Konferencia, 0. nap

Szerdától tegnapig egy konferencián voltam Horvátországban. Eddig csak a tengerparton voltam meg Plitvicén, most pedig eljutottam Slavonski Brodba is, ami a bosnyák határon fekszik, és Ivana Brlić Mažuranić, a híres horvát írónő húsz éven át élt itt, és itt írta meg 1912-ben a legfontosabb művét, Hlapić, vagy magyarul Dikics inas kalandjait, ami aztán 1913-ban, éppen 100 éve jelent meg. Ebből alkalomból szervezték ezt a konferenciát, ahová jelentkeztem előadónak a Dikics inas és Móra Csilicsali Csalavári Csalavér c. könyvének összehasonlításával, és elfogadták a jelentkezésemet.

Az írónő

A könyv horvátul és magyarul

Ebbe a városba úgy lehet eljutni, hogy az ember elvonatozik a Déliből Zágrábba mintegy hét óra alatt, majd átszáll egy másik vonatra, és további három órát utazik. Kicsit kellemetlen, hogy a vonat itthonról 13:20-kor indul, mert így esély sincs rá, hogy az ember normális időben érkezzen meg, de sebaj, írtam a panziónak, ahol szobát foglaltam, hogy kb. hajnali egyre érek oda hozzájuk, és azt válaszolták, hogy semmi gond, be tudok jelentkezni akkor is.

Miután kivonszolódtam a rengeteg csomaggal (egy bőrönd, egy hátizsák, egy laptop) a pályaudvarra, a vonat időben indult, de iszonyú lassan vánszorgott, és Nagykanizsánál már fél óra késésnél járt. Innentől kezdve anyuék egészen az érkezésemig sms-ben segítettek olyan infókkal, hogy zágrábi szállások neve, taxi telefonszáma, ha esetleg nem jutnék már el aznap Slavonski Brodba, és ez elég nagy biztonságérzetet adott. Eredetileg busszal akartam továbbmenni, mert azzal 11-re a célban lehettem volna, de ezzel a késéssel buktam ezt a lehetőséget, mert a buszpályaudvar kicsit messze van a vonattól. A vonathoz volt még egy órám, de majdnem lemaradtam arról is, ugyanis egyrészt semmit nem mondanak be angolul, másrészt teljesen idétlenül alakították ki a vágányokat. Van 1. vágány, aztán 2/1, 2/2 és 2a. A 2/1 és a 2/2 egyazon vágány két oldala, míg a 2a 100 méterrel lejjebb van a 2/1 végén, és én ezt nem tudtam, viszont a lámpa csak azt a táblát világította meg, hogy 2a, azt nem, amelyiken a nyíl volt, hogy ahhoz még sétáljál. Marha nagy szerencse, hogy megkérdeztem egy kalauzt, aki beszélt angolul, és így kiderült számomra, hogy tökre nem jó helyen üldögélek.

