívat. Mindenesetre a tegnap délut

Disc Olga lapult. Sosem volt ennyi Happy Hippóm, amikor gyűjteni akartam őket.

T: - Ezt nem lehet csinálni. Nem lehet ezen egy álló napig töpizni. L: - Időm éppen volt.

alkalmából ma leszedtem a fát. Fájt érte a szívem, mert meg akartam hagyni legalább hétvégéig, bár minden évben leszedtük 6-án otthon is. De most jó lett volna, hogy a karácsony utolsó jeleként ott van nekem még egy kicsit. Szenteste óta folyamatosan dől, így aztán hullanak róla a díszek. Tegnap az alsó ág, amely valaha 10 centivel volt az asztal fölött, elérte az asztal szintjét. A végső lökést az adta meg, amikor elsétáltam mellette, hozzáért a köntösöm az egyik ághoz, és arról az ágról mind egy szálig lehullottak a tűlevelek. Akkor már azért is fájt a szívem, hogy szerencsétlen kis fa milyen nyomi már, és inkább depresszív látvány, mint szívderítő. Így aztán a díszek dobozba kerültek, a fa pedig feldarabolva egy zsákba. Elmúlt a karácsony. A januárban az a jó, hogy az átlagemberrel szemben nekem csak pár nap depit okoz a karácsony elmúlása, mert utána lehet/kell anyu szüli-névnapjára, ami újabb ünnepelnivaló esemény, így aztán nincs időm lelki problémákkal lacafacázni. Minden rosszb

Az államvizsgán nem a hetes tételt húztam, de még csak nem is az első hét tételből húztam, hanem szépen a tizenötöst, ami a Black Intellectualism. A feleletemnél két olyan kérdése volt a bizottságnak, amiről csak kamuzni volt esélyem, hármast is adtak a feleletre. A védésem négyes lett. Mondjuk mindenkié, ezt nem is értem. A szakdoga ötössel együtt négyest kaptam. Mivel a szigorlatok is számítanak a diploma jegyénél, ezért kicsit kezdek tartani tőle, hogy marhára nem mehetek doktorira, amitől állati ideges vagyok, és ma még fogok sírni is, ez már tuti. Majd akkor, ha már nem leszek olyan dühös, amilyen most vagyok. A németes szakdogám értékelése mindvégig ott volt, csak a másik titkárnőnél. Ehhez is gratulálok, hogy nem bírják egy helyen tárolni a rohadt papírokat, de még azt se tudja egyik titkárnő se, hogy a másiknál is lehetnek papírok. Egyébként négyes lett a szakdogám, amitől erős vágy támadt bennem, hogy összeverjem azt a tehetségest, aki felírta nekem etr-be az ötöst, hadd higgy

Először nézzük az államvizsgát! Programozott tétel: 1.-7., leginkább 7. (alkotmánymódosítások, kenem-vágom) Kihúzott tétel: 15., Black Intellectualism Védésnél feltett kérdések: a bírálatban megjelölt, valamint egy plusz kérdés, hogy miért a nőket vádolták mindig boszorkánysággal (teljesen korrekt kérdések, egy szavam nem lehet - szarkazmus nuku, kivételesen, és az opponensemre mindig jó szívvel fogok gondolni, akárcsak a konzulensemre: a két legjobb tanár a szakon, persze ez szubjektív megítélés) Felelet: hármas (nem tudom, miért, egy kérdésre nem tudtam válaszolni, viszont nem érzem, hogy az nagyon szorosan kapcsolódott a tételhez, és nem is mondott senki semmit, sőt, amikor megköszönték a feleletet, és megkérdeztem, Malcolm X-ről beszéljek-e még esetleg, azt mondták, nem kell, elég lesz ennyi, szóval passz) Védés: négyes (sosem fogjuk megtudni, mi az oka, de senki nem kapott ötöst erre a napirendi pontra) Összesen: négyes, mert ötös volt a szakdogám Összesített eredmény: hatan jelen

Esik a hó, aminek örülök, de most nem erről szeretnék mesélni. Tegnap voltam bent Herminánál a szakdogám értékeléséért kb. 3/4 3-kor (3-kor hazamegy).Fél 6 körül a következő jelent meg az etr-ben: NÉN-SZD 5 (jeles). Fordítom: a németes szakdogám ötös. Kicsit sokáig tartott, míg magamhoz tértem a döbbenettől, és kezdtem elhinni, hogy ez tényleg igaz. Ma reggel 9-től du. 1-ig megállás nélkül körmöltem (kijegyzeteltem a tételeket), már kezdtem olyan tüneteket mutatni, mint majdnem pontosan 5 éve, amikor elájultam a buszon (nem kaptam levegőt, kezdett hűlni az arcom), amikor felpattantam, és bementem a suliba, hogy adják oda az értékelésemet, bár továbbra sem értettem, hogy került fel a jegy, ha zárás előtt 10 perccel még nem volt meg a lapom. Én: "Szia! Ma is az értékelésért jöttem." Hermina: "Még nem érkezett meg."  Bámulok rá. Én: "Az érdekes, mert az etr-be tegnap felkerült egy jegy." Hermina: "Milyen jegy?" Én: "Hogy ötös a szakdolgozat.&qu

Utas: Elnézést, ez megáll az Urániánál? Sofőr: Fogalmam sincs, most vagyok ezen először. Valami első kanyar van ideírva nekem. Utas: De kell mennie az Urániához? Sofőr: Hát elvileg kéne. Maga tudja, hol van? Utas: Persze! Itt megyünk egyenesen, aztán majd az Uránia előtt vissza kell fordulni. Sofőr: Akkor maradjon fent a buszon, és majd megmutatja, hol kell visszafordulni. Utas: Hát azt így pontosan nem tudom, csak azt, hogy az Uránia előtt. Sofőr: Akkor megállok minden megállóban. Az a biztos. (Ez nem a képzelet szüleménye, hanem szó szerint így megesett 2010. január 4-én délután 14:40 perckor.)

kezdek nagyon félni. És szerdáig még van két nap. Jaj, jaj :(

Blanka szerint: “Jobb, mint Clint Eastwood!” Szerintem is :) És még milyen jó nagypapa volt, hajjaj!

