Konferencia, 1. nap

Négy óra alvás után 7-kor keltem, összekaptam magam, majd lementem reggelizni. Még mindig nem volt semmi étvágyam, de csütörtökre már elég rutinom volt abban, hogy étvágy nélkül is egyek. Egész konkrétan a libatöméshez tudnám hasonlítani azt a reggelit. Kiválasztottam a legkisebb szelet kenyeret, de tényleg röhejes méretű volt, tettem rá egy szelet párizsit meg egy szelet sajtot, aztán vitatkoztam magammal egy jót. Durva hányingerem lett az evés gondolatától, legszívesebben elfordítottam volna a fejem, hogy ne is lássam a kaját, de közben meg mondogattam magamnak, hogy márpedig enni muszáj, legalább ennek a kis szeletnek le kell csúsznia, nincs mese. Végül is sikerült. Onnan tudtam, hogy lassacskán jobban leszek, hogy volt kedvem almalevet inni, miközben múlt szombat óta csak a vizet kívántam.

Reggeli előtt kicsit beszélgettem a hölggyel, aki ott volt, és nagyon-nagyon kedves volt. Megdicsérte a hajamat, és kicsit megijedt, amikor azt mondtam neki, arra jutottam, hogy a foglalásomtól eltérően 19-én este már nem alszom náluk, hanem visszamegyek Zágrábba. Azt hiszem, nem értette a magyarázatomat, nem tudta követni, vagy csak megrémült, mert mondta is, hogy ebből baja lesz a booking.commal, mert ott be kell jelentenie, hogy nem maradtam mindhárom éjszaka. Mondtam neki, hogy megírom majd nekik, hogy nem a panzióval volt bajom, egyszerűen csak nem akartam megkockáztatni, hogy szombat reggel is késik egy órát a zágrábi vonat, és lemaradok a pestiről, amiből naponta összesen egy indul. Tényleg nagyon kedves volt a hölgy, hívott nekem taxit meg minden. Net egy darabig volt reggel, aztán áramszünet miatt megszakadt, de azért túléltem :)

Indulás előtt még körbefényképeztem a helyet, íme:

A panzió

A szobám egyik fele

Meg a másik

A fürdőszoba

Kilátás

Meg ez is

9-re értem oda a konferencia helyszínére, gyorsan regisztráltam, és már kezdődött is a polgármesteri köszöntő. Innentől kezdve rettentő keveset értettem az eseményekből, ugyanis minden horvátul történt. Egy előadás volt egész nap, amit angolul tartottak meg, az összes többiből kimaradtam. Sajnáltam, és furcsa is, hogy nem volt tolmács, mert utólag feltűnt, hogy ráadásul nemzetközinek hirdették a konferenciát. Igaz, főleg horvátok voltak ott, néhány szlovén (a két nép érti egymás nyelvét, itt nem volt gond), egy német professzor asszony (ő volt olyan fontos személyiség, hogy folyamatosan fordított neki valaki) meg én. Ha volt ppt az előadás mellé, akkor azért elvoltam a szavak elemezgetésével, és akkor egész sok infó átjött, de valahogy a többség nem hozott ppt-t, és ezek az előadások nagyon-nagyon nehezek voltak nekem. Persze megtehettem volna, hogy nem ülök be a horvát ülésekre, hanem addig sétálok, de úgy voltam vele, a konferenciára mentem, akkor nem lógom el. A szervező, Sanja (ez egy női név) egyébként nagyon kedves volt, minden szünetben odajött megkérdezni, jól vagyok-e, értek-e bármit is abból, ami történik körülöttem, és megosztotta velem a fontosabb infókat angolul.

A konferencia plakátja, valamint gyerekrajzok Hlapicról (aki nálunk Dikics)

