LizaGazdija

Sikerélmény Rájöttem, hogyan kell a youtube-on lejátszási listát készíteni, összegyűjtöttem azokat a számokat, amiket legjobban szeretek, beállítottam a véletlen sorrendű lejátszást, és most a paradicsomban érzem magam, és nem kell keresgélni folyton, mert magától tudja ez a kis okos, mit szeretnék hallgatni :) Öröm (a szülinapozást most nem számítva) Írtam e-mailt Sanjának, a konferencia szervezőjének, hogy hazaértem, minden oké volt, még egyszer megköszöntem a segítségét, meg elküldtem neki a linket, ahonnan a Dikicset be lehet szerezni magyarul, és mondtam, hogy ha kell neki, szóljon, megveszem, valamint javasoltam, hogy tartsuk a kapcsolatot facebookon, és mivel én őt nem találtam, megadtam neki az oldalam linkjét. Ez tegnap volt, amikor hazaértem, és ma már érkezett is az ismerősnek jelölés, aztán végignézte és végiglájkolta a Slavonski Brodban készült képeimet, és beszélgettünk is egy fél órát a facebook chaten. Most virul a fejem :) Nagyon szimpatikus lány, és mondta, hogy v...

Ma ünnepeltük meg a szülinapomat, na meg azt, hogy sikeresen teljesítettem a felnőtté avatási szertartást, miszerint végigcsináltam a több napos külföldi utat egyedül, úgy, hogy mindent én szerveztem meg hozzá. Ez még kedden volt, amikor is hazaérve ez várt az asztalomon: a becsomagolt ajándék Tomitól, a virág Éva nénitől Kinyitás után eléggé nevettem: a fogót a charm bracelet gyártása közben kedveltem meg, és másnap máris kaptam egy sajátot :) A könyv meg a molyos kívánságlistám kiemelt eleme volt. Ünnepi asztal az unokaöcsikkel meg a rózsacsokrommal Torta a családi legendárium egyik fontos elemével, a marcipánbékával. Nem tudom, emlékeztek-e még a sztorira, a biztonság kedvéért elmesélem újra. Még bölcsis voltam, tehát kb. 2 éves, mikor anyu egyszer úgy jött értem, hogy hozott egy marcipánbékát, odaadta, és biztatott, hogy harapjam le a fejét. Én nem értettem, miért kéne egy béka fejét leharapni, és nem hittem el anyunak, hogy ez nem élő béka, hanem ehető, ami...

Hajnalban kiderült, hogy az utca zaján meg a zebránál lévő jelzőlámpa vakoknak szóló (k. hangos) kattogásán kívül az is zavaró tényező, hogy ilyen sokan vagyunk, és mindenki más időpontban kel útra. Az első lány valamikor 5 körül kezdett el készülődni, de akkor még csak kicsit ébredtem meg, és simán visszaaludtam. Amikor a második lány 3/4 6-kor pakolni kezdett, akkor viszont teljesen felébredtem, és nem is bírtam visszaaludni, csak hánykolódtam. Pontosabban nem hánykolódtam, mert minden mozdulattól ingott az ágy, és az alsó emeleten a lány tudott aludni, nem akartam, hogy miattam ébredjen fel. 3/4 7-kor már azon voltam, hogy én is felkelek, ha úgysem tudok aludni, de akkor hirtelen azon kaptam magam, hogy álmodom valamit így félálomban, úgyhogy gyorsan átállítottam a telefonom óráját 7-ről fél 8-ra, hátha tudom hasznosítani azt a 3/4 órát. És tudtam, tök jót aludtam. Amikor felkeltem, már csak hárman voltunk, szóval abban a 3/4 órában még két lány elment, de rájuk nem ébredtem fel. ...

Reggel 7-es kelés után bepakoltam gyorsan, aztán lementem reggelizni. Egy nagyon kevéske gabonapelyhet sikerült bevinnem tejjel, de legalább nem üres gyomorral vágtam neki a napnak. A hölgy megint mondta, hogy baj lesz abból, ha egy nappal előbb kijelentkezem, de megint elmagyaráztam neki, hogy nem velük van bajom, sőt nagyon jól érzem magam náluk, és simán el tudom képzelni, hogy ha jönnék még Slavonski Brodba, visszajönnék hozzájuk, de értse meg, hogy nem merem bevállalni visszafelé az egy órás vonatkésést, mert akkor lekésem a pesti vonatomat, és Horvátországban ragadok, pedig nekem vasárnap muszáj otthon lennem, mert programom van. Megértette, bár továbbra sem örült. Azért kijelentkeztem, aztán hívott nekem taxit, és még egyszer elmondtam neki, hogy tényleg nem velük van a bajom, megmondanám, ha nem tetszett volna valami, nagyon jó volt a szoba, a fürdőszoba és a reggeli is, és ők is nagyon kedvesek, és a booking.comnak is meg fogom írni, hogy nem elégedetlenség okán jöttem el egy ...

Négy óra alvás után 7-kor keltem, összekaptam magam, majd lementem reggelizni. Még mindig nem volt semmi étvágyam, de csütörtökre már elég rutinom volt abban, hogy étvágy nélkül is egyek. Egész konkrétan a libatöméshez tudnám hasonlítani azt a reggelit. Kiválasztottam a legkisebb szelet kenyeret, de tényleg röhejes méretű volt, tettem rá egy szelet párizsit meg egy szelet sajtot, aztán vitatkoztam magammal egy jót. Durva hányingerem lett az evés gondolatától, legszívesebben elfordítottam volna a fejem, hogy ne is lássam a kaját, de közben meg mondogattam magamnak, hogy márpedig enni muszáj, legalább ennek a kis szeletnek le kell csúsznia, nincs mese. Végül is sikerült. Onnan tudtam, hogy lassacskán jobban leszek, hogy volt kedvem almalevet inni, miközben múlt szombat óta csak a vizet kívántam. Reggeli előtt kicsit beszélgettem a hölggyel, aki ott volt, és nagyon-nagyon kedves volt. Megdicsérte a hajamat, és kicsit megijedt, amikor azt mondtam neki, arra jutottam, hogy a foglalásomtól...

Szerdától tegnapig egy konferencián voltam Horvátországban. Eddig csak a tengerparton voltam meg Plitvicén, most pedig eljutottam Slavonski Brodba is, ami a bosnyák határon fekszik, és Ivana Brlić Mažuranić, a híres horvát írónő húsz éven át élt itt, és itt írta meg 1912-ben a legfontosabb művét, Hlapić, vagy magyarul Dikics inas kalandjait, ami aztán 1913-ban, éppen 100 éve jelent meg. Ebből alkalomból szervezték ezt a konferenciát, ahová jelentkeztem előadónak a Dikics inas és Móra Csilicsali Csalavári Csalavér c. könyvének összehasonlításával, és elfogadták a jelentkezésemet. Az írónő A könyv horvátul és magyarul Ebbe a városba úgy lehet eljutni, hogy az ember elvonatozik a Déliből Zágrábba mintegy hét óra alatt, majd átszáll egy másik vonatra, és további három órát utazik. Kicsit kellemetlen, hogy a vonat itthonról 13:20-kor indul, mert így esély sincs rá, hogy az ember normális időben érkezzen meg, de sebaj, írtam a panziónak, ahol szobát foglaltam, hogy kb. hajnal...