Megtaláltam végül a vonatot, beültem egy fülkébe egy fiatalabb meg egy idősebb pasihoz, akik mindketten tudtak angolul (Horvátországban konkrétan mindenki tud angolul, szégyellhetjük magunkat), vártam, hogy fél 10-kor majd elindul, de csak nem akart útra kelni. Végül 10-kor kezdtük meg az utazást. Addigra már írt sms-t a konferencia szervezője, Sanja, hogy a panzióból elém küldött valakit kocsival. Reméltem, az illető majd megnézi a neten, hogy várható-e késés. Szóval útra keltünk, a fiatalabb pasi elég hamar leszállt, így ketten maradtunk az idősebbel. Tőle megtudtam, hogy ő is a busszal akart továbbjönni, ő el is jutott a buszpályaudvarra, ahol közölték, hogy fél 9-es busz nincs Slavonski Brod felé. Még jó, hogy én nem vonszoltam oda magam, nagyon mérges lettem volna. Később kiderült, hogy a pasi bosnyák, 15 éve Texasban, pontosabban Houstonban él, Ragibnak hívják, van két velem egykorú lánya, és amúgy Slavonski Brodba tart, ahonnan taxival megy át a Száva túlpartján lévő Boszniába, azon belül is Bosanski Brodba, mert az idei családlátogatást a testvérénél kezdi. Nagyon sokat beszélgettünk, mindenfélét mesélt. Volt neki mit mesélnie, mert kb. száz országban járt, rengeteget utazik. Megdicsérte az angoltudásomat és a kiejtésemet, ami nagyon jólesett. Gondolkodtam, vajon azért kellett nekünk egy fülkébe kerülni, mert ő egyfajta őrangyalom az út során, vagy azért, mert valami nagyon rossz fog velem történni miatta. Kiderült, hogy előbbi volt az ok. Igaz, megéreztem fél órával előre, hogy meg fogja kérdezni, van-e barátom, és hozzám is fog érni, amit kicsit sem vártam, és végül tényleg bekövetkezett, de egyáltalán nem volt benne semmi negatív. A pasi témát hamar jegeltük, illetve áttértünk filozófiai kérdésekre, miszerint hiszek-e abban, hogy két különböző kultúrából származó ember boldog házasságban élhet, amire mondtam, hogy nem, amire mondta, hogy érdekes, hogy ilyen gyakorlatias vagyok, de azért szerinte higgyek a szerelemben, mire mondtam, hogy abban hiszek is, csak a különböző kulturális háttér sikeres áthidalásában nem.

Nagy mázli, hogy ott volt velem, mert az állomás nem volt rendesen kivilágítva, és se a vonaton, se az állomáson nem volt jele annak, hogy melyik településen járunk. Csak azért szálltam le a megfelelő helyen, mert ő már többször utazott így Boszniába, és megismerte Slavonski Brodot. Észleltük, hogy a majdnem egy órás késés miatt így hajnali fél 2-kor marhára nem várt engem senki, amitől kicsit azért bestresszeltem, mert a panzió 5 km-re van az állomástól, és gyalog nem lehet odajutni, meg nem is gyalogoltam volna szívesen az éjszaka közepén egyedül, viszont a taxi telefonszámát elfelejtettem kiírni a netről. Nem szóltam egy szót sem, nem hisztiztem, semmi nem volt, de Ragib mondta, hogy ne izguljak, nem hagy egyedül, eljuttat a panzióba. Nem akart taxit hívni, mondván, az állomás környékén mindig van taxi, de végül belátta, hogy hajnali fél 2-kor bizony egy szál se, úgyhogy a még nyitva tartó büfé dolgozóját megkérte, hogy hívjon nekünk taxit. Amíg a kocsit vártuk, egyszer csak rám nézett, elnevette magát, mondta, úgy látja, félek, és megsimogatta a karomat. Mondtam, hogy nem félek, csak már nagyon elég volt mára az utazásból meg a bonyodalomból, meg a 10 helyett 12 órás útból, és már nagyon szeretnék aludni. Mondta, most már hamarosan fogok is. És tényleg. Megjött a taxi, mondta a sofőrnek, hogy ő hova megy, de előtte engem vigyenek fel a panzióhoz, felvittek, és még csak azt sem hagyta, hogy kifizessem a részemet. Adott névjegykártyát, tudom az e-mail címét, úgyhogy fogok is neki írni, és még egyszer megköszönöm, hogy így gondoskodott rólam.

A panziós tökre nem örült nekem, nagyon-nagyon álmos volt már ő is, de nem volt rám dühös. Amikor mondtam, hogy nagyon-nagyon sajnálom, de egyszerűen ennyit késett a vonat, azt válaszolta, hogy semmi baj, tud a késésről. Megmutatta a szobát, hozott ftp kábelt, hogy tudjak netezni, aztán elment aludni ő is. Végül is ekkor már 2 óra volt, és mire megírtam azt a pár e-mailt, amit akartam, meg lezuhanyoztam, már 3 volt. Mivel 7-kor keltem, elég rövid éjszakám volt, viszont a szoba nagyon tetszett.

Szóval ez volt a 0. nap, igencsak kalandosra sikerült.