Magyarok mindenütt vannak - ő a róla elnevezett zenekar alapítója

A konferencia helyszíne, a Száva-parti zeneiskola

Slavonski Brod egyik nevezetessége, az erőd

Itt is

Az ebédszünetre már annyira készen voltam a négy óra alvástól meg attól, hogy nem tudtam koncentrálni, mert az előadások többségét nem értettem, hogy úgy éreztem, nem szeretnék társaságot magam mellé, csak egyedül szeretnék lenni egy kicsit. A többiek elmentek várost nézni meg éttermet keresni, de nekem az antiszoc üzemmódon kívül még az is a bajom volt, hogy továbbra is erős hányingert okozott a kaja gondolata. Kaptunk egy prospektust a városról, abban volt egy térkép, azon meg feltüntették, hogy van nekik egy Billájuk. Hát, ennek nagyon megörültem, a Billa szerintem jó üzletlánc, úgyhogy rögvest oda is sétáltam. Ez olyan negyed óra volt, és nagyon jólesett. A Billát úgy jártam be, hogy azt figyeltem, melyik az a kaja, amelyikre ránézek, és nem leszek rosszul, és ez a franciasaláta volt. Vettem is 20 dekát, és reméltem a legjobbakat. Érdekes módon már a csoki látványa sem undorított ekkor, úgyhogy gyorsan vettem is 200 Ft-ért 3 szeletet, hátha valamikor lesz kedvem megenni. Aztán átmentem a Bipába, ami egy DM-szerű üzlet, és előadtam a Nőt (vagy libát, kinek mi, ugye). Itthon felejtettem ezt-azt a nagy kapkodásban, többek között a manikűrkészletet meg a borotvámat. Mindkettő hiánya erős komfortérzet-csökkenéssel jár nálam, ráadásul letört egy kicsi az egyik körmömből, és úgy éreztem, nem fogom kibírni, ha szombat estig ezt kell néznem, hogy így nézek ki. Szóval beszereztem egy csomag eldobható borotvát meg egy körömreszelőt, és az egész nem került többe 1000 forintnyi kunánál. A vásárlás után visszasétáltam a zeneiskolához, ahol a konferencia volt, kimentem a Száva partjára, leültem, és elfogyasztottam a salátámat. Isteni volt az a csend, nyugalom és béke. Ráadásul sütött a nap, meleg volt, nagyon jól éreztem magam.

Az a híd Boszniába visz

Száva-parti ebéd, béke, nyugalom, kiegyensúlyozottság. A folyó túlsó partján Bosznia, azon belül Bosanski Brod.

Az egyetlen társaságom

Ebéd után volt még két szekció, azt hiszem, ezek egyikében volt az aznapi egyetlen angol előadás. Nagyon-nagyon érdekes volt: egy egyetemi tanár indította el a projektet, amelynek keretében a Hlapic mindenféle nyelvű fordításait fogják összevetni a horvát eredetivel, és a hölgy megkért engem is, hogy vegyek részt ebben a kutatásban. Mondjuk addigra már magamtól is feliratkoztam a körbeküldött a lapra, mert ez tényleg nagyon izgalmas kezdeményezés, ráadásul én pontosan ugyanezt szoktam csinálni könyvekkel a doktoris kutatásom keretében.

A nap végén úgy gondoltam, sétálok egyet a városban, és megnézem, milyen a Hlapic-fesztivál. Sajnos elég gyorsan elfáradtam, és nem nagyon találtam semmi fesztiválszerűt. Ez kicsit le is tört, úgyhogy 8-kor már a panzióban voltam. (A konferenciának fél 7-kor lett vége.) A séta legviccesebb része az volt, amikor nagy nehezen megtaláltam a térképen jelölt szuvenírbeszerzési lehetőséget, amiről kiderült, hogy a posta, és főleg "kici kínai óccó", fröccsöntött izéket árul. Ezen nevettem. Azon nem, hogy egy árva utalást sem találtam szegény jó Dikics inasra, akiről ugye híres a város. Később amúgy mondta Sanja, hogy ne bánkódjam, mert ha találtam volna is, akkor az a rajzfilmből ismert kisegér lett volna. (A rajzfilm csak horvátul van fent a youtube-on, de egyszer nekidurálom magam és végignézem.)

A háború nyomait viselő épületek 

Virágok a parkban

Szobor a parkban

Szökőkút a sétálóutcán

Még egy kis szobor és a sétálóutca

A panzióban a szokásos esti netezgetés mellett döntöttem, el nem tudjátok képzelni, milyen jólesett. Egészen olyan volt, mintha itthon lennék: csend, nyugalom, csak a zeném, ha akartam, persze fülhallgatón, és a gondolataim meg anyu és apu Skype-on. Foglaltam szállást péntek estére Zágrábba. Egész nap győzködött Sanja, hogy ne menjek el pénteken, még akár kocsit is szervezett volna, ami visszavisz szombat reggel Zágrábba, illetve mondta, hátha időben érkezik a vonat, de neki is mondtam, hogy nem kockáztatok, mert nincs több lehetőségem. Kicsit próbált lelkiismeret-furdalást kelteni bennem, amiért lemaradok a szombati kirándulásról meg a péntek esti ünnepi vacsora nagy részéről, de nem sikerült neki, mert én addigra már eldöntöttem, hogy péntek este elutazom. Apu javaslatára egy pályaudvar melletti hostelben foglaltam ágyat, bár kicsit izgultam, mert még soha nem aludtam egy szobában hét vadidegennel, de apu mondta, hogy egyáltalán nincs mitől félni, és elhittem neki. Mindezeken kívül este még elpróbáltam az előadásomat, végigkattintgattam a ppt-met, hogy tuti minden oké legyen, végül gyors zuhanyzás után éjfél körül lefeküdtem aludni. Amúgy tényleg nagyon jó volt a szoba, különösen a franciaágy tetszett, de meglepő módon fáztam, pedig kint meleg volt. Ezt azóta sem értem, és nem is szóltam a recepción, mert nem volt annyira vészes a helyzet, csak jól be kellett takarózni.