Több blogon, honlapon olvastam ilyet. Az a nagy helyzet, hogy én nem emlékszem minden évre, így például 2000-ről egyáltalán semmit nem tudok mondani, 2001-ről csak a 911 jut eszembe, a saját kis életemből semmi, 2002-ből nulla emlék, 2003-ból szintén, és 2004-ből már fel tudom idézni Baloot meg Lacit, mint új ismerősöket, sőt 2004 nyarától egészen 2004 végéig nagyon-nagyon sok mindenre emlékszem, amely események jórészt Lacival és Ferivel kapcsolatosak. Aztán 2006-ról megint nincs infóm. Olyan fura, hogy mások konkrétan tudják, mi melyik évben történt velük.

Előtte azonban megosztom veletek azt a cikket, amin a múltkor itt füstölögtem egy sort. Kivételesen nem használom a beágyazás lehetőségét, csak úgy berakom a linket: http://index.hu/tudomany/brittudosok/2009/12/22/az_angyalok_nem_tudtak_repulni/

Egész nap tanultam, mégsem sikerült az utolsó napirendi pont: még egyszer végigmenni az összes tételen. Egyszerűen nem bírom. Egyrészt fáj a fejem és a szemem, másrészt tényleg nem tudok azonosulni az utolsó tíz tétellel. Lennénk már túl a szerdán, de jó lenne... (Pedig akkor még jön három hasonló kör :'( ) Tomi 19:50-kor lefeküdt aludni, így én most egyedül bulizgatok magamban. Próbálok valamit kitalálni hétfőre a csoportjaimnak, de ehhez sincs sok kedvem, és nem tudom, mivel fog telni a nap, főleg az első két óra, ami duplaóra. Persze ott van adu ásznak, hogy tanulunk, de akkor hiszti lesz. Nem akarok iskolába menni :( Amíg gimis voltam, sosem okozott lelki törést, hogy a téli szünet után vissza kell menni. Most okoz. Nem is kicsit. Összefoglalva: nem érzem jól magam kicsit sem, nagyon félek a szerdától, és viszolygok a hétfő gondolatától is. 

" Jóbarátok, Janet Jackson mellvillantása, Kertész Imre Nobel-díja, Wii és Valami Amerika. A legfontosabb kultúresemények 2000-től máig." (index.hu címoldala) Valahogy nem tudom Janet Jackson mellvillantását kultúreseménynek tekinteni, különösen nem a Nobel-díjhoz viszonyítva.

Régen nagyon vágytam rá, hogy az osztálytársaim elfogadjanak, elhívjanak a buliikba, és olyan lehessek, mint ők. Ez sosem történt meg. Szerintük miattam, szerintem meg nem tudom, de azért biztosan nem kizárólag miattam. Mindenesetre emlékszem olyan mondatokra, hogy "Benned nincs semmi buli", illetve "Ha (.... nem emlékszem már, de talán ha megtanulnék röpizni), nem röhögne rajtad mindenki", ami azért döbbentett meg, mert addigra már meggyőztek róla, hogy csak én képzelem, hogy mindenki rajtam röhög, és ez a "tanács" bebizonyította számomra, hogy bizony nem képzelődés. Szóval a lényeg, hogy sosem fogadtak be. Ma láttam néhány képet szilveszteri bulikról, ahová ezek az emberek mentek idén, és az a megállapítás tört elő belőlem hangosan (!): "Ez szörnyű. De jó, hogy én nem lettem ilyen." Most már örülök, hogy úgy alakultak ezek a dolgok, ahogy, és én a szokásos szilveszteri nem-bulin töltöttem az óév utolsó és az új év első napját, míg mások számomr

Bence bulizik: Dömper: Liza gyanakszik: “Ugye, nem engeditek a közelembe?”:   Liza kuckója: Dömper fél a petárdázástól, de már az első pezsgő kibontásakor (pukk!) bemenekült anyuék ágya alá, ahonnan csak fél óra elteltével került elő:   Bence életében először koccint éjfélkor, már csinos pizsamában, mert anyukája 9 óta próbálta ágyba imádkozni: Bence szereti Dömpert:

December 30-án 23:45-kor befejeztem Baum télapós könyvét, így azt a félig-meddig karácsonyi történetet sikerült 2009 karácsonyi időszakában hagyni. Tomival gyártottunk olyan salátát és olyan joghurttortát, amilyet Ibolya néni szokott minden évben. Csak kókusztekercset nem csináltunk, mert az legutóbb nem sikerült jól, és amúgy is arra tippeltünk, hogy lesz elég kaja anélkül is. Volt. Összesen tizenegyen szilvesztereztünk. Nem is tudom, mikor volt nálunk utoljára hasonló tömeg szilveszterkor. Dömper is jött Katáékkal, és a két kutya ismerkedése nem indult jól: Liza őrjöngött, teljesen kiakadt. Később már csak morgott, de egész éjjel nem engedte oda magához Dömpit. Nem szereti a kutyákat. Ez valószínűleg nem 16 éves korában fog megváltozni, már így marad. A szőnyegét betettem anyuék ablaka alá, így a fél éjszakát anyu háta mögött fekve tölthette, így nem fért hozzá Dömpi. Dömpi azonban nagyon cseles, így aztán többször előadta a következő mutatványt: bemászott anyuék ágya alá, laposkúszá